52.*Bizalmi Játszma*

Hello kedves olvasóim, ismét bocsánat a késésért, de mostanában megint full káosz minden és nincs időm írni. Elkezdtem ismét edzésre járni, de a kezeimet máris kicsináltam, bár nem fájnak (kb. két hete még röntgenre kellett mennem) igen ügyes vagyok. Szóval az írás most duplán nehéz, de szerencsére elkészültem, és remélem tetszeni fog. Egy nagy kedvenc is visszatér már rögtön az elején :DD Ki örül neki (most lehet jelentkezni meg sikongatni) Na mindegy. Remélem tetszeni fog, és kapok pár jó szót hozzá :)

I won't give up

- Nyissák ki a kapukat! A herceg közeleg! - rikkantotta valaki a magas kőfal teteji őrségből, mire pillanatokon belül a hatalmas vaskapu kitárult a lóháton érkező herceg előtt.

A magasra törő kastélyból hangok szűrődtek ki, és pillanatok alatt a kastélykertbe sietett a vár egész népe, hogy üdvözöljék a hercegüket. Őrök álltak sorfalat, kivont kardjaikkal tiszteletük jeléül, díszfolyosót alkotva, amin a herceg diadalittasan vonult végig. A szolgálók hajolgattak, a katonák minden gyanús jelre figyeltek. A király tanácsadói köszöntötték a herceget. És a kastélyban lakó nemes hölgyek azonnal a fiú köré gyűltek, sóhajtozva köszöntve őt, bájologva illegve.billegve előtte. Ám a fiút egyikük sem érdekelte már, mivel a szíve másért dobogott, és örökké érte is fog.

- Daniel herceg, örvendünk hazatértének! - hajolt meg a fiú előtt az apja leghűbb tanácsadója és a katonai parancsnoka, a kemény, mégis illedelmes és mindig fegyelmezett, Robert Barthon, aki saját fiaként tekintett a hercegre, mivel már születése óta ismerte, és neki nem adatott meg az öröm, hogy saját gyermeke lehessen.

Alacsony, köpcös férfi volt, őszülő hajjal és borostás arccal, amit szintén ősszálak alkottak. Kedves tekintettel nézett fel a fiúra, ráncos szemhéja mögül. Már öreg volt.Hosszú ideje a királyi családot szolgálta.

- Barthon tanácsadó - köszöntötte a fiú magához képest egész illedelmesen, majd megölelte a férfit.

- Gyere fiam, biztosan hosszú utad volt, rád fér a pihenés - vezette el a hölgyek gyűrűjéből, akik piócaként tapadtak rá a fiúra. - Merre jártál? Hol voltál ezidáig? - kérdezősködött, és a fiúban ekkor tudatosult, hogy ő bizonyára semmit sem tud. - Annyira aggódtam, mikor azon a napon eltűntél, és mi napokig nem tudtunk rólad semmit.

- Sajnálom, bocsánatát kérem, nem akartam aggodalmat okozni, csupán egy kis egyedüllétre volt szükségem. Ehelyett viszont most még inkább magam alatt vagyok, mint mikor elmentem innen. - sóhajtotta.

- Hát mesélj fiam, mi történt veled. Hátha tudok segíteni rajtad - terelte be a kastélyba a férfi.

- Ó Robert, tudod, hogy jobban tisztellek, mint a saját apámat, de ezen még te sem tudsz segíteni. A végzetet még te sem tudod megváltoztatni.

- Meséld el, hátha ki tudok találni valamit - mondta, miközben helyet foglalt a társalgóban.

- Megtaláltam a lányt, akit szeretek - suttogta.

- Ejj fiam, emlékszem Cassandránál is ugyan ezt mondtad, mégsem volt az annyira igaz - jegyezte meg a férfi a kételyeit. - A halála után letört voltál, mégis csak úgy hajtottad a nőket!

