37. *Következmények*

A fénynyalábok lassan kapaszkodtak fel a horizonton, maguk után húzva a fényes Napkorongot. A kora reggeli fény, elárasztotta a sötét égboltot, eltakarta a fénylő csillagokat és messzire sodorta el az éj sötét árnyait, amelyek komorabbá festették a kastély szobájának falait, mint amilyenek valójában voltak. A hajnali fénysugarak elözönlötték az eget és berontottak a szobákba, keresztül a hatalmas ablakokon, halványan suhanva keresztül a hófehér függönyökön, lágy fénybe foglalva a még békésen alvók arcát.

Az egyik szobából halk szuszogás szűrődött ki. Szétdobált ruhadarabok hevertek a padlón, a szoba összes sarkában. A hatalmas hófehér franciaágy széttúrva, benne két nyugodtan, boldogan alvó szerelmessel. A fiú már egy ideje fent volt. Nem tudott aludni. Nem tudta mióta, talán csak percek, vagy már órák bámulhatta a mellette békésen pihegő kedvesét. Alexis mosollyal az arcán, nyugodtan szuszogott a fiú mellett. Hosszú haja szétterült a párnán és a rávetülő fénytől aranyként ragyogott. Daniel élvezettel nézte a lányt, szerette titkon bámulni őt, mikor nem figyelt, de így ilyen békésen, ilyen gondtalanul még soha nem látta. Kezével gyengéden kisimított egy elkóborolt hajtincset a lány arcából és a füle mögé igazította. A reggeli fény, halványan beszűrődött a szobába és a lány arcára vetülve, különös ragyogást adott a bőrének. Még halványabb színt kölcsönzött az arcának, nem sápadt volt, de halvány fehér bőre most még fehérebb volt, mint általában. A fehér takaró, ami a testét borította, szinte egy angyal selyem ruhájaként ölelte körül a testét, olyan hatást keltett, mintha a lány most pottyant volna le az égből. Hajának aranyos ragyogása és békés arca láttán Daniel szinte elhitte, hogy egy igazi angyalt tart a karjaiban. Az sem érdekelte volna ha a mennyek megbüntetik amiért elvette ennek a gyönyörű angyalnak az ártatlanságát és villám csap belé. Ezért az éjszakáért, élete legboldogabb pillanatáért az sem érdekelte volna ha meghal, mert már érdemes volt miért élnie. Ezért a boldog pillanatért.

Csak nézte a lányt, szinte magába itta a szépségét. Legszívesebben szorosan magához ölelte volna és soha többé nem engedte volna ki a karjai közül, de inkább csak nézte és néha-néha gyengéden végigsimított az arcán, vagy a hajával játszadozott. Nem akarta felébreszteni, annyira békés volt így. Az egész életét képes lett volna azzal leélni, hogy őt nézi. Ennél már csak akkor lenne boldogabb, ha a lány kinyitná azokat a csodaszép szemeit, amik csillogva ragyognak rá és szorosan karjaiba zárhatná. Ha a halálos ágyán feküdne, még akkor is mosollyal az arcán venné tudomásul, ha utolsó pillanataiban Alexis simulna karjai közé és ő lenne ez utolsó akit látna.
Az idő szinte rohant, míg a fiú számára észrevétlen maradt. A lány szempillái megrebbentek, ujjai lassan megmozdultak, majd fordult egyet, a fiú felé gurulva. A feje pontosan Daniel fedetlen mellkasán pihent. A lány még félálomban volt, ahogy Daniel átölelte és lágy csókot lehelt a homlokára. Alexis álmában felnyögött, vagy inkább morgott. Majd a fiú már csak annyit észlelt, hogy pár pillanat múlva nagy sötét szemek merednek rá.
- Jó reggelt, Angyalom - szólalt meg a fiú, halkan suttogva.

