2014. március 19., szerda

36. *Eredendő Bűn*

Hát sziasztok....megérkeztem az új résszel...ami hát, hú a végét csak erős idegzetűeknek ajánlom, és csapnék hozzá egy 16os karikát!! Szilvi, kérlek ne ölj meg!!! 



Will megrökönyödve bámulta a lányt, aki a bátyja karjai közt volt és az ő ajkát csókolta. A szíve darabokban hevert, egy pillanat alatt összetört és szilánkokra robbant a mellkasában. A szíve darabokra hullása nem volt olyan hangos, sőt inkább nesztelen volt akár egy madártoll, egy apró tollpihe lehullása a fényes márványpadlóra, szinte hangtalan. De akkor miért fájt a fiúnak annyira keservesen, mintha ki akarnák tépni mellkasából? Mert egyedül csak ő hallotta igazán.
Rosszabb volt ezt látnia, mint elviselni bármely fizikai fájdalmat. Amit belül érzett ezerszer rosszabb volt annál a fájdalomnál, amit az arcán érzett. A fájdalom belülről akarta szétfeszíteni a testét, aminek minden porcikája segítségért kiáltott. A lába földbe gyökerezett, nem tudott mozdulni, csak meredten bámulta a lányt, aki miatt így érzett.
Mintha a lelke ki akart volna szakadni a testéből, mintha egy kéz szorult volna a szívére, ami már csak azért dobogott, hogy pumpálja az ereiben sebesen rohanó vért, ami mindig felforrt és száguldozott, mikor meglátta a lányt. Tudta, hogy ő a másik fele. Akit neki szánt a sors, aki azért született, hogy vele legyen. Alexis jelentett neki mindent. Ő volt a kristálytiszta levegő, ami körülveszi és élettel tölti meg a teste minden porcikáját, amik most jelenleg apró darabokra akartak szakadni. A csillagok a sötét, Holdtalan éjszakában, amiknél csak a lány szemei ragyogtak szebben. A lelke hiányzó darabja. A tiltott gyümölcs, amibe soha többé nem haraphat bele, kinek nem érintheti többé bársonyos bőrét, vörös ajkaira sem lehelhet többé lágy csókolt és csillagként ragyogó szemeiben viaskodó érzelmek és harcias tűz lágy táncának sem lehet többé szemtanúja. Alexis volt az a lány, aki miatt Will arra vágyik, hogy mindent eldobva fusson hozzá, de mintha ólomsúly lenne a lábán, amit most nem dobhat le.
Most már én is tudom, mit jelent az, hogy bárcsak, hasított belé a gondolat.Ha aznap nem szökött volna ki... Ha aznap nem találkozott volna a bátyámmal, talán most az én karjaimban lenne. Ha Daniel nem szeretett volna belé..., sorolta végig magában, de túl sok volt a "ha". Ha Alexis nem lenne egy lázadó...Nem, ő pont így tökéletes!
Nem tudni meddig, talán pár pillanatig, néhány percig vagy talán hosszú órákig ácsoroghatott ott, lefagyva, megdermedve, az idő fogságába esve, szenvedve évezredekig bámulva ugyanazt a jelenetet, ami az agyába égett. Mintha az idő megállt volna, ami lehetetlennek tűnt. Will hallotta a másodpercmutató minden fájdalmas kattanását és a vére lüktetését, mégsem tudta elhinni, hogy telik az idő. Megfagyott minden és körülötte a világ egyszerűen darabokra hullott. A keserves pillanatban ragadva olyan fájdalmas, mint a feleslegesen kiontott vér lüktetése a vénákban, a felsebzett bőr alatt.
Will hiába érezte úgy, hogy egy hatalmas lyuk tátong a mellkasán, ahonnan valósággal kiszakították a dobogó szívét, nem volt rajta semmilyen seb. Csak a tudat, hogy a lány, kit szeret más fűti ajkait. Viszont ha szíve megszűnt dobogni, akkor miért oly keserves, ahogy két szerelmest nézi? Talán, mert a szerelmét a lány iránt, soha nem fogja tudni kiirtani magából.
Hosszú óráknak tűnő keserves várakozás után, az idő fogságába esve Will képes volt megmozdítani az elgémberedett végtagjait. A lába, amit eddig a padló magához láncolt láncaival, nem engedve, hogy megmozduljon, most visszatért beléjük az élet. Lerázta magáról az fájdalom és az idő vasláncait. Megszégyenülve, megalázottan kullogott el, többé hátra sem pillantva. Nem akarta újra látni, a kép így is örökre az elméjébe égett, ahonnan már soha nem fog eltűnni, csak keserves súllyal fog ránehezedni, a fiú megtépázott, cafatokban lógó szívére....


