Sziasztok! Megérkezett a legújabb rész, amit ezúttal a számomra legkülönlegesebb embernek küldeném. NeM csak a tartalMa Miatt, a "soha el neM Mondott dolgok Miatt" amit végre kimondtunk, meg M. Miatt. Hanem azért is, mert ez most neked szeretném ajánlani, a tegnap emlékére, és ahogy Will fogja mondani, ÖRÖKKÉ! És sajnálom, hogy nem bíztam meg benned! Most nevet nem írok, de tudja az jól, akinek szól. Kár a mai napért, de ettől függetlenül nagyon szejetlek és tudd, hogy tőlem soha nem szabadulsz! ♥
Birdy♥All you never Say
- Szóval te
vagy az a pasas a bálról? - nyögte ki a lány, anélkül, hogy előtte
végiggondolta volna, mire a fiú egy furcsa grimaszt vágott, mintha a lánynak
másnak is eszébe kellene jutnia.
-
Csak ennyi? A bálos fazon? - kérdezte sértett hangon.
-
Hánytorgassam fel a múltat? - tette fel a költői kérdést. - Hát rendben! Meg a
nyilas csávó az az előtti bálról, aki majdnem lelőtt - kezdte a lány.
-
Be kellett olvadnom, és azt tettem, amit a király kért, kémesdit játszottam -
szólt közbe.
-
A titkos zaklató, aki belopódzott a szobámba - vetette oda neki a lány
durcásan. - Egyébként mit akartál akkor?
-
Nagyon remélem, hogy a szándékai tisztességesek voltak - lépett közelebb Will,
meglengetve a kardját a fickó előtt.
-
Csupán figyelmeztetni akartalak a közelgő veszélyről, amibe persze belesétáltál
- dörgölte a lány orra alá. - És mindezt azzal köszönted meg, hogy betörted az
orrom.
-
Megérdemelted, így jár az aki rám ront mikor elvonulok magányomba, de hagyjuk
ezt az egészet! A múlt már elmúlt, már nem érdekelt mi történt a múltban, csak
a jövő érdekel, aminek Lucas a része lesz!
-
Természetesen, és ha hagynátok indulni, már úton is lennék! - gúnyolódott a
kapucnis.
-
Rendben, mi is megyünk! - mondta a lány Will megkérdezése nélkül, és a lovához
sétált.
-
Tessék? - csörtetett oda hozzá a fiú. - Hogy érted, hogy mi is?!
-
Ó, hát azt hittem nem engedsz el vele egyedül. És, hogy oda mész, ahol én
vagyok - játszotta ki a fiú szavait, bár nem értette miért vágyik rá, hogy a
fiú, aki a veszély legkisebb jelére is elmenekíti a lányt, miért tartson velük.
- De ha nem akarsz jönni, nem muszáj. Én megyek!
-
Legalább megjegyezted a szavaimat - mondta egy sóhajtás után. - És örülök,
amiért nem próbálsz meg küzdeni ellenem, hanem beletörődsz, hogy nélkülem ugyan
sehová nem mész! - suttogta, miközben a lány derekára csúsztatta a kezét és
felemelte Dakota nyergébe, majd a saját lovához lépett és villámgyorsan
felpattant a nyergébe.
-
Pedig már kezdtem reménykedni, hogy a vallatás után, hagytok utamra menni -
morogta az íjász, mikor Will és Lexi felzárkózott mellette a lovukkal.
-
Arra ugyan ne számíts! Megmondtam, nélkülem nem mész Lucasért! - ismételte meg
a lány sokadjára. - És még mindig nem mondtad meg a neved!
-
Nem is fogom - vigyorgott. - Az az én titkom marad!
Az
erdőn haladtak végig, és eleinte még mindhárom ló elfért egymás mellett. A lány
haladt középen, hogy a két fiú oldalról védeni tudja, ha bármi történne, bár a
kapucnis szerint, ez még nem tűnt valószínűnek, inkább a későbbi órákban, mikor
átlépnek a szomszédos ország terültére. Északnak tartottak és kétnapi
járóföldre voltak úti céljuktól.