Lexi elmosolyodott a megszólításra és elpirult. Azok után ami közte és a fiú között történt, egy egyszerű becézgetés miatt pirult el. Alexis felemelte a fejét és lágyan, gyengéden megcsókolta a fiú ajkait. Daniel egy pillanat alatt karjaival átfonta a lány lepedőbe burkolt testét és maga alá temette. Alexis ajkait egy halk sikoly hagyta el, mikor a fiú fordított a helyzetükön, majd halkan kuncogni kezdett, miközben ismét elpirult.
- Szerelmem! El sem tudod képzelni, mennyire boldog vagyok! - suttogta halkan a lány fülébe. - Mostantól minden reggel melletted akarok ébredni! Soha többé nem engedlek ki a karjaim közül!
- Egyszer pedig muszáj lesz! - válaszolta a lány mosolyogva.
- Igen, végülis a gyerekeinket is akarom majd ölelgetni - mondta majd a lepedőn keresztül adott egy csókot a lány hasára. - Remélem terhes vagy!
- Daniel! - kiáltott rá a lány, de közben mosolygott.
- Miért? Ha gyermeket várnál tőlem, már csak az én feleségem lehetnél! És akkor együtt lehetnénk! De úgyis elszökünk innen! - vázolta fel a tervét. - Már ki is találtam a nevüket. - mondta majd a lány füléhez hajolt és belesúgott.
A lány elmosolyodott és még kisebbre összehúzva magát, egészen belesimult a fiú ölelésébe, aki szüntelenül csak a lányt bámulta.
- Jajj ne nézz már! - húzta a fejére a takarót. - Borzalmasan nézhetek ki!
- Soha nem voltál még szebb mint most! - húzta le a lányról a takarót. - Még így kócosan is, gyönyörű vagy!
- Most azt mondod, felöltözve nem tetszem? - kérdezte a lány, miközben az alsó ajkába harapott.
- Nem, csak így jobban tetszel, ruha nélkül, a karjaimban! - válaszolta huncut mosollyal.
- Nem gondolod, hogy fel kellene kelnünk? - kérdezte a lány, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy ismét elpirult.
- Nekem nagyon jó így, képes lennék örökre így maradni a karjaimban tartani téged és nézni, ahogy minden szavam miatt zavarba jössz - nevetgélt.
A lány ismét elpirult, a mai reggel már vagy századszorra. Elfordította a fejét, így meglátta a fiú éjjeliszekrényén lévő órát. Neonzöld színnek villogott rajta, hogy már fél 1 is elmúlt.
- Úristen! - kiáltott fel a lány. - Ha nem kezdünk el készülődni el fogunk késni! - próbált kimászni a fiú alól, de az mindig megragadta a derekánál és visszanyomta az ágyba.
- Kezdem azt hinni, hogy nem akarsz a karjaimban feküdni - jegyezte meg a fiú.
- Tudod, hogy legszívesebben ki sem kelnék közülük, de te meg nem akarhatod, hogy az apám megöljön, amiért elkéstem a bugyuta báljáról! - mondta Lexi.
- Igen, ebben igazad van! - ült föl, majd kinyújtózott és felállt.
Lexi is felült, de ő nem kelt fel, csak szorosan fogta össze maga előtt a fehér lepedőt. Daniel nevetve nézett le rá és felé nyújtotta a kezét, hogy kisegítse, de ő csak megrázta fejét.
- Ez után az éjszaka után még szégyenlős vagy előttem? - kérdezte mosolyogva, mire a lány bólintott.
Szerette a lányban ezt a belülről fakadó tisztaságát és lelkének megtörhetetlen ártatlanságát. Daniel a szobában szétdobált ruhadarabok közt nem látta a lány ruháit, így elővett egyet az ingei közül és azt terítette a lány vállára.

A lány belebújt a fiú ingébe, amin tisztán érezte az illatát és talán egy-két percig csak azzal múlatta az időt, hogy azt szagolgatta. Daniel mosolyogva figyelte a jelenetet. Lexi, mikor észrevette, hogy a fiú öt bámulja, csak könnyedén beletúrt a hosszú kiengedett hajába és hátradobta azt. Lassan kikelt az ágyból, majd a fürdő felé sétált.

