2015. augusztus 20., csütörtök

64.*Kacérkodó Érintés*

Visszatérteeem, áhhháháhá. Bocsánat, hogy megint nem jelentkeztem, de így Augusztusban minden összejött. És végre teljesült két nagy álmom awww... Yoga a tengerparton awww, és elkezdtem oroszul tanulni. Nagyon menő...akkor ez aaaaaaazzzzzz....1..2..3..4..5 igen 5.ik idegen nyelv amit tanulok :))) nem télkezni, ebből 3 full jól megy, amiket használok is rendszeresen, pl olaszul foglaltam szállást (és használtam a dugóhúzó szót, durva mi??), franciául szidtam az hülye francia rendszámú autósokat, és angolul rendeltem magamnak kaját (sokat (nagyon sokat)) :)))
Előtte pedig a nyugodt kis egri városkát forgattam föl teljesen. 1552ben a várat el akarta foglalni a török, most meg alatta szultánsátrat állított, mert kell neki az állandó munkahely, hogy megkaphassa az állampolgárságot. Nagyon vicces. Aztán meg még benyomtak estére egy kis Szulejmánt is, hát végülis miért nem :DD Amúgy most kúlturálódom, klasszikusokat olvasok. Jelenleg az Üvöltő szelek és Az ötös számú vágóhíd van terítéken. Végülis ki olyan maradi, hogy egyszerre egy könyvet olvas? (nem bántásból) :DD Meg persze a feketerigót 2xra. Ajánlom egyébként mindenkinek, a kedvenc könyvem. Már alig várom hogy a kezembe vegyem Harper Lee új könyvét ahahhahahahah. Najó befejeztem, így is csak full fölöslegesen dumáltam. Amúgy majd elfelejtettem, két (összesen kettőről tudok) legnagyobb Marcus rajongómnak küldeném a részt, Fanninak, aki ezt úgyse fogja elolvasni de akkoris, és Rékának (igen, te) (Jól látod), örüjjetek kicsit.

Rie Sinclair - No way out


Hihetetlen mennyire meg tud változni valaki. A napok, s hetek múltával egy egészen más jellem foglalhatja el bárki testét. Más érzések lakhatják be a lelkét, és mintha egy egészen más személy gondolatai töltenék meg az elméje kietlen zugait. Pedig a változás nem villámcsapásszerű. Mindvégig mellettünk kullog, vállunkon csüng, hurkot vet szívünkre. Csak a dolgok mögé kell nézni, hogy megértsük miértjét. Hiszen mindez egy páncél, melyet védelmünk érdekében öltünk magunkra. A különbség az, hogy ez a vért nem látható, és nem a külső sérülésektől óv.
De Alexis hiába próbálta a tragédiáit páncélként viselni, azok inkább csak teherként nehezedtek rá. És előbb utóbb rá kellett döbbennie, hogy képtelen tovább cipelni már. Le akarta vetni minden szenvedését, de azok oly sokáig éltek vele, hogy az élete részévé váltak. Így csak egyet tehetett. Találnia kell valakit, aki segíthet neki, aki könnyedén elbírja őt a terheivel együtt. És megtartja a semmiben.


Marcus a zuhanyzóban állt. Hátát nekivetette a hűvös csempéknek, miközben záporként áztatta őt a meleg víz, mely gyógyírként szolgált fájó izmaira, és végtagjaira. A katonákkal gyakorlatozott, akik úgy gondolták próbára teszik az új fiút. Természetesen ők jobban szórakoztak ezen, mint ő.
A bal válla sajgott, karját alig tudta mozgatni. Ismét túl nagy volt a szája, és előbb beszélt mint gondolkodott volna. De még így is igazságtalannak érezte, hogy tisztességes birkózás helyett, öten ugrottak rá. Ha az apja ezt tudná, most biztosan elásná magát szégyenében. A királyi hadsereg parancsnokának fiát könnyedén harcképtelenné tették. Mekkora csalódás lehet a számára.
