7. *Szabad Akarat*

- Hová megyünk? - kérdezte a lány türelmetlenül a fiút, aki még mindig a kezénél fogva húzta maga után.

- Azt kérted tereljem el a gondolataidat, nem? Akarok neked mutatni valamit - válaszolta sejtelmesen. - Gondolkodj azon vajon hová viszlek. - kacsintott rá.

Alexis duzzogva vette tudomásul, hogy ő bizony semmit nem fog elárulni neki, így kénytelen addig várni, míg odaérnek. Aztán meghallott valamit. Vízcsobogás hangjai szűrődtek a távolból, talán nem is olyan messziről. A lány ide-oda nézelődött, hátha meglát valamit, de a sűrűn nőtt növényzet miatt ez lehetetlen volt. Aztán Daniel megállt egy korhadt kidőlt fa előtt, s a lány kérdőn felvonta a szemöldökét.

- Nyugi, nem emiatt jöttünk idáig - mosolygott, s az arcán megjelent az a két gödröcske, ami minden lány elvarázsolt volna. - A túloldalán van az igazi érdekesség - válaszolta a lány kimondatlan kérdésére, majd könnyedén átugrott a farönkön és a lánynak nyújtotta a kezét.

- Csak ne bánjam meg, hogy hagytam magam rábeszélni erre - sziszegte, ahogy elfogadta a felé nyújtott kezet és átlépett a farönkön.

- Már nincs messze - mosolygott rá biztatóan. - Gyere mindjárt ott vagyunk. - átvezette az egyre ritkuló növényzeten. A vízcsobogás egyre hallhatóbbá vált, közelebbről lehetett hallani. Fény csillant.

- Hű - nyögte Alexis, mikor a szeme elé tárult a lecsupaszított valóság.

A napfény megcsillant a víztükrön. Egy tiszta vizű kis tavacskához értek. Mindenhol fák és erdő vette körül. A hegyekből egy kisebb patak csorgott le, az táplálta a tavat. Onnan jött a vízcsobogás.

- Nos? - vonta föl a szemöldökét a másik. - Megérte? - a lány arcáról már rég leolvasta a választ. Egy csábos mosolyt villantott rá.

- Varázslatos - sóhajtotta.

- Reméltem, hogy tetszeni fog - az arcán valami megfejthetetlen vigyor bújkált, majd Alexis csak arra eszmélt, hogy a fiú áthúzza a nyakán a pólóját, és elhajítja, felfedve így kidolgozott mellkasát előtte.

- Mégis mit művelsz? - fordult el azonnal a lány, pedig nagy volt a kísértés, hogy a kigyúrt mellkast alaposabban is szemügyre vegye. Az arca pírban égett, érezte ahogy a fejébe tódul a vére. A szíve hevesen vert. - Öltözz fel!

- Mi az, hercegnő? Csak nem zavarba jöttél, egy kis fedetlen mellkas látványától - nevetett gúnyolódva a lány szemérmességén, de élvezte, hogy ilyen reakciót válthat ki belőle. Csak úgy duzzadt a férfi egója. 

- Nem, én csak… - dadogta. - Ez nem illendő! - soha nem gondolta volna, hogy ezek a szavak valaha az ő száját fogják elhagyni. A társalkodóhölgyei el sem hinnék. Megérezte a másik kezeit a felkarján, majd érezte ahogy maga felé fordítja, hiába próbált ellentartani, de csak annyit ért el, hogy a kemény mellkasának ütközött. A kezeivel eltolta magát és felnézett az üvöltően mély szemekbe.

A lány szája szinte tátva maradt, ahogy ott állt előtte, túlságosan is nagyképűen vigyorogva le rá, amiért sikerült zavarba hoznia. Fürkészte a tekintetét azokkal a megbabonázó tengerszín szemeivel, miközben Alexis képtelen volt megszólalni, hiszen egy félmeztelen fiú állt közvetlen előtte, és a keze a mellkasán pihent. Csak bámult nagy szemekkel és próbálta a fiú tekintetén tartani a szemeit, nem engedve, hogy lejjebb csússzanak, majd amint feltűnt neki, hol is van a keze, azonnal elkapta onnan.

- Mégis honnan ismersz ilyen helyeket? Nem csak a napokban érkeztél? - fordult el tőle és kérdezgetni kezdte, hogy elterelje a figyelmét róla.

- Kérdezősködtem a fogadóban. Aztán utánajártam dolgoknak. Pár napja bukkantam rá, azóta gyakran járok ide. 

