2014. szeptember 29., hétfő

50. *Úticélok*

Helló kedves olvasók, hosszú idő után friss rész érkezett. Bocsánat a késésért, mióta elkezdődött a terror egyszerűen semmire sincs időm, emiatt most bocsánatot kérek mindenkitől, akit elmulasztottam olvasni, ígérem bepótolom, de most az írásra sincs időm, nem hogy olvasásra...dejó lenne....A kémiatanárom eldöntötte hogy mindenáron megszopat és az olasztanár is tovább gyötör így azt se tudom hány hét múlva sikerül összehoznom egy új részt, plusz a gépem is kinyírta magát....fú dejó..... Na hagyjuk a terrort!
A részben viszontláthatjuk végre néhány számomra imádnivaló karaktereket, nem tudom ki örül nekik. Az egyikükről annyit elárulok, hogy trónörökös, öntelt, idegesítő, nagyszájú, és mindenáron a főhősünket akarja maga mellett tartani...hmmm így már rájöttetek ki az? A másik egy cuki herceg, aki ismét felbukkan, és még egy belevaló szexi testőr is bekerül a képbe...ahhj most elárultam mindent....nyugi azért lesz bőven meglepetés.

Between-Courrier


- El kell mennem innen, különben megőrülök - suttogta a fiú az éjszakába.
Már napok óta érlelődött benne a gondolat, de eddig képtelen volt cselekedni. Muszáj volt elmennie onnan, hiszen a józan esze kis híján már elhagyta és rettegett attól, hogy a maradék türelmét elvesztve megbolondul és őrült remeteként kell élnie élete további részében.
Homlokát az ablak üvegének döntötte, kibámulva az éjszakába. Elrévedt messze, távolra utazva gondolatai sivár pusztáin, tovaúszva vérző szívéből eredő folyóján, elkalandozva a messzeségbe elméje sziklás hegyein. De mindig ugyanoda ért vissza. Ahol az otthona volt. Ahol a szíve dobogott.
Egy magasra törő kastélyba utazott. Ez volt az, ami a szíve körül feszült, védte minden kintről érkező veszélytől, bezárta, megfosztva őt attól, hogy szabadon éljen. Elzárkózott emögött a fal mögött. Hallotta a saját szívének dörömbölését, ahogy a fiatal lányt nézte. Ő volt a fiú szíve. Ő jelentette az életet a számára. A szíve most már benne élt, ő maga lett a szíve.
Aztán felébredt. És kénytelen volt visszatérni az álmok és a réveteg képzelgések országából. Vissza a cukorkamezők és a gyönyör földjéről, ahol kicsit elszakadhatott a valóság kegyetlenségétől. Szenvedett, és ahol lennie kellett csak még rosszabbul érezte magát. El kellett mennie, távolra, messzire, bárhová, csak el onnan.
Egy kínlódó, keserves nyögés kíséretében ellökte magát az ablaktól és körbefordult. Gyűlölte az egész helyet. Minden sarkát, minden bútorát, de főként a benne lakókat, vagy talán azt utálta a legjobban, hogy a kastély falai között nem volt ott egy bizonyos lány, aki egyetlen mosolyával megédesíthette volna a fiú keserves, egyhangú napjait. Játszotta a boldogat, hamis mosolyokat vont magára. De odabent egyetlen hatalmas érzelmi tényező határozta meg őt, magányos volt, és bánat szorította össze megterhelt szívét.
El kellett mennie, bármerre. Leginkább haza vágyódott, oda ahol a szíve dobogott, mely lassacskán az otthonává vált feledve igazi otthonát, ahol felnőtt. De nem mehetett haza, már nem, soha többé. Még csak nem is láthatta az otthonát, hiszen az máshoz tartozott. Kénytelen volt beletörődni már csak abba az otthonába térhet haza, ami kőből épült, hatalmas falakkal és tornyokkal, teli s tele őrökkel, katonákkal és szabályokkal, nem pedig dobogó szívvel és kedvességgel, Alexishoz nem térhetett vissza, így a kastélyát szemelte ki lehetséges úticélnak. Bár azt sem bánta volna ha a pusztában kell éjszakáznia, bárhol, csak ne kelljen még egy kóbor percet itt töltenie.
Odalépett a táskájához, amiben a holmijait hozta. Nem hozott sok ruhát, így nem kellett sokat pakolnia, csupán egyetlen fontos holmi volt a szövetek között, ami igazán fontos volt számára és semmi pénzért nem hagyta volna hátra. Egy vékony papírdarab, finoman ráírt betűkkel, mely hiába okozta számára a legmegterhelőbb fájdalmat. Egy papírdarab volt, amit szíve szerint azonnal összetépett volna, mégsem tette. Hiszen ez volt az egyetlen dolog, ami arra emlékeztette mit miért tesz, miért nem térhet haza. Will és Alexis esküvői meghívója volt, melyet az a szőke liba hatalmas vigyorral nyomott a kezébe, nem is sejtve mekkora fájdalmat okoz ezzel a fiúnak.
Gyorsan papírra vetett néhány sort, mert azért nem akart minden  szó nélkül lelépni, az konfliktust eredményezett volna a két ország között, amit csak szövetséggel egyesíthetnek ismét, aminek értelmében el kell vennie feleségül azt a libát. Majd az éj leple alatt kilopakodott a hálószobájából, lesietett a lépcsősorok tömegein, kicselezve ez őrködő katonákat és megpróbált feltűnésmentesen elmenekülni. El kellett mennie, nem maradhatott tovább, különben megőrül.Sajnálatos módon belefutott néhány járőröző őrbe, akik persze nem kérhették számon mit csinál az éjszaka kellős közepén, azért odavetette nekik, hogy kiszellőzteti a fejét.
A királyi istállóban elkötött egy ébenfekete lovat, akinek hátán kivágtázott az őrizetlen kapun és elvágtázott a messzeségbe, ahol szabad lehetett. Az éj leple betakarta, megóvta és elrejtette a kutató szemek elől. Útra kelt, hogy haza jusson, nem is sejtve, hogy az éjféli óra éjjelén, az igaz szerelme pusztán pár száz méternyire volt tőle, az erdő sűrűjében barangolva, ámbár más férfi karjaiban. Mindkettejük szíve hevesen dobogott, ahogy megérezték egymást, ámbár egyikük sem tudta, hogy lelki társuk nem messze tőlük rájuk vágyódik.


