51.*Elárulva*

Hello, kedves olvasóim, megérkezett a következő rész :)) Wáá, kiderül mi is történik ittenke :DD Hehe, egy kicsit zavart, mindenütt összegabalyodó szálú rész következik, de nyugalom, hamarosan minden ki fog derülni mi miért történt. Mindennek oka van :)) Nyomós oka. És, akik hiányolták a hősies Willt azok most örülhetnek, kicsit...bár béna hős lesz, de attól még megpróbálja. tőle ennyi várható, hehehe :DD Remélem tetszeni fog.

Brave

- Nenenenene ne! A francba - suttogta maga elé a lány, miközben a földön ülve nézett föl a kísértetiesen ijesztő szemekbe.

- Üdv újra itt hercegnőm. Már hiányoztál - vigyorgott gúnyosan közelebb lépve a lányhoz, aki ijedtében távolabb mászott a földön, a lehető legtávolabbra hátrálva tőle. - Ne gyerekeskedj már - jegyezte meg ismét a kezét nyújtva felé. - Gyere, állj fel! - nyújtotta ismét a kezét, de a lány csak a fejét rázta. - Alexis, azt mondtam állj fel! - mondta ezúttal durvábban, majd egy pillanattal később megragadta a lány vállát és felrántotta. - Így mindjárt jobb - morogta, miközben még mindig a lány karjait szorította magához vonva őt.

Alexis megpróbált nyugalmat erőltetni magára, bár szinte remegett a rémülettől, ahogy a fiú fakó szemeibe nézett, melyben megannyi kifürkészhetetlen érzelem vívódott. Riadtsága ellenére megpróbált körülnézni, valahol menekülőutat találni. És akkor meglátott valamit. Valamit a földön, a piszokban feküdni. Olyan volt mint egy elernyed zsák, de az nem az volt, hanem egy fájdalmában összegörnyedt ember. Ott feküdt a földön, az íja pár méternyire hevert tőle. A lány megértette miért nem jött vissza, nem azért mert nem akart, hanem azért mert nem tudott.

Ha oda tudna rohanni hozzá, ha meg tudná ragadni az íjat és villámgyorsan egy nyilat ráfűzve a hercegre szegezni a fegyvert, akkor talán megmenekülhet. Talán a fiú magához térne és a segítségére sietne, mielőtt arra kényszerülne, hogy elengedje a húrt. Csak oda kellett volna jutnia, csak pár lépés választotta el őt a végzettől, de a herceg olyan erősen szorította, nem tudott volna szabadulni. De meg kellett próbálnia. Undorodott a fiútól, de mégis a lehető legártatlanabb, legkönyörgőbb tekintettel nézett fel rá. Próbálta megenyhíteni őt.

Sikerrel járt. Érezte, hogy a szorítás enyhül és ő az adandó alkalmat kihasználva eltaszította magát a tömör testtől, de ahelyett, hogy a fegyverhez sietett volna, a földön fekvő fiúhoz rohant. Nem mozdult. Lélegzett, de a fején valami nedves, ragacsos anyag volt. Vérzett. Az az állat nyilván leütötte.

- Ébredj! - rázta meg gyorsan,.
- Menekülj, te ostoba - nyögte fájdalmasan, de aztán a herceg már ott is volt mögötte.

Megragadta, elrántotta a fiútól és a cella kőfalának taszította. A karját olyan erővel szorította, hogy a lány azt hitte menten kitépi a helyéről. A falhoz nyomta, próbálta leszorítani, és a lány egy pillanatra azt hitte a szemében fellobbanó dühtől, hogy meg is üti talán. De nem tette, pedig Alexis minden erejét összeszedve küzdött ellene. Ütötte, rúgta ott, ahol érte, üvöltött, kiabált. De mind hasztalan volt. Az apró törékeny lánynak semmi esélye nem volt a hatalmas, fölé magasodó tömör testtel szemben.

- Engedj el! Nem hallod? Vedd le rólam a kezed! Engedj! - kiabált, mind hasztalanul.

- Hozzá ne nyúlj - nyögte az alig eszméleténél lévő földön fekvő alak.

- Engedd el! - szólt Lucas halk hangja is valahonnan a távolból. - Hagyd őt! Inkább ölj meg, de őt hagyd!

- Nem vagyok hülye, eszemben sincs bántani - förmedt rá. - Annál ő értékesebb. Jobb terveim vannak vele! - kacagott fel, ám hangjában semmi jókedv nem volt. - Te pedig viselkedj hercegnőhöz méltóan, drágám. Te is tudod, hogy jobban jársz, ha szépen csendben maradsz, azt teszed, amiét én mondok és nem ellenkezel!

- Mit akarsz tőlem?! - kiabált az arcába a lány. - Soha nem ártottam sem neked, sem másnak!

- Majd nemsoká mindent megtudsz, nem kell sürgetni, tündérem - vigyorgott. - De először is szépségem, meglátogatjuk a drága jó apámat, aztán majd mi ketten elszórakozunk, rendben? - kacagott, majd durván megrántotta a lányt, a karjánál fogva és maga után kezdte rángatni, akár egy rongybabát.
- Hozzá ne nyúlj - nyögte a földön fetrengő alak, minden erejét összeszedve, hogy feltápászkodjon. - Ne merd bántani - lihegte, majd visszahanyatlott a porba, de elhaló hangja nem talált megértő fülekre.
- Gyere már, te makacs lány - rántott rajta ismét egy nagyot. - Az apám örülni fog jöttödnek, bár lehet nem annyira mint én magam - jegyezte meg.
- Én viszont nem akarok itt lenni! - válaszolta dacosan, nem törődve azzal, milyen következményei lehetnek az elhangzott szavainak.
- Akkor jobb ha hozzászoksz a gondolathoz. Mert innen ugyan el nem mész, drágám. De hidd el, élvezni fogod az itt eltöltött időt, majd én teszek róla - vihogott, miközben távolodó hangja elhalt a börtön messzeségében.
- Alexis! Lexi! - kiáltott utána tompán, alig hallható hangon a testőre. - Ne vidd el! Ne merd bántani - rántotta meg a láncait, de tehetetlen volt, azokat nem tudta lerázni magáról. - Lexi!! - üvöltötte, amibe beleremegtek még a falak is.
Egy évezrednek tűnő várakozás után, ami csupán pár perc volt, valami megmozdult a porban. Egy kéz szorult ökölbe, dühösen, bosszúra szomjazva. A pihenésre nem volt most ideje, az még ráér később, ha mind biztonságban lesznek.
- Nem akarok veled menni! Engedj el! - próbált kiszabadulni a lány, a herceg szorításából, de sikertelenül, ugyanúgy rángatta tovább maga után.
- Úgy látom nem értetted meg, amit mondtam, úgyhogy elmondom még egyszer. - válaszolt anélkül, hogy hátrapillantott volna a lányra. - Jobban jársz, ha azt teszed, amit mondok! Elég ha ennyit tudsz!
- Hé, itt meg mi folyik? - hallott meg egy ismerős hangot a lány.
- Semmi, amiről tudnod kellene, öcskös - veregette vállba a fiút a herceg. - Alexis, emlékszel Thomasra? - rántotta elő a lányt a háta mögül, ahol eddig a másik fiú nem láthatta.
A fiú arcáról lefagyott a mosoly, szinte láthatóan kiült rá a zavarodottság, a düh és meglepetés egyvelege. A szemén látszott, hogy baljósan csillog. Ő is tudta, hogy a lánynak semmilyen körülmények között nem szabadna ezen a helyen lennie. Nem akarta, hogy ott legyen, nem akarta, hogy olyan galád, veszélyes emberek között legyen, mint a nagybátyja és az unokatestvére, a kegyetlen Caspian. A fiú kedvelte a lányt, ezért nem akarta, hogy baja essen. De valaki másért jobban aggódott.
- Ő is itt van? - ragadta meg a lány karját. - Ugye nincs itt?! Nem lehet itt - hadarta el.
- Azonnal vedd le róla a mocskod kezed, mielőtt, tőből levágom - förmedt rá a herceg, mire a fiú elkapta a kezét és választ remélve meredt a lányra.
- Szerencsére nincs. Ő biztonságban van - suttogta a lány hátra, mielőtt a fiú ismét rángatni kezdte, de hallotta maga mögött a másik követő lépteit. Örült, hogy ha már egy ilyen helyen van, legalább egy olyasvalaki is van mellette, akiben bízhat. És még ha a halál is vár rá odabent, legalább ő elkíséri az oda vezető útján.
- Felség! - szólt valaki, és a lány beleremegett, mikor felismerte a hangot. Tehát jól van, de miért hívja így? Meg kellene vetnie, vagy tán inkább rátámadnia, nem hajbókolni neki.
- Csak nem az áruló? - vonta fel az egyik szemöldökét, miközben felé fordult, a lányt szorosan maga mellett tartva. - Őrség! - rikkantotta. - Megkaptam, amit akartam, és mivel te hoztad ide, gondoltam megkegyelmezek, de te voltál olyan ostoba, hogy visszagyere, hogy eljátszhasd a hős megmentőt. Ezért most az életeddel fizetsz - sziszegte. Őrség!
- Nem azért jöttem, hogy megmentsem - válaszolta komoly hangon. - A lány nem érdekel, soha nem is érdekelt. Csupán úgy tettem, hogy idehozhassam. - mondta. - Mindvégig a hatalmas Caspian herceget szolgáltam.
- Mivan? - horkant föl Alexis és nekirontott volna, ha a herceg nem tartja vissza a karjánál fogva.
- Ó, szóval így állunk? - méregette bizalmatlanul. - Azt akarod mondani, hogy...
- A lány bizalmába kellett férkőznöm, hogy idehozhassam, de minden, amit felséged ellen elkövettem a küldetés közben, csupán a beolvadásomat segítette, és könyörgöm emiatt megbocsátásért, felség. - vallotta be bűneit.