Alexis lassan húzódott el Danieltől. Kettős érzelmek kavarogtak benne. Nem tudta eldönteni mit akar. A fiút dühből, bosszúból csókolta meg, nem szenvedélyből, csak az azért, hogy a fiatal testvért megbántsa. Azt akarta, hogy megértse nem szereti őt. 
Nem, ez nem igaz. Legalább magamnak ne hazudjak, gondolta miközben a fejét Daniel mellkasára hajtotta, aki védelmezően átölelte őt. Mert érzek iránta....valamit. Mindig is volt köztünk egyfajta vonzalom de....Fogalmam sincs mi az! De Danielt szeretem, ebben teljesen biztos vagyok.
Fájdalmat akart neki okozni, de miután megtette már csak a féktelen bűntudatot érezte, ami belülről kezdte emészteni. Nem akarta bántani, vagyis mégis, de miután megtette már nem tartotta olyan jó ötletnek. Tudta, hogy a fiú nem csak barátként tekint rá, és még mindig nem mondott le arról, hogy feleségül vegye, de azt hitte tiszteletben tartja, hogy ő a bátyját választotta. De hiszen csak egy apró puszi volt, miért kellett ennyire felhúznia magát, ha neki állítólag semmit nem jelentett. Talán azért, mert legbelül, valahol a lelke legmélyén mégis jelentett valamit, de ezt még saját magának sem vallotta volna be soha, nem hogy másoknak. Az igazság az, hogy életében először félt. Megijedt azoktól a heves érzelmektől, amiket a fiú ébresztett benne. Azoktól az érzelmektől, amiket eddig csak Daniel iránt táplált.
A fiú is megérezhette a lányból áradó heves feszültséget, mert szó szerint remegett a karjaiban.
- Hé, minden rendben? - kérdezte, majd a lány álla alá nyúlva megemelte a fejét.
És akkor meglátta. A szemében különböző érzelmek viaskodását látta, tüzet és jeget, a lányban tomboló összes gondolatot és kétséget könnyedén ki tudta olvasni a lány könnyes tekintetéből. Daniel azonnal tudta, hogy a lány nem mondott igazat. Tudta jól, hogy igazából jelentett neki valamit ami közte és az öccse között történt, talán nagyon is sokat. Különben miért lett volna ennyire dühös ha nem jelentett volna semmit? De nem hibáztatta érte. Már az első pillanattól fogva tudta, hogy Will és Lexi nem közömbösek egymás számára. Még a hülye is észrevehette. Szinte izzott a levegő a szobában a feszültségétől és elfojtott érzelmek heves áradatától, ha egy helyiségben voltak. És ahogy titkon egymásra néztek, némán, tiltott álmot őrizve vágyakozva. Szinte felfalták egymást a tekintetükkel. Főleg Will. A lány megpróbált uralkodni magán, elnyomni azokat az érzelmek amiket Will iránt érzett, mert Danielt szerette.
A lány némán csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem, semmi sincs rendben. A benne viaskodó érzelmek teljesen átvették fölötte az uralmat és ő kénytelen volt behódolni a saját érzelmeinek, amik könnyeket csaltak a szemébe.
Daniel, nem tudta miért szomorú a lány. Rengeteg oka lehetett. Kiabált az öccsével és vele is, összeverekedett Willel és undorító dolgokat mondtak egymásnak a lány füle hallatára. Daniel már arra is gondolt, hogy azért, mert szégyenli magát amiért az öccse megcsókolta. De nem jött rá, az igazi indokra.
- Hé, semmi baj - suttogta, majd lágyan megcsókolta a lány feje búbját és gyengéden magához ölelte Alexis remegő testét.
Alexis a karjait Daniel köré fonta és úgy szorította magához, mintha a plüssmackója lenne. Fejét a fiú mellkasába temette és próbálta visszafogni, lenyelni a könnyeit.




