2014. november 16., vasárnap

54. *Megtorlandó Áldozat*

Hello emberek! Sajnálom a késést, de káosz mostanában minden nap, infóverseny, fizika, TZ-k , felelések, tudjátok, csak a szokásos sulis dolgok. Ja meg mostanában az edzésekre is bejárok...DE!
Visszatértem! Megérkezett a következő rész, aminek megírása közben én rendesen könnyeztem, úgyhogy zsepi legyen a közelben! Én szóltam! Jajjj, fú ez nagyon nagy nagyon..fúú rész lesz úgyhogy inkább nem dumálok tovább. Remélem tetszeni fog, bár nem hiszem...

Cahsing Cars - Snow Patrol

- A francba - horkant fel a vezető Lexi mögött. - Ez így nem fog menni. Össze kell zavarnunk őket! - jelentette ki, mikor már hosszú órányi vágta és hajsza után az üldözőik még mindig a nyomukban voltak és ők képtelenek voltak lerázni őket. - Lucas, rád bízhatom? - kérdezte, és mielőtt a lány egyáltalán felfoghatta volna, hogy mi is történik, a mögötte ülő fiú már a derekánál fogva könnyedén megragadta és mintha súlytalan lenne, átemelte a másik fiú nyergébe, a testőre mögé.
- Most mi történik?! - kérdezte, de választ már nem kapott. Csupán arra volt ideje, hogy karjaival átölelje a barátját és mellkasánál szorosan összefonja kezeit.
- Nem lesz semmi baj! Megígérem - mondta Will.
- A herceggel mi kicsit kifullasztjuk és feltartjuk őket. Bármit is hallasz meg ne merj állni, visszafordulni pedig végképp ne merj. - fegyelmezte a fiút, mire az szófogadóan bólogatott. - Tarts délnyugatra, ha eléritek a királyi kastélyt biztonságban lesztek. Alig egy órányira járhatunk tőle. Ne állj meg! - mondta még, majd rácsapott a ló farára egyet, amitől az felhergelte magát és azonnal szélsebes vágtába kezdett,  eltávolodva, hátrahagyva a többieket.
- Vigyázz rá! - kiáltott utánuk valamelyik fiú, de Alexis már képtelen volt megállapítani melyikük lehetett.
A lányban azonnal rossz érzés vert tanyát és elszorult a torka, ahogy felidézte a legutóbbi alkalmat, mikor legutóbb hátrahagyott valakit. Ezúttal ketten is maradtak, és bármennyire is fájt beismernie, mindketten fontosak voltak a számára. Képtelen lett volna elviselni a tudatot, ha elveszíti őket. Nem, már túl sok embert vesztett életében. Őket nem fogja. Ők erős harcosok. Ők visszatérnek hozzá. Legalábbis bízott benne, és reménykedett, hogy az életben több embert már nem kell elveszítenie. Ám az élet, s a végzet még sok dolgot tartogatott számára. Lehet nagy hatalmú hercegnő volt, de ahhoz még neki sem volt hatalma, hogy az élet s halál között döntsön.