Szinte
az első pár órában egyikük sem szólt semmit, csak csöndben mentek egymás
mellett, fürkészve a vadont, a lehetséges támadásoktól tartva. De nem történt
semmi. Még csak egy katonát sem láttak, pedig már közel jártak a határhoz. A
lánynak ez gyanús volt, bár nem tette szóvá. Bár semmi nem történt, csupán
egyre sötétebb lett és hidegebb.
Mikor
az út szűkösebbé vált és közeledtek az országhatár felé a csoportvezető kijelentette,
hogy ő előrébb megy pár méternyire, míg Lexi és Will egymás mellett haladtak.
Szinte mióta elindultak egy szót sem szóltak a másikhoz. Nem tudták mit kellett
volna mondaniuk. A lány csak Will korábbi szavaira tudott gondolni és arra, ha
felhozza a beszélgetés lehetőségét, Will azt fogja hinni választ ad, de ő nem
akart választ adni, pontosabban nem tudta mit válaszoljon. Will pedig nem
akarta sürgetni a lányt, de most másra nem is tudott gondolni csak arra, hogy
kimondta azokat, amiket korábban kimondhatatlannak hitt és a lelke egészen
megkönnyebbült. De valamilyen szinten bántotta is, hogy úgy letámadta vele a
lányt, aki nyilván még nem volt kész továbblépni és feledni a múltat.
-
Figyelj - szólt hozzá a fiú halkan, miközben kezét a mellette lovagoló lány
közelebbi combjára tette. - Tudom, nem kellett volna elveszítenem a fejemet és
letámadjalak - nézett rá bocsánatkérően, míg a lány csak bambán, távolba révedő
tekintettel meredt vissza rá. - Még nem állsz készen elengedni a múltat. De
addigis tudd, minden egyes szavamat komolyan gondoltam.
-
A múlt elmúlt - válaszolta a lány, elfordítva fejét, előre meredve a távolba. -
Hiába dacolok ellene, nem tudok változtatni rajta, sem meg nem történtté tenni,
csupán elfogadhatom. Elfogadtam, és elengedtem, a múlt láncai már nem csörögnek
rajtam, levertem őket - szólt, ámbár hangja még mindig rettenetesen fájdalmasan
csengett és a fiú késztetést érzett rá, hogy a karjába vonja és addig el ne
eressze míg minden szörnyűség el nem múlik.
Ámbár
hirtelen nem tudta mit mondjon, hozza föl ismét a témát, hiszen a lány arról
beszélt megszabadult a múlt béklyóitól, vagy arról, hogy szíve minden
szeretetével Danielt szereti, csupán elfogadta, hogy elment, de ettől örökké rá
fog várakozni. Bár a lány keserű hanglejtéséből nem tudta kikövetkeztetni
melyik lehet.
-
Még nem állok készen rá - suttogta, és Will azonnal tudta mire gondol. - És nem
tudom valaha kész leszek-e rá.
-
Én tudok várni rád - suttogta és aprót megszorította a lány combján tartott
kezét, mire Alexis végre felnézett rá. A szemében annyi érzelem kavargott. Bár
azoknak legtöbbje fájdalmas, szomorú örvényben gyűlt össze. - Örökké tudok
várni rád.
-
Will...én... Én nem hiszem, hogy tudom viszonozni a szerelmedet... Még ha
örökké vársz, akkor sem - suttogta őszinte sajnálattal a hangjában, majd
lehajtotta a fejét és eltakarta arcát a fiú elől. - Én...sajnálom...
-
Nem hiszek neked - suttogta, miközben átnyúlt a köztük lévő távon és a lány
álla alá csúsztatta a kezét, megemelve azt, kényszerítve a lányt, hogy a szemébe
nézzen. - Tudom, hogy képes vagy szeretni! Csupán félsz kitárni a szívedet.