- Ez most más - mondta halkan Daniel. - Ez a lány tényleg a mindent jelenti nekem. Meg is halnék érte ha kell.

- Azért lehetőleg ne - nevetett. - Hát ez a nagy gond? Hát miért nem hoztad magaddal, ha ennyire hiányzik. Biztosan nagyszerű leányzó. Hát mi a gond? Apád ellene van? Sosem érdekelt a véleménye!

- Mert elvesztettem - szorult ökölbe a keze.

- Mit csináltál már megint te fiú? - tette a vállára a kezét. - Tán megsértetted? Tiszteletlenül viselkedtél vele? Pedig azt hittem jó nevelést kaptál!

- Elengedtem őt - suttogta a fejét fogva.

- Nem értelek, fiam. Beszélj érthetően!

- Ó hogy is érthetnéd? Hiszen minden megváltozott azalatt, míg távol voltam. - csapott az asztalra dühében.

- Talán ha elmondanád megérteném.

- Az apám szerint Charlotte hercegnőt kell elvennem, te is tudod - mondta.

- De azt is tudom, hogy semmiképpen nem fogod megtenni - válaszolta. - Hiszen már egészen kicsi korod óta nem kedveled azt a lányt. Hogy őszinte legyek nagyon bájos és csinos, de gyerekként is elég idegesítő volt. Hát még most - suttogta halkan, majd a szája elé kapta a kezét, mire a fiú picit elmosolyodott. - Bocsánat elragadtattam magam, nem lett volna szabad egy hercegnőről ilyeneket mondanom! De mesélj arról lányról, aki elnyerte a hős, nőcsábász Daniel szívét!

- Gyönyörű lány, igazi tündér, annyira fantasztikus, hogy az szavakkal leírhatatlan. De nem ez az ami miatt szeretem. Olyan akár egy rózsaszál, törékeny, mégis képes megszúrni ha nem hozzá értő kezek nyúlnak felé - mosolygott, ahogy felidézte a lány képét. - És ő is szeret. Legalábbis szeretett.

- De hát mi a gond? Ha szeret, akkor mi oka lenne arra, hogy ne legyen melletted. Herceg vagy, bármelyik lány kapna az alkalmon! - rázta a fejét az idős tanácsadó. -Netán az ő apja van ellene?

- Nem érted Robert. Ő nem akármilyen lány. - sóhajtott. - Ő egy csodálatos hercegnő.

- Óó - lehelte. - Akkor rangban is hozzád illő, mégis mi a baj?

- És az egyetlen ok, amiért nem lehetünk együtt, az öcsém! - sóhajtotta.

- Will? - vonta fel bozontos szemöldökét az öreg.

- A lány Will jegyese - dőlt hátra a székében és a tekintetét a mennyezetre szegezte.

- Csak nem Alexis hercegnőről beszélsz, te ostoba fiú? - horkant fel az öreg, egy nagyot csapva a fiú vállára. - Hogy szerethettél bele, ha tudtad, hogy az öcséd jegyese?! - kiabált rá.

- Úgy, hogy nem tudtam! De ha tudtam volna sem tehettem volna semmit! - harsogta.

- Apáddal beszéltél? - kérdezte nagyot sóhajtva.

- Igen, de értelmetlen. Gyűlöl engem, és még élvezte is, hogy megtagadhatja tőlem a boldogságot. Sőt, így akar kínozni, hogy életem végéig látnom kell, ahogy mással lesz, és még csak nem is gyűlölhetem érte, mert maga a saját öcsém veszi el tőlem.

- Daniel, úgy sajnálom! Mondanám, hogy ne búsulj, találni fogsz mást, de sajnos tudom, hogy miután megismerted az igazi szerelmet, többé nem tudod feledni. Én sem feledtem el soha az én Clarámat - suttogta.