- Rohadékok - motyogta, miközben a karját próbálta mozgatni. - Kinyírlak titeket - dühöngött. Az indulatait sem tudta megfelelően kezelni.
A meleg víz a fejére zúdult, tompítva hallását, de azokat a csörtető lépteket nehéz lett volna nem meghallani. És nem úgy tűnt, mint aki meg akar állni. A szobája ajtaja hangosan csapódott be. Nem amikor csak maga mögött meglöki az ember. Ez olyan csattanás volt, mint amikor a kereszthuzat vágja be az ajtót. Vagy egy hercegnőt valaki nagyon felhúzott. Az utóbbira számított, és sejtése hamarosan beigazolódott.
A dübörgő léptek nem álltak meg. Keresztülgázolt a szobáján, majd mindenféle kopogás nélkül rátört a fürdőszobában. S hiába látta mi folyik odabent, ahelyett hogy elpirulva, szégyenkezve kihátrált volna egy életre elkerülve a fiút, inkább beljebb lépett, közelebb csörtetve. Marcus sem zavartatta magát. Folytatta a dolgát, nem törődve a villámló szempárral, ami kikerekedve akadt meg az ő tökéletesen kis testecskéjén. Igen, ő tökéletesnek hitte magát.
- Ugyan, ne zavartasd magad, gyere be nyugodtan. A zuhanyzóba véletlenül nem szeretnél begázolni? - jegyezte meg annak jeléül, hogy talán mégiscsak zavarta valamelyest, hogy beletiportak az ő intim zónájába. - Vagy a királyi sarjaknál így szokás? Mert akkor igazán jó nevelést kaptál. Tökéletesen törtél rám! - gúnyolódott.
- Ne akarj te is fölidegesíteni! És különben is! Mindketten jól tudjuk, hogy élvezed a helyzetet. Végre előttem meztelenkedhetsz, nem mintha érdekelne, de legalább azt az alattomos, sunyi, diadalittas vigyort töröld le a képedről! Mielőtt én teszem! - vágta hozzá a mondandóját, majd duzzogva összefonta karjait mellkasa előtt, de a szemét nem vette le róla.
- Mi az királylány? Csak nem dühös itt valaki? - gügyögött. - Dobd le a ruhákat, és ugorj be mellém! Felüdítő élmény mások előtt pucérkodni, nekem elhiheted. Kipróbálhatnád - kacsingatott, hogy elfedje a zavarát, mert igenis nehezére esett érdektelennek maradnia.
- Ha ha ha! Milyen vicces itt valaki! - ráncolta össze a bőrt az orrán, ahogy mindig szokta, mikor gúnyolódni próbál. Nem túl sok sikerrel, mert bármennyire is közvetlennek tűnt a térde remegett, ujjai reszkettek, a gyomra ugrált, torka elszorult. Szemének pedig képtelen volt parancsolni. Tudta, hogy szégyenkezve kéne elpirulnia, és elfordulni, de mégsem tette meg. A szíve elszorult, ahogy a férfi test látványára feltörtek benne a régi emlékek.


Bár nem ő volt az akivel átélte a pillanatokat, mégis maga előtt látta. Ahogy a széles, erős vállaira nézett, látta ahogy belekapaszkodik, és a nyakába zihál. Az izmos mellkasára hajtja fejét, és végigfuttatja rajta ujjait. És ahogy egyre lejjebb nézett, egyszerűen képtelen volt nem emlékezni arra, ami azon az éjszakán történt. Emlékezett Danielre.
- Ugyan, ne zavartasd magad. Bámészkodj nyugodtan. Csak a szemgolyód ki ne essen! - fintorgott a lány arckifejezése láttán, aki rezzenéstelenül bámulta őt a legintimebb formájában. - Megfogni nem akarod bármimet, mert látom nagyon tetszik amit látsz. Kinek ne tetszene? - vigyorgott.