Félsz szeretni. Félsz Engem szeretni - mondta ki a szavakat, amiket már hosszú
idő óta ki akart mondani. - De Én nem Ő vagyok! Én nem Daniel vagyok! - mondta
el azt, amiről tudta, hogy a lány fél, attól félt, hogy ő is olyan mint a
bátyja. De tévedett. - Tudom, hogy ettől félsz! De azt is tudom, hogy a lelked
legmélyén tisztában vagy vele, hogy én képtelen lennék olyat tenni veled, amit
ő tett.
-
Higgy amit akarsz - rántotta el durcásan a fejét. - De én nem félek! Semmitől
sem félek! Főleg nem attól, hogy olyan vagy mint a bátyád - a végére a hangja
valósággal remegett. - Épp ezért nem szeretlek, és nem is foglak soha, mert nem
olyan vagy mint Ő, és mégis pont olyan vagy. Inkább keress egy olyan lányt, aki
megérdemel téged, és viszont szeret.
-
Hát nem érted, hogy neked csak te kellesz? Csak téged akarlak szeretni, csak
téged ölelni, csókolni hátralévő életem minden napján? - emelte fel a hangját.
- Téged ölelni éjjelenként, magamhoz vonni és reggel arra ébredni, hogy békésen
pihegsz karjaimban? Téged akarlak, senki mást! Csak téged!
-
Will... - suttogta lemondóan.
-
Ha nem akarnád, akkor miért csókoltál vissza? - kérdezte, és már a lány
szólásra nyitotta a száját, hogy letagadja, ám a fiú nem hagyta. - Ne merd
letagadni. Legalább ezt az örömöt ne vedd el tőlem. - kérte. - Tudom, hogy csak
egy pillanat volt, de addig megfeledkeztél mindenről, az egész világról, csak
én voltam és te. - suttogta. - Aztán visszatért minden, ami a múlthoz láncol és
a fájdalomhoz. Engedd, hogy elfeledtessem veled! - fogta meg a lány kezét. -
Engedd, hogy boldoggá tegyelek! Engedd, hogy melletted lehessek és annyi szép
emlékkel ajándékozzalak meg, míg elfelejtesz minden rosszat, ami a múltban ért.
Engedd, hogy szerethesselek! - suttogta, miközben szemével egészen a lány
lelkéig hatolt, szinte magába szippantotta.
-
Otthon is maradhattatok volna, ha a szerelmi életetekről akartok beszélni -
förmedt rájuk a kapucnis. - De most, hogy már nem tudok ellene mit tenni és a
nyakamon maradtatok, jobban tennétek ha csöndben maradnátok! Már nemsokára a
két ország határához érünk, onnantól pedig ellenséges terep!
Alexis
megkönnyebbülten sóhajtott, amiért a kapucnis megmentette őt ettől a kínos
beszélgetéstől. Nem akart erről beszélni, nem akart érzelmeket táplálni senki
iránt, nem mert szeretni és beszélni sem róla. Még nem állt készen rá. Will
viszont dühös volt, amiért az idegen ismét közbeszólt, ő beszélni akart,
elmondani amit érez, amiket oly régóta magába fojtott. És most úgy érezte
mindent kimondhat. Ki akarta mondani. A lány szemébe nézve, elmondani neki
azokat a szavakat, melyeket minden éjjel elsuttogott magának, mióta találkozott
a lánnyal. Amiket elpróbált magában, hogyan közli vele, de aztán nem merte
megmondani. Most itt volt a lehetőség, és nem akarta veszni hagyni.
-
Egyébként, hogyan tervezed, hogyan fogunk bejutni a kastélyba, hogy kihozzuk
Lucast? - kíváncsiskodott a lány, hogy megússza a Willel való beszélgetést,
mikor a messzeségből előbukkantak a hatalmas kastély tornyai.
-
Mi sehogy - válaszolta kuncogva. - Elég ha én bejutok és aztán ki Lucassal, nem
fogom még kockázatosabbá tenni azzal, hogy titeket is viszlek, főleg téged! És
bármit is mondtok, ebből nem engedek! Gondolom a herceged is így van vele -
mondta különös megvetéssel a herceg szót.