- Te nem jössz? - kérdezte a fiút, aki meg sem mozdult.

- Ja, de igen - válaszolta, de valaki ebben a pillanatban kopogott. - Majd utánad megyek, csak először megölöm azt, aki egy ilyen csodás reggelen zaklatni mer!

- Oké - válaszolta a lány, majd eltűnt az ajtó mögött, ami hangosan csapódott be mögötte. Utána már csak a víz csobogását lehetett hallani.

Daniel egy nagy sóhaj kíséretében nyitotta ki az ajtót. Legszívesebben az ott álló képébe üvöltött volna, vagy az öklét nyomta volna inkább az arcába. Will állt ott, meggyötörten, szomorúan. Az arca néhány helyen piros volt, egy két helyen lila foltok takarták a sok pofon és ütés miatt. Daniel majdnem felnevetett, de legbelül sajnálta őt, mivel az öccséről volt szó és bűntudata volt.

Megcsókolta Lexit, emlékeztette magát. Megérdemelte!

- Dan, mielőtt bármit is reagálnál, csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőled! - kezdte, majd berontott mellette a szobába. - Tudom egy idióta, egy seggfej voltam. Nem lett volna szabad engednem a vágyaimnak! De tudnod kell, hogy az egész az én hibám volt, Lexi nem tehet semmiről, tőle is bocsánatot fogok kérni, ezután. Csak azt szeretném, hogy tudd sajnálom. hiba volt, az én hibám!

- Nagy hiba volt! Tudod jól mennyire szeretem őt! - mondta majd a szeme megakadt valamin.

Egy fekete ruhadarabon majdnem becsúszva az ágy alá, de elég észrevehetőnek, hogy ha Will odanéz azonnal leessen neki mi is történt. Legszívesebben kárörvendően az arcába köpte volna, hogy milyen szenvedélyes éjszakát töltött el a lánnyal, de ha ezt megtette volna, azzal csak Lexinek ártana, mert Will minden bizonnyal beköpné őket a drágalátos apjuknak, aki továbbadná Lexi apjának, aki pedig elevenen megnyúzná a lányt.

- Tudom, ahogy én is... - válaszolta Will.

- De te viszont az öcsém vagy és nem szeretném, ha veszekednénk - mondta miközben lassan elkezdett az ágy felé közeledni.

- Én sem, ígérem többet nem fordul elő, tiszteletben tartom, hogy Lexi téged választott - magyarázta.

- Kösz öcsi! - mondta, majd mikor Will elfordult villámgyorsan felvette a ruhadarabot és a háta mögé rejtette.

- Te is hallod? - kérdezte. - Folyik a víz!

- Igen, izé, mert éppen zuhanyozni készültem! Csak egy kicsit várni kell amíg bemelegszik a víz - hazudta.

- Ó, oké - hát csak ennyit akartam. Örülök, hogy sikerült megbeszélnünk - mondta, miközben Daniel sietve kezdte az ajtó felé terelni.

 Már majdnem kint volt, mikor Lexi hangja hallatszott és az ajtó kitárult és Lexi megjelent törülközőben.

- Daniel, nem láttad a melltartómat? - kérdezte, majd megjelent törülközőben és észrevette, hogy nincsenek is egyedül.

Daniel egy képzeletbeli pofont adott magának. Will a lányra meredt hatalmas szemekkel. Lexi fülig elpirult és szorosabban fogta össze maga körül a törülközőt.

- Úristen.. - nyögte sokkos állapotban a fiatalabb testvér.

- Viszlát öcsi - csapta rá Daniel az ajtót. - Basszus! - fordult a lány felé. - Meglátott! A francba!

- Ha elmondja bárkinek és az apám megtudja megöl! - kezdett aggodalmaskodni a lány is. - Ez bűnnek számít! Házasság előtt....