Wires

Alexis dühösen meredt a fiúra, szinte megölte a tekintetével, amit a fiú viszont érzelemmentesen állt. Caspian gúnyosan vigyorgott, Thomas pedig aggodalmasan figyelt. elszabadultak az indulatok.
A lány ámbár össze is volt zavarodva. A fiú korábban megakadályozta, hogy a herceg meglássa, miért nem adta át akkor? A fejében kavarogtak a gondolatok. És nem akart kimenni a fejéből, hogy a fiú miért védte meg.
- Szóval ezért volt az egész? A nagy titkolózás és a figyelés? - suttogta maga elé a lány, de éppen olyan hangosan, hogy mindketten hallják. - Mindvégig hazudtál nekem?! - kiabált rá. - Áruló! -felé akart rohanni, bántani, megütni vagy bármi, de levezetni egy cseppet a dühéből.
- Nyugalom, hercegnőm - vigyorgott nevetve a lányra, élvezte a dühét.

- Hazudtál - kiabálta, végül kitépve magát a herceg karjai közül és a fiúhoz rontva, minden erejét összeszedve pofonvágta, olyan erővel, hogy a fiú feje oldalra billent és úgy is maradt. Nem nézett vissza a feldúlt lányra, akit a herceg igyekezett lefogni, miközben gúnyolódva nevetgélt. Úgy maradt, nem, mozdult, csupán a bőre pirosodott be a lány keze nyomán.
- Nem szép dolog játszani a hölgyek szívével, Marcell - vetette oda neki Caspian vihogva. - Főleg egy hercegnő szívével. Ezt már megtanulhattad volna.
Szóval Marcell a neve, jegyezte meg magában a lány a nevet, akin bosszút kell állnia. Abban a pillanatban még talán meg is tudta volna ölni. És megvetette magát, amiért a kezdeti bizalmatlansága elillant és ilyen könnyedén megbízott a fiúban, aki könnyedén manipulálhatta őt. Mennyire ostoba volt. Az egyetlen reménye már csak az odakint lévő herceg volt, akit viszont ő manipulált, hogy bejuthasson ide. Mennyire ostoba volt. Egy ostoba liba, ahogy a fiú, mint kiderült, Marcell gyakran nevezte.
- Ez remek - vigyorgott. - Nagyon nehezen viseltem, mikor egy olyan bizalmasom, mint te elárult. De szerencsére csak megtévesztés volt az egész - nevetett. - Marcell, gyere velünk, ne várakoztassuk tovább apámat - mondta, majd ismét mozgásba lendült, ám ezúttal nem volt megállás.
Caspian végigrángatta a lányt a folyosókon, Thomassal és az Íjásszal a nyomukban, akikből valami megfogalmazhatatlan indulat áradt. A lány pedig legszívesebben kikaparta volna a herceg és az áruló szemét. Thomas bizonyára segített is volna neki.
A herceg kopogás nélkül berontott a trónterembe, ami jelenleg a király és a tanácsa számára, akik egy asztal fölött társalogtak, de a figyelmük nem az azon lévő térképre irányult, hanem a velük szemben álló fiúra, akit a lány azonnal megismert, és megértette miért hagyta egyedül.
- Apám - hajtott fejet előtte a fia, majd Thomas és Marcell is meghajoltak, áradozva a felség szót, de Alexis nem tette, csak bámult maga elé, a fiú hátát fixírozva, aki nem fordult meg, és a lány szerencséjére még nem látta meg őt. - Köszöntsd illendően, különben a fejedet véteti - súgta a lány fülébe durván, mire kénytelen volt megtenni, amit mondott.
- Felség - suttogta, miközben pukedlizett.
A nem messze előttük álló fiú láthatóan lefagyott, megmerevedett és aggodalmas tekintettel fordult hátra. Will lefagyott, mikor meglátta a lányt, ahogy a herceg szorongatja, miközben hatalmas vigyort villant a hercegre. Alexis csak szomorúan nézett vissza rá. A tekintete az Íjászra villant, szinte meg tudta volna ölni, aki hasonlóképp nézett rá vissza.
A lány megértett mindent. Azért tudott bejutni a kastélyba, mert Will magára hagyta nemsokkal azután, hogy a másik fiú lelépett. Azt mondta nemsoká visszatért, de sürgősen el kell intéznie valamit. És könyörgött a lánynak, hogy el ne merjen mozdulni onnan ahol van. Marcell őt is rászedte. Ő volt a figyelemelterelés, ami persze nem jött össze. Ezért akarta a fiú annyira megmenteni Lucast, miután megtalálta a folyosón a lányt. Minden ezért volt. Alaposan eltervezett mindent. Még az alakítása is tökéletes volt.
- Sajnálom - formálták az ajkai a szót Willnek.
A fiúnak erőlködnie kellett, hogy ne rohanjon azonnal oda, húzzon be egyet a hercegnek és a lányt megszöktesse. De nem tehette, hiszen, akkor tönkretette volna az álcáját a király előtt, az életét kockáztatta volna, és a két ország közötti háborút, azt pedig nem tehette.
- Felség - fordult a király felé. - Megtudhatnám, hogy a jegyesem, mit keres itt? - kérdezte, úgy, mintha tényleg nem tudná.
- Ez engem is érdekelne - válaszolta a király, a lányt méregetve. - Elárulnád fiam?
- A hercegnő úgy döntött meglátogat engem - vigyorgott Willre. - És az eljegyzés felbontva. Alexis itt marad, velem! - mondta, majd mielőtt Will bármit is mondhatott volna, a herceg már intézkedett is. - Őrök! - rikkantotta ismét, ám ezúttal meg is érmezett néhányuk. - Marcell, megtennéd, hogy a hercegnőt felkíséred a lakosztályomba? Ti ketten, menjetek velük - vetette oda a két katonának.
- NEM! - vágta rá a lány. - Nem megyek sehová. Főleg nem vele! És hazudik! Nem igaz!
- Ne akarj kihozni a sodromból, drágám! - sziszegte, majd odataszította a fiúhoz, olyan erővel, hogy a lány majdnem nekicsapódott a fiú mellkasának. - Menjetek! - mondta, majd az indulni készülő rokonához szólt. - Thomas, te maradsz!
- Menjünk - fogta meg a fiú óvatosan a lány karját.
- Ne nyúlj hozzám - förmedt rá. - Hazudtál nekem! Pedig bíztam benned! - kiabálta az arcába és a többiek érdeklődve figyelték a kis jelenetet.
- Azt mondtam, megyünk - mondta azon a hangon, ami a lányt arra késztette, hogy tegye azt, amit mond. A határozott hang, amiben a lány még mindig, a történtek ellenére is megbízott. Nem értette miért, de a fiú még mindig hatással volt rá, irányítani tudta. - Menjünk - ragadta meg a karját és vonszolni kezdte, úgy mint korábban a herceg, ám az ő érintése valahogy más volt. Korántsem volt annyira durva, vagy visszataszító, sőt, talán mintha valami meghitt gyengédség is sugárzott volna belőle.
- Nee! Nem megyek! - rángatta az ajtó felé. - Will! - kiabált még vissza, mielőtt eltűnt a szeme elől, ő volt az utolsó esélye.
Mikor az ajtó becsapódott mögöttük, Will fájdalmasan sóhajtott egyet, majd magára öltötte a komoly ábrázatát. Tennie kellett valamit. Nem érdekelte már semmi, akár háborút is indított volna a lányért, vissza kellett szereznie.
- Felség, nem tarthatják itt a jegyesemet - emelte ki az utolsó szót.
- A hercegnő szabad akaratából van itt. - válaszolta a herceg. - Azért jött ide, hogy megmeneküljön a veled köttető kényszerházasságából - vigyorgott. - Mi pedig menedéket adunk neki.
- De ő nem akar itt lenni! - válaszolta indulatosan Will. - Hát nem láttátok?
- Tán megkérdőjelezed a szavamat? - vonta föl a szemöldökét a herceg. - Tűnj el a szemem elől, mielőtt lefejeztetlek!
- Fiam, udvariasabban a vendéggel! Egy herceggel beszélsz, egy trónörökössel! - fegyelmezte a fiát az öreg király.
- Bocsánat, apám.
- Szeretnék beszélni Alexis hercegnővel - mondta Will
- Sajnos az nem lehetséges - mondta Caspian. - A hercegnő nem fogad látogatókat. Külön kérte, hogy senki ne zavarja. Nem érzi túl jól magát. Remélem tiszteletben tartod a hercegnő kérését.
- Will herceg - szólt a király. - Kérem jöjjön vissza máskor, most sok dolgom van. Öröm volt találkozni önnel - közölte finoman a király, hogy ideje távozni. És Will megtette. De fejében közben egy szöktetési terv kavargott. Meg kellett mentenie a szerelmét.


Ééééés ennyi :)) Kicsit száraz szöveg, de most ennyi telt tőlem, remélem azért tetszett :DD
Cup-cup♥

25. *Segítő Kéz*

Hát sziaszok, utólag is Boldog Karácsonyt mindenkinek :DEz az utókarácsonyi ajándékom, vagy inkább elő Boldog új évet ajándék? :DD Tudom, ez a rész most borzalmasra sikeredett és még rövid is lett, de kell lennie néha ilyen résznek is különben a jó részeknek nem lehet annyira örülni :DD De nem is húzom az időt itt van a drágaságom :DD
Ehhez a részhez egy olyan számot választottam amit nagyon szeretek.Ez a kedvenc zenekarom, ami pedig *dobpergés* nem más mint: Within Temptation áww♥ Ki ismeri őket?