-
Most az egyszer egyetértek vele - bökött a fejével Will a kapucnis felé. - És
ha kell odakötözlek egy fához, de te be nem mész oda, megértetted? -
főnökösödött, mire a lány durcásan, de bólintott.
A
Hold már magasan járt, bár a sűrűn nőtt fák között szinte egyetlen sugara sem
jutott át, így a kis csapat teljes sötétségben haladt végig az erdőn, ami egyre
szűkebbé és fojtogatóbbá vált körülöttük. Valamint a levegő hőmérséklete is
csökkent. A szél fújt, belekapva Alexis hosszú, kiengedett hajába, a levegőben
sodorva tincseit, többször Will arcába fújva, amit a fiú nem bánt, hiszen ezzel
is közelebb érezhette magához a lányt, és belélegezhette illatát. A lány
összefonta maga körül a karjait, fázott. Bár nem is volt túlöltözve, egyszerű
pólót viselt és nadrágot, ami korántsem védte a hűvös, éjjeli levegőtől.
A
vezér hirtelen megrántotta a lova kantárát, megállt, majd leszállt a lováról. A
mögötte jövők alig láttak valamit, bár azt észrevették, hogy a vezetőjük
megállt, így ők is hasonlóan cselekedtek, bár nem értették miért álltak meg,
hiszen még csak alig 3 órája indultak el, és még hosszú út állt előttük, nem
pihenhettek, vagy tarthattak szünetet.
-
Miért álltál meg? - kérdezte Will gyanakodva, nem bízott az idegenben.
-
Közvetlen mellette mész, mégsem tűnt fel, hogy a lány mennyire kimerült, és
mindjárt halálra fagy? - vetette oda neki, majd a lány lovához lépve,
megragadta a remegő lány derekát és könnyedén leemelte a lováról. - Tessék -
terítette a lány vállára, a frissen levetett, még saját testétől meleg és
illatát viselő fekete pulcsiját.
A
lány hálásan nézett föl rá, míg Will bosszúsan leszállt a lováról és a lány
mellé sietett, odébb lökdösve tőle a segítő idegent, aki csak bólintott egyet,
mikor a lány a szemévet köszönömöt intett neki. Will dühös volt, és hibáztatta
magát, amiért nem vette észre mi történik. Látnia kellett volna, hogy a lány milyen
nagyokat pislog, hogy szinte leragad a szempillája, észre kellett volna vennie,
hogy remeg, hallania kellett volna, hogy a fogai egymáshoz ütődnek, ahogy
vacog, neki kellett volna odafigyelnie rá, nem ennek az idegennek, hiszen azért
jött, hogy vigyázzon rá. De túlságosan lefoglalta, hogy gyönyörködjön benne és
a saját igazát erőltesse rá. Észhez kell térnie, nem véthet több hibát. Ezek
még ráérnek később, most a lányra kell vigyáznia, a szerelmére kell vigyáznia.
-
De így te fogsz fázni - suttogta a lány, miközben megpróbálta lehámozni magáról
a meleg pulcsit, melybe nagyokat szippantva belélegezte a meleg férfias
illatot, ami annyira ismerős volt valahonnan. Vissza akarta adni, bár a bőre
kétségbeesetten kiáltott utána, mikor lehúzta remegő vállairól.
-
Nekem van másik - villantott rá egy kedves mosolyt. Ez volt az első alkalom,
hogy a lánnyal nem követelőző, erőszakos vagy gúnyolódó volt. - Tudod én
felkészülök, mielőtt belevágok egy ilyen dologba - dörgölte a lány orra alá,
aki már vissza is bújt a meleg anyagba.
Az
íjász magas volt, és izmos, a mellkasa hatalmas, így a lányon lógott az egész
pulcsi, majdnem a térdéig leért, és olyan aprónak és törékenynek nézett ki
abban a nagy sötét anyagban. Szinte beleolvadt az éjszakába a sötét pulcsival,
ami kifejezetten passzolt a szeme színéhez, ami bár barna volt, majdnem olyan fekete,
mint a sötét éjszaka és a csillagok, melyek benne ragyogtak.