Clara a felesége volt, akivel alig pár hónapig voltak együtt, de a nő meghalt, mikor a gyermeküknek készült életet adni. Egyikük sem élte túl, és egy kis részt a férfiból is magukkal vittek. Soha többé egyetlen nőre sem tudott úgy nézni. Újra házasodott, de az már nem ugyan olyan volt. És miután a második felesége is elhunyt, a fájdalom sem volt az igazi. Már 15 éve özvegyként siratja kedvesét és meg nem született gyermekét.

- Nem akarok hazudni neked. A saját fiamként szeretlek, ezért el kell mondanom neked. Will remek ember, és ő is megérdemli a boldogságot, ahogy te is, de ha szereted a lányt, és ő is téged, akkor nem állhat közétek. Hiszen számára úgysem fontos, csupán kényszerházasság. Nem? Szöktesd meg a lányt! Légy boldog!

- Tévedsz Barthon tanácsos, ezúttal még te is tévedsz. Két tűz közé kerültem. Will is szeretni őt, és ahogy mondtad, ő neki is joga van boldognak lenni.

- De ha a lány téged szeret? Ő sem tagadhatja meg tőled! - vitatkozott.

- Már késő, már minden késő. - sóhajtotta fiú. - Szeretem Alexist és az öcsémet is. Választanom kellett. Vagy Will szenved és mi boldogok leszünk. Vagy ők lesznek boldogok és én szenvedek. Döntöttem. Ők többet jelentenek nekem, mint a saját boldogságom. De ettől még fáj.

- Mit tettél fiam?

- Elengedtem őt. Alexis Will mellett boldogabb lesz, mint mellettem valaha is. Ha már más nem is, legalább a tudat vigasztal, hogy ők boldogok lesznek, mindezt miattam. - suttogta szomorúan.

- Daniel. Mindig is túl nagylelkű voltál. Ezt ismét kihasználták, pedig te ugyanúgy megérdemelnéd a boldogságot.

- Nem Robert. Ideje elfogadnom a sorsomat. Őket egymásnak szánták. Én pedig... én pedig majd megleszek valahogy. Talán ennyi járt nekem, hogy megismerhessem mi is az igaz szerelem - mondta, majd a férfi szomorúan horkantott egyet.

- Vak lehet az a lány, ha hagyott elmenni - szólt egy hang, mire mindketten felkapták a fejüket. - Ha én lennék az a lány, nem hagynám, hogy bárki közénk álljon, még az öcséd sem - mondta a lány, akinek Daniel jól emlékezett a nevére. Alice Margareth Godwin, egy előkelő fiatal lány a nemesi családok egyikéből.

Középmagas lány volt, nagy kék szemekkel és göndör szőke hajjal. A fiút kicsit mindig Charlottera emlékeztette, bár korántsem volt annyira idegesítő mint a másik lány, inkább csak pióca jellegű élőlényként tevékenykedett. Eléggé tapadós és ragaszkodó természetű volt.

Alexissel egy idős lehetett, bár sokkal éretlenebbnek tűnt, talán 15 évesnek nézett ki, de még nem akadt kérője, akit az apja megfelelőnek tartott volna hozzá. Titkon mindig abban reménykedtek, hogy Daniel szemet vet a lányra, aki így a családját felemeli a királyi család tagjai közé. A lány mindig bájos volt és mosolygós, gyerekkora óta a fiú körül legyeskedett és ha Daniel kért tőle bármit, azonnal megtette, gondolkodás nélkül. A fiú persze tudta mi áll a háttérben. A lány rajongása és az apja akarata, de sosem akart komolyabban belegondolni. Mindig akadt más, aki a lány és közé állt volna. Charlotte mindig ott lebegett köztük, majd Cassie, és most még nagyobb az akadály, hiába, hogy az öccse felesége lesz, de Lexi még inkább messzebb sodorta tőle. Nem mintha valaha bármit is akart volna tőle. A lány csak egy szürke kisegér volt a tömegben, Daniel még csak észre sem vette. Neki egy kirobbanó angyalt szántak, aki akaratlanul is olyan hatást gyakorolt mindenkire, hogy egy pillanat alatt a szívükbe lopja magát. És Lexi ilyen volt. Cassandra is ilyen volt, bár korántsem ért fel a kisugárzása a másik lányhoz. Ám Charlotte és Alice, hiába voltak mindketten gyönyörűek és gazdagok, a fiú szemében csupán két árny voltak a falon, akik semmit nem jelentettek neki, könnyedén el is tudott volna menni mellettük.

