2014. június 2., hétfő

43. *Árnyak a Sötétben*

Sziasztok drága olvasóim!! Visszatértem! Túlvagyok a vizsgámon, nagy sz@r volt, hogy szépen fogalmazzak, nem ajánlom senkinek, aki gondolkozik rajta! Én nem fogok átmenni és elb@sztam kerek 8 órát a szánalmas életemből, igen 8at! 3 óra az írásos része (plusz előtte fél óra várakozás), aztán vártam még 3 órát mire a számomra kijelölt időpontban felmehettem a várakozóba, ahol még két órát vártam mire sorra kerültem...gyönyörű...utána meg még 40 perc...ja és találjátok ki ki volt az a szánalmas idióta aki az aulában elkezdett a szóbeli előtt(vagyis azelőtt h a várakozóba ment volna) egy órával elkezdett bőgni? Igen én voltam...gyönyörű...ennyire nem bírom a stresszt, szóval remélem megértitek, hogy ezért muszáj volt szünetelnem picit. Fú soha többet ilyet...
Ugye az érettségi nem ilyen? Szilviiii?! Ugye nem?!
Köszönöm mindenkinek, aki valamilyen szinten gondolt rám, írt, itt komizott vagy szóban mondta, hogy sok sikert kíván és támogat, nagyon aranyosak vagytok! Most nektek küldöm ezt a részt: Szilvi, Adél, Fanni, Dana, Kitti (te nem olvasol, de neked is küldöm) meg neked kedves csávó a buszról (Nem tudom ki vagy, de áwww)Ja a vizsgabiztos néninek meg üzenem, hogy szedjen antidepresszánst! Ennyit szerettem volna mondani, köszönöm a figyelmet.
Ja és egy kis érdekesség: Ki tudott volna beszélni ANGOLUL az internetes kalózkodásról? Na hát erről beszélek...hát a nénike nagyot nézett mikor közöltem semmi bajom vele, sőt támogatom és nem zavar az illegális file torrentelés és seedelés, csak a vírusvédelemre kell fokozott figyelmet fordítani, hogy megakadályozzuk a kártékony programoknak a számítógépünkbe való bejutását...igen, az infó tanárom a figyelmembe ajánlotta az informatika érettségit...csak egy kicsit megy :DD
hát ennyi lenne az élménybeszámolóm, thank you for your attencion!

Brooke Fraser - Scarlet

A szobát megtöltötte a fiatal lány békés szuszogása. Will akár egy örökkévalóságon keresztül nézni tudta volna, ahogy a lányt olyan békésnek látja, mint még előtte soha. Ott akart maradni mellette, a karjaiban tartani, lehajtani a fejét mellette és minden reggel mellette ébredni. Vagy csupán egyetlen egyszer, de akkor már boldogan halna meg abban a pillanatban vagy hosszú magányos évek után, ha az a gyönyörű ébredés emléke elkísérné halála pillanatáig.
De a szíve már csordultig telt örömmel, mivel a karjaiban tarthatta. Csak ült az ágy szélén és próbálta rávenni magát, hogy lefejtse magáról a lány kezeit, amik görcsösen kapaszkodtak belé, bár egyszerűen képtelen volt megtenni. Csak simogatta a lány selymes haját, ahogy feje a mellkasán pihent. Mióta először megpillantotta, azóta erről a pillanatról álmodott. Hiába játszotta meg, hogy számára is ellenszenves a lány, hiába próbálta bebeszélni saját magának, hogy nem kedveli, nem szimpatikus és nem vehet el egy ilyen zabolátlan, felelőtlen, makacs lányt mint ő, de már akkor tudta, hogy csodálatosabb lányt még csak nem is találhatna máshol. Már akkor tudta, hogy az a fiatal összezavarodott kislány, aki nyíltan tiltakozott ellene, hogy fenekestül fel fogja forgatni az életét és új értelmet fog adni létének.
Nagy nehezen rászánta magát, hogy távozzon. Nem maradhatott ott. Elsősorban az elvei miatt, ő egy fiatal felelősségteljes herceg, aki nem tartózkodhat fiatal lányok szobájában. Illendő meglátogatnia a menyasszonyát, de nem ilyen késői órán és a helyzet nem fajulhat addig, hogy az ágyában kössön ki, még ha nem is olyan értelemben, mint, amire a legtöbben gondolnának, ha kitudódna ez a dolog.
Lassan megpróbálta lefejteni magáról a lányt és visszafektetni a pihe-puha ágyikójába, anélkül, hogy felébresztené, de a lány egyre inkább csak szorította magához.
- Ne menj - morogta álmában és görcsösen szorította a fiút.
- Nem, nem! - suttogta. - Mennem kell! Nem maradhatok! - súgta a lány fülébe.
- Daniel - lehelte a lány, mire tudatosult a fiúban, hogy a lány a tudatalattijában azt hitte a bátyját öleli, azt hitte ő védelmezi az éjszaka sötét árnyaitól, ő zárja karjaiba.
Kimászott az ágyból és a rá csimpaszkodó lány karjait szinte letépte magáról, majd óvatosan visszafektette a párnájára. Egy gyengéd csókot lehelt a lány homlokára, majd ránézett a kezében tartott kis ékszerre. Az eljegyzési gyűrű, amit a lánynak ajándékozott, most ott csücsült a kezében. Szeret teljesen nézegette a finoman megmunkált ékszert, ami még az édesanyjáé volt. Finoman megfogta a lány bal kezét, ami puhán, törékenyen simult a fiú tenyerébe.