Within Temptetion♥Iron

/Pár órával korábban/
/Grace/

Még a Nap sem kelt fel, éppen csak hajnalodott, mikor valaki sürgető rázogatására és monoton suttogó hangjára ébredtem.
-Csak még 5 percet anya-nyögtem a párnámba.
-Ne szórakozz Gracie, kelj már fel!-ismertem fel a húgom hangját, aki ismét rázogatni kezdett.
Mi a franc van már?Jól tudja, hogyha engem fel mer ébreszteni kezdheti megásni a saját sírját.Nyöszörögve fordultam meg az ágyban és gyilkos tekintettel meredtem rá, már amennyire ki tudtam nyitni a szemeimet, amik csak húztak vissza a sötétségbe, az álmok világába.
-Kelj már fel!Nincs sok időnk!-mondta sürgetően.-Mennünk kell!
Mi van?A húgom képes beállítani hajnalban a szobámba felkelteni és még parancsolgatni nekem, hogy keljek fel most azonnal, mert neki mennie kell valahová??Hú komolyan kinyírom!
-Te most szórakozol velem?-emeltem fel a hangomat.-Tűnj el innen!Menj vissza aludni!
Az utolsó mondatomat nem tudtam befejezni, mert kezét a számra tapasztotta és pisszegve csendre intett.
-Shh!Fogd már be!!-parancsolgatott suttogva Hope.-Nagy gáz van!Azonnal el kell mennünk innen!
Az álom azonnal elillant, ahogy meghallottam húgom kétségbeesett hangját.Feltápászkodtam ülőhelyzetbe és Hope rémült arcába bámultam.
-Mi történt húgi?-fogtam kezeim közé remegő kis kezecskéit.
Csak egy évvel fiatalabb nálam, de ez elenyésző korkülönbség.Néha úgy viselkedünk mintha ikrek lennénk, mert kívülről és belülről is szinte teljesen megegyezünk.Talán csak annyi a lényeges eltérés közöttünk, hogy én hideg fejjek tudok gondolkodni, míg ő inkább bepánikol és meggondolatlanul cselekszik.Ez ritkán fordul elő, de ha ez bekövetkezik akkor valami komoly dologról van szó, és most is ez van!
Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem és hagytam, hogy Hope maga után rángasson.Az ajtó előtt Thomas várakozott ránk Christina kisasszonnyal együtt.Idegesek voltak és még csak el sem mondták mi ez a nagy aggodalom, már valami titkos folyosón keresztül kezdtünk el bolyongani, ami állítólag kivezet a kastélyból.
-Mi a franc folyik itt?Valaki mondja már el!-szólaltam meg suttogva, de hangom így is visszhangzott az üres sötét, feneketlen járatban amiben eddig bolyongtunk.
-A lényeg az, hogy itt veszélyben vagyunk, el kell mennünk innen!-válaszolt Christina.
Lassan végignéztem magunkon 6-an érkeztünk de most csak 3-an vagyunk, Thomast leszámítva.
-Hol vannak a többiek??Őket itt hagyjuk??Mert én nélkülük nem megyek el!-álltam meg.
-Figyelj Grace semmi pánik.David Christina testvére már elhagyta a kastélyt, de ő észak felé indult, ti is nemsokára kijuttok és ti kelet felé indultok.Menjetek a Lawson kastélyhoz!!-adta ki az utasítást.-A hercegnő és Lucas még odabent vannak, de őket nem lehet ilyen könnyedén kimenekíteni onnan!-magyarázta.-De innentől egyedül kell továbbmennetek!Ígérem kijuttatom őket is!-mondta Hope szemébe nézve.Thomas közelebb hajolt a húgomhoz és szorosan megölelte majd homlokon csókolta.

-Vigyázzatok magadra!-suttogta nagyon halkan.
Lassan bólintottunk majd nélküle folytattuk utunkat az elhagyatott járatokon keresztül, mígnem kiértünk végre a friss gonoszmentes levegőre.

/Most/
/Alexis/

-Mi a franc folyik itt Thomas?-kérdeztem suttogva a fiút, aki őrült sebességgel rohant engem is húzva maga után.
-Most nincs erre idő!A lényeg, hogy azonnal el kell hagynod a kastélyt!Lucas az istállónál vár, már felnyergelt nektek két lovat.
-Mi?És a többiek?
-Ne izgulj, már hajnalban egy titkos folyosón keresztül elhagyták a kastélyt.Sajnálom, hogy külön kellett válnotok, de így alakult!-magyarázott miközben őrült sebességgel rohantunk végig a kastély folyosóin.
Kicsit fura volt, hogy egyetlen őr vagy szolga sincs sehol.Túlságosan békés és nyugodt volt minden, olyan volt mint a vihar előtti csend.Tudtam mi fog történni ha most csak úgy eltűnök, tárgyalás vagy bármiféle köszönés nélkül.A király háborút indít az országom ellen.Mindkét oldalon súlyos veszteségek lesznek és mindez azért mert én nem tudtam tenni ellene semmit és még a királyt is megsértettem hirtelen távozásommal.De legbelül nagyon örültem, hogy nem kell újból találkoznom a beképzelt uralkodókkal és elhagyhatom ezt a helyet, ahová akaratom ellenére mégis önszántamból érkeztem.
Thomas megtorpant a kastélykertbe vezető ajtó előtt.Közelebb hajolt és suttogott valamit.
-Viselkedj természetesen-suttogta, majd felajánlotta a karját, amibe mosolyogva karoltam bele.
Először nem értettem miért mondta, de amint kiértünk a kastélykertbe azonnal megtudtam miért nem volt egy őr sem a kastélyban.A kastélykertben gyakorlatoztak úgy mint tegnap.Szemeiket ránk meresztették és még akkor is bámultak mikor elhaladtunk mellettük és ők meghajoltak.Fura egy őrség, mindig csak bohóckodva gyakorlatoznak, nem a dolgukat végzik és megbámulnak egy fontos vendéget is.
-Thomas, ugye tudod mi lesz ha én most szó nélkül lelépek!-torpantam meg hirtelen.-Nem mehetek el!Így nem!
-De igen!-érkezett meg valahonnan Lucas is.-Lexi mennünk kell!
-Lucas!Te is tudod, ha most elmegyünk háború lesz-aggodalmaskodtam.
-Tudom, de az elkerülhetetlen!És inkább azt nézem végig, ahogy apád bezárat a szobádba, minthogy itt fogolyként raboskodj!
-Lucas, mi folyik itt?Én nem értek semmit!-fakadtam ki.
-A lényeg annyi, hogy ha itt maradunk akkor valami rossz dolog fog történni-mondta majd megragadta a kezem és húzni kezdett az istálló felé.
Odabent két már felnyergelt ló várt ránk.Thomas még utoljára megölelt.
-Vigyázz magadra!-suttogta majd a derekamnál fogva könnyedén felemelt és a nyeregbe ültetett.Én csak mosolyogtam rá, és igyekeztem nem mutatni mennyire rossz elbúcsúzni tőle, ezalatt a 2 nap alatt nagyon megkedveltem őt.Thomas Lucashoz fordult és megpaskolta a vállát.
-Vigyázz rá!Ne hagyd, hogy baja essen!-mondta.-Valószínűleg a nagybátyám utánatok fog küldeni néhány katonát.Legyetek óvatosak!
-Kösz, Thomas-ráztak kezet, majd Lucas egy pillanat alatt felpattant saját lova nyergébe.
-Elterelem az őrök figyelmét, gyorsnak kell lennetek!-mondta majd odasétált a kaput őrző katonához és mondott nekik valamit, amitől azok vele együtt elrohantak.
-Most!-szólalt meg Lucas, mire oldalba böktük lovainkat, indulásra késztetve ezzel őket és kivágtáztunk a kapun.
Még utoljára hátranéztem és megígértem magamnak, hogy soha többé nem akarom látni ezt a helyet.

/Caspian/

-Apám-léptem be a trónterembe.-Azt hiszem baj van!
-Mi történt már megint?-kérdezte unottan.
-Azt hiszem valahogy rájöttek a tervünkre-motyogtam.-A hercegnő és a kísérői, mind eltűntek.
-Ezt nem hiszem el!!Már olyan közel jártunk a céljaink eléréséhez és te hagytad kicsúszni a lányt a kezünk körül??-üvöltött.
-Ez nem az én hibám apám!Valaki a kastély falain belülről segített nekik!Szerintem Thomas volt!-mentegetőztem.

-Igen, mindig fogd másra!Mire vársz még?Küldj katonákat a keresésükre!Még nem juthattak messzire.
-Igenis apám-motyogtam.
-Ó és mondd meg nekik, hogy a hercegnő a fontos!Hozzák vissza ide!Ha nem sikerül, akkor öljék még!
-Na de apám!-háborodtam fel.
-Ez miattad van!Több lehetőséged volt, de mindegyiket elrontottad!Megvolt a lehetőséged, hogy elcsábítsd a lányt, de elhibáztad és emiatt megszökött innen, így még a kényszerházasság is tönkrement!Már csak egy lehetőség maradt!Ha a lányt nem tudják ide visszahozni, meg kell halnia!
-Apám, mit árthatna az a lány ha hazamegy?Úgyis háború lesz!-próbáltam menteni a menthetőt.
-Ő az örökös, te ostoba!Ha nincs nálunk nincs semmilyen ütőkártyánk, az apja ellen!