Alexis halkan lopakodott végig a kastély folyosóin. Senki nem tudta, hogy ott van, legalábbis remélte, és szerette volna ha ez így is marad. Rettegett attól, hogy mi lesz vele ha elkapják, de nem volt más választása. Valamit meg kellett tennie.
Egy idegen helyen volt, teljesen egyedül, mindenhonnan körbevéve az ellenséggel. Vigyáznia kellett. Halkan lopakodott, rejtőzködött, elbújt, mikor bármilyen zajt hallott. Ámbár nem attól félt leginkább, hogy az ellenség rátalál. A saját szövetségeseitől jobban rettegett. Remegni kezdett a keze, ha belegondolt abba, hogy a szintén odabent mászkáló íjász rátalál és akkor jajj neki. Főleg a beszélgetésük és a fiú fenyegetőzése után.
Alexis viszont nem félt, hiszen ott volt nála az a tőr, amit a fiútól kapott még hajnalban. Bár nem tudta lenne-e ereje és bátorsága használni. De úgy tűnik össze kellett kapnia magát, mikor valaki hátulról megragadta és egy hatalmas tenyér befogta a száját, mielőtt felsikíthatott volna. Azonnal a tőréhez kapott, de az már nem volt ott. A félelem szétáradt az ereiben. Vagy a saját tőrével fogják elvágni a torkát, vagy ami még rosszabb azonnal a herceg elé viszik, akitől minden egyes porcikája undorodott.