- Örülök a hazatértednek, felség - pukedlizett egyet a lány, majd közelebb szökellt.

- Alice kisasszony, nem szép dolog hívatlanul betoppanni és beleszólni egy magánbeszélgetésbe - fegyelmezte a tanácsadó a szabályszegő lányt.

- Ó, bocsánatukat kérem - hajtotta le a fejét. - Én csak gondoltam felvidítom a herceget. Annyira szomorúnak tűnt. - mosolygott ismét.

Daniel nem tehetett róla, de egy pillanatra Lexi jutott eszébe róla. Szinte semmi közös nem volt bennük, ő mégis a lányt látta benne. És nem bánta, hogy őt látja. Hiszen ez csak arra emlékeztette, hogy ez a lány nem ő, és soha nem is léphet a helyébe. Hűnek kellett maradnia hozzá. Már csak ez tartotta életben.

Your Guardian Angel

Alexis riadtan haladt előre. Nem tudta, hogy mi fog történni, de nem sejtett semmi jót. A hideg végigfutott a gerince mentén, és a rémület a bordái közt sikított, azért könyörgött, hogy kitörhessen onnan, de ajkait nem nyitotta el, hogy hangot adjon félelmének. Már így is elég kiszolgáltatott, megalázott helyzetbe került. Valósággal remegett. Egyedül volt, akiben eddig bízott, most a halálba kísérte. Rettegett. Az egyetlen reménye már csak Will maradt, és egy picit reménykedett abban, hogy Thomas kitalál valamit, amivel megmentheti, de erre nem volt túl sok esély. Elveszett.

Bántani fogják. Tudta. És rettegett tőle, hogy bárki hozzáérhet. Belehalt volna az undorba és a szégyenbe, ha a herceg bármit tesz ellene. Valósággal kiült az arcára a gondolat okozta rémülettel vegyes undor és reszketett a gondolattól. Megérzett egy meleg leheletet a nyakánál. Beleremegett. Az illető meleg lehelete felkúszott a nyaka vonalán egészen a füléig, ahol az állával odébb igazította a lány fürtjeit, hogy a fülébe tudjon súgni.

- Senki nem fog bántani! - búgta a hang, és a lány kissé megnyugodott a kellemes hangra, amely végigcikázott a testén. Lassan oldalra fordította a fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen, de csupán azt látta, ahogy a férfi a szája elé teszi az ujját és csendre inti. - Nem hagyom, hogy bárki bántson. Megígérem! - mondta halkan, mire a lányban felrémlett valami.

Egy igazi férfi mindig betartja azt amit ígér. Ez most sem lesz másképp, kúszott be a gondolatai közé az emlékkép.

Talán hazudott? Talán végig mellette állt? Vagy talán még mindig csak az érzéseivel játszik? A lány nem tudta eldönteni. A kétely és a bizalmatlanság nem hagyta nyugodni. Az előbb árulta el őt, miért bízna meg benne?

Aztán megálltak, és a lányon ismét eluralkodott a pánik. Marcell kinyitotta előtte az ajtót és szó szerint belökte őt rajta. Még szólt valamit a két őrnek, majd belépett utána, és az ajtót becsukta maga mögött. Vigyorogva nézett a lányra.

- Neked meg mi bajod van? - förmedt rá a lány.