- Most nem vagyok vevő a humorodra, Marcus! Nem tudom feltűnt e, de nem vagyok jó hangulatban! - tépte le a törülközőt a fogasról, és közelebb csörtetve hozzávágta. - Takard el magad! Perverz! - az emlékek ismét felsértették a sebeit.
- Te törtél rám! - emelte égnek a tekintetét, miközben maga köré tekerte az anyagot, majd kimászott a zuhany alól. - Az is az én hibám, hogy nem tudsz kopogni?
- Nem érdekel! Ne meztelenkedj előttem! - sipákolta.
- Mert mintha annyira ártatlan lennél mi? - csak viccnek szánta, de ezúttal egy olyan pontot talált el, ami most nem kellemes következményekkel járt. Egy véres kézlenyomat maradt az arcán, ahogy Alexis teljes erejéből megpofozta.
- Ti férfiak undorító, mocskos, szemét alakok vagytok! Mindannyian! - tört ki ismét, majd sértetten távozni készült. Kis ember létére nagyot tudott odacsapni. Marcus megérintette sajgó arcát. De az ujja valami nedveset érzett. Ragacsos volt, meleg, és vörös, ahogy megszemlélte.
- Mi a franc ez? Ez vér?? - kapott egyből utána. - Ki csinálta ezt veled? - látta meg a szétvágott kezeit. - Miért nem ezzel kezdted, ahelyett, hogy a ruháim nélküliségével foglalkozol?
- Mégis mikor, két gúnyod között? - emelte rá vörös tekintetét. - Vagy a nyomulási próbálkozásaid után?
- Na jó, ülj le ide szépen, el ne mozdulj - ültette le az ágyára. - Felkapok valamit magamra, és jövök is vissza, rendben? Várj meg itt - sietve rohant el, hogy keressen magának egy alig használt alsógatyát.
Valaki hármat kopogott. Először halkan, és bizonytalanul. Aztán bátrabban, és komolyabban még kettőt. A lány hallotta, hogy odakint megköszörüli a torkát. Ideges volt, és zavart. Feszengett, kényelmetlenül érezte magát. Ismét kopogott.
Alexis felállt, és az ajtóhoz lépdelt. Fásult volt, nyűgös. de leginkább fáradt, és dühös. Ki sem nyitotta az ajtót. Tudta ki áll odakint. Az egyik White fiú volt, csak azt nem tudta melyikük. De jelenleg egyikükre sem volt kíváncsi, mindkettőt elküldte volna a fenébe.
- Menj innen! - szólt ki, ügyelve arra, hogy hangjából semmilyen érzelmet ne lehessen kifürkészni, csak a közönyt.
- Alexis, kérlek. - Will volt az. - Meg kell magyaráznom ezt az egész helyzetet. - Hát persze. Magyarázkodni. Ahogy mindig szokott. Hiszen nem ez az első eset, hogy valamit eltitkolt.
- Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra. Menj el!
- Csak téged akartalak megkímélni az újabb csalódástól. Nem tudtam, hogy ez ennyire fontos neked.. - nem akart elmenni.
- Ó dehogynem. Tudtad jól.
- Mit tegyek, hogy meghallgass? - szinte már-már könyörgött.
- Menj el! - válaszolt egyszerűen. - Ha tényleg olyan fontos vagyok neked, mint ahogy azt bizonygatni szoktad. Akkor most elmész innen. És később sem jössz utánam. Időre van szükségem.
- Rendben. Ha ezt szeretnéd, akkor elmegyek. De remélem, hogy megérted miért tettem, vagy ha nem, hát adsz egy esélyt, hogy elmagyarázhassam - próbálkozott még egyszer, majd feladta a harcot. - Akkor, most elmegyek. És mélyen megbánom tettemet.
- Minden rendben? - dugta ki a fejét Marcus az ajtó mögül. Haja égnek állt, ahogy a törülközőjével próbálta fölitatni róla a vizet.