- Szóval itt szoktad hülyíteni a lányokat? - kérdezte zavartan, hogy elvonja a figyelmét a kínos helyzetről, elfordítva a fejét. - Idehozod a falusi lánykákat, aztán elcsábítod őket? Vagy minek szól a műsor? - bökött a fedetlen mellkasa felé.

- Nem, csak gondoltam, ha már itt vagyunk, úszom egyet - lépett hátrébb, mire a másik végre fellélegezhetett. - Nem jössz te is? - kérdezte, de a lány csak a fejét rázta. - Ahogy akarod - mondta, majd a vízbe gázolt. - Igazán kellemes - szólt ki, mikor a lány a partra sétált, közvetlenül a víz mellé és csak nézte őt.

A szemében ő volt mindennek a megtestesítője, amire a lány valaha is vágyott. Tökéletes volt. Élvezte az életet, senki nem mondhatta meg neki, mit tegyen. Kedvére csinálhatott azt, amit akart. Szabad volt.

- Ne - kiáltotta, mikor a hideg víz a bőréhez ért. A fiú lefröcskölte. - Ez nem volt szép - törölte le az arcáról a vizet és kisimította a nedves tincseket a hajából. Ez a pillanatnyi figyelemelterelés épp elég volt hozzá, hogy a fiú hirtelen megragadja, kihasználva a pillanatnyi figyelmetlenségét és berántotta a vízbe. - Ez hideg!!

- Így jár az, aki nem teszi meg magától azt, amit szeretne - válaszolta huncut vigyorral.

- Ezt még megbánod - válaszolta a lány, majd egy nagy adag vizet fröcskölt a fiú képébe.

- Ó, te kis… - morgott nevetve. - Na várj csak! - ragadta meg, nehogy ki tudjon menekülni, mielőtt alaposan össze tudja vizezni. Alexis pedig azon kapta magát, hogy nyakig merült a hűvös vízben.

Olyanok voltak akár két gondtalan gyermek, akik kedvükre tehetik azt, amit szeretnének. S Alexis ha csak pár perc erejéig is, de megfeledkezett önmagáról. Egy rövid ideig nem hercegnő volt, hanem csak egy lány, egy teljesen átlagos lány, akinek nem kellett ostobaságok miatt aggódnia. Pár pillanatig senki nem parancsolt neki, senkihez nem akarták hozzákényszeríteni, és senki nem kiabált vele, ha nem megfelelően viselkedett.

Megfeledkezett az apjáról, aki ha látta volna ebben a pillanatban, bizonyára menten összeesne, és szívinfarktust kapna. De szerencsére nem volt ott, ezúttal nem tudta összezúzni a lánya gyermekkorát, melyet meg sem adott neki, s a maradék gyermeki lététől is megfosztotta. Nem lehetett igazi gyermek, ahelyett, hogy játszott volna más korabeliekkel, ő illemórákra járt, táncleckéket vett, etikettet tanult, amit persze soha nem tartott be.

- Rendben, rendben feladom - mondta, majd mikor a fiú abbahagyta egy utolsót fröcskölt rá és kimenekült a partra, ahol fáradtan terült el.

- Csaló - morgott a fiú, de közben mosolygott, ahogy kiért a partra.

- Te kezdted azzal, hogy berántottál - öltött rá nyelvet.

- Jogos - terült el mellette a földön, és tekintetével a felhőket kezdte fürkészni. - Bárcsak minden örökre így maradhatna - sóhajtotta. - Itt minden olyan nyugodt, békés, zavartalan, senki nem jár erre. Tudod, te vagy az első, akit idehívtam. 

- Tényleg? - ült fel mellette. - Miért? Nekem miért mutattad akkor meg?

- Nem tudom, egyszerűen csak megértem min mész most keresztül, ennyi - válaszolta, mire a lány felvonta a szemöldökét. - Tudod, az érdekházasság egy ősi hagyomány, ne hidd, hogy csak veled történhet meg - válaszolta közömbösen.

- Ezt értsem úgy, hogy te is..?

- Ühüm - bólogatott csukott szemmel a földön fekve. - Apám megszállottja a pénznek és a hatalomnak. Már jópár éve rá akar kényszeríteni, hogy elvegyek valami nemes fruskát, pusztán a címe miatt. Már gyerekkorom óta ismerem a lányt, szóval nem is az a gond, hogy idegen, hanem az, hogy már pelenkás korom óta az agyamra megy.

- És mi történt? - kérdezte.