- Ez szerelmem záloga! - suttogta, majd lassan felhúzta a gyűrűt a lány ujjára, majd kis kezét óvatosan visszahelyezte mellé az ágyra.


Minden csendessé vált. A tomboló vihar utolsó baljós esőcseppét is messzire sodorta már a hűvös keleti szél, amely éhes farkas falkaként vonult végig a vidéken messzire kergetve az éjszaka sötét árnyait és a tomboló fellegeket. Már csak a fák ágainak csapkodása és néha-néha megzörrenő lombozatuk halk sziluettjének hangja szűrődött keresztül a környező völgyeken, ahogy az első hajnali napsugarak fénye végleg száműzte az éj leple alatt megbúvó rémképeket. Bár még kint a félhomály uralta az eget, a felkelő Nap fénye kezdte birtokába venni az égboltot és száműzni az irigy Holdat, hogy az aranyló fénygömb világítson helyette szentséges fényével.
Az első aranyló fénynyaláb felkúszott a borostyánnal benőtt kőfalakon és a toronyszobába betörve azonnal megcsillogtatott egy ragyogó gyémántot. Alexis keze lelógott az ágyról, így az ablakán beszökő fénycsóvák kedvükre beragyoghatták és végigsimogathatták a hófehér kezet gyengéd fényükkel. Egyik ujján szépen megmunkált, díszes gyűrű ragyogott. A jegyesétől kapta, aki titkon csempészte vissza szerelme kezére, szerelme zálogaként, hű fogadalma közben, mikor a lány már az igazak álmát aludta. Egy szerelmes csókot lehelt a lány homlokára, majd nagy nehezen rászánta magát és távozott, pedig szíve hevesen kiáltozott a maradásért.
A lány hirtelen riadt fel, de nem tudta miért. Talán csak a szíve sajdult bele, amiért nincs már ki ölelje és megvédje őt az éjszaka sötét árnyaitól, akik álmában akarnak lecsapni rá. Talán csak nem érezte maga körül azt a menedéket, amit szerelme karjai nyújtottak neki. Csak pislogott nagyokat, fáradtan kibámulva a sötétlő szürke égre, ahol a nappal és az éjszaka egymás ellen vonultak harcba, hogy eldöntsék, ki uralja most a fellegeket.
Csak feküdt mozdulatlanul, a plafont bámulva, gondolkodva a mindenségen. Olyan semmilyennek érezte magát. Mintha csak egy arany ágyon lebegne a semmiben. Mintha súlytalan lenne, élettelen. Pedig nagyon is élt. Majd a teste mintha önálló életre kelt volna, mintha ébren alva járt volna a lábai maguktól mozdultak meg. Csupasz talpa a padlóhoz ért, majd felállva lassan lépdelve elindult, mintha most tette volna meg élete első lépéseit. Szinte hallotta magában az utasító hangot;
Kelj fel és járj!



