2014. augusztus 8., péntek

46. *Éji Ellentétek*

Szíííasztok kedves drága cukorfalat, imádnivaló, cukkcsi olvasóim, akik nem is haragudtok rám, ugye? (Most kell azt kiabálni, hogy nem) Na ez a beszéd, ezért szeretlek titeket ennyire! Tudom, tudom, tudom, egy szörnyű borzalmas, felelőtlen ember(ezt néha megkérdőjelezem) vagyok, aki csak a saját makacs feje után megy és balhézik, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja, de hagyjunk engem. Mióta is nem volt rész? Soksok napja, pár hete, talán már üti az egy hónapot is....nagyon nagyon sajnálom, de bizonyára megértitek, mivel nyár van, és bizonyára ti is nyaraltok, sokat pihentek, relaxáltok, fogyókúráztok (amitől idegesek vagytok és le akarjátok tépni mindenki fejét), bepasiztok, gyorsan szakítotok, aztán hárítjátok a békülést, kerülitek a buszon azt a hülye csávót, aki folyton zaklat és inkább vártok egy órát a kövi buszra, mert tudjátok, hogy pont azzal a busszal megy, inkább mész a kövivel, nehogy megint rád másszon, meg minden ilyesmi, tudjátok, amiket az emberek nyáron csinálnak....vagy csak én csinálok ilyeneket? Á dehogy, ti is biztos ilyeneket csináltok :D De ez nem kifogás, tényleg nagyon nagyon nagyon sajnálom! (De tudjátok mennyi idő az az 1. óra a buszmegben a sok hülye között, akik leszívják az agyadat? Bár még ez is jobb mint a buszos csávó...) De ha már ennyit kellett várnotok, akkor nem húzom az időt, még egyszer sajnálom, remélem megértitek és ezt minden olvasómnak küldöm! tudom rövid lett, de legalább végre hoztam valamit :D Remélem tetszeni fog :D És még valami, milyen lett az új design? És nem tudok dönteni, segítenél azzal, hogy oldalt szavazol? Sokat segítenél, kösszi előre is :DD Láww, nos akkor a rész :D


- Késtél - morogta egy gúnyos hang az éjszaka sötétjébe, mikor Alexis nagy nehézségek árán, a látási viszonyok nehézkes tompa fényében átbukdácsolt a kapuhoz vezető úton, majd az őröket kijátszva átmászott a hatalmas kőkapu egyik magas falán és lihegve, szúrós tekintettel nézett fel a férfira.
- De már ideértem! - küzdött azért, hogy ismét normálisan tudjon levegőt venni. - Mit akartál?
A férfi érdektelenül meredt előre, miközben a hatalmas kőfalnak támaszkodott. Ismét feketét viselt, sötét nadrágot, pólót és egy fekete köpenyt, a fejére húzott csuklyával mely árnyékba vonta arcát.
- Csupán szólni akartam, hogy ma hajnalban indulok, hogy kiszabadítsam Lucast. És addig is szeretnélek megkérni, hogy ne hagyd el a kastélyt és ne csinálj semmi őrültséget, amíg távol vagyok - oktatta ki a lányt, anélkül, hogy ránézett volna. - Pár napon belül visszatérek Lucassal együtt! Addigis ég veled hercegnőm! - lovagiaskodott, majd indult volna, de Lexi megragadta a karját.
- Várj! - húzta vissza. - Veled mehetek?! - nézett rá bociszemekkel. - Mert Lucas miattam van ott ahol, és segíteni akarok rajta.
- Szó sem lehet róla! -vágta rá.
- De miért nem?!
- Azzal segítesz neki, ha szépen visszamész a kastélyba, ahol biztonságban vagy és hagyod, hogy én végezzem a dolgomat és megmentsem. Csak hátráltatnál! - mondta nem túl kedvesen. - Meg emiatt sem - emelt fel egy hivatalosnak kinéző levelet, amit Lexi azonnal kikapott a kezéből. - Hé, azt nem szabad elolvasnod! Add vissza - próbálta elvenni a lánytól, de nem járt sikerrel.
- De hisz ez nekem szól! - bontotta ki a lány. - Hol szerezted?! És miért nem adtad oda?
- A szobádban találtam - válaszolta, mintha ez teljesen normális dolog lenne. - És azért nem adtam oda, mert tudom ha elolvasnád, akkor egyből megtennéd, ami benne áll és azt nem hagyhatom. Úgyhogy ide vele!
- Majd ha elolvastam! - kapta el a levelet, mielőtt a fiú ki tudta volna tépni a keze közül, majd gyilkos tekintettel meredt a fiúra. - Szóval ezért nem adtad oda?! - kiabált rá. - Mert azt hitted képes lennék belemenni ilyen őrültségbe?!
- Nem hiszem! - válaszolta könnyedén, majd kiragadta a lány kezéből a levelet. - Tudom, hogy megtennéd! Mivel te vagy a megtestesült kedvesség és szeretet, és tudom, hogy bármit megtennél Lucasért! És nem hagyhatom, hogy ezt is megtedd!
- Pedig muszáj lesz! Te nem fogtad fel mit írt?! - kiabált rá.
- Dehogynem - vonta meg a vállát. - És?
- Tisztán fogalmazott! Cserét akar! Engem Lucasért! És ha nem kapja meg amit akar, akkor megöli őt! - akadt ki teljesen a lány.
- Hidd el Lucas nekem is fontos, gyerekkorom óta ismerem őt, de ha választanom kell közte és közted, téged választalak! És tudom szemétség amit mondani fogok, de ő csak egy egyszerű testőr, míg te a hercegnő vagy, aki az országunk uralkodója lesz nemsoká! És mint ideiglenes testőröd nem hagyhatom, hogy kockáztasd az életedet! Majd én megmentem őt, a szavamat adom!
- Rendben! Akkor mint jövendőbeli uralkodód, megparancsolom, hogy vigyél magaddal! - válaszolta duzzogva.
- Arra aztán ne számíts! - füttyentett egyet, mire a fák közül egy éjfekete, gyönyörű csődör lépett elő. - Most indulok, pár nap múlva visszatérek. Nagyon remélem, hogy itt leszel, nem csinálsz semmi hülyeséget! Ígérem Lucas épségben vissza fog térni ide, csak tedd azt amit mondtam. - pattant föl a ló hátára, megbökte az oldalát, amitől az állat megfordult és elvágtázott a sötét erdőbe.
A lány duzzogva bámult utána, zavarta, amiért ilyen hangnemben beszélt vele, mintha egy ostoba kislány lenne, akinek megmondhatja mit csinálhat és mit nem, haragudott, amiért a fiú nem hagyta, hogy fele tarthasson és dühös volt, amiért ismét anélkül távozott, hogy megtudta volna a nevét. De a lányt, nem tudja megállítani.

