2014. április 12., szombat

39. *Egy Angyal Könnyei*

Fú hát sziasztok!! Megérkeztem az új résszel! előre szólok valószínűleg sokkolni fog és néhányan sírni is fogtok, legalábbis remélem. Ez mindkét csoportra vonatkozott, de valaki a boldogságtól a másik csoport pedig hát...majd meglátjátok... Áwwww nagyon nagyon remélem, hogy tetszeni fog, de az igazi izgalom csak a következő részben jön majd muhahahhah! ♥♥

Ellie Goulding - Beating Heart

Lexi meghökkenve bámult Willre, úgy érezte a levegő kiszaladt a tüdejéből és egyszerűen sehogy sem jutott oda vissza. Az ájulás kerülgette és úgy érezte menten összecsuklik. Érezte, hogy a vér az arcába szökik és a torkára fagytak a szavak. A lába földbe gyökerezett és csak mereven bámult a fiúra, aki reménykedve, biztatóan mosolygott rá. Mindenre gondolt, csak erre nem.  Teljesen váratlanul érte. Egyszerűen nem tudta mit csináljon, tudta mit érzett és tudta mi lenne a kötelessége, de nem volt benne biztos, hogy meg tudja tenni. Tudta, hogy Daniel mit kért tőle, de nem volt benne biztos, hogy meg tudja tenni.

Daniel a lány füléhez hajolt és belesúgott valamit. Halkan, szomorúan mondta, de magabiztosság csengett a hangjában. Alexis értetlenül emelte rá kérdő tekintetét. És a száját szólásra nyitotta, de Daniel belé fojtotta a szót.
- Tudom, most nem érted, de amint eljön az ideje megérted! - válaszolta sejtelmesen a lány kérdő tekintete láttán. - Tudni fogod!
- De én...-kezdte, de a fiú azonnal közbevágott.
- Bízol bennem? - kérdezte hirtelen, majd mikor a lány nem válaszolt ismét megkérdezte. - Bízol bennem?
- Igen - nyögte ki. - Az életemet is rád bíznám! Jobban bízom benned, mint saját magamban!
- Rendben! Akkor tedd meg! Ne kérdezz semmit, csak tedd meg! - búgta érzelmes, szomorú hangon. - Szeretlek - mondta, majd közelebb lépett, elengedte a lány kezeit, amiket eddig kezei közt fogott és magához ölelte szerelme törékeny testét és lágy csókot nyomott a homlokára.
A lánynak rossz érzése támadt. A fiú olyan furcsán viselkedett, távolságtartóan, mégis nagyon közvetlenül, boldog volt, mégis szomorúság csillogott a szemeiben. Bármennyire is tudta, hogy valami nincs rendben, nem mert rákérdezni, félt a választól. Rettegett attól, hogy valami szörnyű dolog történt és nem volt benne biztos, hogy tudni akar róla.
- Azt hiszem lógok neked egy tánccal - húzta csibész mosolyra a száját és a kezét nyújtva kissé meghajolt.
- De hiszen te utálsz táncolni - kezdte a lány.
A helyzet már határozottan furcsa volt. Valami nagy dologról lehetett szó és Daniel nem úgy tűnt, mint aki be akarná őt avatni.
- Ha te vagy a partnerem, akkor imádok! Megtisztelne engem egy tánccal? - udvariaskodott.
- Örömmel! - válaszolta a lány egy hatalmas mosollyal, de mögötte kétely volt. Tudta, hogy valami nincs rendben.