Határozottan biztos volt benne, hogy nyitva volt a szeme és ura volt tudatának, ahogy a lábai önálló életre kelve vezették őt. A tudatalattija vezette őt, az mutatta az utat. A lány pedig engedelmeskedett az utasításnak, nem mintha tehetett volna ellene bármit is. Még nem múlt el a felébredését követő röpke pillanat, az a bizonyos áldásos vakfolt, amikor egy apró másodpercig nincsenek emlékeid, amikor megfeledkezel arról ki is vagy valójában, amikor nincs más csak a bénító köd, ami körülötted terjeng és a boldog üresség. Ebben a katartikus állapotban lebegve lépdelt előre, a meghatározatlan úti cél felé.
Öntudatlanul lépdelt, majd hirtelen megállt és akkor megrohamozta minden. Eszébe jutott kicsoda, és ki az akit el akar felejteni. Csak bámult ki a fejéből, ahogy minden egyre világosabbá vált számára. Mozdulatlanul állt a félhomályba borult folyosó közepén, miközben minden egyszerre borult a vállára. Ismét megrohamozták a történtek és a keserű emlékfoszlányok a múlt éjjelről, ő pedig hirtelen túl kicsinek és törékenynek érezte magát, hogy elviselje és olyannyira egyedül volt, védtelen volt.
Idegesen megrázta a fejét, mintha azt hitte volna ki tudja rázni belőle a bosszantó gondolatokat, de nem járt sikerrel. Azok ugyanúgy ott maradtak és továbbra is csak élősködtek a fejében. Zavartan lépett néhányat előrefelé, majd rájött hol is van jelenleg. A második emeleti folyosón, még a félhomályba borult falak között is tisztán ki tudta venni hol van. Bizonytalanul elindult az egyik ajtó felé, remegő kezét a kilincsre csúsztatta, majd halkan lenyomta. Az ajtó nyikorogva kitárult és a lány belépett a halvány derengésbe borult szobába. A kétszárnyú ablak tárva nyitva volt a hófehér függönyt pedig tépte a beáramló hideg szél, ami azonnal megcsapta a lányt is, amint belépett.
Csak arra vágyott, hogy odaosonhasson Daniel ágya mellé és szorosan mellé bújhasson. A fiú a mellkasához húzza a meleg ölelésébe és tartsa ott örökre. Nem érdekelte, hogy alig pár órája könnyedén eltaszította magától, nem érdekelte, hogy darabokra törte a szívét, csak az érintésére vágyott. De csalódnia kellett, lassan odalépdelt az ágyhoz, amely annyi emléket idézett benne, de a fiú nem feküdt benne. Kihűlt és bevetett volt, biztosan senki nem feküdt benne aznap éjjel. Könnybe lábat a szeme, ahogy rosszabbnál rosszabb gondolatok száguldoztak a fejében. Halkan pityeregve az ágyra huppant, majd szorosan a mellkasához húzta a fiú kispárnáját, ami magába itta férfias illatát, ami most ismét könnyeket csalt a lány szemébe. Lassan elnyúlt az ágyon, a párnát ölelve, amik elitták frissen fakadó könnyeit, amik mind őérte születtek. Ahogy arcán végigfolytak mind meghaltak, mint szívében a remény, ahogy lemondott róla, elfogadta a döntését és beletörődött, hogy soha nem lesz az övé. Álomba sírta magát.