/Alexis/

Nem tudom mióta, talán egy órája vágtázhattunk az erdő egy nem annyira sűrű részén, mikor zajt hallottunk.Lucas azonnal intett, hogy lassítsunk egy picit, hátha csak mi keltettük azt a hangot.Nem, ezek nem mi voltunk, jöttünk rá mikor ismét felhangzott a hang, csak ágak recsegése volt, de a közelből jött.Már
éppen heves vágtában akartunk volna sietősen távozni mikor egy ismerős alak lépett ki a fák közül.Azonnal felismertem őt, hiszen már néhányszor találkoztam vele.Nem éppen barát volt, inkább ellenség.Fekete ruhákat viselt és fejébe csukját húzott, ami eltakarta arcát.Hátán ott függött egy hosszú fából készült íj és nyílvesszők.Az Íjász!
-Ne ijedj meg!-mondta, és szemét nem láttam a csuklyától, mégis tudtam, hogy rám néz.-Most segíteni akarok!
-Miért hinnénk neked?
-Mert jobban ismerem ezt az erdőt mint a saját tenyeremet és nem akarom, hogy csapdába sétálj!-mondta, de nem tudtam hinni neki.
-Miért akarjál te segíteni nekünk, legutóbb megtámadtál a szobámban-szólaltam meg mire Lucas teste idegesen megfeszült.
-Te döntesz, hogy elhiszed vagy sem.-kezdte majd mikor bólintottam folytatta.-A király utánatok küldött néhány katonát, éppen annyit, hogyha rátok találnak semmi esélyetek.Két választásuk van, visszavisznek vagy megölnek, nincs 3. opció.-mondta meg mire egy pillanatra megijedtem.
Valahogy hittem neki, azaz nem neki, hanem annak, hogy a király tényleg képes ilyesmire.De itt még nem volt vége, még folytatta.
-A katonák 2 csoportban indultak el, csak azt tudom, hogy az egyik csoport észak felé indul és a Theneris folyó partján haladnak.Ha kedves az életed, ne menj arra!-mondta majd hátrálni kezdett és beolvadt a fák közé.-Ó, és még valami...-tért vissza a hangja.-...ha elkapnának engem nem is láttatok!
-Hallgassunk rá?-kérdeztem testőrömtől.-Én nem bízom benne, de felelőtlenség lenne figyelmen kívül hagyni a mondandóját!És a királyból is kinézem, hogy ezt tenné!
-Rendben, akkor nem megyünk arra, de azt mondta két csapat van, nem?Azt nem tudjuk azok merre vannak.Óvatosnak kell lennünk!-mondta, majd ismét útnak indultunk.


Puszi, tudom, szörnyű lett!

24. *Mámoros Éjszaka*

Megérkeztem :DD huhuhu előre is, ha nem érkezne addig új rész, nagyon kellemes és békés karácsonyt kívánok mindenkinek, másodszor ez az én ajándékom nektek :) egy érdekes kis részecske, tudom nem a leghosszabb, de tűrhető, na de nem húzom az időt itt a rész :D ó megjegyezném, hogy ha eddig nem tetted volna, most zenével hallgasd meg :D felkavaró élmény lesz :)

És imádom :D

Emeli Sandé♥My Kind of Love

/Alexis/

Tekintetemmel végigkövettem az égen átsuhanó ragyogó, jeges tűzben izzó csillagot amíg látni lehetett.Behunytam a szemem és szívemre tettem a kezem.Valami történt.Valamilyen furcsa bizsergés futott végig a testemen.Biztos voltam benne, hogy nem a hideg miatt remegett meg a testem, ennek más oka volt.Valami olyan, ami nem kézzel fogható, nem megérthető, nem látható, csak érezni lehet.Valahol legbelül biztos voltam benne, kívánságom valahol odafent, a messzeségben meghallgatásra talált.
Aznap éjjel különös álmot láttam, ha egyáltalán annak lehetett nevezni.

Az áloménem az otthonom márványpadlóján, a földön kuporgott, kezeibe temetve könnyel áztatott arcát.Fájt, nagyon fájt, mintha belülről égetne valami, mintha a szívem szét akarna szakadni.Legbelül éreztem, hogy lelkem még halványan él, de nagyon megviselt.Olyan volt, mint egy pislákoló gyertya, fénye még gyengén, de ég, de legbelül tudom, hogy halálra van ítélve, mert ragyogása egy nap, pár óra vagy perc múlva megszűnik, helyét átveszi a sötétség és néma rezzenéstelen fájdalom költözik szívébe.Így éreztem magam én is.Üresnek és halálra ítéltnek.
Mintha láthatatlan karok fonódtak volna körém, valami titokzatos erő talpra kényszerített.Az ajtó rései alatt, varázslatos illat kúszott be, én pedig kezdtem úgy érezni, hogy egy cseppnyi boldogság költözött a szívembe, mire könnyeim apadni kezdtek.A szoba megtelt a remény és a vágyakozás különös egyvelegével.Az utolsó könnycsepp futott végig arcomon, amit azonnal le is töröltem volna, de Ő gyorsabb volt nálam.Eddig fel sem tűnt, hogy ő is itt van velem.Ujjai gyengéden futottak végig arcomon.Cirógatva simított végig járomcsontomon, és állam vonalán, ahol aztán megállt keze és óvatosan, gyengéden állam alá nyúlva megemelte lehajtott fejem, így kénytelen voltam a tengerkék szempárba nézni, amik vágyakozóan tekintettek rám.
-Örökké-suttogta, de hangját nem hallottam, valahol legbelül, tudatom legmélyéről kúszott fel és biztosra tudtam, hogy ezt mondta.
Bólintottam.Legbelül tudtam, hogy amit csinálunk az nem helyes, de képtelen voltam ellenállni a vágynak és a tiltott gyümölcs zamatának.Nem tudtam megálljt parancsolni érzéseimnek, amik szökőárként törtek rám, mikor Daniel tengerszín szemeibe néztem.Olyan volt, mintha nem én uralnám a testemet, ami magától kezdett mozogni.Kezemmel kedvesem arca felé nyúltam és óvatosan érintettem meg a homlokát először csak ujjam hegyével, mert attól tartottam ha összeér a bőrünk, ő szétpukkad, mint egy szappanbuborék és eltűnik.Végigsimítottam szemöldökén, járomcsontjának kiugró ívén, ami markáns hullámokban szelte ketté arcát.Kezem továbbsiklott felfelé, a sötét hajzuhatag felé.Beletúrtam a selymes tincsekbe, ami kócosan, rendezetlenül göndörödtek ujjaim között.Lassan visszavezettem kezemet arcára.Daniel belesimult a tenyerembe.Egy pillanatra lehunyta a szemeit és mélyen belélegezte bőröm illatát, majd lágy csókot lehelt tenyerembe.Kezei bilincsként kulcsolódtak derekam köré, ahogy közelebb vont magához, majd ajkának meleg csókját éreztem nyakam remegő bőrét cirógatni.
Olyan érzés kerített hatalmába, mintha belülről akarnék felrobbanni.A vérem valósággal fortyogott az ereimben és arcom rózsás árnyalatban tündökölt.Légzésem és szívverésem versenyt futott egymással.Kezem alatt éreztem, hogy lüktet Daniel szíve a mellkasában, úgy verdesett, mintha menten ki akarna szakadni onnan.Jól tudtam mit érez most, ugyanazt a perzselő vágyat, ugyanazt a tüzes szenvedélyt, ami belülről fűt mindkettőnket.Mikor a szemébe néztem, ugyanazt az elsöprő lángolást láttam benne, mint ami bennem tombolt.Valahol legbelül egy idegesítő hangocska szüntelen, megállás nélkül csicsergett a fülembe, de a vágy és a fékezhetetlen érzelmek megsüketítettek, megvakítottak és már csak szerelmem apró rezdülései, mozdulatai jelentették a mindenséget.Ez volt a beteljesülés, a katarzis, a legfőbb boldogság, de egy pillanat alatt vége szakadt.Daniel eltolt magától és komoly tekintettel meredt rám.Pillantása kifürkészhetetlen volt.
-Egyszer együtt leszünk-suttogta.Hangja belehasított a csendbe, szavai ólomsúlyként nehezedtek a szoba némaságára.-Mi azért születtünk, hogy egymásért éljünk és haljunk meg!

Zavarodottan pislogtam néhányat, majd felültem és körbenéztem a szobában.Még sötét volt, de a nap már kezdett felkapaszkodni az égen és elzavart minden kósza árnyat, amik komorabbá festették a szobát, mint amilyen valójában volt.Lábaimat felhúztam a mellkasomhoz és átkaroltam őket, így egészen picivé gömbölyödtem.Picinek és védtelennek éreztem magam a hatalmas hófehér párnák és takarók között.Tudtam, hogy képtelenség, de mégis éreztem Daniel meleg csókját a nyakamon.Szívem még most is hevesen dörömbölt mellkasomban és még most is fűtött belülről valamilyen felfoghatatlan érzés.
Egymásért születtünk és egymásért halunk meg, ismételtem meg magamban Daniel utolsó szavait, majd elhessegettem a gondolatot, miszerint csak egy zavaros álom volt.
A Nap már kezdte fénnyel elárasztani a szobát, mire meggyőztem magam, hogy csak az elmém űzött buta tréfát velem.Kimásztam a kényelmes franciaágyamból, ami hívogatóan könyörgött, hogy maradjak még egy kicsit, de nem engedtem a csábításának.Minél hamarabb el akartam hagyni ezt az ijesztő helyet.Besiettem a fürdőszobába, gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, majd a szobában felvettem a hercegnős ruháimat, amik most korántsem hercegnősek voltak.Szokásos ruhadarabjaim a csőnaci, a színes póló és a tornacipő legalább kényelmesnek bizonyultak és nem kellett attól tartanom, hogy megismétlődik a tegnapi incidens.Hát így viselkedik egy előkelő, jól nevelt herceg?Fiatal, ártatlan lányokat bámul meg és majdnem szoknyájuk alá is bekukucskál, aztán a szobájába csalva őket akaratuk ellenére csúnya dolgokat tesz velük?Nem!És én nem vagyok hajlandó még egy napot itt maradni!