Az alak rántott rajta egyet, és behúzta az egyik mellékfolyosóra. Még mindig nem látta az arcát. Ekkor az idegen ismét rántott rajta egyet, megfordította és a falhoz nyomta. A keze még mindig a száján volt, így fojtva belé a fájdalmas nyögést, mikor nem éppen finoman a falhoz taszította. Mikor meglátta a férfi arcát kétségbeesetten azt kívánta bárcsak egy ismeretlen katona vágta volna el a torkát a tőrével. Azt kívánta bárcsak hallgatott volna a fiúra.


A napsugarak halvány sziluettje áttört a fák lombjain. A madarak halkan csicseregtek, susogtak a levelek, ahogy a szél megborzolta őket. A kis csapat már nagyon közel járt az ellenség kastélyához, vele együtt pedig Lucashoz. Csupán pár száz méternyire voltak a hivalkodóan a fák fölé magasodó hatalmas erődítménytől. Fokozottan kellett ügyelniük, a közelben, a fák között, a kastély falai mentén mindenütt őrök járőröztek. Itt már mindenütt a veszély ólálkodott, csupán elég egy rossz lépés, és minden odavész.
- Én bemegyek! Ti itt megvártok! - mondta el még egyszer, majd dühösen a lányra meredt és rámutatott, hogy megerősítse szavait. - Te pedig! Eszedbe se jusson bármi ostobaságot csinálni! - fúrta mélyen a tekintetét a lányéba, majd félre hívta a herceget és neki intézte szavait. - Ne hagyd elmenni, főleg azt ne, hogy utánam jöjjön. Megértetted? - Will bólintott. - Ha kell kötözd oda egy fához, de el ne mozduljon innen! Te felelsz érte! És ha bármi történik vele esküszöm nem számít, hogy herceg vagy...azt megbánod! - mondta majd kihúzta magát és ismét a lányra meredt.
- Ha be mersz jönni utánam esküszöm a vállamra doblak és úgy cipellek haza . És akkor Lucas barátod marad, ahol van, megértettél? - vetette oda a lánynak, mire az dacosan, de bólintott. - Remek - suttogta még utoljára, majd távozott.
Alexis dühösen meredt utána. Bosszantotta az az arrogancia, ami a fiúból áradt és idegesítette, hogy azt hitte parancsolgathat neki. A lány meg akarta menteni Lucast, de minden áron be kellett jutnia oda. És hiába fenyegette meg az a parancsolgató zsémbes alak, tudta, hogy Lucast nem hagyná veszni, legalábbis nagyon remélte, mert mindenáron be kellett oda jutnia.


Eyes on Fire


Bármit megtett volna, csak ne kelljen ott állnia vele szemben, a falhoz szorítva, kiszolgáltatottan, egyedül. Nem akart ott lenni, és rettegett attól, hogy mi fog történni ezután. Nem tudta mire számítson.
- Ostoba lány! - sziszegte az arcába a férfi. - Megmondtam, hogy ne merj utánam jönni! - morgott szinte már állatiasan.
A kezével még mindig a lány száját fogta be, mert tudta ha most hagyja megszólalni valaki biztosan rájuk talál és annak nem lenne jó vége. Nem magát féltette, hanem a lányt, mert tudta, ha őt itt megtalálják a lehető legrosszabb vár rá. Azonnal ki kellett juttatnia onnan, de hogyan ha mindenütt árgus szemekkel figyelő katonák ólálkodnak. Csodálkozott, hogyan tudott ezidáig feltűnésmentesen eljutni. És áldotta az eget, amiért ő talált rá és nem más.
Sóhajtott egy nagyot, megpróbált lehiggadni. Megemelte a tőrt, amit a lány zsebéből csent el, mikor elkapta. Szemmagasságban tartotta a lány előtt és megforgatta.
- Ezt azért adtam, hogy használd ha kell! - suttogta. - De felesleges, ha önmagadtól sétálsz be az oroszlán barlangjába! - fújtatott, majd a kezével óvatosan a lány füle mögé simított egy hajtincset. - Többet ne csinálj ekkora ostobaságot.