- Tudom, én is tudom jól! - fojtotta belé a szót nem túl kedvesen.

- Ne kiabálj - mondta sírós hangon.

- Sajnálom! Sajnálom! - mondta a fiú, miközben szorosan magához ölelte a lányt. - Nem kellett volna kiabálnom, te nem tehetsz semmiről!

- Mi történne velünk ha kiderülne? Nemrég azt mondtad, ha terhes lennék a feleséged lennék majd!!

- De nem vagy terhes! És, hogy ezt elkerüljék, engem jobbik esetben elküldenek innen jó messzire téged pedig azonnal hozzákényszerítenek Willhez, ha ezek után még hajlandó elvenni. Nem kockáztatnák meg, hogy teherbe ess tőlem! De ez nem történhet meg, ha az apáink közénk állnak elszökünk! Ahogy tegnap elmondtam!

- Rendben - egyezett bele a lány. - Bízom benned!

- Most addig is az egyetlen megoldás az,  ha rávesszük Willt, hogy tartsa a száját - válaszolta. - Figyelj! Megoldom! Nem lesz semmi gond belőle! Will az előbb mondta, hogy többé nem fog közénk állni! Te most menj, készülj el, legyél csinos és időben érkezz meg a bálra! Én beszélek Will fejével! Aztán pedig kitaláljuk mi hogy lesz!

- Oké - mondta a lány, majd visszament a fürdőbe és felöltözött.

Vagyis felvette a fehérneműit és Daniel ingét rá, mert a pólóját és a nadrágját sehol nem találta meg , majd így sietve végigrohant a kastélyon fel a szobájába. Lehet, hogy most picit féltek mindketten a következményektől, de egyikük sem bánta meg, sőt mindketten újra megtették volna, ha visszamehetnének az időben.

Az egész kastély szokatlanul kihalt volt, semmi zaj nem szűrődött ki a bezárt ajtók közül. Az egész vár néma hallgatásba burkolózott. Szokatlanul csendes volt minden, talán túlságosan is. Csak a lány hangos csörtető lépteit lehetett hallani, ahogy felrohant a lépcsőkön. Mivel csak fehérneműk és egy eléggé átlátszó ing fedte a testét, próbált a lehető leggyorsabban feljutni a szobájába, mielőtt valaki meglátja. 

Sikerült észrevétlenül feljutnia a szobájába, ahol egy nagy sóhajjal csapta be maga mögött az ajtót, aminek aztán nekivetette a hátát. Az ajkába harapott, hogy elfojtsa az előkívánkozó mosolyát és nevetését, majd amint körülnézett egy sikoly hagyta el az ajkait.

- Te meg mi a jó francot csinálsz itt? - kiabálta a lány, miközben összefogta maga előtt az inget, ami az előbb alig takarta el a testét.

Will állt a szobája közepén valamit a háta mögött rajtegetve és hatalmas szemekkel bámult rá. Látta, ahogy az ing félig lecsúszott a lány válláról, mikor az belépett és az egész testét végigmérte az alatt az egy pillanat alatt, mikor az ing nem takarta a testét.

- Én csak... - kezdte, de a szavak a torkára fagytak, az agya leblokkolt az előző látvány után.

- Te meghibbantál? Hogy képzeled, hogy csak úgy beosonsz a szobámba? - akadt ki a lány teljesen.

Még a hiányos öltözéke sem zavarta, így is könnyedén tudott üvöltözni a fiúval. Csak kicsit érezte kellemetlenül, magát az éppen a feneke alá érő ing miatt, mert tudta, hogy a fiú a fehér combjait bámulja.

- És ne bámulj már! Tűnj el a szobámból! - folytatta.

- Bocsánat - jött zavarba a fiú és elszégyellte magát. - Én csak...bocsánatot akartam kérni a tegnapi miatt. Tudod...a csók, meg minden... - habogott össze vissza, majd előhúzott valamit a háta mögül.