/Thomas/

Az éjjel nyugtalanul aludtam, csak forgolódtam és minden apró neszre felkaptam a fejem.Féltem, nem magam miatt, azért féltem, hogy újdonsült és régi barátaimnak baja esik.Főleg a hercegnő miatt aggódtam, mert az elmebeteg nagybátyámnak mi oka lenne bántani a barátit.Alexis az igazi célpont.Tudtam, hogy Lucas egész éjjel őrködik a szobája előtt, miután elmeséltem neki, hogy az őrült rokonaim készülnek valamire, de biztos voltam abban is, ha a bácsikám akcióba lendül egy egyszerű őr, bármennyire is képzett nem lesz képes megállítani.Egy idő után már elegem lett a bizonytalanságból és felkeltem.Gyorsan felöltöztem, majd elhagytam a szobámat.
Halk léptek zaja ütötte meg a fülemet, ha jól sejtem pár folyosóval odébb sétálgatott valaki.Cipőjének halk ütemes dobolása egyre halkabban szólt, szóval az a valaki arrafelé megy, akkor....a nagyterem felé tart!!!Alexis!
Amilyen gyorsan csak tudtam rohanni kezdtem felé.Ez megőrült?Ha közli velük, hogy távozni akar nem fogják hagyni, bezárják egy szobába, ha az kell, hogy itt tartsák, de el nem engedik!Mikor befordultam a másik folyosóra, legnagyobb félelmemre beigazolódott, amitől féltem.Alexis elszántan közeledett a nagyterem felé.
-Alexis-szóltam utána, de nem akartam kiabálni nehogy a bent lévők meghallják, miközben rohanni kezdtem utána.
Egyre közeledett a hatalmas, töbör, kétszárnyú ajtó felé.Minden egyes lépésével, egyre elszántabban akartam megállítani.Már csak egy méternyire volt az ajtótól.Kezével már a kilincs felé nyúlt.
Megígértem Hope-nak, hogy nem hagyom, hogy bárkinek is baja essen, ezzel biztattam magam.
Megragadtam a kezét, pont mikor az a kilincset készült lenyomni.Alexis összerezzent, majd kíváncsi barna szemeit rám emelte, amikkel azt kérdezte, "valami rosszat csináltam".Bentről mozgolódást hallottam, biztosan meghallották hangos lépteimet rohanásom közepette.A hercegnőt csendre intettem, majd húzni kezdtem magam után.Ő értetlenül bámult rám és suttogva kérdezgette, hogy "most mi van", de engedelmesen követett.Bízott bennem.Még éppen berántottam a folyosó végén egy mellékfolyosóra, mielőtt a hatalmas ajtó kitárult és unokabátyám hangját hallottam meg:
-Pedig biztos voltam benne, hogy volt itt valaki-jelentette ki morcosan.-Apám, szerintem meglátogatom a mi kis vendégünket-szólt vissza nevetve az apjának, majd léptei egyre közeledni kezdtek felénk.
-A francba!-motyogtam, majd ismét vonszolni kezdtem magam után az értetlen, zavarodott lányt.
Ki kell juttatnom a kastélyból!!

És ennyi lenne, még egyszer boldog karácsonyt mindenkinek :DD

22. *Út Önmagamhoz*

Áww imádom ezt a dalt!És még megy is a részhez :D Jajj még a szövege is passzol hozzá :D

/Thomas/

Ahogy ott állt Ő, annyira lekötötte a gondolataimat, hogy még a húsomba maró fájdalom ellenére sem vettem le róla a szememet, még levegőt venni is elfelejtettem, ahogy megpillantottam.Mintha minden eddigi tudásom és hitem semmivé vált volna, ahogy rá vetettem tekintetemet.Hatalmas jégszürke szemeiben gyermeki rácsodálkozás csillogott, ahogy körülnézett, majd tekintete megakadt rajtam.Szinte látni véltem, ahogy egy pillanatra a felismerés suhan át az arcán, majd egy pillanat alatt visszasüllyed a sötét tudatlanságba, mi szerint csak egy idegen vagyok valahonnan a régen eltemetett múltból.Hát nem emlékszik rám?Kivel a gyermekkorát töltötte?

-Te jó isten!-kiáltott fel, majd szinte odébb lökve Cas-t, hozzám sietett.
Szinte áramütésként ért, ahogy a karomat kis meleg kezei közé fogta, ezáltal elektromos bizsergés futott végig az egész testemen.A karomra összpontosuló fájdalom egy pillanat alatt elszállt, ahogy bőre a bőrömhöz ért.Fura érzés volt, annyi év után ismét érezni selymes bőrének érintését, pedig már biztosra vettem, hogy soha többé nem fogom őt látni.Ez a sors kegyetlen játéka, vagy csak a végzet űz velem tréfát?Az a lány ki egyetlen barátom és életem fénypontja volt, talán még most is az, itt áll előttem és látszólag fogalma sincs róla ki vagyok.A sors fintora ez, hogy azt kit el kellett hagynom a saját biztonsága érdekében, most itt van azon a helyen, amitől meg akartam védeni anno.És ez az érzés még most sem halt ki belőlem, még most is úgy érzem bármire kész vagyok, hogy megvédjem ezt a törékeny lányt a világ összes veszélyétől, de most már talán többet tehetek érte mint 10 évesen.És azt sem hagyom, hogy a családom a barátinak ártson!
-Ezt azonnal el kell látni!-lépett mellénk Alexis is.
Ekkor voltam képes elszakítani a tekintetemet Hope aggódó szempárjától.Először annyira mellbe vágott a tudat, hogy majdnem felnevettem, mikor megláttam a hercegnőt, akinél még Hope is egy fejjel magasabb volt.Ez a nevethetnék csak egy pillanatig tartott, míg meg nem láttam Lexi barna szemeit is amik aggodalommal vegyes ijedtséggel pillantottak a karomra.Ekkor vettem én is a fáradtságot és a sérült tagomra néztem.A látvány csúnyább volt, mint amit a fájdalomból sejtettem.

/Caspian/

Egyszerűen bosszantó volt látni, ahogy a szépséges hercegnő az én senki unokatestvérem sebit nézegeti és próbálja meggyőzni, hogy el kell látni őket.Egy ilyen bájos teremtésnek semmi keresnivalója nincsen az én fattyú rokonom közelében.Apám megparancsolta, hogy ezt a lányt feleségül kell vennem és ha belegondolok nincs is nagyon ellenemre.De úgy látom addig nem tudom megbolondítani őt a puszta jelenlétemmel, míg Thomas a közelében legyeskedik.Így a saját és a jövendőbeli menyasszonyom érdekében piszkos kis trükkökhöz kell folyamodnom, hogy távol tartsam a zavaró tényezőt tőlünk.
A kezemben még mindig ott volt a kard, így kihasználtam a pillanatot, hogy a többiek Thomas sérülésével vannak elfoglalva.Megemeltem a kardot és egy határozott mozdulattal ön-kezűleg megvágtam saját magamat.Igyekeztem nem felszisszenni vagy bármilyen hangot kiadni, nehogy felhívjam rá a figyelmet, hogy a sérülést most magamnak csináltam.A kardot eldobtam és én is odasiettem Thomashoz, mintha aggódnék miatta.Közben igyekeztem úgy megállni, hogy a lehető legészrevehetőbb legyen.
-Mi az Thom, megsérültél?-kérdeztem, ezzel magamra vonva a figyelmet.-Ú, azt tényleg be kellene kötni!
-Oké, rendben, meggyőztetek-hódolt be a lányoknak, majd elindultak hárman engem pedig otthagytak volna, de villámgyorsan Alexis keze után kaptam és visszahúztam magamhoz.
-Hé, tudom, hogy Thomas sérülése sokkal komolyabb, de az enyémet is be kellene kötni-mutattam a vágásra.
-Ó, ezt mikor szerezted?-fogta meg gyengéden a karomat.-Nem láttam, hogy Thomas megvágott volna!
-Nem tudom, de segítenél ellátni és bekötni?-kérdeztem mézes-mázosan-Nem igazán bírom az itteni orvosokat a kastélyban.Már gyerekkoromban sem szívleltem őket.
-Persze-suttogta, miközben a véres sebemmel szemezett.
Felvezettem őt a lakosztályomba, amit kicsit megilletődötten fogadott, majd szégyenlősen körülnézett.Végülis nem mindenkinek jut meg az a megtiszteltetés, hogy az én hálószobámba beléphet.
-Ömm ott találsz fertőtlenítő szert és gézt!-mutattam az irányba.
Amíg elfordult és elment megkeresni azokat a megadott helyen én gyorsan kigomboltam az ingemet és levettem magamról.Így láthatóvá vált kidolgozott felsőtestem és izmaim.Mikor megfordult a tekintete elkerekedett és teljesen elvörösödött, majd azonnal elfordult.
-Te meg mi a francot csinálsz?-kérdezte hátat fordítva nekem.
-Most, mi van?Vagy ingen keresztül akarod ellátni?-kérdeztem majd mikor nem reagált folytattam.-Most akkor segítesz vagy sem?
Nagy nehezen rászánta magát és visszafordult felém.Szemét lesütötte és arca rózsás színben lángolt, ahogy elém lépett.Én csak magamban hangosan felnevettem.Nyilvánvalóan még érintetlen, minden értelemben!Ha rajtam múlik nem soká marad az!
Először vizes szivaccsal letörölgette a vért, majd lefertőtlenítette a sebet, közben egyetlen egyszer sem nézett a szemembe, de tekintete sem kalandozott el, kizárólag a sebre figyelt.Végül gézzel körbetekerte a karomat, közben igyekeztem néha-néha megmozdulni, hogy keze hozzáérjen a mellkasomhoz, mikor a karom alatt fűzte át a kötszert.Ilyenkor ha lehetett még jobban elpirult és ismét lesütötte a szemeit.