- Te pedig arra ne számíts, hogy lerázhatsz! - morogta, majd visszasietett a kastélyudvarba. - Várj csak, remélem ráfagy az a fene nagy, gúnyos vigyorod az arcodra, mikor meglátsz! - dühöngött, miközben az éj leple alatt, kijátszva az őröket, besietett a királyi istállóba.
Megragadott egy nyerget és hűséges hátasa bokszába belépve felnyergelte a lovat, kantárt adott rá és kivezette az istállóból. A sötét, hűvös éjszakába szinte beleolvadt az állat aranybarna szőrével, és észrevétlenné vált a félhomályban. Alexis fel volt készülve, hiszen régen szinte minden nap kiszökött és a vadvilágot rótta, így könnyedén megtalálta a jól elrejtett, fából faragott íját, és a bőr tegezt, melyben tucatszámra sorakoztak a nyílvesszők, amikkel a lány, akár 50 méterről is pontosan el tudta volna találni egy támadó szemét. A tegezt a vállára vette és a bőr pántot átvetette feje fölött, hogy a hátán hordhassa, míg az íjat a nyereghez erősítette.
- Alexis! - érkezett egy távoli kiáltás, majd a lány meglátott egy sebesen közeledő árnyat, akiről azonnal felismerte az ő szürke szemű lovagját.
Villámgyorsan megvetette a lábát a kengyelben, majd másik lábát meglendítve, erősen kapaszkodva átvetette azt a ló túloldalára és a kantárt két marokra fogva, megsarkantyúzta a lovat, mely engedelmesen egy pillanat alatt vágtába szökkent át, kitörve a biztonságos kastélyból, mely börtönként védte eddig a lányt, hogy élete egyetlen, első és utolsó kalandját megélhesse.
- Gyerünk, Dakota - hajolt előre és a ló fülébe suttogta, amitől a fáradhatatlanul előre törő állat még inkább loholva törtetett előre. A sűrűn nőtt fák, ágak és bokrok között úgy mozgott, mintha világ életében ezt csinálta volna és hamar utolérte a nagyképű íjászt, aki lassan bandukolt előre fekete lován.
Lexi felkapta az íját, és egy nyílvesszőt illesztett rá, megfeszítette az ideget, alig célzott, majd elengedte és csak bámult a kilőtt vesszeje után, mely a rossz látási viszonyok ellenére is szelt át a levegőn és a csuklyás alak feje mellett pár centire haladt el, belefúródva egy közeli fába.
- A célzást még gyakorolnod kellene, hercegnőm - gúnyolódott, anélkül, hogy hátrapillantott volna.
- Ha az lett volna a célom,  hogy keresztüllőjek egy nyílvesszőt a tarkódon, hogy az a szemgödrödön keresztül jöjjön ki, már halott lennél - vágta rá. - Egyébként honnan tudtad, hogy én vagyok - kérdezte, mikor a lova a fekete ló mellé ért.
- Ha azt akarod, hogy meglepődjek legközelebb ne csörtess úgy végig az erdőn, hogy még a halottat is felvered, mert olyan hangos vagy! - hangjából egyértelműen sütött a cinizmus. - Másodszor, tudtam, hogy utánam fogsz jönni, mert makacs vagy és felelőtlen! És fogalmad sincs mi fog történni ha a mi drága Caspian hercegünk emberei meglátnak. Úgyhogy most fordulj meg szépen és sipirc haza!
- Azt már nem! Veled megyek, akár tetszik ez neked akár nem! - makacskodott.