-
Tábort verünk - jelentette ki a vezető. - Aludnod kell! - nézett
jelentőségteljesen a lányra.
-
Nem! Miattam nem kell megállnunk, bírom még! - ellenkezett, bár hasztalan volt.
-
Fáradt vagy, alig tudsz már állni a lábaidon! Aludnod kell! - ismételte meg
magát. - Tüzet kell raknunk, és kicsomagolni. - magyarázott. - Te, menj és
szedj tűzifát. Én addig lepakolok!
-
És én mit csináljak? - kérdezte Lexi.
-
Ne legyél útban - válaszolta, majd a lovához lépett és elkezdte levenni a ló
farán vitt két nem túl nagy csomagot.
-
Nem vagyok benne biztos, hogy egyedül akarlak hagyni vele, itt az erdő közepén,
már majdnem ellenséges terepen - mondta Will, mielőtt rászánta volna magát,
hogy elmenjen fát gyűjteni.
-
Miért? Tán te észrevetted, hogy fázik? - szegezte rá a tekintetét a hercegre és
egy pillanatra Lexi is ránézett. - Vagy ha túl elkényeztetett vagy ahhoz, hogy
fát szedj? - förmedt rá. Tudod mit! Majd én megoldom azt is, csak utána én nem
merem majd itt hagyni veled, mert te képtelen vagy figyelni rá, mert csak a
saját dolgaidat mondogatod neki, és azt se veszed észre, hogy mennyire nem
akarja hallani. - folytatta. -Azért jöttél, hogy vigyázz rá, nem? Mert eddig
épp csak az ellenkezőjét teszed!
-
Tudd, hogy kivel beszélsz! - vágta rá Will nyersen.
Nem
tudta miért, de ha ez az alak a közelben volt, főként a lány közelében
egyszerűen nem tudott uralkodni magán, elvesztette a fejét és csak a féktelen
gyűlöletet érezte a férfi iránt, aki nyilván nem közömbösen tekintett a lányra.
Nem. Látta a tekintetét. Ahogy ránézett. Ő is ugyanígy szokott rá nézni.
-
Ó elnézést, őfelsége, most bizonyára a fejemet véteti, amiért őszinte mertem
lenni! - gúnyolódott.
A
lány csak kapkodta köztük a fejét, nem értette ezek miért utálják ennyire
egymást. Úgy érezte, mintha egy harcmező kellős közepére került volna, ahol ő a
nyeremény. Mintha azért harcoltak volna, hogy elnyerjék a lány elismerését.
Mindketten csak a jót akarták, de ezt elhomályosította egymás kritizálása és a
bizalmatlanság.
-
Elég! - szólt közbe a lány, mire mindketten elhallgattak. - Ha most komolyan
onnan indult ki, hogy ki hoz tűzifát, akkor majd én hozok, csak hagyjátok abba
- indult volna el, de végül nem tette.
-
Nem - förmedtek rá egyszerre. - Majd én hozok - mondta végül Will. - Te csak
maradj, és ha bármi történne, csak kiabálj, és azonnal itt leszek - mondta,
majd vetett egy jelentőségteljes pillantást a kapucnisra, és elment.
-
Fura egy alak a te herceged. Kimondottan idegesítő! - jegyezte meg a férfi,
mikor Will odébb került és ő nekiállt leszedni a csomagokat.
-
Nem az én hercegem - mondta a lány, miközben mellé lépett és segített a
csomagokból előhalászni a szükséges dolgokat. - Soha nem is akartam, hogy az
legyen.
-
Akkor mit akartál? - kérdezte őszinte kíváncsisággal.
-
Szabadságot - válaszolta Alexis. - Szabad akaratot. Szabad választást.
Szerelmet!