/Hope/

Miután elláttam a sebeit alaposan szemügyre vettem őt.Magas volt, nagyon magas és elég izmos.Ovális arca volt és kiugró állcsontja, ami a szobrászok álma lehetett.Bőre sápadt volt, de lehet, hogy csak a hatalmas kéksszürke szemei miatt tűnt olyan fehérnek.Valahol legbelül úgy éreztem, hogy már láttam őt valahol, valamikor, de nem tudtam hol.Egyszerűen mintha valami lelki kötelék lenne közöttünk, ami egyre szorosabban von minket egymáshoz, pedig fogalmam sincs kicsoda ez a srác, még a nevét sem tudom.
-Amúgy Hope vagyok-mutatkoztam be.
-Tudom-válaszolta mire, kicsit meglepődtem és már tettem is volna fel a kérdést, hogy honnan, mikor folytatta.-Nem emlékszel rám?-kérdeztem, mire csak megráztam a fejem.-Thomas vagyok!Thomas Michaelson!
Thomas Michaelson?!Az nem lehet!Ő nem lehet!Nem lehet a gyermekkori legjobb barátom, ki még a széltől is óvott.Nem lehet a fiú, kiért szívem hevesen dobogott, ha meghallom nevét.Nem lehet ő, mert....
-Thomas meghalt!-jelentettem ki érzelemmentes hangon, pedig belül már könnyeztem.-10 éve!
-Nem!Ez nem igaz!Csak ezt kellett hinned, hogy biztonságban legyél.Csak hazugság volt!
-Miért hazudna bárki is ilyen szörnyűséget?Főleg az, aki tudja mennyire fontos nekem!-mondtam távolságtartóan.
Nem akartam elhinni, hogy életben van és becsapott engem.Mármint örülök, hogy él, de hazudott.Elhitette velem, hogy halott.
-Minden egyes percben, amit velem töltöttél, halálos veszélyben voltál.Nem tehettem mást!Ha tudtad volna, hogy élek utánam jöttél volna, amivel csak ismét veszélybe sodortad volna magad!-magyarázta.
-Ehelyett inkább hagytad, hogy szenvedjek!-kiáltottam az arcába.-Nem tudod, hogy mit éltem át!Nem tudod, hogy minden éjjel sírva aludtam el és könnyekkel ébredtem.Nem tudod, hogy titkon mindig azt kívántam bárcsak visszajönnél hozzám, bárcsak élnél.Nem voltál ott, hogy megvigasztalj-üvöltöttem a képébe.
-Igenis tudom, hogy mit éltél át!Mert én is ugyan ezt éreztem veled kapcsolatban, és csak hogy tudd, egyetlen pillanatra sem vertelek ki a fejemből.Mindent azért tettem, hogy biztonságban legyél!-mondta alig higgadtan.-És még most is ezt teszem!Ezért kell most elmenned!Neked és a barátaidnak is.
-Mi?Te meg miről beszélsz?-értetlenkedtem.
-Tudom, hogy a hercegnő valami tárgyalás miatt jött ide, de ez nem igaz.Igazából másra készülnek.A nagybátyámék el akarják foglalni Penthost!És most náluk van a mit sem sejtő örökös!

Na, mára ennyi :D remélem tetszett :D

21. *Ismerős Idegen*

Hello, megérkeztünk végre!Nagyon nagyon nagyon nagyon sajnálom a késést, de mostanában sok dolog történt egyszerre, nem éppen jó dolgok, de mind1 nem untatlak titeket a szánalmas dolgaimmal szóval itt a kis djágaszágom :D Remélem tetszeni fog.

One Republic-Counting Stars

Most ezt a számot hoztam, amit persze nagyon imádok!

/Alexis/

Az idegesség úrrá lett rajtam, ahogy beléptem a trónterembe, olyan voltam, mint egy felajzott íj.Itt volt a nagy esélyem, hogy eldöntsem nemzetek és királyságok sorsát, de ami számomra a legfontosabb volt, hogy saját jövőmet Daniel oldalán tölthessem.Nem csak a király, de a fia is ott volt.Mindketten túlzottan vidáman mosolyogtak rám, talán már túlságosan is örültek jelenlétemnek.Önbizalmam egyre csökkent, minden egyes megtett lépés után, amit a király és fia felé tettem.Egy nagy sóhaj kíséretében megtorpantam pár méterre előttük, majd pukedliztem.Szinte éreztem, ahogy a levélzöld és a szinte fekete szemek keresztüldöfnek.
-Köszöntöm, hercegnő-csendült fel a király mély rekedt hangja mielőtt bármit is mondhattam volna, amitől kirázott a hideg.-Remélem kipihente az utazás fáradalmait.
-Igen, fenség, köszönöm.Én már készen állok tárgyalni a két ország szövetségének megtartásáról-feleltem.
-Sajnálom hercegnő, de most rengeteg dolgom van.Azt a tárgyalást egy ideig el kell halasztanunk!Aggasztó híreket kaptam nemrég.Remélem nem gond, talán pár nap múlva megbeszéljük.
-Óó-sóhajtottam fel-Persze, nem gond, ha majd felségednek megfelel értesítsen, addig én hazautaznék.
-Jajj, dehogyis!Ne butáskodjon hercegnő, nagy ez a kastély, ön és a barátai is itt maradnak.Vagy ha azért aggódik, hogy unatkozna a fiam bármikor kész segítségére lenni-mondta nagy csalódottságomra.-Ugye fiam?
-Persze, apám-válaszolta az apjának, majd felém fordult.-Nem gyakran érkeznek vendégek hozzánk-mondta-így én mindig örülök, egy velem egykorú társaságának.
Most mi legyen?Nem mondhatok neki ellent, azzal csak haragot váltanék ki belőle, gondoltam.
-Rendben-suttogtam megadóan.
-Ó majdnem elfelejtettem, Hercegnő, ő a fiam Caspian Oliver Michaelson-mondta mire fia meghajolt előttem, én pedig csak egy bamba mosolyt erőltettem az arcomra.-Bizonyára jól ki fogtok jönni.De most kérlek mindketten távozzatok, még rengeteg dolgom van.Fiam, kérlek foglald le a hölgyet-szólt még utánunk majd elhagytuk a tróntermet.
A herceg csak hatalmas vigyorral mosolygott rám és többször észrevettem, hogy tekintete lejjebb kalandozik az arcomról nyakamra és még lejjebb, valamint a szoknyából elővillanó combjaimra is.
Fú ezért szeretem a nadrágokat!
-Miért nem beszélhetek vele most?Két perc alatt meggyőzném az igazamról!
-Az apám most nem ér rá!De amint lesz ideje én magam fogom közölni önt.
Alapvetően nyitott és barátságos típus vagyok, de ez a fiú olyan ellenszenves nekem.Tudom, hercegnő módjára kellene viselkednem és visszamosolyogni rá, beszélgetést kezdeményezni és minden felesleges hülyeséget, de egyszerűen már attól rossz érzésem van ha csak ránézek.Nem arról van szó, hogy nem lenne helyes vagy vonzó, csak olyan furán néz rám és ez zavaró.
-Öhhm, hát szóval...-kezdtem bele, mire még nagyobb lett a mosolya.Komolyan kezdett megijeszteni.-Nekem most mennem kell, a barátaim már biztosan aggódnak-mondtam, hogy végre otthagyhassam, majd meg sem várva válaszát hátat fordítottam neki és elsiettem.
Éreztem, ahogy tekintete szinte keresztüldöfi a hátamat, majd éreztem ahogy lejjebb vándorol a szoknya aljához.Kirázott a hideg, pedig nem is tudtam biztosan, hogy utánam nézett-e.Abból ítélve, ahogy eleve rám nézett azzal a negédes, túlzottan jó kedélyű arckifejezésével gyanítottam, hogy igen, ezért igyekeztem minél gyorsabban eltűnni a folyosó végén lévő mellékfolyosót.Mikor a végénél jártam megszaporáztam a lépteimet és már épp fordultam volna jobbra, hogy beforduljak a másik folyosóra, mikor valami keménynek ütköztem.Egy pillanat alatt kibillentem az egyensúlyomból és egy halk puffanással fenékre estem a földön.Mikor felnéztem megpillantottam egy fiút, aki bocsánatkérően nézett le rám, majd azonnal lehajolt és felsegített.Közben egy artikulálatlan, dühös kiáltás hangzott fel valahonnan mögülem a távolból, amire egyikünk sem figyelt túlzottan.
-Bocsánat-mondta a fiú, mikor talpra állított.-Megsérültél?
-Nem-nyögtem ki, miközben felnéztem rá.-Semmi bajom.
Valószínűleg a fiú mellkasának ütközhettem neki, mert az volt velem egy magasságban.Magas volt, eszméletlen magas, így még jobban fel kellett néznem mint általában, alacsony termetem miatt.Izmos volt, de nem volt az a kigyúrt állat sem.Markáns arca volt, amit világos kócos haj keretezett. Álla a szobrászok álma lehetett.Arca közepéből két hatalmas kékesszürke szem bámult vissza rám.Hirtelen, valami villámgyors mozdult mellettünk, amiből csak egy elmosódott árnyat láttam olyan gyors volt.Majd egy nagy csattanás hallatszott és kellett egy-két másodperc, hogy észrevegyem mi is történt pontosan.Caspian ott állt alig egy méterre tőlem és a megilletődött fiút a nyakánál fogva a falhoz szegezte.
-Hogy merészelted?-sziszegte az arcába.
-Véletlen volt-nyögte ki esetlenül, mert alig kapott levegőt.
-Fellökted a hercegnőt!-üvöltötte az arcába és még jobban megszorította a kezét a torkán, a fiú arckifejezéséből ítélve.
-Ne, kérlek hagyd őt békén!-léptem sietve mellé és kezemet a fojtogató karjára tettem.-Nem lett semmi bajom!És különben is az én hibám volt!-próbáltam szavakkal meggyőzni, mikor erővel nem sikerült lefejtenem a kezét, a fiú torkáról.-Kérlek, engedd el!
Egy pillanatra rám nézett, majd éreztem, ahogy a szorítása enyhül és kezeit lefejti szegény fiú torkáról, aki azonnal térdre rogy és nagyokat lélegez, miközben torkát tapogatja.
-Jól vagy?-hajoltam le hozzá, mit sem törődve Caspian megvető pillantásával.
Mikor légzése csillapodott és visszaállt a normálisba felsegítettem őt a földről.
-Sajnálom, hercegnő, figyelmetlen voltam és tiszteletlen önnel szemben!-mondta tisztelettudóan és hajlongani kezdett előttem.
-Hagyd abba!-szóltam rá, mire kicsit zavartan nézett rám.-Nem a te hibád volt.És nem kell udvariaskodni, nyugodtan hívhatsz Lexinek-mosolyodtam el.
Mielőtt válaszolhatott volna, Caspian megköszörülte a torkát és beszélni kezdett hozzám.
-Khmm...Hercegnő, azt hiszem jobb lenne, ha most mennénk.Az unokabátyám nem nekünk való társaság-mondta majd megéreztem, ahogy kezeit körém fonja és terelni kezd a másik irányba.
-Elnézést felség, de szerintem el tudom dönteni, hogy kivel szándékozom eltölteni az itt tartózkodásom alatti időmet-téptem ki magam a karjai közül.-Ha megbocsájt szeretném megismerni az unokatestvérét.
-Elnézést hercegnő, én csak az ön érdekeit tartom szem előtt.És nekem sem szükséges ez a felesleges udvariaskodás, nyugodtan hívjon Cas-nak, vagy csak Oli-nak-mondta erőltetett nyugodtsággal.
-Rendben-bólintottam-Akkor Cas, bemutatnál a rokonodnak?-kelletlenül bólintott.
-Akkor Alexis, hívhatlak így?-bólintottam.-Szóval Alexis, ő Thomas unokatestvérem, Thomas a hölgy Alexis Sally Lawson, Phentos hercegnője és jogos örököse.
-Én friss levegőre vágyom-jelentettem ki.-Sétálnék egyet a kastélykertben.Elkísértek?-fordultam a fiúk felé?
A két fiú egyszerre nézett össze majd hirtelen rávágták, hogy igen, majd Cas vezetésével kimentünk a kastélykertbe.Az én kastélyom udvara telis-tele volt szebbnél szebb virágokkal és növényekkel, így kicsit fura érzés volt egy másik kastély udvarában sétálgatni, ahol semmilyen szép vagy színes növény nem volt, csak néhány fa és bokor.