The Weight of Us - Sunders Bolhke

Valami megmozdult az félhomályban. A sötétség mintha életre kelt volna. Egy árnyék bontakozott ki a sötétségbe borult sarkokból. Hangtalanul vonult végig a megvilágítatlan folyosón, céltudatosan haladva az egyik szoba felé. Az ajtó megnyikordult mikor benyitott a szobába. Némán, osonva közeledett az ágyon szuszogó lány felé. Ártó szándék vezérelte, mocskos gondolatok cikáztak a fejében. Nem számított rá, hogy a lányt itt fogja találni, azt hitte fel kell majd csörtetnie érte a legfelső toronyszobába, de úgy tűnik szerencséje van. Ez az ostoba, naiv kislány most nagy butaságot csinált, de csak az ő javára tette. A lányról tudta, hogy túl makacs, felelőtlen és mindent tönkretesz, amihez köze van, de most kivételesen végre tett valami jót is. Mikor legutóbb találkozott vele súlyosan megsérültek, mindketten, de mostanra mindketten eléggé felépültek.
Ott állt a lány fölött, közvetlenül az ágy mellett és csak nézte a halkan szuszogó lányt, arcán sejtelmes, gonosz vigyorral. Karjával a lány felé nyúlt, de a lányt már nem érhette el. A még félhomályba borult szobán egy villámgyors villanás suhant keresztül és a fiú karját a falhoz szegezte, aki meglepetten kapta fel a fejét, nem számított társaságra. Egy nyílvessző szegezte a falhoz a ruha ujjánál fogva, közvetlenül az alvó lány feje fölött.
- Hozzá ne merj érni, mert legközelebb szívre célzok - jött a fenyegetés a szoba még sötétségbe borult feléből.
A támadó kitépte a nyílvesszőt ami a falhoz szegezte és a homályba borult területre koncentrált. Hamarosan meglátta ki volt az aki megakadályozta a tervében. Ott ült egy fotelben az íját simogatva.
- Mindig tudtam, hogy szabad elvűnek vallod magad, de nem hittem, hogy olyan messzire mész, hogy eláruld a királyodat - terelődött a figyelme a zavaró tényezőre.
- Sosem volt a királyom! - válaszolta a fegyverét tanulmányozva. - Mindvégig másnak tartoztam hűséggel. Nem pedig egy zsarnoknak!
- Mi dolgod a lánnyal? - förmedt rá. - Engem nem érdekelsz, mindig tudtam, hogy semmirekellő vagy, de akkor távozz a közelemből és szolgáld az új királyodat, ne engem bosszants! Áruló!
- Épp azt teszem! - válaszolta miközben felállt a foteléből. - Te pedig éppen az örökösét próbáltad megtámadni!
- Ó szóval így állunk?! Próbálj csak megállítani! A drága kis örökös most velem jön, vagy elvágom a torkát. - húzott elő egy tőrt valahonnan és mielőtt az ellenfele új nyílvesszőért nyúlhatott volna villámsebességgel már az alvó lány torkának szegezte. - Te döntesz! Mondd mi legyen! Ha most elsétálsz, meghagyom az életedet!
- Tudod mit, hercegecske? - fogott meg egy nyilat és a húrra fűzte. - Ha most távozol, talán meghagyom az életedet és nem állítok beléd két tucat nyilat. - válaszolta higgadtan. - Nem mondom el még egyszer. Lépj hátrébb, vagy megöllek!
- Te csak ne fenyegess, Íjász! - morogta a herceg, még mindig pengét szorítva a lány torkához, aki néha-néha majdnem végzett saját magával, mikor meg-megmozdult álmában. - Ha megölsz az utolsó erőmmel őt is magammal rántom!
- Nem csak fattyú vagy, hanem egy gyáva féreg is! - vette oda neki, amivel tudta, hogy felhergeli.
A herceg elvesztette az önkontrollját és minden figyelmét csak a zaklatójára fordította. Idegesítette, hogy ott van, mindig is gyűlölte őt, és most ott volt az alkalom, hogy végezhessen vele.
A lány még ráér, úgyis alszik, nem megy sehova. De ezt előtte most gyorsan kivégzem, gondolta magában, majd elemelve a tőrt a lány torkától elindult felé.