- Nem tudom... - bámult maga elé, majd visszaroskadt az ágyra. Lábait a mellkasához húzta, állát pedig megtámasztotta a térdén.
- Ehh.. - hirtelen a nagy szájú macsó nem találta a szavakat. - Szóval, akkor én most itt vagyok. Úgy értem...ha beszélgetni szeretnél... Akkor meghallgatlak - próbálta összerakni a mondandóját, miközben egy adag kötszerrel tért vissza.
- Ha Will korábban elmondja, hogy Lucas eltűnt, akkor talán még élne! De neki könnyebb volt elhallgatnia. Miért bajlódna ezzel?
- Alex, azt hittem ezen már túlvagy...
- Túl lennék, ha nem fordulna elő újra ès újra! Ha őszinte lenne, ha elmondana mindent! Aztán pedig jön, hogy "megmagyarázom, hallgass meg" - torzította el a hangját, és szinte már-már nyávogott.
- Jobb kedved lenne, ha ellátnám a baját? Bár nem lenne örömömre, érted megtenném - kacérkodott a gondolattal.
- Ugyan, mindennél jobban erre vágysz - nézett rá sandán. - A legnagyobb vágyad teljesülne, ha megtehetnéd.
- Talán egy icipicit élvezném....vagy nagyon. De mint hivatalos testőröd, kötelességem eltörni valamelyik végtagját, mert bántott. - örült a fejének.
- Hivatalos testőr? - vonta föl a szemöldökét, arcára kiült valami csalódott kifejezés.
- Igen - hajtotta le a fejét. - Apádtól megkaptam a megbízó levelet. Tudom, hogy nem léphetek Lucas helyébe, de nekem kell átvennem a feladatait. Rám hárul ez a feladat. Mint a bátyja!
- Az apám küldte? - rázta ki a fejéből a nemrég történteket. Erre volt szüksége, hogy elterelje a gondolatait.-  És én? Nekem nem írt?
- Sajnos nem tudom. De elmondhatnád kit öljek meg ezért! - bőrkeményedéses, hatalmas, vaskos ujjai kifejezetten gyengéden fonódtak a keze köré. Simogatták bőrét, ahogy a vizes tálban leöblítette róla a vért. A kemény, gúnyos külső alatt lakott egy lélek, amely a régi énjét őrizte, ki egykor volt.
- A szememben már úgyis halott - ezzel lezártnak is tekintette a témát. A fiú pedig nem faggatta tovább.



- Ne engedj senkit a közelembe, oké?
- Milyen messzire mehetek el? - tördelte az ujjait.
- Amennyire szükséges. Nem akarom, hogy bárki az utamba kerüljön. Főleg azok ketten ne! - fintorgott.
- Értettem kapitány! - tisztelgett. - Mint lovagias, hős, nem mellesleg jóképű védelmeződ, mindenkit távol tartok. Még ha erőszakhoz is kell folyamodnom legnagyobb bánatomra - vigyorgott. - Menjünk - rántotta oda magához, és karjait átdobta a nyaka mögött, mintha nagy haverok lennének.
- Jóképű, lovagias hős? Kicsit túlértékeled magad, nem gondolod? - bökte meg egyik ujjával a mellkasát. - Nem akarlak kiábrándítani, de se jóképű nem vagy, lovagias pedig végképp nem!
- Azt mondod nem vagyok vonzó?! Akkor mégis miért nézted annyira a meztelen testemet? - sértette az önérzetét, hogy valaki nincs odáig érte. - Bocs szívem, de nem tudod elvenni a kedvem magamtól - vigyorgott önelégülten. - És egyébként, rémesen hazudsz.
- Nem hazudtam! Nem szokásom - öltött rá nyelvet.
- Akkor mi volt az az ajakharapdálás? Hm? - kezdte el harapdálni a száját, hogy idegesítse.