-Hé ott mi van?-mutattam az egyik irányba, ahonnan hangos zajok érkeztek felénk és többen álltak ott.

-Csak az őrök gyakorolnak egy kicsit-mondta Thomas.

-Megnézhetjük?-kiáltottam fel örömömben.

-Nem nekünk való, főleg nem neked.Csak íjászkodnak és kardoznak.Nem nagy ügy!

Ügyet sem vetettem rá.Megragadtam Tom karját és húzni kezdtem magam után az őrök irányába, akik éppen egy céltáblára lőttek íjjal.Imádok íjazni és karddal vívni.

-Én is beállhatok?-kérdeztem mire Thom lazán félrelökdöste az őröket, helyet csinálva nekem, majd egyikük kezéből kikapta az íjat és a kezembe nyomta.

Nem törődve a többiek kíváncsi, értetlen tekintetével, akik engem bámultak, ráhelyeztem a nyílvesszőt az íjra.Könnyedén meghúztam magam felé, így megfeszítve a húrt és vállamhoz emeltem a harci fegyvert.Nagyjából bemértem a céltáblát és minden pontosabb célzás nélkül elengedtem a nyílvesszőt.Az idő egy pillanatra lelassult és a nyílvessző keresztülhasította a levegőt és lassan, de belefúródott a céltábla közepébe.De a valóságban mindez csak egy pislogásnyi ideig tartott.

Kaptam harci kiképzést a legtöbb fegyverre, de még én is meglepődtem, hogy a tábla közepét találtam el, mindenféle célzás nélkül.Hirtelen taposni kezdtek körülöttem és ekkor jutott eszembe, hogy nem is egyedül vagyok.Mindenkit kizártam magam körül ezért kicsit fura volt, hogy legalább százan állnak körülöttem és többen közülük tapsolnak.Egy picit el is pirultam.

-Szép volt-mondta Thom.

-Nos, öcsi, megmutatjuk a hölgynek, hogy milyen is az igazi harc?-kérdezte a herceg és egy kardot nyújtott Thomas felé meg sem várva a válaszát.

Thom átvette az éles fegyvert és szembeállt az unokatestvérével, hogy összecsapjanak.Cas támadt először.Előrelendült és nagy erejű támadásokat mért Thomra, amiket kardjával ügyesen hárított.Gyorsan mozogtak és csak elmosódott árnyukat és kardjaik fémes zaját lehetett hallani.Egyértelműen Thomasnak szurkoltam.Ha rajtam múlna már rég padlóra küldtem volna azt az egoista, önfejű, idegesítő hercegecskét.És még Williamet tartottam beképzelt, önfejű baromnak?Ehhez képest ő olyan mint egy ártatlan virágszál.

-Hé, Lexi!-kiáltott valamelyik Grayson testvér nekem, miközben felénk igyekezett.

A hangra Thomas is felkapta a fejét, így esélyt adott Caspian-nak, aki ki is használta az adandó alkalmat és megsebezte őt a felkarján.Egy halk kiáltás hagyta el Thomas száját, mielőtt kezét a karjára szorította, amit borító szürke ruhája már kezdett elszíneződni vörössé.

-Te jó isten, itt meg mi folyik?-ért oda hozzánk a vörös hajú lány, akiről sikerült megállapítanom, hogy Hope az.

/Thomas/

Gyorsan mozogtam, igyekeztem kitérni Cas minden támadása elől vagy hárítani azokat.Több százszor vívtunk már meg, de most valahogy más volt.Most harag tombolt benne, pedig fogalmam sincs mivel bosszantottam fel.Lehet, hogy amiatt, mert fellöktem a hercegnőt?De őt mit érdekli az a lány?Csak egy szép, barátságos kislány.Nem nagyon törődtem a minket körülvevő emberek várakozó pillantásaival, akik csak arra vártak, mikor lehet végre ujjongani, kizártam őket, csak Cas mozdulataira fókuszáltam.
-Hé, Lexi!-hallottam meg egy hangot, ami gigantikus árnyékként kúszott elő újra és újra emlékezetem legeldugottabb zugaiból.
Ez a hang, ami felidézte és végigkísérte gyermekkorom kalandos ösvényeit.Annak a lánynak a hangja volt, akinek ragyogó vörös haja és lélekig hatoló jégszürke szeme volt.Az a lány aki gyermekkorom meghatározó személye volt.
Hirtelen megéreztem, hogy valami a karomba vájódik és fájdalom nyilall belém, de ez sem számított most.Csak ő számított.
-Te jó isten, itt meg mi folyik?-ért oda hozzánk a hang forrása, nekem pedig a lélegzetem is elakadt hirtelen.
Ott állt Ő.Ugyanúgy nézett ki, mint 10 évvel korábban, mikor utoljára láttam őt 8 évesen.Ugyanaz a pergamenfehér bőr, szürke szemek és göndör vörös haj keretezte arcát.Még most is vékony és magas volt, mint kislányként is, de már nem volt kislány.A tudatom legmélyéről, elmém és emlékeim sötét, eltemetett zugaiból egyre erőteljesebben egy szó, egy név kúszott fel:
Hope