Egymásnak estek, test-test elleni küzdelemben fej-fej mellett haladtak, hiába volt a herceg bal karja sérült. Próbáltak csendben végezni a másikkal, nehogy felébresszék az alvó hercegnőt. Szinte a feje felett birkóztak egymással, püfölték, verték egymást ott ahol tudták, aztán a herceg megragadta az árulót és keresztülhajította a szobán, úgy, hogy az nekicsapódott a falnak és eszméletlenül esett a földre. A herceg elégedetten felkacagott. Ezt már a lány sem tudta figyelmen kívül hagyni. A zajra felébredt és zavartan ült föl az ágyon. Először nem tudta mi történik körülötte, majd kitisztult a látása és egy apró sikoly hagyta el a száját, mielőtt a nem várt ellenség befogta volna a száját.
- Hello drágám, hiányoztam? - kérdezte gúnyosan miközben, próbálta lefogni a lány kezeit, amivel össze-vissza csapkodta őt. - Hé-hé, viselkedj szívem! Egy hercegnő nem viselkedik így a vendégével!
A lány beleharapott a fiú kezébe, így amikor lehetősége volt segítségért kiabált, nem túl sok sikerrel.
- Most szépen velem jössz! - rángatta ki az ágyból.
Mikor a lány ismét rugdosni és ütögetni kezdte a fiú megelégelte és ahhoz a fegyverhez nyúlt, amiről tudta, hogy a lány kezed báránnyá fog változni, ha megtudja mi az.
- Emlékszel még a kis testőrödre?! - kérdezte, mire a lány lefagyott. - Úgy látom igen. - kacagott. - Ne félj, semmi baja, legalábbis még. Jelenleg a kastélyomban vendégeskedik, bár lehet nem a legjobb körülmények között. - nevetett fel és folytatta volna, ha az időközben magához tért védelmező közbe nem lép.
Hátulról rátámadt a hercegre, elszakította a lánytól és kilökte a kitárt ablakon.
- NE! - kiáltotta a lány és az ablakhoz rohant. - Hol van Lucas?!
A földön nem volt semmi, ahol a fiú törött testének kellett volna lennie. Eltűnt, a válaszokkal együtt, a reménnyel együtt, Lucassal együtt.
- Mondd, hogy ez nem igaz! - fordult az Íjász felé, akire most régi barátként tekintett.
- Sajnálom hercegnő, attól tartok igazat beszélt, - válaszolta - de ha nekem sem hisz, kérdezze meg a herceg barátját! - mondta, mire a lány sokkos állapotba került.
- Will azt mondta Lucas jól van! - válaszolta, miközben próbált uralkodni magán.
- A hercegnek is bőven vannak titkai, nemsokára úgyis ideér, saját magad kérdezheted meg! - válaszolta, majd az ablakhoz lépett.
- Ki vagy te?! - kérdezte a lány.
- Hamarosan megtudod - válaszolta, majd kiugrott az ablakon és eltűnt a lány kíváncsi tekintete elől.
Alexis meredten bámult utána, hirtelen annyi minden történt ő pedig képtelen volt felfogni az egészet. Talán csak perce vagy talán órák telhettek el, mígnem Will szinte őrült módjára rontott be a szobába és megtalálta a sokkos állapotba került lányt.
- Mi történt? Miért sikítottál?! - rohant oda a lányhoz, de az nem válaszolt, csak bámult maga elé. - Alexis! Mi történ?! - ragadta meg a fiú a lány vállát és megrázta.
- Te mindig őszinte vagy velem ugye? - kérdezte szinte transzba esve.
- Persze, de dezt most miért kérdezed? Inkább mondd már mi történt! - válaszolta.
- Ugye sosem hazudtál nekem?! Ugye? - folytatta a lány kétségbeesetten.
- Nem - mondta a fiú egy kis parányi szünet után. - Nem soha!
- Vigyél el Lucashoz! - követelte a lány, mire a fiú lefagyott.
- Izé...már mondtam, hogy ez nem a legalkalmasabb, ő még nincs túl jól és én különben sem tudom pontosan hol van, szóval nem tudlak elvinni hozzá, sajnálom!
- Hol van Lucas?! - ismételte meg a lány egyenként szótagolva a szót, mélyen a fiú szemébe fúrva a tekintetét.
- Hát, izé, nem tudom! - válaszolta. - Tényleg nem tudom, Lexi! Valahol itt a kastélyban!
- Pedig azt hittem benned bízhatok! - szökött végig egy könnycsepp az arcán.
- Bízhatsz is! - vágta rá a fiú. - A barátod vagyok, a vőlegényed, bízhatsz bennem! Bíznod kell bennem! Jobban mint bárki másban!
- Pont benned? Benned? Aki képed a szemembe hazudni? - háborodott föl a lány.
- Tessék? Én nem...
- Még tagadod? - tört ki a lány. - Hol van Lucas?! Nincs is itt a kastélyban igaz?!
- Nem, nincs itt! - válaszolta a fiú egy nagy sóhaj kíséretében. - Sajnálom!
- Akkor hol van? - nézett rá könyörgően a lány.
- Fogalmam sincs!