- Most vissza fogsz vinni? - kérdezte csalódottan a lány. - Most miattam Lucas meg fog halni?
- Milyen férfi lennék ha nem tartanám be a szavamat - válaszolta. - Megígértem, hogy megmentem a barátodat - suttogta halkan. - Úgy tűnik muszáj lesz elfogadnom, hogy fölötted nem tudok uralkodni - sóhajtotta. - Rendben, velem jöhetsz. De kérdés nélkül teljesíted, amit mondok!
- Rendben - bólogatott mosolyogva a lány.
- Akkor gyerünk - távolodott el tőle, majd a kezét megfogva elkezdte maga után húzni.
A fiú tudta, hogy hatalmas hibát követett el ezzel a tettével, tudta, hogy a lehető legnagyobb veszélynek teszi ki a lányt, de képtelen volt nemet mondani neki. Ez az öntörvényű, makacs lány olyan gondolatokat és érzéseket váltott ki belőle, amit korábban senki. Képes volt hatni rá, irányítani, befolyásolni őt. És hosszú idő óta először, a fiú ismét gyengének érezte magát, mert okot adott a rosszakaróinak, hogy ártsanak neki. Ő lett a gyenge pontja.
Miközben maga után húzta, érezte kis kezének melegét, sima, puha bőrét a sajátján, közeben azon gondolkodott, hogyan fogja kivégezni a herceget, akivel tisztán közölte, hogy megbánja ha beengedi. ide a lányt Bár ahogy a lányt ismerte gondolhatta volna, hogy egy puhány nyápic herceg nem lesz képes megállítani. Ravasz volt és nagyon makacs, ha valamit a fejébe vett azt minden áron meg is tette. Neki egyszerű dolog lehetett kijátszani a fiút, de attól még nem ússza meg azt, hogy hibázott.
- Meg kell keresnem valakit - szólalt meg Alexis, kizökkentve a fiút a gondolataiból.
- Te szórakozol velem? - förmedt rá. - Nincs rá esélyünk! Az is elég bonyolult lesz, hogy feltűnésmentesen kijussunk a testőröddel!
- Kérlek! Ő talán még segíthet is nekünk! - próbálta meghatni, de a fiú ezúttal hajthatatlan volt.
- Alexis, azt mondtam nem! - mondta erélyesen, mire a lány elhallgatott.
Ez volt az első alkalom, hogy kimondta a nevét. Eddig csak hercegnőzte, vagy ostoba lánynak hívta, vagy csak utalt rá, hogy róla beszél, de a nevét nem mondta ki. Emiatt fura bizsergés futott végig a gerince mentén. De talán erről a hangneme tehetett. Eddig is beszélt már vele hangosan, kiabálva, dühösen vagy gorombán, de most annyi határozottság hallatszott belőle, hogy a lány inkább nem mert neki ellent mondani.
- Állj - torpant meg a lány előtt a  fiú hirtelen és a lány sietségében beleütközött a fiú hatalmas, izmos hátába. - Vissza vissza vissza - hajtogatta, miközben elkezdte visszafelé húzni, futva, majd berántotta az egyik ajtón és jelzett neki, hogy maradjon csöndben.
Majd a lány meghallotta a hangokat, amitől borsódzni kezdett a háta. A herceg vonult el a folyosón. Majdnem meglátták őket. Ismét kirázta a hideg, ahogy elképzelte mit tenne velük, vele, ha elkapná őket. Undorodott még a gondolatától is.
A fiú a fülét az ajtóra tapasztotta és hallgatózott, majd jelzett a lánynak is, hogy ő is cselekedjen hasonlóan. Odakintről tisztán szűrődtek be a hangok, és a jelentőségük hatalmas bajt jósolt. A lány beleremegett a szavak súlyába.
- A katonák készen állnak? - kérdezte a herceg, bizonyára a katonák főparancsnokát.
- Igen felség, már csak a király beleegyezése kell és támadunk. - válaszolta egy durva, mély hangú férfi.
- Remek! - csapta össze a tenyerét. - Én akarok a sereg élén haladni! Leigázom az országot! - kacagott fennhangon. - Az a lány most megtudja, hogy velem nem ajánlatos ujjat húzni. Én mindig megszerzem, amit akarok! - hallatszott a távolodó hangja.