Hát ennyi lenne :D Khmm♥...hát Fanni örülj! :D
Cup-cup♥

19. *Maradnék, de mennem kell*

Narnia :D

/Alexis/

-Mi van?-kiáltottam dühösen, szinte önkívületi állapotban.
-Jól hallottad!-mondta apám nyugodtan.-Elutazol, mint hercegnő, szolgálnod kell az országodat és a népedet-jelentette ki úgy, mintha csak egy normál, hétköznapi dolog lenne.
-És mégis hová kell mennem és minek?-kérdeztem duzzogva.
-Mint említettem Chronos királya, Andrew Michaels támadással fenyeget.Azt írták tárgyalni akarnak-teljesen nyugodtan mondta.-és Mike-ot már nem küldhetem el, mivel nem királyi vér csordogál az ereiben, így csak te maradtál.Én is nagyon örülök ennek elhiheted.
-De apám..-kezdtem, de azonnal leintett és a szavamba vágott.
-Nincs más választásunk!-mennydörögte.-Oda kell menned és meggyőzni őket, hogy a szövetségünk fennáll és a két királyság egyesítése, közelebb juttat minket ahhoz, hogy egységes birodalmat formáljunk.
Elgondolkodtam.Apám szerint felelőtlen vagyok.És Danielt is annak hiszi.Két felelőtlen gyerek, ezért akarják Williemet királynak.De ha bebizonyítom, hogy igenis felelősségteljes  uralkodó válna belőlem, talán megváltoztathatom a véleményüket.
-Rendben apám-mondtam engedelmesen.-Mindent el fogok követni, hogy megőrizzem az országaink közötti békét és szövetséget.És bár és úgy vélem Daniel is kiváló uralkodó lenne, meggyőzöm őket, hogy William tökéletes király lesz, aki békét teremt és igazságos uralkodó lesz-mondtam azt a szöveget, amiről tudtam, hogy hallani akarja.-Nem fogok csalódást okozni apám.Rangomhoz méltóan fogok viselkedni és nem hozok rád szégyent.
Apám arcára kiült a döbbenet, majd hamarosan ismét magára öltötte a rendíthetetlen álarcát és csak elégedetten mosolygott le rám.
-Büszke vagyok rád lányom.Így beszél egy igazi hercegnő, egy igazi trónörökös.
Egy részét tényleg komolyan is gondoltam.Úgy kell viselkednem, mint egy igazi hercegnő.És meg kell szüntetnem a két királyság között kialakult ellentétet és megszilárdítanom a szövetséget.És bebizonyítom apámnak, hogy méltó vagyok a címemre, de legfőképpen elérem, hogy Daniel lehessen a férjem.
-Christina velem jöhet?-bólintott.
-Most menj és pakolj be, nemsokára, még a mai nap folyamán indultok-mondta majd bólintottam és elindultam a szobám felé bepakolni és átöltözni.

/Daniel/

Halkan kopogtak a szobám ajtaján.

-Nyitva van!-kiabáltam ki, mert lusta voltam ellépni az ablakomtól, ahol a gyönyörű kilátást tanulmányoztam.

Kinyílt az ajtó, majd léptek zaja hangzott fel mögülem.Lassan elszakítottam a pillantásomat a tájtól és vendégem felé fordultam, aki sokkal szebb látványt nyújtott mint a táj.

-Beszélni szeretnék veled-mondta halkan.

Lassan lehuppantam az ágyamra, majd megpaskoltam magam mellett jelezve, hogy üljön le.

-Miről van szó, Alexis?-kérdeztem.

-Ő...először is!Ne hívj így!

-Akkor mégis hogyan, hercegnőm?-kérdeztem.

-A Lexi vagy Lex megfelel, de kitalálhatsz egy másik becenevet is-mosolyodott el érzéki ajkaival.

Nem válaszoltam csak előrehajoltam és ajkaimat egy pillanatra az övéhez érintettem, majd visszavonulót fújva elhajoltam.

-És másodszor, nos ez a komolyabb része.Elutazok egy kis időre-mondta majd tekintetében csalódottság villant.

Már éppen tiltakozásra nyitottam volna a számat, de ehelyett ujjait éreztem ajkamon.

-Ha nem teszem meg akkor támadni fognak!Felelős vagyok az országomért.Pár perc múlva indulok, csak el akartam köszönni-mondta majd most ő csókolt meg engem.

Ajka meleg és puha volt és egyszerűen fantasztikus bizsergés futott végig rajtam, mikor ajka az enyémhez ért.Csalódottan sóhajtottam fel, mikor elhúzódott, majd felállt és az ajtó felé indult.

-Szeretlek!-suttogta majd kilépett az ajtón és pedig kábultan bámultam utána.

James Blunk-Goodbye My Lover

/Alexis/

Éppen a lépcsőkön lépkedtem lefelé, mikor hirtelen két erős kar ragadta meg a derekamat, majd megfordított és szó szerint a felpasszírozott a falra, olyan erővel tapadt a szája az enyémre.Felismertem a csókot és azonnal viszonoztam is.Karjaimat a nyaka köré fonva húztam még szorosabban magamhoz, ha egyáltalán lehetséges volt.Bizsergés futott végig rajtam, mikor megéreztem a forró ajkakat egy enyémen, amik birtokba vették a számat.Kezével a derekamat átölelve vont közelebb magához.

Talán órákig állhattunk ott egymásba kapaszkodva, a másik ajkára tapadva, majd lassan elváltunk, hogy levegőhöz jussunk, de hirtelen még az sem tűnt annyira fontosnak.

-Azt szeretném, hogy itt maradj velem, de tudom, hogy most országok sorsáról van szó, ezért nem tartalak vissza.Tedd azt, amit meg kell tenned!Mutasd meg nekik, hogy te vagy a legerősebb örökös, akivel valaha találkoztak.Mert te vagy az én harcos hercegnőm-suttogta a fülembe.-Várni fogok rád, amíg visszatérsz!

-Már nem vagyok biztos benne, hogy képes leszek itt hagyni téged!-leheltem az ajkaira.

-De meg kell tenned!Ha hiányzom csak nézz fel a csillagos égre!Ígérem érezni fogod, hogy rád gondolok.Minden éjjel a csillagokat fogom nézni, amíg visszatérsz!

A lépcső aljáról tettetett köhögés hangzott fel.Lucas állt ott türelmetlenül, nyilván mindent látott.

-Lexi, indulnunk kellene-mondta mire nagy nehezen, de végül elengedtem Danielt és kiszakadva meleg öleléséből elindultam Lucas felé.

-Szeretlek Ally, bármi is történjék!-suttogta Daniel még utoljára majd nagy nehezen elengedte a kezem és vágyakozva pillantva utánam elsétált.

Belekaroltam Lucasba és elindultunk a kastélykertbe, ahol már vártak ránk a többiek és a királyi hintó.Mindössze hatan mentünk:

Christina és a testvére David, a Grayson testvérek Hope és Grace, Lucas és én.

Mire kiértünk a hintó már ott állt és a többiek már rég beszálltak.Apám és testvéreim ott álltak a világosbarna hintó mellett, ami elé négy fekete ló volt befogva.

-Viselkedj büszkén, rangodhoz méltóan.Ne hagyd, hogy megijesszenek a nevetséges fenyegetéseikkel.Legyél erős és határozott.Mert ilyen egy uralkodó.Ne hagyd, hogy megtörjék az elszántságodat-mondta az apám, mire elmosolyodtam.

-Nem hagyom, hogy bármi rosszul süljön el!Nem hozok rád szégyent, apám, ígérem!-mondtam és utoljára megöleltem, majd beszálltam a többiek mellé.

Az hintó ajtaja becsukódott mögöttem, majd lassan megindult a kocsi.Az ablakon kitekintve még utoljára visszanéztem az otthonomra.Daniel ott állt az egyik ablakban.Szomorúan, de mégis büszkén nézett le rám.Még utoljára integettem neki, mielőtt a kocsi kigördült a kastély kapuján és a kastély egyre távolabb került könnyes szemeim elől.

Eközben Chronos királyi kastélyában:

-Mire készül, apám?-lépett egy fiatal fiú az idősödő király elé.-Miért hívja ide azt az embert?

A bölcs, öreg király végigsimított ősz bajszán majd lassan kimérten szólalt meg fia kérdésére:

-Megakadályozom, hogy egy nálunk hatalmasabb királyság jöjjön létre!A te érdekedben fiam!Mert nemsokára te veszed át a helyemet!-szólalt meg lassan az uralkodó.

-Ezt értem apám, de miért hívta ide?Nem lenne elég ha megtámadnánk a királyságot, mielőtt még jobban megerősödik?-kérdezte a fiatal herceg.

A fiú tisztelettel teli tekintettel nézett fel apjára, látszott, hogy őt tekinti példaképének.Bizonyára ő is olyan bölcs és hatalmas királlyá akar majd válni mint amilyen az apja.

-Lehet, hogy jelenleg mi vagyunk a legerősebb királyság, de kétlem, hogy győzhetnénk ellenük, fiam.James támogatná őt a hadseregével és aztán együttesen foglalnák el ezt a királyságot is.Érted már fiam?Nem cselekedhetünk meggondolatlanul!-magyarázta az idős király, még kevésbé bölcs örökösének.

-Értem apám, igaza van!Akkor mit szándékoz tenni?-kérdezte a herceg.

-Megvárjuk míg ideér a király.Csapdába ejtjük és egy értelmes tervet kidolgozva támadunk.Lehet, hogy erős a védelmük, de király nélkül nem tudják vezetni a hadsereget!Lehet, hogy ott van a két nem vér szerinti testvér, de a lány kezében lesz a döntés.És a hercegnő pedig kénytelen lesz megadni magát, hogy visszakapja az édesapját!-magyarázta.-Richard lemond majd a trónról, hogy a katonák ne bántsák a "gyermekeit" és te foglalod el a trónt!

-És mi lesz a lánnyal?-szólalt meg mögöttük egy dühös hang.-Mert azt tudom, hogy a királyt nem hagyod életben!De a lányt nem engedem, hogy bántsd!Még csak egy fiatal kislány!

Az uralkodó és fia egyszerre fordultak a fiú felé, aki villámokat szórt a tekintetével, ahogy rájuk nézett.

-Az nem a te dolgod!-csattant fel a király haragosan.-Ne merd elrontani a tervemet, vagy istenre esküszöm, hogy megbánod!Nem érdekel, hogy az unokaöcsém vagy, megbánod, hogy egyáltalán a világra jöttél!De rendben, életben hagyom a lányt!Biztosan hálás lesz neked, hogy élete hátralévő részét egy büdös és mocskos cellában fogja eltölteni, az azonnali halál helyett?

Huhuhu, hát ennyi lenne :D remélem tetszett :D

Bizonyára kíváncsiak vagytok a gonosz uralkodó és fia arcára, mikor meglátják, hogy nem a király érkezett meg hozzájuk :D