29. *Élned kell*

Hmm megérkeztem :DD Előre szólok, a rész nem lesz olyan megrázó, mint...mint az ezelőtti jópár rész, de sokkal nagyobb sokk lesz mint az előzők...hhuhhhu, a zene amit hoztam, nagyon közel áll a szívemhez:

Ron Rope♥A drop in the Ocean

Az egész kastély szokatlanul csendes volt, túlságosan is csendes.Egyetlen hangos szó sem hallatszott sehonnan, csak visszafojtott lélegzetek és halk suttogások.A palota gyászba borult és mindenhol könnyes tekintetű emberek mászkáltak, katonák, szolgák és őrök siratták szeretett hercegnőjüket, akiről nem lehetett tudni, hogy megéli-e a honlapot.Mindenki egyszerre reménykedett és rettegett.A kastély borostyánnál borított falai között egy szenvedő lélek visszafojtott sóhajait lehetett hallani, aki a nagyteremben mászkált fel-alá.Szíve újra és újra összeszorult, ahogy a kedvesére gondolt.Rettegett a gondolattól, hogy elveszíti őt, mégis percenként az elméjébe kúszott az a kép, ahogy az öccse a karjaiban tartja a lányt.Egyre idegesebb és zaklatottabb lett, ahogy az idő telt ő pedig nem tudta még azt sem, hogy a lány el-e még egyáltalán.Feldúltan járkált szoba előtt, ahová Lexit vitték be.Nem tudta mire számíthat, mikor az orvos kizavarta az öccsét és az ajtó előtt álló két őr Danielt pedig be sem engedte.Amíg vártak Will elmesélt, hogy mi történt.Az a féreg megtámadta Alexist, ezért Will beleállított egy nyílvesszőt a vállába és otthagyta tehetetlenül a földön vergődni.

Remélem hosszú kínszenvedések között halt meg, gondolta magában a fiú.

Bár örült annak, hogy az a szemét meghalt, azt sajnálta, hogy nem ő szúrta szíven és nézte végig, ahogy kileheli a lelkét és szemeiből kihuny a fény.Will azt is elmondta, hogy Alexis a szörnyű fájdalmai ellenére is azért könyörgött, hogy hagyja őt és Lucast keresse meg inkább, aki azóta sem került elő.Daniel tudta, hogy a lány össze fog törni, ha ezt megtudja mikor magához tér, ha egyáltalán felébred még valaha.Mikor az orvos kilépett a szobából, fájdalmas képet vágott és közölte, hogy mindent megtett és nagyon sajnálja, de nem hiszi, hogy Alexis túléli az éjszakát.A mély szúrt sebet összevarrta, de a lány túl sok vért vesztett és nem valószínű, hogy valaha fel fog ébredni, közölte a testvérekkel, majd csendben távozott.A két testvér szinte hallani vélte a hangot, ahogy szívük megrepedt és darabokra robbant a mellkasukban.Összetörtek, próbáltak erősek maradni és meggyőzni magukat, hogy ha valaki képes még ezt is túlélni, az Alexis.Ő a legerősebb hercegnő, aki valaha élt, ő a legtisztább lelkű ember, szörnyű lenne, ha a világ elvesztene egy olyan lányt, mint ő.Daniel nem mert belegondolni abba, hogy az orvosnak igaza van, egyszerűen nem tudta elképzelni az életét a lány nélkül, mert neki ő jelentette az életet.És ha ő meghal...neki sincs tovább...nincs kiért élnie.

Will összeszedte a bátorságát és bement az ájult lányhoz.Az őrök beengedték, de amikor Daniel próbált bemenni őt nem engedték tovább.De talán a sors akarata volt ez.Mert Daniel eleinte nem mert bemenni, nem akarta látni, ahogy a szemei előtt sorvad el a számára legértékesebb virágszál.Csak lekuporodott az ajtó előtt, kezeibe temette arcát és keservesen sírni kezdett.Nem érdekelte ki láthatja, nem érdekelte mit fognak gondolni róla, csak a lány érdekelte, aki éppen az életéért küzd.