- Támadni fog - lehelte a lány riadtan. - Támadni fog! - esett pánikba.
- Shh! Fejezd ezt be! - förmedt rá a fiú. - Most nincs idő siránkozásra. Minden egyes itt töltött perccel csak nagyobb veszélybe sodorlak. Sietnünk kell, hogy minél hamarabb elhúzhassunk innen és figyelmeztethessük az apádat! - mondta ki a szavakat, amiket a lány hallani akart. A fiú erélyes szavai arra ösztönözték, hogy nincs egyedül. Nem siránkozhat. Erősnek kell lennie.
- Megkeressük Lucast, kiszabadítjuk, és a lehető leghamarabb elhúzunk innen, oké? - vázolta fel a tervet, amire a lány csak bambán bólogatott, majd ismét megérezte a csuklója köré fonódó meleg kezet, ami ismét húzni kezdte a megfelelő irányba.
Bizonyára a várbörtönben tarthatták fogva a fiút, döbbent rá a lány, amikor a fiú megállt és közölte vele, hogy várja meg ott, amíg ő lemegy és kihozza a másikat, majd villámgyorsan eltűnhetnek. És Lexi ezúttal szót fogadott. Megállt, elrejtőzve az egyik sarokban, a díszes páncélok és portrék között. Várt, várt és még tovább várt. Azt hitte talán a fiú tévedett és Lucas mégsem itt van, talán máshol tartják fogva, vagy az is megfordult a fejében, hogy az arrogáns mindenttudósága ellenére mégsem tudja kinyitni a zárat, vagy olyan nagy a börtön, hogy nem találja őt. De ezek nevetséges indokok voltak és a lány az idő múlásával egyre rosszabbat sejtett. Tudta, hogy a fiú megtiltotta neki, de a nyugtalanság szétáradt benne és kénytelen volt utána menni.
Lassan lelépdelt a sötét lépcsőkön a félhomályba burkolózott terembe, melyet falra erősített fáklyák fénye világított be. Kísérteties borzongás futott végig a lány bőrén, ahogy riadtan előrébb lépdelt. Még sosem járt ehhez hasonló helyen. Bizonyára az ő kastélyukban is van egy ilyen, hely, de korábban eszébe sem jutott volna ilyen helyeken mászkálni. Kapkodta a fejét jobbra balra, de sem Lucast nem találta, sem a másik fiút, aki pár perccel korábban jött le ide. A háta ívbe feszült és remegés futott végig a gerince mentén, amikor meglátott valamit. Lucast. A teste a csuklójánál fogva a falhoz volt bilincselve, meggyötört és szinte alig élő volt. A lány megriadt. Furcsállotta, de a börtöne ajtaja nyitva volt, amin azonnal be is rohant, térdre rogyva a fiú leláncolt teste előtt.
- Úristen - suttogta. - Lucas - fogta két keze közé a fiú lelógó fejét, amin rétegekben állt a kosz és a rászáradt vér. Alexis beleremegett a gondolatba, ahogy elképzelte mit művelhettek vele. Élt, bár alig volt eszméleténél. Szemét fel-fel nyitotta, és motyogott valamit.
- Lexi...menj innen - nyögte fájdalmasan, de már késő volt, a lány sehová sem akart már elmenni, sőt nem is tudott volna.
- Lám-lám, csak nem a bájos Alexis hercegnő van itt - jött valahonnan egy gúnyos megjegyzés, mire a lány megpördült a tengelye körül és a fakó barnás szemekbe meredt. - Minő kellemes meglepetés - vigyorgott cinkosan, majd becsapta maga mellett a börtön ajtaját.
- Menj innen - lihegte a fiú félig eszméletlenül. - Ez csapda - mondta még, de már késő volt, a lány rájött, nem elég hogy besétált az oroszlán barlangjába, egyenesen a karmai közé ugrott, miközben azt hitte megmentheti onnan a védtelen kisegeret, ehelyett viszont ő maga vált a prédává. A herceg elkapta, és ő rettegett a gondolattól, hogy mit tehet vele. Inkább ölje meg most, de ő nem hódol be az akaratának.