Egy hatalmas csokor vörös rózsa volt. Legalább 100 szál lehetett benne, az összes gyönyörű és hibátlan. Lexi ámulatba esett.

- Úristen Will, ez gyönyörű! - rohant oda azonnal a lány. - Ezt nekem hoztad? - nézett fel rá hatalmas bociszemekkel.

- Igen - adta át neki zavartan.

A hatalmas csokor akkora volt, hogy legalább eltakarta a lány eléggé fedetlen testét, így a fiúnak nem kellett azon erőlködnie, hogy visszafogja magában azt a vadat, ami tegnap kitört belőle.

- Ez kedves tőled - mondta kitörő örömmel.

- Öhmm, hát csak ennyit akartam - mondta zavartan a fiú, majd lassan az ajtó felé kezdett hátrálni.

- Ne! Várj egy kicsit! - szólt utána a lány, majd a hatalmas csokrot letette az ágyára, így a fiú számára ismét HD-minőségben tárult elé a lány teste.

- Mi az? - kérdezte, majd zavartan, erőlködve elfordította a tekintetét. - Öhm, nem vennél fel magadra valamit, kérlek? Így elég nehéz, számomra a közeledben maradni.

- Ó, persze, bocsika! Igazad van! - Alexis teljesen elpirult, majd gyorsan felkapott egy fekete selyemköntöst, ami a széktámláján pihent és belebújt. - Szóval- lépett elé zavartan, miközben összefonta maga előtt a karjait. - Igazából szeretnék kérni tőled valamit.

- Ha köze van a bátyámhoz, a szobájához és ahhoz, hogy azt a bizonyos ruhadarabot kerested törülközőben, akkor nem mondtam el senkinek, és nem is fogom. Tudom, milyen következményei lennének és bár én lennék a legboldogabb, ha feleségül vehetnélek, nem akarok közétek állni.

- Köszönöm - mondta majd felnézett a fiúra, eddig nem nézett a szemébe, nem mert. - Te jó isten! - látta meg a fiú arcát tarkító piros és lilás foltokat. - Ezt én csináltam? - érintette meg a fiú jobb járomcsontján lévő lilás foltot, amire a fiú felszisszent. - Bocsánat - kapta el azonnal a kezét.

Lehet, hogy pokolian fájt neki, de az a fájdalom azonnal eltörpült a boldogság mellett, hogy a lány megérintette. De azonnal vége szakadt.

- Nem, nem kellett volna megüsselek - mondta. - kétszer is!

- Nem, az én hibám volt. Semmi gond, megérdemeltem. Egy barom voltam!

- Oké, akkor szent a béke? - kérdezte a lány.

- Persze, és csak, hogy tudd, csak azt szeretném, hogy boldog legyél, még ha nem is velem, de örülök, hogy a bátyám mellett az lehetsz. De most megyek, nem akarom, hogy elkéss miattam - mondta majd kiment a szobából.

- Will - kiáltott utána a lány. - Köszönöm! Köszönök mindent - mondta őszintén, mire a fiú csak bólintott, majd elindult lefelé a kacskaringós csigalépcsők tömkelegén.

Alexis arcán egy nagy mosoly terült szét. Boldog volt, hosszú idő után, most végre ismét boldog volt. A lány lassan forgolódott a szobája falán lógó, hatalmas, földig érő tükör előtt. Egy hófehér pánt nélküli ruhát viselt, ami szabadon hagyta a vállát és a nyakát, valamint tökéletesen illett rá. A ruha ezüstszálas fűzője kiemelte a lány karcsú derekát és formás idomait. A ruha szoknyarésze, fodrozódva ölelte körül a lány testét és a hatalmas abroncsos szoknya körbesöpörte körülötte a padlót, mikor körbefordult.