-
Az élet mit sem ér, ha nem élheted úgy, ahogyan te akarod - mondta és egy
megfejthetetlen vigyort villantott a lányra, aki egészen elsápadt, és különös
szomorú kifejezés ült ki az arcára.
-
Egy barátom is mindig ezt mondta - suttogta halkan. A férfi kitartóan figyelt,
ott csüngött minden egyes szaván, mintha várt volna valamit, hogy a lány
mondjon valamit, még valamit. De nem mondta.
-
Akkor a barátodnak tökéletesen igaza van - mondta a férfi, kutatva a lány tekintetét.
-
Igen, az volt - suttogta elhalóan. - A legjobb barátom volt, rajongtam érte -
nevetett fel keserűen. - Rettenetesen hiányzik! Már 7 éve nem láttam - horkant
föl fájdalmasan, majd rájött kivel is beszél és azonnal bezárult. Nem értette
miért pont neki mesélte el a legféltettebb titkát, azt, amiről senki más nem
tudott. Pont ennek az idegennek, akiben egyáltalán nem bízott. Ostoba volt,
amiért kikotyogta.
-
Miért? - kérdezett rá, de mikor nem kapott rá választ folytatta. - Lehet, te is
hiányzol neki! Miért nem keresed meg?
-
Mert nem lehet - förmedt rá a lány. - Nem tehetem és kész! Nem akarok erről
beszélni!
-
Jól van, azért nem kell leharapni a fejem - emelte maga elé a kezeit a férfi. -
Csak kérdeztem! De tudod mit?! Te tudni akarsz valamit tőlem, én pedig tudni a
válaszodat! Kíváncsi vagyok erre a történetre!
-
Nem akarok tudni tőled semmit! - mondta a lány duzzogva.
-
Hát, oké. De akkor találj ki nekem egy új nevet, mert az igazi kilétemet sosem
tudod meg - vonta meg a vállát. - Hát jó. Te döntesz! - távolodott el tőle,
majd leterítette az erdő talajára a pokrócot, amint talán két ember férhetett
el.
Annyira
kiismerhetetlen volt. Az egyik pillanatban magába zárkózó, nyers és gúnyolódó,
a következőben törődő, figyelmes és egy kedves, aztán mintha magára kellene
öltenie egy álarcot, hogy elfedje igazi természetét, ismét visszasüllyed a
goromba páncélja alá. Annyira fura volt, és mintha olyat várt volna el a
lánytól, ami képtelenség lenne. Mintha azt várná el, hogy feltétlen bizalmába
fogadja. És még valamit, mintha valami rég kihalt érzést próbálna belobbantani
benne, mintha azt remélné, a lelkében leégett tűz helyén még szikrát talál,
amit belobbanthat, de nem tudta, mert az elméje hevesen tiltakozott ellene.
Mert az a szív, mely egyszer már megégett, nem mert ismét lángok közelébe
menni, hiába tudja, hogy már kihűlt.
Csak
bámult a lányra, tekintetét kutatva, mintha beláthatna a lelkébe. Mintha
kutatna valami után, ami már rég elveszett benne. Ám egy pillanatra, ahogy a
lány az acélszürke szemekbe meredt, beléjük látott és csak egy apró másodpercre
is, de meglátta a bennük fodrozódó űrt, a keserű gyászt, és a végtelen
fájdalmat, mely ezidáig mind ott csillogott a szempárban, majd eltűnt, mintha
falakat húzott volna maga köré, hogy megállítsa a betolakodókat. Elfordult a
lánytól, és csöndben folytatta amit elkezdett, de a lányhoz nem voltak már
szavai. Mintha haragudott volna rá valami olyanért, amiről a lány nem tehet. Mert talán ő tudott valamit, amit a lány nem...
Okés, nos ennyire sikeredett, remélem tetszett, sok ölelés és puszi minden kedves olvasómnak.