- Jajj ne legyél már ennyire durcás, hercegnőm - mosolygott rá. - Azért bevallom üthettél volna kevésbé ekkorát, anélkül is  bevette volna - érintette meg az arcát.

- Mi van? Megérdemelted! - vágta rá a lány, majd dühösen elfordult tőle. - Most mi lesz velem? Mit fog tenni velem? - kérdezte félősen.

- Semmit! Elviszlek innen, mielőtt bármit is tehetne! - válaszolta, mintha ez olyan egyértelmű lenne. - Vagy azt hitted itt hagynálak? - kérdezte, és mikor a lánytól nem kapott választ tudatosult is benne. - Te jó isten, te tényleg komolyan vetted! Te képes vagy az feltételezni rólam, hogy elárulnálak, amiatt a féreg herceg miatt?

- Tessék?! - vonta fel a szemöldökét a lány. - Te most szórakozol velem?! Az előbb közölted velem, hogy csak egy küldetés voltam!

- Te ostoba lány! Tényleg elhitted?! - fogta a fejét. - Ez most fájt, hogy nem bízol bennem!

- Hogyan bízhatnék, ha semmit nem tudok rólad, drága Marcell! - vágta hozzá, mire a fiú arca fájdalmas grimaszba fordult át. - És most se bízok!

- Ne hívj így! De akkor megkérdezem. Ha nem így teszek, akkor szerinted mégis ki mentene meg? Mert a drága herceged nyilvánvalóan képtelen rá, és ha én nem így teszek már halott lennék, te meg egyedül maradnál, és senki nem tudna megmenteni a rád váró szörnyűségektől! Vágod?

- Mi van ha ez csak egy újabb hazugság? - kérdezte a lány. - Csak szórakozni akarsz velem?

- Most esedeztem a gyökér kegyelméért, elég egy szó, egyetlen baki, hogy kivégeztessen és ilyennek szórakoznék? - meredt a lányra dühösen. - Tudod, megígértem, hogy vigyázok rád, és egy férfi sosem hazudik! De ha annyira akarod el is mehetek! - indult az ajtó felé.

- Ne! - kapott utána a lány. - Ne hagy itt! Kérlek! - mondta szinte már könyörgően, mire a fiú arcán elégedett mosoly villant fel.

- Hazudtam neki! Sosem árulnálak el! - vallotta be. - Még a halált is vállalnám érted, de csak így menthettelek meg! - mondta mire a lány bólintott. - De erre nem lett volna szükség, ha hallgatsz rám és kint maradsz! - dörgölte a lány orra alá. - A drága Will azért még megfizet, hogy nem figyelt rád eléggé!

- Jó, rendben, beismerem, hiba volt bejönnöm! - mondta dacosan Alexis.

- Nagy hiba! Egyáltalán mi a francért kellett bejönnöd?! Nem tudtál volna odakint leülni a kis seggedre és megvárni, amíg én elintézem a dolgokat? Az túl egyszerű lett volna neked?!

Az ajtó hirtelen kivágódott, és mindketten riadtan rezzentek össze. De szerencsére nem a herceg lépett be, hanem a félholtra vert Lucast lökték be az őrök, majd az ajtót becsapták mögötte. 

- Lucas - kiáltotta a lány, majd a nyakába ugrott és olyan erővel szorította magához, hogy az majdnem megfulladt. - Annyira aggódtam érted!

- Ezt mondhatnám én is - nyögte, miközben visszaölelte a lányt. - Lexi, hogy jutott az eszedbe ekkora őrültség, hogy idejössz?!

- Bajban volt a barátom! - válaszolta, majd a fiú rámosolygott, és a másik alakra nézett, az arcáról lefagyott a mosoly. Mereven bámult rá. Szinte túlságosan úgy nézte, mintha valamit ki akart volna mondani, de nem tudta, hogy kimondja e. Mintha nem lenne biztos a dologban. De igaza volt. Mivel a másik jelzett neki, hogy ne beszéljen erről, most ne. De a lány figyelmét nem kerülhette el a kis incidens.