- Nem venném hasznodat! Egész álló nap csak beszélsz, nem tudsz csendben maradni és halkan közlekedni, még csak a fegyverekhez sem értesz, hogy megvédd magad, ha ránk támadnak, engem pedig csak hátráltatni fogsz és elvonni a figyelmem, mert folyamatosan téged kell majd pesztráljalak! - morogta. - És ha nem fogtad volna fel, ha a mi drága Caspian barátunk megtudja, hogy a közelben vagy, mindent fel fog forgatni, hogy megtaláljon és hidd el, évekig voltam mellette, tudom, hogy előle nem lehet elbújni, megtalál és ha ez bekövetkezik, akkor ha én a helyedben lennék inkább ön kezűleg vetnék véget az életemnek, minthogy annak a barbár dögnek a karmai közé kerüljek, hidd el nekem.
- Hát képzeld! Tudok én csöndben maradni, és vigyázni magamra és ha megtalál a saját kezemmel verek vasat a szívébe! Mégpedig ezt - emelt fel a lány egy díszes tőrt, melyen a családja címere díszelgett, majd visszadugta a csípőjén feszülő bőrövbe, ahol több penge és tőr is sorakozott. - Remekül fog mutatni a mellkasában.
- Shh - csapta a kezét a fiú a lány arcára villámgyorsan, hogy befogja a száját. Zajt hallott és nem akarta, hogy a lány csacsogását meghallva, bárki is legyen, de meghallja és rájuk törjön, mert bizonyára ellenség lehetett. - Van itt valaki!
A lány egy nagy levegővétellel, szívta magába az oxigént a hirtelen ijedtségtől. Megérezte a fiú meleg kezét a száján, a bőréhez érve, lovak és széna jellegzetes szagát érezte rajta, és még valamit. Egy különös illatot, ami valahogy nagyon ismerős volt, de nem tudta honnan. Mintha az elméje legmélyebb zuga titkon őrizné ezt az illatot, de egy fal blokkolja a tudatának azt a részét, ami felidézhetné mire, vagy inkább kire emlékezteti ez az illat. Mert az az emlék túlságosan fájdalmas, inkább a tagadás és a bizonytalan tudatlanság, mint a fájdalmas valóság.
Megreccsent valami. Talán egy faág lehetett, vagy a levelek az avarban, ez most olyan közelről jött, hogy már a lány is hallotta már. A fiú lassan visszahúzta a kezét, bár még egyik ujját a szája elé emelve csendre intette a lányt, majd az íjra bökött. A lány megértette és lassan felemelte és egy nyílvesszőt fűzött az idegre, megfeszítve azt, készen arra, hogyha valaki kiugrik a bokrok sűrűjéből szíven lője. A fiú is így tett, bár az ő íja sokkal nagyobb és nehezebb volt, nagyobb, halálosabb nyilakkal, de ő is megfeszítve ugyanabba az irányba célzott. És a lány tudta, akár ellenség, akár barát lép ki a bokrok mögül, gondolkodás nélkül lelövi, míg ő egy pillanatig habozna, hogy a szívébe engedje a végzetes lövést.
Egy pillanatra megfagyott minden és ez évszázadokig tartó másodpercig semmi nem történt. Alexis hallotta, ahogy forrón lüktet a vére az ereiben, akár egy megállíthatatlan vörös folyam, hallotta, ahogy a fülében dobol, sokkal gyorsabban mint kellene. A szíve hevesen vert és az alatt az egy pillanat alatt a légzése felgyorsult, ő mégis igyekezett higgadt maradni, az egyenletes légzés kulcsfontosságú, emlékeztette magát. Egy nagyot lélegzett és bent tartotta, majd várt.