- Én téged szeretlek! - emelte fel a fejét a fiú mellkasából, néhány nyugodt pillanat után. - És mindig is téged foglak! - mondta, miközben sötét szemeit a fiúéba fúrta.
- Tudom - suttogta Daniel, majd megcsókolta a lány homlokát. - És én is mindig CSAK téged foglak szeretni, amíg világ a világ! - válaszolta, mintegy szent esküként.
Olyan áhítattal és szilárd meggyőződéssel mondta, hogy a lány beleremegett a szavaiban bujkáló érzelmekbe. Mintha egy fogadalmat mondott volna, egy ígéretet egy szent esküt, amivel örökre egymáshoz láncolta magukat. Fogadalmukat egy rövid, de lágy és érzéki csókkal pecsételték meg. Ők már nem két külön lélek voltak, hanem eggyé váltak, egy lélek voltak két testben.


Az érzelmeik egy pillanat alatt a felszínre törtek és heves szenvedéllyel csókolták egymás ajkait, az első szent csók után. Szinte vibrált, fortyogott a levegő, ahogy a két test egymásnak feszült. Ugyanaz a szenvedély égett bennük, mint amit a reggel éreztek, de most sokkal intenzívebben, hevesebben. Minden mozdulatuk vággyal teli és szenvedélyes volt, ahogy a kezeik végigszántották a másik testét. Minden porcikájuk, minden sejtjük, minden idegszáluk beleremegett a szenvedélyes mámor pokoli gyönyörébe. Nem tudtak uralkodni magukon, elvesztették az eszüket. Csak arra az elemi ösztönre hallgattak, ami a bűnbe esés szélére sodorta őket. Mindketten jól tudták, hogy nem lenne szabad, de nem tudtak uralkodni magukon. Egymást akarták. Már egy parányi levegő sem fért el közöttük, de még mindig közelebb akarták érezni egymást magukhoz.
- Lexi - lihegte Daniel, ahogy megszakította a csókot. - Ha most nem hagyjuk abba, nem fogok tudni leállni.
- Nem érdekel -  suttogta a lány és ismét megcsókolta a fiút, aki egy pillanatnyi habozás után eltolta őt.
-Nem! Nem tehetjük!
- Igen - suttogta zavarodottan, miközben megigazította a pólóját, ami eléggé felcsúszott a hátán, ahogy a fiú keze besiklott alá. - Igazad van - válaszolta kicsit szégyenkezve. Azt hitte vele van a baj.
- Tudom, hogy neked ez mennyire fontos. Nem akarom elsietni - kezdte Daniel. - Még van bőven időnk, ráér majd csak az esküvőnk után - mondta, mire a lány teljesen ledöbbent. - Tudom, nem ilyen leánykérésről álmodoztál, sőt még gyűrű sincs nálam, de - kezdte majd féltérdre ereszkedett és megfogta a lány kezét. - Alexis Lawson, - ejtette ki a lány nevét, de olyan szenvedéllyel, amibe a lány beleremegett. - Szeretlek! És a világ legboldogabb férfijává tennél, ha hozzám jönnél feleségül!
A lány teljesen lesokkolódott, megdöbbent, de belül szinte ujjongott a lelke. Úgy érezte rögvest szárnyak nőnek ki a hátából és ő elrepül, vagy csak élete legszebb álmát látja, de nem. Mindez valóság volt. Meg sem tudott szólalni, csak bámult hatalmas szemekkel a fiúra, aki félreértette a hallgatását.
- Ó - állt föl. - Tudom hirtelenül ért, de azt hittem.. - nem fejezte be.
Nem tudta. A lány szó szerint a nyakába ugrott, élete legszebb álma teljesült.