Tudom összecsapott rész meg minden, de most csak ennyi jött ki belőlem. És végre szóhoz jutott a kedvenc szereplőm is!!!! áww igen ő a kedvencem! wáááá

2 megjegyzés :

  1. Lora!!! ♥
    Akkor biztos eredeti voltál, ha ezeket elmondtad a nyelvvizsgán, megnéztem volna a vizsgáztató arcát :DD
    Köszönöm szépen :)
    Kedves legyek vagy őszinte? :D
    Őszinte: Csak akkor olvasd el, ha felkészültél :D Sajnos, nem tudlak vigasztalni, ugyan olyan, hosszú és sokat kell várakozni, max annyi, hogy ismerős arcok vesznek körbe.
    Kedves(de nem őszinte:D): Dehogyis olyan, tiszta gyorsan lemegy, normálisak a témák, nem kérdeznek hülyeségét. Észre se veszed, olyan gyorsan vége :D
    Válogathatsz, melyik válasz a kedvezőbb :D
    A részről: természetesen imádtam! IMÁDKUS volt!!! :DD
    Nagyon felcsigáztál!!!! Mi volt? Mi lesz most? Kik ezek? ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyon várom a folytatást!
    És Will!!!!!!!!!!!!!! ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!! Olyan édes volt! *-* Kell nekem egy! Oké, tudom, hogy ő az egyetlen és utánozhatatlan, de kell!
    Lexi meg, hogy még mindig Danielért van oda... Ott van vele egy ilyen tökéletes pasi és azt a másikat hiányolja?!! Sosem fogom megérteni :D
    Ez összecsapott? :O Szerintem tökéletes volt, ha ilyet írsz összecsapottként, akkor őstehetség vagy :)
    Nagyon várom a folytatást!
    Remélem, azért jól sikerült a nyelvvizsga:)
    Siess a kövivel!
    Puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilvíííí!
      Hát eredeti voltam, bevágta az error fejet :DD
      Cöh, kösz, ez most megnyugtatott...na jó gyorsan kiválasztom melyik fára kössem fel magam és már itt sem vagyok! Mármint csak a válasz után :D
      Jajj, nagyon örülök :DD Hát annyit megsúgok, hogy az a valaki, akit már hónapok óta csodálok és most eljött a nagy pillanata, hogy ennek az egésznek a részesévé váljon :DD
      Persze, Will a tökéletes, a cukorfalat, az utánozhatatlan, az egyetlen kellnekedkellnekedkellneked! És ténylegazdeezmostmellékes :DD
      Hát Daniel maradandó nyomot hagyott benne úgy tűnik :DD muhahahah sejtelmes kacaj :DD Összetörte a pici szivecskéjét
      Jajjj nagyon szépen köszönöm, és igen tényleg az! a kövi viszont nem lesz az, már ha rászánom magam hogy elkezdjem :DD
      Megpróbálok sietni :D
      Hát én is nagyon remélem, mondjuk minek, úgyis most megyek a fához :D
      Okésss
      Cup-cup♥♥

      Törlés