- Ti ismeritek egymást? - méregette őket gyanúsan.

- Igen.. mi tulajdonképpen - kezdte Lucas, de a másik a szavába vágott.

- Már nagyon régóta, barátok vagyunk - mondta Marcell, mire Lucas csak monoton bólogatásba kezdett, és a lányt kicsit zavarta, mintha valamit eltitkoltak volna előle, de nem tette szóvá. - De most erre nincs időnk - csapta össz+e a tenyerét, majd az erkélyajtóhoz lépett. - Ki kell jutnunk innen. Most!

- Te megőrültél? - rontott oda hozzá a lány. - Ugye nem hiszed, hogy engem bármivel rá tudsz venni, hogy leugorjak innen?! - nézett le az erkélyről. Nem voltak túlontúl magasan, de azért nem a legbölcsebb döntés lett volna onnan leugrani sem, csonttörés nélkül nem igazán úsznák meg akkor.

- Akkor remélem tudsz repülni, angyalom - jegyezte meg gúnyosan a fiú. - Mert akkor varázsold elő a hófehér tollas kis szárnyaidat, de marha gyorsan!

- Ha-ha-ha, mondhatom nagyon vicces vagy!

- Nem tudnátok ezt később befejezni? - lépet közbe Lucas. - Nagyobb gondunk is van most, minthogy ilyen ostobaságokon veszekedjetek.

- Rendben, akkor szerinted mégis hogyan jussunk ki innen?! Az ajtók előtt hemzsegnek az őrök, ez a legjobb esélyünk!

- Nincs itt valami amin lemászhatnánk? - kérdezte a lány.

- Fond be a hajad Rapunzel, és akkor lemászhatunk rajta - gúnyolódott. - Nem a mesékben vagyunk királylány.

- Muszáj mindent leszólni, bármit is mondok??!

- Na jó, akkor maradj ha akarsz, én megyek - mondta, majd könnyedén átlendült a korláton és leugrott. Szépen kecsesen landolt, majd pökhendin meghajolt és kacsintgatva nézett fel a lányra. De persze nem állhatta meg, hogy ilyen helyzetből se űzzön gúnyt.

- Ó Rapunzel, engedd le a hajad! - sóhajtotta.

- Idióta! - mormogta a lány.

- Ó mi az a halvány derengés mi áttör az ablakon? Csak nem Júlia, ki...

- Fogd már be!- kiabált le rá a lány, hiszen már úgyis mindegy volt, hogy meghallják e.

- Akkor ugorj le! - vágta vissza.

- Nem!

- Nyugi elkaplak! - folytatta.

- Akkor sem!

- Gyerünk már! Vagy itt hagylak!

- Biztos elkapsz? - kérdezte aggodalmasan, mire a fiú bólintott. - Nem, nekem ez nem megy.

- Lexi, éveken keresztül úgy szöktél meg előlem, hogy kiugráltál minden ablakon és megmásztad a kastély körüli kőfalat. Ne most ijedj meg!

- Ugorj már, angyalka! - kiabált föl.

- Ha leugrok most, akkor ezért megüthetlek? - kérdezte, mert rászánta magát az ugrásra.

- Bármit, csak gyere le onnan végre, mielőtt én megyek fel érted! - válaszolta, majd a lány elengedte a korlátot és ugrott. De ami a legrosszabb volt, nem az, hogy leeshet, és súlyosan meg is sérülhet, nem, nem ez volt. A lány számára a leginkább veszélyes dolog az volt, hogy tudta, nem fog leesni. Mert tudta, hogy a fiú elkapja. Nem kételkedett benne, hogy ha rajta múlik megsérülhet, mert nem. A legszörnyűbb az volt, hogy minden erejével bízott benne.

Remélem tetszett. Remélem hamarosan ismét jelentkezem.

Cup-cup♥