- Igenigenigenigenigenigen! - ismételgette, miközben a szeme örömkönnyektől ragyogott.
- Tudom, sok minden akadályoz minket - kezdte Daniel, mikor a lány lenyugodott a kezdeti sokkos állapotból. - De a mi szerelmünk mindent túlél. Mert ez igaz szerelem. Te azért születtél, hogy velem legyél, én pedig azért, hogy veled.
- De, itt, hogy? és mikor?
- Ha bárki az utunkba áll, elszökünk, ketten, csak te és én! Letelepedünk egy kis faluban, távol a kastély minden szörnyűségétől. Szabadok leszünk és boldogok! Együtt! Csak te és én! - vázolta fel a terveit Daniel. - Meg persze, majd a gyerekeink, mert persze azok is lesznek! Egy göndör kislány és egy fiú! Hát nem csodálatos? Normálisak lehetnénk, boldogok! Mondd, hogy akarod!
- Akarom! - mondta ki, de ő maga is megijedt a hangjában bujkáló vágytól.


A lány lábujjhegyre állt és ajkát gyengéden a fiúéra nyomta. Csókja nem volt követelőző, azt akarta, hogy Daniel döntsön, aki azonnal viszonozta is a lány csókját, de sokkal szenvedélyesebben. Ismét felforrt a levegő, szinte tapintható volt közöttük a forróság. A lány szíve hevesen dobogott a mellkasában, félő volt, hogy kiszakad onnan. Karjával átölelte a fiú nyakát, miközben tovább falták egymás ajkait. Daniel a lábával berúgta a szobája ajtaját és szó szerint beestek rajta. A lány háta az ajtónak feszült, mikor becsukódott mögöttük.


 Daniel keze felkúszott a lány hátán, a pólója alatt. A lány zavarban érezte magát, fogalma sem volt róla mit kellene tennie, de ahogy a fiú tengerszín szemeiben nézett, azonnal elszállt belőle minden kétség.
- Biztosan akarod? - kérdezte, a fiú, mikor meglátta, hogy a lány egy pillanatra elbizonytalanodott.
- Soha semmiben nem voltam még ennyire biztos!
A fiú hallva a lány magabiztos, vágyakozó szavait könnyedén karjai közé kapta, megpördült vele és a hatalmas franciaágyra zuhantak. Úgy csókolták egymást, mintha az életük múlna rajta. Mindketten csak egymást akarták. A ruhák lassan kezdtek lekerülni róluk. Daniel gyengéden megemelte a lány hátát és kikapcsolta a melltartóját, majd elhajította a szoba sötétjébe. Majd magukra húzta a takarót, miközben forrón ölelték egymást, az idők végezetéig...

6 megjegyzés :

  1. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    Hát nagyjából ez volt az első reakcióm!!!!! Wííííííííí! Te én most olyan boldog vagyok!!!!:))
    Karácsony van, vagy a szülinapom, hogy ilyen résszel ajándékoztál meg engem??!:DD
    Egyszerűen fantasztikus rész lett....még mindig nem tudom felfogni, hogy megtörtént..:Dxd
    Annyira jól leírtad, hogy az elejétől a végéig elképzeltem... ne akard tudni, hogy a vége milyen lett a képzeletemben!!:D
    Fúú... még mindig nem jutok szóhoz, így inkább csak sikongatok ÁÁÁÁÁÁ!!!!!
    Fú te!!! most annyira boldog vagyok!!!:DDDDD