Eközben jónéhány mérföldnyire, sűrű, sötét erdőségeken keresztül, egy hatalmas kőből épült palota tört a fellegek felé az erdő gyűrűjében. Szokatlanul csöndes nap kelt aznap, és ragyogta be az épületet, betörve a réseken és beszivárogva a falak közé. Különös volt ez a meghitt nyugodtság, általában a folyosók zengeni szoktak a hangoktól és érzelmekkel átitatott kacajoktól. Ezúttal másképp volt. És ez mindenkinek feltűnt, és hiányérzetet keltett a legtöbb szívben. Meg kellett találniuk az okát, mert valami hiányzott ezáltal az életükből. Valaki hiányzott.
A legmagasabb toronyból hangok szűrődtek ki, ám a bent lévők igyekezték palástolni ezt. Egyszerre aggódtak, izgultak és fantáziáltak, vajon mi is történhet most. Ők azonnal rájöttek miért nem zengnek hangoktól a folyosók. Alexis nem tartózkodott a kastély falai közt, hogy kiabálhasson.
- Nekem nem tetszik ez, Hope -  aggodalmaskodott az idősebbik lány. - Mi van ha baja esett, és mivel mi nem szóltunk, hogy eltűnt komolyabb baja lesz?
- Jajj Christina nyugodj meg! Ismered őt, biztosan semmi baja! Valószínűleg Willel romantikázik valahol. - reagálta le egyszerűen. - Te is láttad, hogy utána ment, és ő sem jött vissza, biztosan vele van, és ha Lexi bajba is keveri magát, ő ott van mellette, hogy kihúzza belőle.
- Nekem akkor sem tetszik ez, hogy hazudunk az apjának, mikor fogalmunk sincs hol lehet! Szólnunk kellene, hogy legalább kerestessék őt vagy valami.
- Te meghibbantál? - horkant föl s másik. - Ha Lexi megtudná, hogy beköpted őt az apjának, aki ezért korábban hazakényszerítette elevenen nyúzna meg téged, velem együtt, amiért nem állítottalak meg. Will vigyáz rá! A mi dolgunk csak az, hogy fedezzük őket, amíg ők elvonultak. Nem tennél meg ennyit a barátodért?
- Ahhj, rendben. De ha bármi történik vele miattunk azt sosem bocsátom meg neked! - mondta kissé nyűgösen.
- Mégis milyen bajba kerülhetne? Szerinted mégis mit csinálhatnak? - vonta föl a szemöldökét a vörös lány. - Nyilván enyelegnek valahol egymást ölelve - vetette fel a témát.
- Hope! - förmed rá az illemtudóbb lány. - Még csak bele se gondolj ilyesmibe! Tudod, hogy azt nem szabad házasság előtt! Alexis sem tenné, bármennyire nem tiszteli a hagyományokat!
- Gondolod te - vetette oda neki. - Sok mindent nem tudsz te róla. Korántsem annyira ártatlan mint amilyennek hiszed!
- Te meg miről beszélsz? Ugye nem..?! Csak nem tudsz valamit? - támadta le azonnal.
- Semmi többet mint te - hárította. - De mindketten jól ismerjük! Nem arról híres, hogy betartja a szabályokat. Gondolj csak bele. Egyszerre két lehetséges jelölt is van, aki melegíthette volna az ágyát, és egyikük még mindig a képben van. És ő a jövője része is lesz!
- Hope, te most komolyan a barátunkat becsméreled, miszerint odadobta magát az egyiküknek? - háborodott fel Christina.
- Nem, szerintem egyáltalán nem gond, ha egy kis kalandra vágyik mielőtt végleg elkötelezi magát. Semmi baj nincs ezzel - mondta, mire a másik lány kidülledt szemekkel nézett rá. - Csak azt ne mondd, hogy ha Daniellel nem tette meg, Willel miért ne tette volna? A bátyja elhagyta őt, Will végig itt volt mellette, sőt hamarosan felségül is fogja venni. Egy kis bánatűzés, hogy elfelejtse a bátyust!
- Vigyázz a szádra! - intette le a másik. - Nagyon remélem, hogy nem saját tapasztalatból beszélsz!
- Rendben, akkor tételezzük fel, hogy eddig semmi nem volt köztük. De most már vagy két napja mindketten nyomtalanul felszívódtak, miután együtt távoztak! Szerinted mégis hol lehetnek? - tette fel a kérdést, ami a másik lányt is elbizonytalanította. - Semmi gond Christina. Fiatalok, sőt, Alexis még szó szerint egy gyerek. És hamarosan meg kell komolyodnia és felnőnie a feladataihoz. Legalább előtte szórakozhat egy kicsit. És a leendő férjével teszi. Nincs ezzel semmi baj. Nem kell mindig a jókislányt játszani.
Kopogtak az ajtón. Mindketten elhallgattak, majd komolyságot erőltettek magukra, és fölvették az álcájukat. Az ajtóhoz lépett egyikük és résnyire kitárta, majd fejet hajtott, mikor a király állt ott a lánya után érdeklődve.
- Alexis? Hát nem érzi túl jól magát, elkaphatott valamit. De ne aggódjék felség, bizonyára csak egy kis megfázás vagy hasonló - mosolygott. - De felségednek nem kellene látnia, talán fertőző. És a hercegnő külön kérte, hogy senki ne zavarja. Pont két perce aludt el.
- Orvos látta már? - kérdezte és már azonnal fordult is az őt kísérő egyik őrhöz, hogy azonnal a királyi orvosért küldjön.
- Igen felség, talán egy órája. Azt mondta minden rendben lesz, csak egy kis pihenésre lesz szüksége.
- Rendben - mondta. - William tud már róla? Nem szeretném, hogy ő is elkapja. Az elkövetkező napokban szeretném ha mellettem lenne. Meg kell beszélnünk egy-két dolgot.
- Ó, attól tartok késő. - játszotta meg a sajnálkozót a lány. - A herceg ragaszkodott hozzá, hogy muszáj látnia őt, és hiába próbáltuk megállítani berontott és sajnos sikerült elkapnia. De Christina mellette van, ne aggódjék felség. - hazudta szemrebbenés nélkül a lány, majd a király távozása után megkönnyebbülten sóhajtott. - És még azt hittem, Lexinek erőlködnie kell, hogy átverje - kacagott.