5 megjegyzés :

  1. Wáááá, Loraa!!!!
    Iszonyú jó lett ez a rész!!!! Én végig izgultam az egészet.... És amikor Lexi megtalálta Lucast, először tökre megörültem, de aztán amikor tovább olvastam én is kezdtem gyanakodni, hogy hogyhogy tárva-nyitva áll a cellaajtó, és aztán be is igazodott a rossz sejtésem... :( Ugye nem lesz semmi baja, se Lexinek, se Lucasnak, se az Íjjásznak??? Remélem most Will nagyot fog alkotni, és bemegy megmenteni őket vagy nem tudom.... De hogy lehetett már ennyire felelőtlen, hogy engedhette be Lexit abba a kastélyba??? És Lexinek hogy lehetett ennyi esze, hogy bemegy az Íjjász után???? Egy tök ismeretlen, veszélyes kastélyba??? Jajj, és el ne felejtsem!!! Daniel is szerepelt :DDD Végre otthagyja azt a kastélyt, remélem találkozik Lexivel...
    Úúúú, nagyon siess!!!!!!
    Puszii: Adél <3

    ui: Sok sikert az íráshoz!!! Nagyon nagyon tetszik a történet!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adééééél!!! Jajj úgy megörültem, mikor láttam, hogy írtál, wááá :)
      Éppen a kövi részt írom, próbálom írni, próbálom elkezdeni....néhány sort írtam már maradjunk annyiban, úgyhogy, most nagyon nagyon jól jött ez a komi, felturbózott :) Awww, annyira örülök:DDDD Igen, kiszámítható vagyok, túlságosan is ehehehe, ez van, öhh, hát Lucas kicsit le van gyengülve, az íjász drágám egyetlen szerelmem kedvenckémnek kiderül a nevecskéje és egy csinos kis dologgal rukkol elő, Lexi meg...hát...ő nem lesz annyira a toppon, érthető okokból, Will meg, hát ő egyébként most fogalmam sincs hol van....ehh ki kell találnom valamit, mittomén Lexi leütötte ezért nem éppen a legjobb formájában van, maradjunk ennyiben. áhh, de most tényleg sokat mellőztem őt, be kell mennie, ahhj, most írhatom át azt a 4 mondatot... :)
      Lexi, hát ő olyan lexis, makacs, és önfejű, és ha mondanak neki valamit amit nem tehet, azért is megteszi...jajj ostoba lány...ahogy a drágaszágom fogalmazott...az alkotójára ütött :))
      Ó wow elfelejtettem....te Daniel rajongó vagy, ehhheheh, igen ismét visszakerül a részekbe bár még egy kicsit várni kell, talán úgy 3 rész múlva véglegesen résztvevő lesz, beszámíthatatlan ideig :) És áww annyit mondok, lehetségestelen, hogy elkerüljék egymást :))
      Mégegyszer köszönöm, köszönöm, köszönöm, nagyon imádlak, és most megpróbálok tényleg sietni, szerintem most sikerülni is fog, mert a héten nem lesz tanítás, jejhehehhe, lehet irigykedni, madách évforduló van, szal egész héten buli eheheehhe :))
      Szóval, annyit akartam mondani, hogy most lesz időm írni, sokat írni és valószínűleg megírom a következő 8 részt is, legalábbis megpróbálom :DD Na befogom, nem untatlak, köszönöm, imádlak, sok kitartást a terrorhoz, és sok puszi :)
      Cup-cup♥