    Na de a folytatásra rátérve!
    Nagyon remélem, hogy valamilyen csoda folytán visszakerülünk a részbe, mert már nagyon szeretnék egy Hope-Thomas részt!!!;)
    Remélem érthető voltam... :DD
    Siess nekem!!!
    Szejetlek♥

    Pusszancs!♥

    Ui.: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ még mindig itt vigadok... tökre fel vagyok pörögve:DDD

    VálaszTörlés
  2. Úristen,....
    Áwww, hát örülök, remélem, akkor megvédesz majd Szilvitől :D
    Igen, utószülinapi ajándék csak pont egy hónapot késett :DD
    Áww nagyon szépen köszönöm, hihihi
    Hát én nem képzeltem el mi lesz utána, nem biztos,hogy tudni akarom.
    Fú öcsém, hát okéééé :DDDDDDD
    Jólvan, majd jöttök valamikor nneizguljááá
    Igen tökkéletesen érthető :)
    Sietek, nagyon♥
    Micu♥
    Cup-cup♥
    jólvan, de ha nem tudsz majd aludni az nem az én hibám!!

    VálaszTörlés
  3. LORA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    MIEZ? HMMM? MIEZ????????????????
    Nagyon érik az a sóbánya, nagyon, de nagyon. Daniel... hú, a kis... na jó, inkább nem mondok rá semmit. Szegény kicsi, édes Will szomorkodik, összetört a szíve, ezek meg itt rosszalkodnak a takaró alatt, hát szép mondhatom. Rémes...
    Természetesen imádikus volt, de azért mégiscsak volt benne egy óriási hiba, a végén sztem véletlenül Will helyet állandóan Danielt írtál... :D
    Akkor is Will való hozzá és kész, téma lezárva:D
    Puszi♥♥
    u.i.: Nem öllek meg, de csak mert ígértél nekem valamit :D

    VálaszTörlés
  4. Hát Szilvi izékebizéke...
    Hát ez csak egy rész volt! Nem kell komolyan venni!!
    Hát, érik bizony....oda fogsz száműzni....Ne szidd őt!! Vigasztald meg, biztosan örülne neki. Hát igen, nagyon gonoszak...
    Jajj köszönöm szépen, igen, technikai hibák adódtak és izé az igazából Will akart lenni...legyen szép napod.
    Hát majd meglátjuk. De óvatosan lázadozzál, mert Fanni leszúr....
    Cup-cup♥
    Fú cukkcsi vagy! Mit is??

    VálaszTörlés
  5. Lora! :)
    Ettől a résztől most nagyon boldog lettem!!! :D Imádtam, annyira jó volt! Ezt még elfogadom szülinapi ajándéknak! :D
    Tényleg nagyon örülök a résznek, csak egy valami volt benne amitől még sem volt minden felhőtlen...
    Will! Annyira sajnálom szegényt, tudom az elejétől kezdve Daniel-fan voltam, de borzasztó azt látni, hogy szenved... Én igazából mindkettőjüket nagyon szeretem, de ezután a rész után nem nehéz kitalálni, hogy kit imádok jobban! :D
    Imádikus volt, ahogy te mondanád!
    Siess a kövivel! :)
    Szejetlek♥

    VálaszTörlés
  6. Danaaa!
    Jajj hát reméltem is! Kösszcsi :D Hát igen, végülis....na mind1
    Jajjj döntsd már el, hogy Will vagy Daniel fan vagy kérlek!! Mert különben sosem fogok majd a kedvedben járni! Igen, a szívem szakadt meg érte, ahogy írtam, hát pedig el kellene döntened...hmm de ha a jövőre is tervezni akarsz, akkor megsúgom, hogy most nem ez a páros lesz fölényben.
    Köszönöm :D
    Sietek
    Micu♥
    Cup-cup♥

    VálaszTörlés