- Megmondtam az apámnak, hogy nem teszem meg. Először azt hitte, csak makacskodom, de mikor tudatosult benne, hogy komolyan gondolom éktelen haragra gerjedt - mesélte érzéketlenül, mintha nem is érdekelné. - Üvöltött velem, őrjöngött, aztán megfosztott az elsőszülöttségi jogomtól és a családi örökösnek az öcsémet jelentette ki. Nem mintha valaha is akartam volna örökölni. A pénz nekem nem számít. - dőlt hátra a fűben. Az ujjait összekulcsolta a tarkóján. - Gondoltam papnak állok, de túlságosan unalmas nekem.

- Akkor te megértesz engem? - fakadt ki örömében a lány. - Azt mondod elkerülhetem a nekem szánt sorsot? - hajolt közelebb. - Segíts nekem! Sosem akartam ezt az életet, ha apám kitagad, azzal csak jól járok.

- Nem csak ez volt az ára - mondta, ámbár hangja most más színt kapott, keserűbbet. - És nem én fizettem meg a legnagyobb terhet. Apám rájött, hogy mást szeretek. Azt hitte ha megszabadul a kedvesemtől, akkor hajlandó leszek megtenni amit akar. Biztos vagyok benne, hogy ő áll Cassie halála mögött. - A csend hirtelen olyan nyomasztónak tűnt. Nem tudta mit mondjon. - Miatta halt meg. És miattam, mert nem tudtam megvédeni.

- Én, nagyon sajnálom - suttogta. - De biztos vagy benne, hogy ő volt? Nem lehet, hogy valami félreértés vagy baleset?

- Leszúrták őt - suttogta. - Az nem baleset, hanem gyilkosság. Cassie sosem ártott senkinek, kinek másnak lett volna oka megölni őt?

- Daniel, én úgy sajnálom - dadogta Alexis.

- Ez már elmúlt - sóhajtotta. - Csak tudod, minden éjjel mielőtt elalszom, azon gondolkodom, hogy ha megteszem, amit az apám akar. Ha elveszem azt a másik lányt. Akkor még mindig élne. Az önzőségem miatt halt meg.

- Nem! Hé, figyelj, nem a te hibád. Te nem tehetsz semmiről, hallod? - tette a vállára a kezét, mire a fiú kifacsart magából egy szomorú mosolyt.

- Figyelj, lehet, hogy velem ez történt, de ez veled nem történhet meg. Nem azt mondom, hogy ezért ne menj hozzá, vagy hogy menj hozzá, csak azt, hogy emberek vagyunk. Jogunk van saját döntéseket hozni. Én támogatlak, akárhogy is döntesz. De királyi dinasztiához származol, a döntéseidnek következményei lesznek. Szövetségek születtek már házasságokból, szét is eshetnek miatta - fejezte be halkan a gondolatot.

- Köszönöm - mosolygott rá a lány. - Átgondolom - bólintott rá. - Tudod, te más vagy. Mások elvárják tőlem, mondva ez a kötelességem, de nekik az nem számít, én mit szeretnék valójában - állt föl a lány.

- Szerintem, neked is jogod van hozzá, hogy a szívedre hallgass - egyenesedett fel a fiú. - Remélem, hogy neked sikerül megtenned azt, amiben én elbuktam - hajolt kissé közelebb.

Alexis elfelejtett levegőt venni, olyan közel volt hozzá a másik. Az orruk majdnem összeért Érezte a fiú meleg leheletét az arcán, s közelről hallotta minden lélegzetvételét. És az ajka túlzottan közel volt. A lány szíve olyan hangosan verdesett a mellkasában, hogy attól félt a fiú meghallja, ahogy arra gondolt meg akarja őt csókolni. Elpirult, ahogy lehunyta a szemét és készen állt az első csókjára.

De nem történt semmi, ugyanis a fiú elhúzódott, elfordítva a fejét és csak egy apró puszit lehelt a lány homlokára. Alexis arca tűzben égett, ahogy elpirult. Azt hitte, a fiú meg akarja csókolni, pedig csak egy baráti puszit akart adni. Milyen ostobán érezte magát.

- Igazad van - nyögte szaggatottan, hogy palástolja a zavarát. - Tudom, mit kell tennem.

- Mire készülsz, hercegkisasszony? - kérdezte a fiú.

- Megfogadom a tanácsodat. A szívemre fogok hallgatni, ami azt mondja, hogy sosem fogom megtenni azt, amit rám akarnak kényszeríteni. Megmondom az apámnak, az Idióta hercegnek és az Idióta ostoba apjának a véleményemet, akár érdekli őket, akár nem!

Puszi