A burjánzó bokrok és ágak közül egy barna fej és egy jeges szempár bukkant elő, egy ébenszín csődörön vágtázva, szemei előtt a lány képe lebegve, azt kergetve tört utat a vadonban, hogy az ő nyomára bukkanjon. Alexis egy pillanat alatt ellazította minden izmát, lassan visszaengedve a kezét, apránként elernyesztve ezzel az ideget, amelyen a fiú majdnem halálát okozó nyíl feküdt. Amint a jégszín szemek kirobbantak a sötétből, a lány a társára üvöltött, hogy ne lőjön, és nem lőtt, pedig Lexi biztos volt benne, hogy az alak amint kilép a fák közül szíven lövi, de nem tette. Talán felismerte, és tudta, hogy a lánynak fontos. Will meghúzta a kantár szárát, amitől a ló azonnal megálljt parancsolt magának, és lassan ide-oda oldalra lépegetve próbált elférni a sűrűn nőtt növényzet körül, míg a herceg és a hercegnő tekintete elnyelte egymást.
- Te meg mi a francot csinálsz itt?! - förmedt rá a lány.
- Ugyanezt én is kérdezhetném - válaszolta válasz helyett.
- Majdnem lelőttelek - kiabált rá.
- Ha kérhetném, halkabban drámázzatok, nem szeretném ha még egy váratlan vendéget idecsalogatnátok ezzel a hangzavarral! - szólt bele a csuklyás.
- Ez meg ki? És miért vagy vele, itt, ilyenkor, egyedül? - faggatózott azonnal a fiú és lovát közelebb léptette a lányéhoz.
- Segíteni akarok valakin, akit te veszni hagytál! - vágta hozzá.
- Helyesbítek, én akarok segíteni rajta, ő csak követ és hátráltat - szólt bele a sötét alak, akiről Willnek nem nagyon támadt jó véleménye. - Nagy szívességet tennél, ha visszarángatnád a kastélyba. Leköteleznél!
- Természetesen ezt is fogom tenni! -válaszolt. - Mert nem hagyom, hogy a sötét, veszélyes erdőben mászkálj az éjszaka közepén, valami sejtelmes sötét alakkal, egyedül, valami gyermeteg ostobaságok miatt - szavait most már a lányhoz intézte.
- Nem megyek vissza veled! - vágta rá azonnal a lány. - Te pedig, mint már mondtam, nem fogsz lerázni vagy megszabadulni tőlem ilyen könnyen! Veled megyek, akár tetszik, akár nem!
- Én pedig nem foglak pesztrálni, vigyázni rád az idegen terepen és nem hagyom, hogy hátráltass. Úgyhogy maradsz! - förmedt rá a férfi, mire Will határozottan elkönyvelte egy tahónak, aki bár a lány érdekeit is nézi a megfogalmazása és a modora eléggé nyers.
- Látod?! Mindkettőnknek csak problémát okozol! Ő nem akarja, hogy vele menj és én sem akarom, hogy vele menj, sőt, nem is engedem meg, hogy vele menj! - parancsolgatott a fiú.
- Szerinted szükségem van az engedélyedre? Mert akkor nagyon tévedsz - háborodott föl a lány.
- Ez veszélyes kis kaland lesz és én már megszoktam, hogy egyedül dolgozom, úgyhogy valahogy érd el, hogy önszántából veled menjen, vagy rángasd haza, vagy akármi, csak vidd el innen.
- Hé! Egyikőtöknek sincs joga megmondania, hogy mit tehetek vagy nem! Te nem rázhatsz le, te pedig nem kényszeríthetsz rá, hogy hazamenjek! Azt csinálok, amit akarok, úgyhogy haza is mehetsz, mert ez nem hercegeknek való feladat lesz - próbálta elhessegetni a lány a zavaró betolakodót.
- Ha nem hercegeknek való, akkor felelőtlen, makacs hercegnőknek sem! - válaszolta ingerülten. - Lexi, ismersz engem. Tudod, hogy ízig vérig úriember vagyok, de ha most azonnal nem fordulsz meg a lóval és jössz velem vissza, akkor a szavamat adom, hogy lerángatlak a nyeregből a vállamra doblak és úgy cipellek vissza!