Will szíve összefacsarodott a lány látványára, ahogy belépett a szobába.Alexis egy hatalmas ágyon feküdt, sápadt és békés volt az arca, túlságosan békés, még soha nem látta ennyire nyugodtnak.Olyan volt, mintha csak aludna és Will próbálta ezt elhitetni magával, ahogy a halkan szuszogó lányra nézett.Nem akarta elhinni, hogy a lány haldoklik.Letelepedett az ágy mellé és kezei közé fogta a lány hideg kis kezeit.Csak a mellkasa lassú, de egyenletes mozgásából tudta, hogy életben van.Megszorította egy kicsit a kezeit és halkan suttogni kezdett.

-Nem halhatsz meg!-motyogta halkan, miközben egy könnycsepp végigfutott az arcán.-Kérlek istenem, ne vedd el tőlem-könyörgött, miközben kisimított egy kósza tincset a lány arcából.Végigsimított az arcán, majd egy csókot lehelt a lány homlokára.-Fel kell ébredned!

Will továbbra is fogta a lány kezét és áhítattal bámulta az 'alvó' lányt.Imádkozott, könyörgött, esküdözött mindent megfogadott, csak ébredjen fel.

Hosszú órák teltek el, de a lány még mindig nem ébredt fel, még csak meg sem mozdult.Csak feküdt ott hófehér arccal, mozdulatlanul, akár egy viaszbábú.Will néha elgondolkodott rajta, hogy még így élet halál között lebegve is olyan gyönyörű és ártatlan.Nem számít, hogy sápadt és hideg a keze, nem számít, hogy azt sem fogja tudni a fiú végig mellette virrasztott, fogta a kezét és szép szavakat sugdosott fülébe.Nem számít, hogy egy nagy sebhely lesz a testén, nem számít, hogy nem fogja értékelni, amit a fiú tett érte és az sem számít, hogy soha nem fog úgy nézni a fiúra, mint ahogy ő néz most a lányra.Szeretettel, tiltott vágyakozással, aggodalommal és szerelemmel.Mindez nem számít, Will csak azt akarta, hogy a lány felébredjen.Az sem érdekelte volna, ha egyenest a bátyja karjába rohan, amint kinyitja a szemeit és őt levegőnek nézi, csak azt akarta, hogy azok a csodaszép barna szemekben ismét ragyogjon az élet lángja.
Will áhítattal bámulta a lányt, miközben fel sem tűnt neki, hogy az apja belépett a szobába.Csak akkor tudatosult benne, hogy nincs egyedül, mikor egy erős kezet érzett a vállán.Lassan felemelte a fejét és a férfire bámult.Megjelenése magabiztosságot és erőt kölcsönzött a férfinak.Olyan tiszteletet parancsoló tekintélye volt a férfinek, hogy aki csak ránézett azonnal behódolt előtte.
-Ne búslakodj fiam!Egy király nem mutatja ki az érzéseit-mondta, majd ahogy összetört fiára és a törékeny kislányra nézett megenyhült kicsit.-Hogy van?
-Az orvos azt mondta nem biztos, hogy túléli az éjszakát-mondta a herceg szaggatottan.
A király egy pillanatig csendben maradt, a hercegnőre nézett, akit tiszta szívéből gyűlölt.Gyűlölte azt, hogy felelőtlen, gyűlölte a makacsságát az engedetlenségét és azt, hogy nem akarja elfogadni azt a hatalmat, ami a kezében van.Ez James szemében bűnnek számított, de legfőképpen az bosszantotta, hogy a semmirekellő fiába szeretett bele és nem az örökösébe, akinek nem hajlandó a felesége lenni.Most, ahogy ránézett egy pillanatra azt remélte meghal, de ekkor észbe kapott, tudta ha a lány meghal semmi esélye nem lesz hozzákényszeríteni Williamhez és megszerezni ezt a hatalmas országot és a lány örökségét.Gyűlölte a lányt, aki csak szabad akart lenni, gyűlölte, amiért nem hódolt be neki, gyűlölte mert olyan felelőtlen és önfejű mint a fia, de szüksége volt rá.