      Törlés
  2. Szia Lora!
    Bocsi, hogy csak most jutottam addig, hogy írjak. El kell olvasnom egy kb. 600 oldalas szociológiáról szóló könyvet bah :S Imádom az egyetemet mondtam már?! Van jó oldala is, de jelenleg csak a rosszat látom, fúj szociológia, uuuutálom :/
    Na de a fejezet:
    Daniellel nyitni? Hát, nem is tudom... Mindegy ettől a kis bakitól eltekintve nagyon tetszett a fejezet. Ja, nem bocsi, hiányzott még valami, igen tudom, hogy tudod, Will hát persze. Keveset szerepelt. :( De remélem, hogy ő lesz a hős megmentő, mindenkit legyőz és elnyeri a lány szívét végre, ugye? UGYE??????
    Lexi még mindig makacs, az Íjjász még mindig titokzatos... Jó lenne már többet tudni róla. És hová tűnt? Hmm? Én rosszra gondolok, de nem hiszem, hogy igazam lenne, mivel szereted. Ha én írnám, nálam áruló lenne, de aztán meggondolná magát és átállna a jó oldalra vagy valami hasonló, bár lehet hogy megölném, hogy ne legyen Will-Lexi útjában. Kíváncsi leszek, nálad mi lesz vele.
    És Lucas, szegény Lucas, csúnyán elbántak vele :(
    Nagyon kíváncsi vagyok, mi jön. Remélem, hogy Will lesz a megmentő.
    Várom a kövit!
    Puszi ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, és majdnem elfelejtettem, hogy IMÁDIKUS volt :D :) ♥

      Törlés
    2. Szilviii!! Jajj, nem baj, örülök, hogy egyáltalán te még olvasol :)
      Igen, szerintem jó ötlet, hiszen hamarosan úgyis állandó szereplővé minősül vissza, eheheheh, most vedd úgy, hogy virtuálisan a képedbe röhögök eheheheh :))
      Aha hát Will...próbálkozni persze próbálkozni fog, de mind ismerjük milyen kis....retardált szegényke néha....ezúttal nem biztos, hogy összejön neki. De szerencsére nincs egyedül...
      Szilvi, hát *magashangon* jajj ennyire nyilvánvaló ötlettel előállni hát...pff..nevetséges...kinek jutna eszébe ilyet kitalálni végülis, áhh hát mert nekem nem, ááá, nem, ő nem csinál ilyeneket, mert nem, de ha megbocsátasz nem fogom most emiatt átírni a félig kész részt, merthát, végülis nem is ez van benne ááá, szóval nem, egyáltalán, na most szerintem kicsit lebuktam, hogy nem ez van benne ugye :DD MEgölni? te normális vagy? Ő a kedvencem?! És egy kérdés, ha választhatnál, akkor Daniel vagy ő nyerje már el Lexit, így gondold át, azzé annyira csak nem utálhatod őt, hogy inkább Danielt hagyd nyerni. Na így mindjárt más ugye :DD Ehhhe
      Igen szegény kicsikém...és ha tudnád még mi vár rá....Ó máris meggondoltam magam a vele kapcsolatos terveimmel..... MAradjunk annnyiban, hogy Will szerepelni fog :) ÉS Caspian, az a bunkó édes drága kegyetlen felséges herceg awww♥ Imádom, de sajna neki is csúfos véget kell érnie majd, bár még nem! Még kiélvezem a társaságát!!
      Köszönömköszönömköszönöm köszönöm! Hnap szurkolj én írok meg egy színdarabot wááá, és én leszek benne a gladiátor, már kitaláltam a sztorit :DD Én leszek a harcos!! Muahhahaha
      Szokszok Pusszi
      Cup-cup♥

      Törlés