Egy cseppet sem zavartatták magukat, hogy csak ők voltak a parketten, sőt inkább élvezték, hogy nem kell más emberekkel tolonganiuk és őket kerülgetniük. Alexis látta az apja paprikavörös fejét, amikor egy pillanatra oldalra nézett, de csak bájosan visszavigyorgott rá, majd a kezét Daniel vállára helyezte, a másikat pedig a fiú tenyerébe csúsztatta. Megérezte a fiú meleg tenyerét a derekán, amibe beleremegett. Olyan közel volt hozzá, mégis olyan távolinak érezte őt. Egy pillanat múlva ismét felcsendült a zene ők pedig egyszerre mozdulva kezdtek végigsuhanni a bálteremben egymás karjában.
- Szeretném, ha ezt a pillanatot soha nem felejtenéd el! - súgta a lány fülébe. - Mert én soha nem fogom!
- Daniel! - nyögte kétségbeesetten és zavartan nézett a fiú szemeibe. - Megijesztesz! Olyan furcsán viselkedsz!
A fiú csak megrázta a fejét. Szeme szomorú volt, a lány még soha nem látta ennyire kétségbeesettnek.
- Döntenem kellett! - mondta bánatosan. - Életem legnehezebb döntését kellett meghoznom!
- Milyen döntés? - kérdezte a lány azonnal és nem azért remegett meg, mert hirtelen lehűlt a teremben a levegő.
- Az apám döntés elé állított, választanom kellett! Megtettem... Sajnálom Lexi...

Daniel a kastélykertben állt és bosszúsan nézett a tulajdon apjára. Gyűlölte őt, tiszta szívéből utálta. Most pedig különös kegyetlenséggel vetette meg. Egyszerűen undorodott tőle, ahogy ránézett, szégyenkezett, amiért egy ilyen ember fia volt. Egy ilyen kegyetlen és zsarnokoskodó ember fia, aki szemrebbenés nélkül nézné végig még a saját fia kivégzését is. Hiszen ezt tette most is. Daniel szívébe mélyen egy kést mártott és még háromszor meg is forgatta benne. Zavartalanul nézte, ahogy a fia darabokra hullik előtte, sőt még talán élvezte is, hogy fájdalmat okozhat neki.
- Hogy vagy képes erre kényszeríteni a saját fiadat? - vonta kérdőre.
- Az ország érdekeit nézem, te is tedd inkább ezt! Hallgass rám és hagyd el azt a lányt, amíg szépen mondom! - válaszolta fenyegetően.
- És ha nem áll szándékomban?! - kezdett dühös lenni.
- Akkor nézz szembe a tetteid következményével! - mennydörögte. - Ki a fontosabb neked az öcséd vagy a lány? Melyikük életét kíméljem meg?
- Nem lehetsz ennyire szívtelen! A saját fiad életével zsarolsz? - akadt ki. - Nem lennél rá képes!
- Próbára akarsz tenni? - kérdezte. - Te is tudod, hogy szemrebbenés nélkül el tudnám vágni a torkát, csak azért nem teszem, mert jelenleg ő a legjobb esélyem, hogy ezt az országot megszerezzem! Csak el kell vennie azt a makacs libát és máris az enyém lesz!
- Egy kegyetlen, alávaló zsarnok vagy! - köpte a szavakat. - De ha megöleted Willt, nem lesz aki elhozza neked a királyságot!
- Hmm, hát akkor kénytelen leszek megölni a lányt, de mivel utána már Will hasztalanná válik vele is végezhetek! Két legyet ütök egy csapásra. Két idegesítő legyet! -  nevetett fel. - Kiéve, ha úgy döntesz megmented őket! Ahhoz pedig egyszerűen csak annyit kell tenned, hogy összetöröd annak a neveletlen, ostoba libának a pici szívecskéjét és eltakarodsz innen!
- Honnan tudjam, hogy betartod a szavad? - kérdezte.
- Királyi becsület szavamra esküszöm, hogy a lánynak semmi bántódása nem fog esni általam és az öcséd boldog lesz, sőt megígérem, hogy én magam kezeskedem, hogy senki ne árthasson nekik. - fogadta meg ünnepélyesen. - Csak el kell menned innen, jó messzire!