Amen Omen - Ben Harper

Reménysugár ragyogott le a menekülésre kényszerültekre. Ám ez a reménysugár nem egy kósza fényfoszlány volt áldást hordozva, ez a fénynyaláb gyászt és fájdalmat is hozott magával. Az erdő sűrűjéből kivált valami, egy magas torony, majd még egy, amik nem messze tőlük magasodtak a fák fölé, a felhők felé nyújtózva.
- Ez az, most már biztonságban leszünk! - jelentette ki Lucas, oldalba bökve a lovat, de az csak nem akart megmozdulni. - Jajj nemár, ne most add fel! - morgott, majd mikor rájött nincs értelme, inkább leugrott és lesegítette a lányt is, hogy gyalog érik el a tőlük alig 200 méternyire lévő palotát. - Gyerünk Lexi, már mindjárt ott vagyunk és... - de nem tudta befejezni, amit mondani akart, és Alexis soha nem is tudta meg mit akart mondani, mert hirtelen elhallgatott.
- Lucas? - szólította a lány, de a fiú nem mozdult, megmerevedve állt egy helyben, nem szólt, csak tátogott. - Lucas?! - szólt hangosabban, már riadtan, de nem számított, már semmit nem tehetett.
Lucas nem válaszolt, nem tudott már. - Lucas, mi a baj? - és a lány akkor meglátta miért. A fiú nyakából kiállt valami hosszú, barna és a végén vörös tollak voltak, ahogy a ruha a fiún is kezdte felvenni ezt a színt. Egy nyílvessző volt, ami pont a keresztcsontja alatt, a toka mellett és a szíve közelében fúródott a mellkasába. Alexis nem tudta pontosan megállapítani a hirtelen riadalmától és a hirtelen felhabzó vértől, ami megvadult folyamként bugyogott föl a fiú torkából.
Dakota a hirtelen riadalomtól megbokrosodott, a kantárját kitépte a sebesült fiú elgyengült kezeiből, fellökte a tántorgó testőrt és elvágtázott a messze erdőbe. Lucas kezét a torkára szorította, majd megpróbált egyensúlyában maradni, ahogy a lányba kapaszkodott, aki minden erejét összeszedve megpróbálta megtartani őt, de nem sikerült. Lucas pedig a földre került.


- Ne! Lucas! Ne ne ne ne ne! - kapott utána a lány és a földre rogyott mellette. - Úristen, Lucas - riadt meg és hirtelen nem tudta mit kellene tennie, vagy mondania. - Lucas - lábadt könnybe a szeme, ahogy tudatosult benne mi is fog történni a legjobb barátjával. - Minden rendben lesz. Nem lesz semmi baj! - mondogatta mindkettejük megnyugtatására, de az igazság az volt, hogy mindketten tudták, semmi sem lesz rendben.
- Me...mene..külj - hörögte kidülledt szemekkel, miközben a szájából vért prüszkölt és a lány az ölébe húzta a fejét.
- Nem hagylak itt. - szorította meg a kezét, de a fiú túl gyönge volt már, hogy ő is jelét adja, érzi a lányt. - Nem megyek el! Rendbe fogsz jönni. Hallod? - de mindketten tudták, hogy az elkerülhetetlen be fog következni. - Nem lesz semmi bajod!
- Menj - nyögte, de már a szemeit is képtelen volt nyitva tartani, mégis, utolsó leheletéig érte aggódott. - Sze..ret..lek, Lexi - súgta utolsó lélegzete erejével, amivel a lelkét is kilehelte, s a lány nézte és csak nézte, de nem látott semmit. A szeme csukva volt, a végtagjai elernyedtek, a keze kicsúszott az övéből és a mellkasa megszűnt mozogni. A feje oldalra billent a lány ölében, s többé nem szólt semmit.
- Ne, Lucas, ne csináld ezt! Nyisd ki a szemed! Nem halhatsz meg! Nem hagyhatsz el te is! Könyörgöm ne halj meg - borult rá a fiú testére, melyben már életnek lángja nem motoszkált, a legapróbb szikra is kihunyt. - Lucas! - sikította. - Lucas! NE!! - zokogott, nem is törődve azzal, hogy aki lelőtte a fiút, bizonyára ott ólálkodik a közelében. - Ne! - üvöltött olyan hangosan, hogy még a szomszéd királyságban is hallották a hangjából kiszűrődő fájdalmat.
Végigsimított a fiú fehér arcán, mely olyan volt akár egy jégszoboré, már nem volt benne élet, s ezt a porcelán arcot összevérezte, mert a keze csupa vér volt, ahogy a fiú a karjaiban vérzett el. Ujjai vékony vörös csíkot hagytak ott, ahol megérintette, a járomcsontja vonalán, a homlokán, s az állán, amit könnyei keserves zápora azonnal le is mosott róla. A fiú, aki nem csak a
fogadott testvére, de egyetlen igaz barátja is volt, ki mindent tudott róla, ki vele élte át minden fájdalmát, ki támasza volt mióta csak az eszét tudja, meghalt. Azért adta az életét, hogy ő élhessen. S a lány, abban a szent pillanatban, ahogy a fiú vére a kezére került, megesküdött, hogy bosszút fog állni a gyilkosán, bárki is legyen az.