Alexis megszorította a fiú karját, mikor valaki közeledni kezdett feléjük. Barthon tanácsos volt az. Nagyon mosolygott. Bizonyára még nem hallotta mi történt. Marcus elengedte a lány vállát. Kihúzta magát, mellkasát kinyomta akár egy pöffeszkedő béka. Megindult felé. Az öreg megtorpant. A lányra nézett, ki villámló tekintettel bámult vissza. Értette ő magától is. Jobb ha most odébbáll. Óvatosan biccentett egyet a fejével, majd nagy ívben kikerülve őket haladt tovább. Alexis egy pillanatra hátrapillantott, de azonnal vissza is kapta a fejét. Olyat látott, amit nem akart. Akit nem akart. Egy apró pillanat elég volt ahhoz, hogy felismerje őt. Több millió ember közt is azonnal észrevenné.
- Szóval, most te vagy a személyes testőröm? - nézett rá föl egy kaján vigyorral.
- Ja - vonta meg a vállát.
- És ez azt jelenti, hogy mindent meg kell csinálnod, amit mondok? - vigyorgott.
- Máris követelőzni akarsz? Nem a személyi asszisztensed vagyok, és csak, hogy tudd királylány, téged is fenékbe rúghatlak, ha őrültségen jár az eszed! - borzolta össze a haját. - Attól függ miről van szó. Min töröd már a csinos kis fejed? Bármi őrültséget forralsz, felejtsd el!
- És ha neked is tetszene? - huncut vigyor terült el az arcán, ahogy megállt, és fölnézett rá.
- Nem tetszik ez az arckifejezés!
- Tudod. Nagyon sajnálom, amit most tenni fogok. Nem akarlak kihasználni. De van valami, amit most meg kell tenned értem. Kérlek. Szükségem van rá! - suttogta, alig hallhatóan, ahogy közelebb lépett. Marcus nem szólt semmit. - Csak éld bele magad, csak legyen valódi - olyan halkan beszélt, hogy alig lehetett hallani. - Legyen valódi. - Előrébb hajolt. - És bocsáss meg!
Az ajkát az övéhez nyomta. Lassan, finoman, mintha attól félne föltépi raja a bőrt. Marcus nem akarta elhinni, hogy ez tényleg megtörténik. Vagy talán csak nem tudta. Képtelen volt elfogadni, hogy az a kislány, akit egykor elhagyott, már felnőtt. És minden gyermeki ártatlansága elveszett. Már más volt. Olyasvalaki, aki már nem ő volt. Kifordult önmagából.
- Kérlek. Legyen valódi - suttogta az ajkaiba.
Marcus megragadta a derekát, és közelebb vonta. Úgy szorította, mintha meg akarná ölni. Érezte a teste melegét a bőrén, a haja kellemes illatát, és selymes érintését, ahogy a nyakába omlottak hosszú tincsei, és a sós könnyeket az ajkukon.
Alexis szeme villant egyet, ahogy átnézett a fiú válla felett. Daniel ott állt, ahogy azt a lány jól tudta. Őt nézte teljesen lefagyva. Szenvedett, de nem mutatta. Nem szabadott. Csak állt, és nézte, nem tehetett mást. Még ahhoz sem volt ereje, hogy elforduljon. A tanácsos a vállát veregette, rángatta, de ő képtelen volt megmozdulni.
Boldog volt, mégis sírt. Végre bosszút állt, de az üresség, mely benne tombolt továbbra sem tűnt el. Szenvedni látta, ahogy akarta, de mégsem könnyebbült meg.  Szüksége volt rá, hogy szenvedni lássa. Bár még mindig érezte a fájdalmat, valami más érzés is kavargott benne. Tudta. Továbbléphet.
Lassan eltávolodott a fiútól. Hátrébb lépett egyet. Durván letörölte a könnyeit, majd kezeit lejjebb csúsztatta a fiú karján, elérve kezét az ujjai köré kulcsolta sajátjait.