Daniel szíve összefacsarodott, ahogy felidézte az emléket és a lány szemeibe nézett. Nem akarta bántani őt, de ez volt az egyetlen esélye, hogy megmenthesse, még ha soha többé nem láthatja és más valakivel lesz, legalább élni fog, és ez a legfontosabb. Már eldöntötte, hiszen megígérte, akár az élete árán is meg fogja védeni. És ezt fogja tenni most, a lány jelenti neki az életet, hogy ő élhessen feláldozza a sajátját, hogy majd egy sötét árnyként senyvedjen ennek az elkárhozott életének a végéig.
- Holnap elmegyek - mondta ki végül, és látta, ahogy a lány arcáról lefagy a mosoly és a szemei előtt tört össze.
- Mi...? - lehelte élettelenül.
- Csak azt akarom, hogy tudd örökké szeretni foglak, és nem foglak elfelejteni, de most el kell mennem...és soha többé nem térhetek vissza... - mondta el a nagy titkot, ami eddig ólomsúlyként nehezedett a szívére, de most, hogy kimondta sokkalta rosszabb lett a fájdalom, ahogy látta a lány fájdalmas arcát. - Sajnálom - csókolta meg a lány homlokát. - Kérlek, tedd azt, amit mondtam! És ne keress, ne akarj majd megtalálni, jobb lesz neked nélkülem! - mondta, majd utoljára megpörgette a lányt és elviharzott a táncparkettről.
A lány már indult volna utána, hogy megtudja mi történt, miért hozott ilyen hirtelen döntést. Egyszerűen nem tudta elfogadni, hogy Daniel képes lenne elhagyni őt. Nem volt hajlandó elfogadni, bármi is késztette erre.
- Daniel - ment volna utána, de egy erős kar fonódott a dereka köré és nem hagyta távozni.
A lány azonnal megismerte azt a gyengéd erőt, amivel maradásra bírta, a lágy érintését, testének melegét és egyszerűen tudta, hogy ki szorítja magához. De most semmi kedve nem volt hozzá.
- Will engedj! Utána kell mennem! - mondta anélkül, hogy ránézett volna. Tekintetével a fiút követte, aki megállt a bámészkodók között. A fejét rázta, jelezve, hogy ne kövesse, maradjon. A lány nehezen, de hallgatott rá. Pedig legszívesebben pofonvágta volna, amiért ilyeneket mondott neki. Még hogy el akar menni! Na majd kap tőle!
- Lexi - pörgette meg a lányt Will. - Valamit kérdeznem kell! Elég fontos - motyogta zavartan.
- Ez nem éppen a legjobb alkalom... - kezdte, de nem számított.
Will ideges volt és feszült, még soha nem érezte magát ennyire zavarban. Tudta, hogy kíváncsi tekintetek figyelik minden mozdulatát ezért nem hibázhatott, nem tűnhetett bénának és nem viselkedhetett idiótán. A zakója zsebét ólomsúlyként húzta le egy kis bársonyborítású fekete doboz. Lassan féltérdre ereszkedett, nem törődve azzal, hogy a végtagjai remegtek. A zsebébe süllyesztette a kezét és előhúzta a kis dobozt. Kinyitotta a fedelét és a lánynak nyújtotta, akit teljesen lesokkolt. Egy gyűrű volt benne, de nem akármilyen, egyértelműen egy eljegyzési gyűrű.


- Alexis Lawson, hozzám jössz feleségül? - kérdezte egy hatalmas reménykedő mosollyal.
- Én...én... - motyogta.
Hirtelen nem kapott levegőt és a talaj kezdett kicsúszni a lába alól. Szédült és a feje lüktetett. A szíve hevesen tiltakozott mégis zakatolt. Egyszerűen nem tudta, hogy mit mondjon. Tudta mi lenne a kötelessége és hogy Daniel mit kért tőle, de nem volt benne biztos, hogy meg tudja tenni.
Mondj igent, hallotta meg a fiú szavait a fejében. Ugyanolyan szomorú, fájdalmas suttogás volt, mint amikor a fülébe súgta. Csak ezt az egy dolgot kérte tőle, de Alexis mégis képtelen volt megtenni. Főleg a szeme láttára, ha valaha mégis megtenne akkor soha nem Daniel szeme láttára.
- Én...nem tudom! - nyögte ki, majd egy pillanat alatt elfordult és kirohant a bálteremből, a kastélykertbe.
-ALEXIS! - hallotta meg a közeledő lépteket, majd Daniel dühös hangját. - Megmondtam, hogy mondj igent!!
- Te tudtad?! Miért akartad, hogy igent mondjak?! - akadt ki a lány. - Hiszen szeretsz! Akkor miért akarod, hogy az öcséddel legyek?
- Figyelj ne kérdezz semmit! Csak menj vissza és mondj igent! - mondta a fiú.
- De miért?!
- Később mindent elmagyarázok, de most bíznod kell bennem! Tudod, hogy sosem tennék olyat amivel ártanék neked. - a lány bólintott. - Bízz bennem! Menj vissza és mondj igent!