Habzik, akár vér az ajkán,
Mi kimondatlan marad aztán,
S könny folyik le rideg arcán,
Elbukott a hosszú harcán,
Mit mindörökké érted vívott.

Mikor hófehér kezedre szárad,
A hős vérével kevert bánat,
Halálos bosszú lelkedbe árad,
Így borul rá sötét árnyad,
Mely a tetem fölé görnyed.

Hamar elillan, mind a zűr,
S felbukkan a sikoltó űr,
Mit kesergő szív már nem tűr,
Mert lelket összezúzva gyűr,
A testet égető kínszenvedés.

Öledben növő vérvörös folt,
S szemedből már könnyet olt,
Karodban fekszik, rideg a holt,
Mert igazából halott, halott volt,
Kit nem voltál kész elengedni.

/Halott volt.../
/Én írtam/

S ahogy elnézte a mozdulatlan tetemet a könny függönyén keresztül, valahol, a tudata mélyén felrémlett benne valami. Három kisgyermek képe, akik gondtalanul játszadoztak egy mezőn. Milyen szép is volt még akkor az élet. S mennyi minden változott azóta. A három gyermek nincs többé. Már Csak Alexis Lawson van. Már nincs többé sem Lucas, sem pedig Marcus Martinson. A három gyermek közül már csak ő maradt, mert a barátai a Martinson testvérek egyesültek a túlvilágon. Marcus halála után jópár évvel, a bátyja is követte őt, és a lány ténylegesen egyedül maradt. Már csak őt várják a túloldalon.
Ahogy visszarévedt a gondolatai elfojtott szálain, ahogy visszautazott az elfeledett múltba, ismét láthatta őket. Mosolyogtak rá mindketten. S felrémlett benne az a pillanat, amikor utoljára látta a fiatalabb testvért, kinek utána halálhírét kapta. Felrémlett benne az eskü, amit a két testvér egymásnak tett. Aznap Lucas mondott valamit, amit be is tartott:
Az életem árán is meg fogom védeni.
Alexis arcán egy könnycsepp gördült végig. Megérintette a fiú arcát ismét. Ott látta maga előtt, a fiút, akire ha gondolt, csak szép emlékek jutottak eszébe, aki egész életét arra áldozta föl, hogy a lány mellett legyen, hogy őt segítse. Aki az életét is adta érte, hogy ő élhessen. Megmentette őt.
- Betartottad a szavad - szipogta. - Megérdemled, hogy békére lelj. Megérdemelsz minden jót. Mert egyetlen jó dolog voltál az életemben. Kívánom, hogy találd meg a boldogságot valahol, ahová ezután kerülsz. Kívánom, hogy találj rá odaát az öcsédre.
- Mily megható - érkezett valahonnan a gúnyos megjegyzés. - Szegény kis testőr, ha hallgattál volna rám talán még élne. Ki tudja, talán egy napon ő lehetett volna a királyi hadsereg vezére, de már biztosan nem lesz az. - ugrott le a lováról a közeledő, s elküldte az őt kísérő őröket. - Hát nem jöttél még rá, hogy én mindig megkapom amit akarok? Ostobaság volt a részedről azt hinni, hogy elmenekülhetsz előlem! Már eldöntöttem, hogy akarlak! És amit akarok, azt megszerzem! Az ostobaságodéért ez a szegény ártatlan fiú fizetett. Pedig még oly fiatal volt!
- Te szemét! - nézett fel rá gyűlölettel izzó szemekkel Alexis.
- Vigyázz a szavakkal, hercegnőm! Mára épp elég rossz döntést hoztál! De köztük a legostobább az volt, hogy azt hitted van esélyed ellenem és a semmirekellő kis barátaid megmenthetnek. Nem kellene, ennyire bíznod az emberekben. Mint láthatod, el is buktak.
- Mit tettél velük?! - kérdezte, miközben óvatosan megemelte a halott fiú fejét, és lehelyezte a földre.
Lucas mozdulatlanul terült el a földön. Nem mozgott, nem lélegzett, már nem élt. A feje oldalra billent, és szemei lélektelenül meredtek a semmibe. Halott volt. De a lány nem törhetett össze ismét.Erősnek kellett maradnia, hogy megtorolhassa őt, majd ha végzett utána lesz ideje könnyeket hullajtani, de amíg az a szemét él, aki ezt tette vele, addig nem, a bosszú az első. És hiába meredt rá a fiú könyörgő, semmibe meredő tekintete, még ez sem volt képes megállítani őt.