- Most aztán megijedtem! - gúnyolódott, mire a fiú leugrott a saját lova nyergéből és a lány felé közelített.
Lexi játszotta a megingathatatlant és a "most félnem kellene?" arckifejezést öltötte magára, de legbelül egy picit igenis tartott a vészesen felé közeledő fiútól. Egy pillanatra sem szakította el a tekintetét a róla, ahogy közeledő alakját figyelte vegyes érzelmekkel. Még soha nem látta a fiút ennyire, ilyennek. Szemében vadul lángolt a tűz melyet a düh csiholt benne és a lány makacs ellenkezése csak táplálta a tüzét. Egész teste megfeszült, miközben mozgott, arcán megkeményedtek lágy vonásai és ingerült kifejezés ült ki arcára. A lány próbálta nem mutatni, de igenis megijedt tőle, pedig tudta, hogy Will előbb vágná le tőből a saját kezét, minthogy őt bántsa, de akkor is, megijedt tőle. De ezt soha nem vallotta volna be.
A fiú komolyságot tükröző, elszánt tekintettel meredt a lányra, miközben megállt a lova mellett. Kezét felemelte és a lánynak nyújtotta. Szemeit a lányéba fúrta.
- Te is tudod, hogy jobban jársz, ha most leszállsz onnan! - mondta higgadtan.
A lányt kirázta a hideg a hangjától és hirtelen maga sem tudta miért, de behódolt. Úgy viselkedett akár egy engedelmes kiscica, aki dorombolva teljesíti a gazdája minden óhaját. A felé nyújtott nagy, durva kézbe csúsztatta az apró puha kezét, majd a lábát átemelte a nyereg túloldaláról és féloldalasan ült a nyeregben. Will a lány derekára csúsztatta a kezét és óvatosan megemelte, a súlya meg sem kottyant neki. Lassan, óvatosan ringatta, akár egy tollpihét, miközben leemelte a nyeregből. A lány ajkai közül egy halk sóhaj szakadt ki, mikor a lábai elérték a talajt és ő visszazökkent a valóságba. Will ott állt alig pár centire tőle, a teste majdnem a testéhez simult, az arca egészen közel volt, ő pedig olyan közelről nézett bele abba a jégszín szempárba, hogy szinte beleszédült, míg azok a lelkéig hatoltak. Háta a lovához simult, így nem tudott hátrálni, pedig megtette volna. Will közel volt, rettenetesen közel, túlságosan közel. Annyira, hogy a lányban fájó emlékek törtek fel, végiglüktetve az erein, és a szíve fájdalmasan szorult össze emlékeztetve őt, hogy legutóbb csúnyán összetört, mikor valakit ennyire közel engedett magához. A fiú bátyját!
- Csipkedjétek magatokat - szólt közbe az ott lévő harmadik személy, akinek hangjából sütött az elégedettség, hogy megzavarhatta az intim pillanatot. - Nem érek rá egész nap!
Will nagyot sóhajtott, majd elhátrált a lánytól és dühös tekintettel meredt az idegenre. Számára nagyon zavaró volt neki az alak, határozottan nem kedvelte. Lexi lesütötte a szemeit és nem mert egyik fiúra sem nézni, maga sem tudta miért. Egyszerűen úgy érezte az arca lángol és tűzben ég, kínosan érezte magát. De ez most nem számított, mert a barátja képe kúszott az gondolatai közé és elméjében ezáltal acél elszántság ébredt. Tekintetét a fiúéba fúrta és a lehető legkomolyabb arckifejezését felvéve, biztos, nem megremegő hanggal megszólalt:
- Nem megyek vissza! Lucas számít rám!