Cup-cup♥
Cup-cup♥
Na sikerült elolvasnom!!! :D
VálaszTörlésWill!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!*-*♥ Imádom, imádom, imádom, imádom, mondtam már, hogy imádom? :D
Olyan édes, hogy örökké várna rá, Lexi meg idióta, hogy hagyná elveszni, de hozzám jöhet bármikor, én nem küldöm el. Tárt karokkal várom! :) :D Daniel meg... mindig csak Daniel, Lexi másra sem tud gondolni, mással sem tud foglalkozni, amikor ott van mellette Will???
Ez az idegen, íjjász, stb. meg mindig a legrosszabbkor szól közbe, hát felháborító, eldöcöghetett volna előre, minthogy ott hallgatózik.
Ez az elveszett régi barát volt már említve és csak nekem ment ki a fejemből, mert akkor bocsi. Tippem szerint az íjjász lesz. Mondd, hogy eltaláltam, lécci, lécci! :D
Remélem, lassan azért megmentjük Lucast, mert hiányzik azért és remélem, hogy nagyjából egyben lesz.
De Will! *-* Na jó, azért ott kicsit haragudtam, hogy nem vette észre, hogy majd megfagy Lexi, kicsit elvakította a szerelem, de hát senki sem lehet tökéletes, még Willnek is vannak aprócska hibái. ♥
Várom a folytatást! Sok Willel, nulla Daniellel, ha kérhetem :P :D
Puszi ♥
Szilviiii!! Awwwwww♥
VálaszTörlésIgen Will egy igazi cukorfalat, tudjuk mindig elmondod, talán be kéne vetnem őt egy kínzókamrába hogy megtudd milyen érzés is az ha megfosztanak a szerelmedtől!! Miért? Hiszen szerette a bátyját aki csúnyán átbaszta és fél kitárni a szívét, főleg az előtt aki annak az előző pasinak a rokona, mert a vér nem válik vízzé! Mi van Daniellel?!! Nem is szerepelt a részben!! Lexi egyszer megemlítette, sőt Will hozta föl, hogy ő nem olyan, volt olyan szemét h ismét felhozza a nevét!
Épp az a jó, tök jófej, én szerelmes vagyok belé. Miért? Hiszen annyira jópofa beszólásai vannak, oh és még milyenek lesznek hehehehe :DD
Öhh, hát nem, talán egyszer de akkor sem volt túl érdekes, így senki nem jegyezhette meg, hát majd kiderül, mert Lexi talán rászánja magát h belekezdjen a szomorú kis történetbe.
Azt akarod hogy siessenek? Hát jó, akkor törlöm lexi és will szerelmes jelenetét ahogy egymásba fonódnak az éjszaka, ahogy ajkaik végigszántják a másik lázban égő testét, miközben a legősibb vágyban összpontosulnak. Pedig will formás kidolgozott izmai, amin lassan csordogál le a verejték, miközben elveszik egy örökkévalóságban....ahh hova gondolok....de jó akkor felgyorsítom a folyamatot és lexivel nem lesz semmi oké? :DD Akkor jó
Will?? Nem hogy nem vette észre!! Azért nem vette észre mert rá akarta erőltetni szegény lexire a saját igazát, a saját érzéseit és el is feledkezett arról, hogy ő nem azért ment oda, hogy meggyőzze őt, mert időt ígért neki, hanem azért hogy vigyázzon rá. És eddig 1-0 will ellen szól a küldetés javára.
Megpróbálok sietni, és azért is rakok bele danielt, mert neked nincs jogod követelőzni, mikor Chris már hónapok óta abban a kínzókamrában csücsült és én rohadt 5 mondatokat kapok tőle max! Úgyhogy így jártál bebebe!! Legközelebb talán meggondolod kivel is akarsz ujjat húzni!! hheeheh
Cup-cup♥
Kedves Lora!