Birdy - Skinny love

- Bízom benned! De nem vagyok hajlandó igent mondani! - kiabálta.
Daniel tudta jól, hogyha az igazat mondja a lány nem fogja félteni a saját életét, de ha az öccse életéről van szó, akkor talán megteszi. Mert Daniel legbelül tudta jól, hogy a lány szíve érte dobog, nem közömbös számára az öccse sem.
- Az apám megfenyegetett! Azt mondta megöli Willt, ha nem mondasz igent! Tudom, hogy megtenné! Szeretlek, de Will az öcsém és ha le kell rólad mondanom, hogy őt mentsem, hát megteszem! - mondta. - Kérlek! Mentsd meg az öcsém életét!
A lány teljesen összezavarodott. Danielt szerette, de nem akarta, hogy Willnek baja essen csak azért mert ő túl makacs és önfejű. Nem akarta, hogy meghaljon, amiért a bátyát választotta, de nem akarta elhagyni Danielt. Mert tudta jól mit jelent az ha igent mond. Pár hónapon belül kénytelen lesz hozzámenni Willhez, akár akarja akár nem.
- Ugye tudod mit jelent az ha igent mondok? - kérdezte kétségbeesetten.
- Igen - válaszolta.- De arra kérlek, hogy tedd meg! Mert én elmegyek! És azt akarom, hogy boldog legyél! - mondta fájdalmasan. - És Will mellett az lehetsz majd!
- Szerinted nélküled, hogy leszek az? - kiabált rá.
Daniel ismerte a lányt, tudta ha megmondaná neki, hogy azért döntött így, hogy az ő életét mentse, akkor sem értené meg. Nevetségesnek nevezné és vállalná a kockázatot. Még ha Will életéről is szól az sem érdekeli túlságosan, túl makacs és önfejű, inkább meghal, minthogy olyat tegyen amit nem akar. De a fiú ezt nem hagyta. Tudta, hogy mire képes az apja, Cassiet már elvette tőle, de Alexist nem fogja. Még ha ahhoz, hogy megmentse össze kell törnie a szívét és fájdalmat okozni neki, hát rendben, de legalább élni fog.
- Ha nem érted a szép szót hát tessék megkapod az igazságot! - kezdte. - Én soha nem szerettelek! - mondta könyörtelenül a lány szemébe. - Végig csak kihasználtalak!
- Mii...?
- Csak a királyságot akartam megszerezni! Sebezhetőnek tűntél, így kihasználtam a helyzetet - hazudta. - De megkedveltelek. És nem akarlak tovább bántani. Így is eleget ártottam már neked! Jobbat érdemelsz!
- Neem! Ezt nem mondhatod komolyan! - szöktek könnyek a lány szemébe.
- De igen nagyon is komoly vagyok! - válaszolta és erőlködnie kellett, hogy ne rohanjon oda a lányhoz és zárja vigasztalóan a karjaiba. - Sajnálom! Mindent sajnálok, amit tettem. De jobb lesz neked nélkülem. Nem akarok még többet ártani. Will szeret téged, őszintén és soha nem fog megbántani, nem úgy mint én.
- Daniel! - zokogta a lány.
- Jobbat érdemelsz!
- Ne! Kérlek!
- Alexis! Hagyd abba! - förmedt rá, bár a szíve szakadt meg tőle, hogy így beszélt vele.
- Ezt nem mondhatod komolyan! Tudom, hogy nem mondod komolyan! - sírta.
- De igen, nagyon is komoly vagyok! - válaszolta ridegen.
- Nem! NEM!
- Hé! Hercegnő vagy! Emeld fel a fejed és viseld el! Úgysem lehettünk volna együtt soha! - vágta a lány arcába.
- De igen! Akkor miért mondtad azt, hogy elszökünk és együtt fogunk élni?
- Ó hát elhitted? Csak kitaláltam az egészet? Tényleg azt hitted, hogy vállalnám érted, hogy titokban éljek a világ végén, teljesen elszigetelten? Hát tévedésben élsz! - próbált kemény és rideg maradni.
- De hát...azt mondtad gyerekeket is akarsz majd...már a nevüket is kitaláltad...
- Te aztán tényleg hiszékeny vagy! - mondta, bár legszívesebben pofonvágta volna magát, amiért ezt mondta a lánynak. - Csak egy ostoba kislány vagy! És te fogod örökölni az országot?! Szánalmas!
- Daniel - folytak végig könnyek a lány arcán.
Daniel megfeszült, a legfájdalmasabb érzés olt ezt látni. A kedvesét szenvedni és elviselni a tudatot, hogy mindez miatta történik. A keze reflexszerűen mozdult, hogy letörölje a lány könnyeit és védelmezően magához vonjam de uralkodnia kellett magán, különben mindent elront.
- Fogd már fel végre, hogy vége! - kiabált rá! - Nem érdekelsz többé! Elmegyek innen! És örülök, hogy többé nem kell látnom téged!
- Ne! Ne mondd ezt! - rohant oda hozzá és átölelte. - Kérlek, ne hagyj el! Én szeretlek! - Daniel majdnem magához szorította, a keze már majdnem a hátán volt, mikor észbe kapott.