Fúú és ennyi lenne! Remélem tetszett és még egyszer nagyon nagyon sajnálom. Komiknak örülnék. Szeretek mindenkit és megpróbálok ezúttal nem 1 hónap múlva jelentkezni. Xoxo
Cup-cup♥

4 megjegyzés :

  1. Lora!!!!
    Szia! :D
    Bocsi, hogy csak most írok, de most volt időm elolvasni.
    Nagyon nagyon tetszett! Will!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!♥ Végre, már hiányzott!! Bár azt én se díjaznám, ha meg akarná mondani nekem, hogy mit tegyek.
    De Alexis is egyre nyafogósabb lesz, megérthetné, hogy a két fiú jót akar neki és meg akarják védeni.
    ÁÁÁ, nem is tudom, hogy kinek a pártján állok most :DD
    Na mind1!
    Nagyon tetszett! Várom a folytatást!
    Puszi ♥

    VálaszTörlés
  2. Szíííílviii!!
    Á, megkönnyebbültem! Már azt hittem megharagudtál rám, amiért hosszú ideje nem hoztam részt, vagy már nem tetszett a sztori és inkább csöndben maradsz, vagy nemtomi, de azt hittem már nem is fogsz írni... Látom tévedtem, szerencsére :D
    Hát én sem, nem hagyom hogy bárki megmondja mit tehetek, vagy ha mégis nemérdekel, megyek a saját fejem után...hmm na most esett le, miért szoktak néha fanniék ezzel húzni...Lexi in real world...Logikus.
    Mi az hogy nyafogós? Elveszítette az anyját, a testvéreiről kiderült, hogy nem is teljesen a testvérei, az apját gyűlöli, mert egy érzéketlen alak, aki tönkretette a boldogságát, elvesztette a szerelmét és te hibáztatnád azért, hogy nem hagyja, hogy az egyetlen igaz barátját is elveszítse? Mert én nem! ÉS igaz ők jót akarnak neki, de tisztelniük kéne a lány döntését, nem pedig kiabálni vele és erőszakkal visszarángatni a kastélyba és ott bezárni, hogy ne tudjon utánuk menni. Inkább mellette kéne állniuk és vele tartaniuk. Ez az, amit egy szerető férfi tesz a szeretett nőért! Szerintem Will hivalkodó, parancsolgató és erőszakos lett. Jó lenne ha visszatalálna önmagához, a szelíd csöndes Willhez aki tiszteli is Lexit és nem parancsolgat neki.
    Hát én tudom, mivel Lucas a kedvencem és egy bolond voltam mikor hagytam odaveszni, inkább vitték volna el Lexit...ahh szóval Lucast vissza kell hozni!
    Köszönöööm! Bár egy bizonyos szót nem kaptam meg...Imádikus nem volt??! Megpróbálok sietni, a Daniel rajongóknak üzenem, hogy egy kis nasit fognak kapni belőle, nem szilvi, nem darabolják fel, tudom, hogy erre gondoltál, hanem csak benne lesz a kövi részben az ő keserű élete Charlottal :D
    Cup-cup♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ne is mondd! Nagyon sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, dehogy haragudtam meg, csak el vagyok havazva teljesen. Annyi mindent kell intéznem az egyetemmel kapcsolatban, hogy mindig azon kattogok, hogy mit felejtettem el. Látod, most is kiment a fejemből valami: IMÁDIKUS volt a fejezet, bocsi, hogy elmaradt, nem tudom, mi van velem, totál hulla vagyok :D
      Oké, jó, lehet egy kicsit nyafogós :D
      Én sem értettem anno, hogy miért nyírod ki szegény Lucast, én is bírtam, vagyis bírom :D Pedig úgy reménykedtem, hogy Danielt saslikként látjuk viszont. Most csalódott vagyok! :(( :/ De sebaj! WILL!!!!!!!!!♥ Félti, azért ilyen parancsolgatós, de egyébként ez a tulajdonsága nekem se tetszik, de ő Will ♥ :D
      Puszi♥

      Törlés
    2. Jajj semmi baj! Nagyon örülök a sikerednek, awww, 4 év múlva megyek én is!! Aww, azt hittem már meg sem kapom :DD
      Azzé!!
      Hát nemtom, az csak olyan hirtelen felindulás volt, hogy majd jön Lexi után, de nem jött, úgyhogy ez van, de vissza kell hozni, és most nagyon beteg ötletem van, amit ha kifejtek a Daniel rajongók vinnyogni/sikítozni fognak örömükben....te meg megbolondulsz ha odajutunk :D Cöh, nem gondolod! Ő egy fontos alapköve a történetemnek! Na mondom én! Én sem bírom ha beleszólnak a dolgaimba. Mert aki azt teszi halott!
      Ijász♥ Ja tényleg majdnem elfelejtettem. Eddig olyan sokat hangoztattam, hogy az új kedvenc az új kedvenc, hogy ki is ment a fejemből bemutatni őt! Az íjász az!! Aww imádom! De a szívem Chrissé!
      Cup-cup♥

      Törlés