Ajánlom, hogy magadhoz térj vagy puszta kézzel fojtalak meg te kis boszorka, gondolta magában.
-Ugye tudod, hogy ez a bátyád hibája?-kérdezte hirtelen, mire Will kérdőn emelte rá tekintetét.-Ha nem zavarja meg a lány fejét, már rég a feleséged lenne és nem kellett volna elutaznia, mert nem vártuk volna meg, hogy megfenyegessenek!
-Te is jól tudod apám, hogy ez nem igaz, mindez csak a véletlen műve!Daniel nem tudhatta, hogy Alexis a jegyesem-kelt a fiatal herceg bátyja védelmére.-Csak ellene akarsz fordítani.
-Higgy amit akarsz, de Daniel nem szereti a lányt, csak nem akarja, hogy elfoglalhasd a trónt, ő akarja azt!
-Most buktál le!Daniel számára nincsen olyan személy akit jobban szeretne mint Alexist!
-Ó, akkor most hol van?-nézett körül.-Én nem látom itt.Ha annyira szeretné, akkor most ő ülne ott ahol te és ő szorongatná a kezét és ő beszélne hozzá, nem te!Szóval hol van?-mondta, mire a herceg elbizonytalanodott.
Egy valamiben az apjának igaza volt.Daniel nem volt ott, de miért nem?Alexis jelenti neki a mindenséget az életet, akkor most miért nincs itt?Lehet, hogy az apjának igaza van?Nem, Daniel soha nem akarna szándékosan ártani az öccsének.Ez képtelenség.De akkor miért nincs itt?
James mosolyogva vette tudomásul, hogy sikerült kételyt ébresztenie könnyedén manipulálható fiában.És ebben a pillanatban hosszú órás várakozás után történt valami a szobában.A herceg és apja egyszerre néztek a lányra, szívük kihagyott egy ütemet.Will szeméből egy könnycsepp gördült le, majd végigszaladt az arcán.A szíve összeszorult, majd ismét lüktetni kezdett.
-Szólj Danielnek-mondta az apjának, aki sietősen távozott a szobából.
A fiát pár méternyire a szobától egy fal mellett kuporogva találta.Arcát a kezébe temette és remegett a válla.A király szégyent érzett, ahogy a saját sarjára nézett.Ez nem lehet az ő fia.Az ő fia nem egy gyenge, puhány alak!Odasietett hozzá és a gallérjánál fogva felrántotta majd a falnak nyomta fiát.
-Viselkedj fiam!Egy herceg nem sírhat-sziszegte az arcába.
Daniel tekintete zavart és piros volt a sok sírástól és a még el nem hullajtott könnyektől.Értetlenül bámult az apjára aki, durván ráncigálta őt, de nem nagyon érdekelte.
-Miért nem mehetek be hozzá?-kérdezte, de inkább olyat kérdezett aminek válaszától legjobban rettegett.-Hogy van?
James egy pillanatra néma maradt, kiélvezte a pillanatot, hogy a fia érzéseivel játszadozhat, de legfőképpen azt élvezte, hogy ő közölheti vele a hírt, ami bizonyára nagy hatással lesz rá. Hallgatott, majd nehezen, de kiejtette a szavakat, melyek nehéz terhet hordoztak magukban:
-A lány halott!


Hmm, ohh na kíváncsi vagyok milyen kommenteket kapok erre :) Nem fogok Spoilerezni bármi is történjék!
Ja és ne haragudjatok, de ha én nem vagyok jelenleg boldog mások se legyenek, mégha csak kitalált karakterek is!Hmm milyen szörnyű ember vagyok...