VálaszTörlésElőször is nagyon nagyon bocsánat, hogy ennyire rég nem írtam :( Igazából mindig elolvasom, ahogy fölrakod, csak általában odáig már nem jutok el, hogy leírjam, mert általában anyuéknak nagyon jó érzékük van ahhoz, hogy pont akkor zavarjanak el a géptől, amikor valamit tényleg szeretnék csinálni :) Na de mindegy, nem anyuékat akarom hibáztatni :) Tudod én sajnos nem vagyok olyan jó abban, hogy írásban kifejezzem a véleményem úgy ahogyan szeretném, de azért megpróbálom ;)
Annyira tetszenek a fejlemények :) És ez a rész is fantasztikus volt!!!! És annyira kíváncsi vagyok, hogy ki ez a titokzatos alak... remélem hamarosan felfeded a titkát! ;) És olyan aranyos, hogy ilyen figyelmes :) Én nagyon kedvelem, és a stílusát is nagyon szeretem :D viszont Will már kezd egy kicsit idegesítő lenni... Mindig Lexi közelében van, jó oké, tudom hogy nagyon szereti, de egy kicsit akkor már lehetne figyelmesebb is... Meg kicsit olyan mintha rá akarná erőszakolni a szeretetét Lexire, holott ő még nincs teljesen felkészülve rá! És nagyon remélem, hogy Lucast épségben kiszabadítják, és nekik sem esik bajuk, de azért én úgy érzem, nem lesz zökkenőmentes az akciójuk :) (de ez ne befolyásoljon téged!! :D)
És én már kicsit hiányolom Danielt :( Szegény, ott van azzal a lánnyal, és viaskodik magával, és szenved.... Na de majd visszahozod, amikor szeretnéd ;)
Hát most ennyit sikerült kihoznom magamból :)
További sok sikert az íráshoz, én nagyon szeretem ahogyan írsz, és ezt a történetedet is NAGYON SZERETEM <3
Puszi: Adél
ui: Tényleg nagyon sajnálom, és ha megint sokáig nem jelentkeznék, előre is bocsánat, de ne félj, mert a háttérben itt vagyok, és támogatlak némán, de azért néha (vagyis minél többször) megpróbálok legalább néhány sort bepötyögni Neked! <3
Úúúúúúúristen Adééééél!!!
TörlésFú már azthittem meguntál vagy valami és leléptél, végleg, tényleg, huss többé vissza se jövök és bumm! Jajj most itt vigyorgok wáááá! ♥
Megértem én, nővéremmel folyton bunyózunk, hogy adodideaggépet most nekemkellááá! Nadetényleg, ehehhe :DD
Wow, nagyon szépek köszönöm ezt a pár szót, szerintem nagyon szépen meg tudtad fogalmazni meg minden, mert nekem sokat jelentenek, akkor is sokat jelentenének, ha csak néhány kusza sor lenne, de áwww, nagyon jólesik, hogy támogattok és kitartóan olvastok, még ha sokáig nem is hozok részt, vagy nem is a legjobb minőség, de tudom, hogy ti mindig itt lesztek áww ♥
Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!! Igen az íjász, áww már hosszú idő óta szerelmes vagyok belé :) És nyugodtan nyugodjál meg, még jóideig megőrzi a kis titkait, eheheheheh, :))) Will jelenleg nekem is az agyamra megy, de nyugi, nemsokára a hősszerelmes ismét a képbe kerül, nem is akárhogyan áwww ♥ Ezt eltaláltad, az útjukat sok akadály fogja keresztezni, sok veszekedés, sok indulat és érzelem, soksok meglepetés, és természetesen sok liter vér is társul hozzájuk, ehehheh, igen bunyó is lesz, of korsz! Az nem maradhat ki! Szeretem a nyers erőszakot, amikor kidolgotott testek feszülnek egymásnak, izzadtságtól gyöngyözve, diadalmaskodva, hogy elnyerjék a nő kegyeit, áhh jajj elkalandoztam. Most megelőlegeztem neked, ilyenekre számíthatsz ehhehehe.
Úristen, nagyon szépen köszönöm, ahh basszus mindjárt sírok.....de nem....de nem....de nem....nem fogok....ahh nemár.... Nagyon sokat jelent nekem és nagyon köszönöm
Soksok puszi, most így meghatódva nagyon nagy ölelés♥
Cup-cup♥