- De én nem szeretlek! Soha nem is szerettelek - lökte el magától. - Mindvégig mást szerettem! - vitte be a végső csapást.
- Én...lefeküdtem veled....
- Csak kihasználtalak! De meguntalak! Nem tudlak tovább elviselni!
A lány arcán ismét könnyek folytak végig. A hold már rég feljött, ezüst fénnyel borítva be a tájat és gyémánt csillogást kölcsönözve a könnyeknek. Az éjszaka körülfonta őket, és eme csillagos éjszakán a lány szívébe az mártott tőrt, kitől soha nem várta volna.

Tears of an Angel

Sajnálom, angyalom, suttogta magában a fiú. Csak téged akarlak menteni. Még ha össze is törlek...
- Mindvégig más lányt szerettem! - folytatta. - Charlotte a neve. És egy gyönyörű, bájos hercegnő, aki tud viselkedni és nem egy lázadó! - vágta a lány arcába, hogy egy olyan lányt talált, aki a rangjához méltóan viselkedik. - Most is itt van, vele táncoltam, ha érdekel. Ha akarod bemutatom neked, hogy végre felfogd teljesen komolyan mondom. Sőt, ő a jegyesem! - dobálózott a bántó szavakkal. - Most pedig menj vissza és mondj igent, vagy tudod mit? Nekem mindegy, nem érdekelsz! Azt csinálsz amit akarsz! Csak az öcsémet sajnálom, amiért egy ilyen makacs libát kell majd elviselnie, mint te!
Alexis teljesen összetört. A szíve darabokban hevert. Úgy érezte, mintha egy kés állna ki a mellkasából, amit markolatig merítettek szívébe. Arcán könnyek folytak végig, de ő tudta, hogy az igazából a szívének vére, ami még soha nem kapott ekkora sebet. Még soha nem fájt neki ennyire semmi. Fájdalmasabb volt ez, mint az édesanyja elvesztése. És nem volt benne biztos, hogy ez után a csapás után képes lesz tovább élni. Lélegzett, de miért? Már nem érezte magát élőnek. Érezte a vére lüktetését és utálta, mert azt a hatást keltette, hogy él, bár belül halott olt. Hallotta a szíve minden egyes fájdalmas dobbanását, ami rosszabb volt, mint a ér lüktetése a felsebzett bőr alatt. Minden egyes mozdulat kínkeserves fájdalom volt, minden lélegzetnél a szíve fájdalmasan szorult össze és minden pillantás Daniel távolodó alakja után, maga a halál volt.

Engedj repülni, szerelmünk hófehér szárnyain,
Ne ránts vissza a földre és törd össze álmaim,
Ne mondj búcsút, nem szököm meg előled,
Magam mellett tartalak, összeszedve erőmet,
Mondd, te nem hallod a mennyek sírását?
Arcomon, egy angyal könnyei.

Állíts meg minden órát, dermeszd meg az időt,
Ne mondj már többet, te karjaid közt látom a jövőt,
A csillagok is megdöbbentek, hazug szavaid hallatán,
Ahogy a szívembe marsz, át az éj sötét dallamán,
Eltakarom fejemet, ne lásd kisírt szemeimet,
Arcomon, egy angyal könnyei.

Csak a Hold fénye ölel, ha már karjaid nem,
Sápadt, ezüstös fénye, az arcomon pihen,
Mi gyémánt cseppektől ragyog szenvedve,
Miket nem csókolsz le arcomról, remegve,
Némán, sírva bámulom távolodó alakodat,
Ahogy arcomon, egy angyal könnyei.

Kérlek, csak mondd, hogy hazug volt szavad,
Nem most érintettem utoljára rózsás ajkaidat,
Mert én el nem felejtem tengerszín szemed,
S, te pedig, szent esküdet soha nem feleded,
Vagy hiába folynak végig arcomon,
Egy angyal keserves könnyei.

/Egy angyal könnyei/
/Én írtam/

Daniel borzasztóan érezte magát, amiért pont azokat a dolgokat vágta a lány fejéhez, amiktől az a legjobban félt és legjobban fájt neki. A viselkedése, a neveletlensége, a gyermetegsége és azt, hogy más szeret. Legszívesebben végzett volna saját magával, amiért ilyeneket mondott a szerelmének, a lánynak, akiért még érdemes volt élnie. Tudta, hogy maradandó sebet ejtett a lányon, amit lehet, hogy soha nem fog kiheverni, de Will ott lesz vele. Majd mellette lesz, segít neki, támogatni fogja, egészen amíg elnyeri a lány bizalmát. Össze fogja szedni a szíve minden egyes szilánkját. Nem számít meddig fog tartani, mennyire hosszú lesz, a végén a barátja lesz. Bízni fog benne és szeretni fogja. Tudni fogja, hogy mellette nem lesz többé semmi baja. Ő nem fogja megbántani, nem fog neki fájdalmat okozni és senki nem fog nekik ártani, közéjük állni. És szépen lassan elfelejti majd őt, csak a tudata legmélyén lesz egy halvány emlékfoszlány, amit soha többé nem fog felidézni.
Remélem boldog leszel. És sajnálom. Sajnálom, hogy aznap találkoztunk, sajnálom, hogy beléd szerettem, sajnálom, hogy nem mentem el akkor, amikor még nem fájd volna ennyire. És sajnálom, hogy túl gyenge voltam, hogy nem küzdöttem érted. Sajnálom, hogy 1. szülött voltam, gondolta végig, majd utoljára a lány szemébe nézett és hátat fordítva neki visszament a bálba, maga mögött hagyva az összetört lányt.
 Lexi várt. Próbálta lehűteni magát, majd csak aztán rontott be a bálterembe. Azonnal meglátta Danielt, egy szőke göndör lány oldalán. Eluralkodott rajta a féltékenység, hát Daniel nem hazudott, tényleg mást szeret. Lexi teste önkéntelenül mozgott. Nem akarta megadni Danielnek azt az örömöt, hogy összetörve lássa őt. Meg akarta mutatni, hogy túllépett rajta. Egy mély levegőt vett és elindult Will felé, akinek arcán zavart tekintet ült. Nem tudta mi történt. Lexi azonnal a nyaka köré fonta a karját, amint odaért hozzá és megcsókolta. Nem szenvedélyesen, nem érzelmesen, nem azért mert meg akarta volna tenni, bosszúból! Meg akarta mutatni a fiúnak, hogy túllépett rajta. Bár ez nem így volt és valószínűleg soha nem is fog. Legbelül sírt és mindene fájt.
Hirtelen tapsvihar töltötte meg a termet és éljenzés, mire a lány eltávolodott a fiútól. A körülöttük bálozók örvendeztek és mulattak. Boldogok voltak. Will zavart, értetlen fejet vágott. Nem értette mi történt hirtelen.
- William White! Leszek a feleséged! - mondta a lány, mire Will arcára egy levakarhatatlan mosoly ült ki.
Egyszerűen nem hitt a fülének. Soha nem hitte volna, hogy Alexis igent mond neki. Még az sem zavarta most, hogy a lány a bátyával van, el is feledkezett erről. Elővette a zsebében bujkáló dobozkát, és az azt rejtő gyűrűt a lány ujjára húzta.

A teremben mindenki tapsolt és ujjongott, majd valami más töltötte meg a termet. Valami reccsent, olyan volt mint valami szakadásának a hangja. Rémült kiáltások. Majd lökdösődő emberek. Összefüggéstelen kiabálások. Aztán Will meglátta miért tört ki a pánik. A pontosan felettük lógó csillár emberfeletti gyorsasággal közeledett feléjük. Amilyen gyorsan csak tudta megragadta a lány derekát és taszított rajta egyet olyan messzire lökve magától amennyire tudta.
- Menj innen - kiabálta és odébb lökte.
Ő viszont még ott volt és a csillár pontosan felé közeledett. Ott lebegett fölötte, pontosan a feje fölött. És már nem volt ideje odébb menni.

Fú...navégre a végére értem....na gondolom feltűnt, hogy most kicsit hosszabb lett az átlagosnál és 3 dal volt benne, mindez azért, mert 2 részt összeolvasztottam. Gondolom sokkolt, legalábbis remélem és, hogy megkönnyeztétek a középső részt! Komiknak örülnék.
Cup-cup♥

6 megjegyzés :

  1. Lora♥
    Jujj hát nem is tudom, hogy hogyan kezdjem... még mielőtt felkerült volna a rész mondtad, hogy biztos sírni fogok... így egy kicsit félve kezdtem el olvasni a részt, mert ha azt mondod, hogy sírni fogok, akkor az tuti! És hát nem kellett csalódnom, a középső részt konkrétan végigbőgtem:'DD Amúgy az egész rész alatt szipogtam, de annál rendesen zokogtam.
    Voltak részek, mikor röhögtem... Hope részeg:Dxd Ahogy elképzeltem, szakadtam a röhögéstől...:))
    Fúú nem is tudom, hogy mit tudnék mondani, teljesen lesokkolt az egész rész....főleg mert a számokkal olvastam végig....miközben halkan hallgattam a dalokat és potyogtak a könnyeim...úh...teljes sokk!!!!
    A képek és a gyűrűűű....még mindig a hatása alatt vagyok, nem is tudom, hogy mit mondhatnék...Richardot győlölöm...olyan egy szemét állt!!!:@
    De most Daniel is olyan izé volt...nemistudom....egy kicsit olyan ellenszenves volt nekem.:/
    Na de összességében nagyon, nagyon teccikelt és várom a folytatást!:D
    Most meg itt küszködöm a könnyeimmel:D
    Szejetlek♥

    Pusszancs!♥

    VálaszTörlés
  2. Fannnniiii!!!!♥♥
    Hát igen ha én mondok valamit az általában bejön (most nem csak erre mondom). Igen én is megkönnyeztem írás közben picikét :D
    Hát, az most konkrétan nem olt megemlítve, de a köviben komoly jelenetet fog nyomni :D
    Hát, az volt a cél! Igen, ezért mondom mindig h azokkal kell, mert úgy üt nagyon. áwww♥
    Igen, nagyon aranyos!! nekem is ilyen kell majd!! Hallod jöendőbeli nagy ő?! Ilyen kell majd! Csak ne ilyen béna legyen majd a lánykérés! Öhhmmm az Lexi apja...gondolam Jamesre gondoltál:DD
    Hát igen, mert szomorú volt, elgyötört és kétségbeesett mert döntenie kellett a testvére és a szerelme között és végül azt választotta, hogy lemond mindkettőröl és elmegy örökre! Áwww
    Jajj!!♥♥
    Micu♥
    Cup-cup♥