A haja göndör csigákban omlott a válla alá, és még így is leért egészen a háta közepéig, majdnem a csípőjéig. Az elől lelógó tincseket egy laza félkontyba tűzték, ami alól könnyedén omlott le sötétbarna hajzuhataga. Az arca mellett egyetlen göndör, rakoncátlan tincs repkedett össze vissza, ahogy a lány forgolódott, keretezve ezzel a lány arcát és pajkos külsőt sugározva neki. A fejbúbján pedig ott viselte azt az ékes családi ékszert, amit soha nem szokott felvenni. Egy ragyogó, gyémántokkal kirakott tiarát, akár egy igazi hercegnő, kár, hogy csak külsőleg volt az, ezt jól tudta ő is. Ahogy a tükörbe nézett mindig meglátta azt a fiús lányt, rövidnadrágban, színes pólóban és tornacipőben, aki legbelül volt. Abban a bizonyos lila tornacipőben, ami most is rajta volt, mert esze ágában sem volt, felvenni egy csilli-villi magassarkút, amivel talán elérné az emberek átlagmagasságát, de ha ez kellett ahhoz, akkor inkább marad alacsony, de legalább rendesen járni is tud majd. Vagyis, most nem a lila cipője volt rajta, mivel ha már hercegnő legalább viselkedhetne úgy is. Fehér tornacipőt vett fel, hogy megadja a bálnak egy kicsikét a tiszteletet és ne lilában jelenjen meg. Tőle ez volt a maximum. Ez már haladásnak számított. Felhúzta a szoknyáját és vetett egy pillantást a csukákra, tökéletesek voltak a mai estére. Sőt, ha menekülni kell majd akkor is hasznát veheti, de volt még egy titka, de erről senki nem tudott.

Egyszerűen utálta ezt. A puccos bálokat, azt a sok idegen embert, ezt a nagy felhajtást a semmiért. Azt a rengeteg előkészületet és pénzkidobást, mindezt csak fellegészből. Egy nagyot sóhajtott.

- Áhh, miért nem születtem normálisnak? - kérdezte a tükörképét, de az csak meredten bámult rá. - Kösz a segítséget - suttogta a másának. - Most komolyan magamban beszélek?? Áhh, azt hiszem kezdek megőrülni! Kösz apa, ez is csak miattad meg a hülye bálod miatt van!

Egy nagyot sóhajtott, legszívesebben betörte volna a tükröt és azt az önelégült mását, akit a tükör mutatott neki, de akkor valószínűleg a betört üveg felsérti a kezét, ami nem olyan nagy gond, de összevérezte volna a ruhát, amit egyébként nem nagyon sajnált volna, de öltözhetett volna át, amit pedig nem akart, így is elég volt magára erőltetni ezt a hatalmas ruhát, amiben persze alig kapott levegőt, olyan szorosra fűzék a fűzőjét.

Hercegnő vagy, viseld el , mondta mindig az apja.

- A szépségért szenvedni kell - utánozta gúnyosan. - Akkor egyszer majd rád adok egy ilyen borzalmat és megnézzük te mennyire is bírod azt a rohadt fűzőt! - bosszankodott.

A falán kattogó óra egy nagyot kongott, pontosan 6 órakor, a lány megijedt tőle, hirtelen érte. Dühös, szikrázó tekintettel nézett a szerkentyűre.

- Fú, egyszer ki foglak dobni az ablakon, ha így folytatod - fenyegette meg az órát. - Megint a frászt hozta rám

!

De inkább ideges volt, tudta mit jelentett ez, most kell lemennie, különben az apja balhét rendez és a végén letépi a fejét. Egy nagy sóhaj hagyta el azt ajkait, majd kilépett a szobájából és elindult lefelé a kacskaringós csigalépcsőkön a hatalmas ruhájában, felkészülve a legrosszabbra. Tudta, hogy ez egy hosszú este lesz, és történni fog valami, valami ami nem biztos, hogy jó dolog. Egy nagy levegőt vett, majd lelépett az első lépcsőfokra és elindult lefelé...

Na ennyi lenne....huhúúúú a kövi részben bááááál!! áwwww!! történni fog ott egy két érdekes dolog! muhahahha

Komiknak örülnék, pusszancska!

Láw♥