- Én semmit. Az ostobák az hitték összezavarhatnak azzal, ha különböző irányokba indulnak el, de én végig a prédát követtem. Ez a vadászatban a csel drágám. És mint látod, le is lőttem a vadat, aki a préda és közém állt - vigyorgott gúnyosan, majd a földön elterülő testre nézett. - Nagy vad! De ez a természet törvénye, az erősebb megöli a gyengébbet.
- Te gyilkos! - üvöltötte, majd felé csörtetve ütni, rúgni, püfölni kezdte mindenütt, ahol érte. - Megölted őt - sikította, miközben a mellkasát ütlegelte zaklatottan, ám a herceg meg sem érezte a sírástól összeroppant, zaklatott lány csöppnyi erejét. Inkább csak kiélvezte a pillanatot, hogy demonstrálhatta, itt ő az úr. Megtörte őt!
Alexisben viszont olyan elszántság ébredt, mint korábban soha. A nála lévő tőr felizzott és égetni kezdte a bőrét. Mintha a lány érzéseiből táplálkozott volna. A lány bosszút akart állni, megtorolni minden cselekedetet, amit a herceg követett el ellene. Azt akarta, hogy szenvedjen. Hogy átélje azt a fájdalmat, mint amit neki okozott. Meg akarta ölni. Bosszút állni a barátjáért, aki még az életét is feláldozta, hogy őt mentse...


Ki akar jelenleg kivégezni? Én magamat, amiért ezt tettem...

3 megjegyzés :

  1. Nemááár!!! Lora... hogy tehetted ezt?????? Te jóég... úgy lesokkoltál, hogy még sírni sem tudtam..... De most ez mi??? Végre kiszabadították, erre megölöd?? Ez mire volt jó :'( Az a gonosz Caspian..... Fúúj... UTÁLOM!!!
    Nekem egyébként nincsenek gyilkos gondolataim, de azért remélem megöli azzal a tőrrel.... és bosszút áll a testőre gyilkosán! Meg amúgy is, ha nem ölné meg, akkor magával vinné, szóval ez lenne a menekülés egyetlen útja is... És remélem vigyázol Marcellékra! Ajánlom, hogy úgy legyen!! ;) Mert ha nem, akkor... akkor nem tudom még mi lesz... Na de most aztán jól megfenyegettelek :) Remélem most félsz! (legalább egy kicsit) :)
    Egyébként meg hogy lehet már megint így befejezni a történetet???
    Jajj nem tudok most többet írni, mert kicsit szomorú vagyok, de kérlek nagyon siess a kövivel!! Annyira kíváncsi vagyok már a folytatásra! Amúgy ez a rész most tök gyorsan jött!! Gratulálok ;)
    Puszi: Adél <33

    VálaszTörlés
  2. Lora!!!
    Már olvastam régebben, bocsi, hogy csak most írok, de sosem volt időm. Viszont így lehiggadtam egy kicsit, vagyis azt hittem. De most újra átfutottam, hogy eszembe jusson, hogy mit akarok mondani, és újra mérges lettem... Szóval HOGY TEHETTED EZT????? HMM????? LUCAS!!!!!!!! Szegény Lucas, most szabadult ki erre kinyírod? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, ez nem ér, pedig úgy örültem neki.
    Egyébként, ugye természetes, hogy Willnek kell lennie a hősnek, aki megmenti Marcel seggét, aztán pedig Lexit, tudod, ugye?? Ugye??? Igen, így van, ő hős, és ő nyeri el a lányt, remélem, ezt tisztáztuk.
    Egyébként igen, beleállhatna az tőr, de komolyan...
    Várom a folytatást és bocsi a késői reakcióért. :/
    Siess a kövivel!
    Puszi ♥

    VálaszTörlés
  3. Ó, és természetesen IMÁDIKUS volt ♥ :D

    VálaszTörlés