    VálaszTörlés
  3. Lora! :)
    Jaj, most én is alig jutok szóhoz.... itt szipogok, amúgy sem voltam olyan vidám hangulatban, eddig tartottam magam, de most, hogy elolvastam, eltört a mécses...
    Én is a zenékkel olvastam, és így még jobban megrázott..
    Teljesen megértem Danielt, hogy miért döntött így, de akkor is durva dolgokat mondott Lexinek...
    Will majd megvigasztalja őt, és talán túllép Danielen, ha valaha is sikerül majd neki...
    Na és a vége! Az a csillár! Volt egy olyan érzésem, hogy benne lesz.... Szerintem készülhetsz Szilvi haragjára! :D
    Nagyon, nagyon várom a kövit! És mint írtad, az még nagyon durranás lesz, szóval siess!
    Szejetlek♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Danaaa!
      Hát legalább elértem a célomat! Tudtam én, hogy te sem bírod ki!
      Hát mert zenékkel is kell!!
      Hát Lexi túl makacs és önfejű, hogy értsen a szép szóból...nem is tudom kitől örökölte.
      Igen úgy terveztem, kár, hogy betörik a cuki kis koponyája most, de amúgy ha túl is éli Lexi dührohamot kap és rajta fogja levezetni, és a válasz nem! Daniel neki a nagy ő! és bármennyire is túl fog lépni rajta és ha megszereti Willt, Danielt soha nem fogja elfelejteni, főleg mivel Will bátyja.
      Igen, már régóta ígérgetem és Szilvi része után....elpattant bennem valami. Cöh Lisa letapizta Christ ezért bosszútállok! És mit készüljek? Ő kezdte! Ja és valamit valamiért! Eljegyzést halálért! Így megy ez!
      Nagyon nagyon sietek!
      Micu♥
      Cup-cup♥

      Törlés
  4. TEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Mi volt ez??? Hm??? Csillár??? Willre????? Pont most amikor Daniel végre kezd eltűnni a süllyesztőbe??? Hú, de... most... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Nem hiszem el! Remélem, nem lesz komoly baja, ha mégis, nem kapsz novellát, úgy vigyázz, mit írsz a következő részben.
    Wááá!!! Tönkretetted az estém:( Szegény kicsi Will:( Csillár a buciján:(

    Egyébként Daniel eléggé kegyetlen volt, de teljesen érthető. Lexi viszont elég butus, hogy elhitte végül, de hát nem lenne bonyodalom, meg nem lenne Willé.
    Az esetleges lapított Will miatt még számolunk!!!!
    Mellékesen imádikus volt:D
    Puszi♥

    VálaszTörlés
  5. Szilviiii!!
    ÉÉÉÉÉN? Mit csináltam már megint?! Te kezdted a Chrisa tánccal! Chris az enyém!
    Egy csillár volt! tudod a plafonon lóg, nagy fényes csillogó és képes agyonnyomni egy embert. Igen! Igen, ez így igazságos, eljegyzést koponyatörésért! FÚ ez határozottan fenyegetés! Majd meglátjuk! Egyébként az áldásodat adtad rá még régen! Hogy úgy megtehetem ha Lexit löki odébb, megtettem! Úgyhogy bibibiiiibebebeee!
    Nem én tettem tönkre, más volt, nem én vágtam el a kötelet! Na jó most röhögtem! Szegény kicsi Will:( Csillár a buciján:( hahhahaahah
    Hát igen, Lexi rám hasonlít, túl makacs és önfejű, hogy beletörődjön valamibe és ha valaki olyan dolgokat vág a fejedhez h soha nem szerettelek egy idegesítő liba vagy csak kihasználtalak te nem hitted volna el, hogy soha nem szeretett?? Meg a köviben, majd ott lesz vele egy másik lány és akkor fogja elhinni teljesen, hogy tényleg nem szerette szal na mind1. Esetleges lapított Wíll jólvanmostmár :DDD
    köszönöm :DD
    Cup-cup♥

    VálaszTörlés