- Köszönöm. - nézett a szemeibe. - És bocsáss meg!
- Mi volt ez? Mármint tudom, hogy mi volt, nem arra értem - kezdett el össze vissza dumálni. - Úgy értem miért? Mi ez?
- Ez a továbblépésem. Köszönöm, hogy egy méltó lezárást adtál. Mostantól többé nem kell küzdenem a múlt démonaival.
- Hát ha csak erre van szükséged, a szám bármikor a rendelkezésedre áll. Engem nem zavar - kacsintott. - De ha nem volt elég... Látogass meg később. Este. A szobámban - vigyorgott elégedetten. Olyan hangosan mondta, hogy Daniel is biztosan hallotta. Marcus tudta miről van szó.
- Köszönöm, Marcus - nézett fel rá hálásan, majd hátrapillantott. Daniel arca még ilyen nagy távolságból is vérvörösnek tűnt a dühtől. Szinte tajtékzott. Majd ingerülten elviharzott.
- Komolyan mondtam - kacsintott, majd szorosabbra fogta a kezüket, és elindult. Hátrahagyva mindent, ami a múltba tartozott.
- Remek barát vagy - döntötte a fejét a vállára.
- Igen... Az! A barátod vagyok.
- És nem hagysz el! Te mindig itt leszel! - jelentette ki, majd rászegezte a tekintetét. - Ugye? - megragadta a pólóját a nyaka alatt, és közelebb rántotta. - Ugye?
- Ja. Persze! - tépte le a kezeit a ruháiról. - És értek én a szép szóból is. Nem kell rángatnod. Nemrég vasaltattam ki!! Most összegyűrted!
- Jajj szegény te! - ráncolta össze a bőrét az orrnyergén. Mindig ezt csinálta ha gúnyolódott.
Egy fiatal lány haladt el mellettük. Egy kis csinos lányka, fogható idomokkal. Marcus feje is egyből fordult utána. Éppen füttyentés közben volt, mikor Alexis rácsapott a mellkasára, és dühösen meredt rá.
- Mivan? Mit féltékenykedsz?! Neked úgyis csak a bosszúdhoz kellettem nem? - vetette oda durván a szavakat, majd fordult is hátrafelé. - Vagy olyan ostobának hiszel, hogy nem jövök rá szerinted?
- Ti férfiak mind ugyanolyanok vagytok. Ha megláttok egy szép lányt egyből meg kell kapnotok ugye? És jó is addig amíg van, de amint jön egy másik máris az kell! - omlasztotta rá minden megvetését az ellenkező nemről.
- Most saját tapasztalatból beszélsz? - bámészkodott még mindig hátra.
- Talán - vonta meg a vállát.
- Mégis mit tettem én, hogy azt hiszed érdeklődöm irántad...ÚGY!? És ki mondta, hogy szép vagy? Ne legyél elszállva magadtól királylány. Nem áll jól neked - kezdte ismét cukkolni.
- Tuskó! - öltött rá nyelvet. - Egy tahó vagy Marcus! - indult meg előre.
- Ugyan ne bókolj itt nekem. Úgyse fogok mást mondani! - kiabált, majd utána eredt. - Most megsértődtél? Ne legyél már ennyire nyafka! Nem az én hibám, hogy itt vannak szép lányok is! Most komolyan! - halt el egyre jobban a hangja, ahogy elhagyták a folyosót. A nyüzsgő tér pedig visszasüllyedt a némaságba, melyből pár perce kiszakították. Ismét minden a régi volt. A zajforrás már továbbállt, és a csend visszatért, hogy ismét tomboljon. A vihar előtti féle.




Marcus olyan cukiiiiii! És mivel jogilag ő örököl mindent Lucas után, hivatalosan is megörökölte a kedvenc karakterem címet :D Ugye piciii? Te vagy anyuci kedvence! Igen, te vagy! (Nem nevetni!)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése