34. *Bűntudat*

Húhaaaa, ez volt az első reakcióm mikor végigolvastam!!! Fúúú...hát alig találok szavakat, teljesen extázisban vagyok. Előre is bocsika a hibákért. SZILVI EZT NEKED KÜLDÖM! hátha megihlet egy Chrisra részre♥♥ Csinálhatnák ezt! hihihhi meg persze egy kedves barátomnak, akinek ismét nagyon nagyon boldog szülinapot kívánok :DDD szejetlek titeket♥ Na jó ennyi volt wííí :DD Ja és a zene ami nagyon illik hozzá!

Ross Copperman♥Holding on and Letting go

- Fel kellene kelnünk! - szólalt meg Will.
A két "gyerek" még mindig a földön fetrengett.
- Mit gondolnának rólad, ha meglátnának így? - kérdezte cukkolva a lányt.
- Rólam? Miért pont rólam? - kezdte a lány. - Inkább rólad mit gondolnának! Szerinted engem érdekel mások mit gondolnak rólam? Nekem már úgyis mindegy. Rólam itt mindenki tudja, hogy egy neveletlen, makacs bajkeverő vagyok - vonta meg a vállát Lexi. - De te viszont, tisztelettudó, felelősség teljes herceg vagy. Vajon mit fognak gondolni ha meglátnak a földön fetrengeni? - vágott vissza a lány.
- És engem szerinted érdekel mit gondolnak rólam? - kérdezte a fiú.
- Igen! - jelentette ki egyszerűen a lány, majd felült. - Téged csak az érdekel, hogy az apád mit gondol rólad!
- Ez nem igaz! És ezt te is tudod - tápászkodott fel a földről, majd a kezét a lánynak nyújtotta. - Gyere, kelj fel!
- Azt mondod nem érdekel, mégis azonnal felkeltél, amint megemlítettem a nevét, mert tudod, hogy elítélne azért, mert egy kicsit szórakoztál és nem épp hercegien viselkedtél - mondta a lány, még mindig a földön csücsülve.
- Higgy amit akarsz, nem érdekel mit gondolnak rólam. Senki véleménye nem érdekel, főleg az apámé nem! - mondta a kelleténél feszültebben.
- Senkié? - kérdezett vissza Lexi. - Akkor miért magyarázkodsz nekem arról, hogy nem érdekel, hogy bárki mit gondol rólad? Miért érdekel, hogy én mit gondolok rólad, ha állítólag senki véleménye nem érdekel?
- Talán a tiéd mégis - válaszolta egyszerűen. - Tessék, megkaptad a választ, most már kelj fel onnan! Késő van, már rég aludnunk kellene! - nyújtotta ismét a kezét a lánynak, aki elfogadta azt.
Will felsegítette őt a földről, de a kezét nem engedte el, csak amikor Lexi szinte szó szerint kitépte a kezét a fiúéból. Csak álltak a folyosó közepén és bámultak egymásra egy rövidke pillanatig, ami nekik egy évezredes várakozásnak tűnt, mire egyikük megszólalt.
- Most mire gondolsz? - kérdezte meg a lány.
Will jégkék szemeiben tűz lángolt, vad vágyakozás, amit a lány tisztán ki tudott olvasni belőlük. Elemi ösztönként ragyogott a szenvedély heves lángja a fakó, szürke szempárban. Alexis megbánta, hogy rákérdezett, mert egy pillanatra megrettent a fiú tekintetében ülő elszántságtól, annyira heves érzelmekkel nézett a lányra.
Arra, hogy megcsókollak!
- Biztosan tudni akarod? - kérdezte határozottan, és a lány megrémült a hangjában bujkáló szenvedélytől.
Mondj igent, hadd tegyem meg! Ne! Inkább kérlek mondj nemet, hadd menjek innen, mielőtt elveszítem az eszem és egy olyan dolgot teszek, amit nem lenne szabad.
- Felejtsd el! Inkább nem kérdeztem semmit! - visszakozott a lány, majd megfordult és indulni készült.

Mennem kellene.

Mielőtt elveszítem a józan eszem,

És egy nagyon rossz dolgot teszek.

És ennek az órának több jelentősége lenne, 

Mint korábban valaha.

Mennem kellene.

Mielőtt még gyengébb lesz az önuralmam,

És elveszítem minden hatalmam.

És ebben a percben nagyobb bűnbe esnék,

Mint korábban valaha.

Mennem kellene

Mielőtt teljesen elhagy a tisztességem,

És olyan történne amit nem szabad megtennem.

És ebben a pillanatban nehezebb lenne visszalépni,

Mint korábban valaha.

/Mennem kell.../
/Én írtam/

Will egy kobra sebességével nyúlt a lány után és jobb felkarja köré fonva kezét, könnyedén visszafordította maga felé. Alexis hátán a gerincén, végigfutott valami kellemes bizsergés, ahogy a fiú meleg keze a bőréhez ért. Óvatosan emelte fel a tekintetét a fiú arcára, akinek jégkék szemeiben megtörhetetlen elszántság ült. Pillantását szinte belefúrta a lány sötét szemeibe, amik most riadtan csillogtak. Még soha nem látta a herceget így viselkedni. Ő egy úriember, de akkor most mi ez a nézés és ez a szokatlan agresszió, ahogy a kezét nem éppen finoman a lány karjára szorítja. Mi az az állati vágy a tekintetében, az a szenvedély ahogy a lányra néz. Mi az a pillantás, ahogy most a lányra néz, amivel szinte meg akarja babonázni, transzba ejteni.
Alexis érezte, hogy Will karja megfeszült az elfojtott feszültségtől, érezte és látta is, ahogy az izmai megfeszülnek a ruhája alatt, ahogy megpróbálja visszafogni magát, miközben a karjánál fogva még közelebb húzza magához a lányt. Érezte, ahogy a tenyere szinte lángolt, égette a bőrét, ahol hozzáért. És a fiú hirtelen túl közel volt. Az arca hirtelen csak pár centire volt a lányétól. Alexis túlságosan is elveszett a fiú hideg szürke szemeiben, amik most szó szerint lángoltak, szinte magába szippantották a lányt, aki csak zuhant és zuhant, egyszerűen elveszett a fiú szemeiben.

- Alexis! - suttogta Will kétségbeesetten. - Ha most nem mész el a közelemből....Ha most azonnal nem mész el.... - lehelte egyre zaklatottabban.
- Miért akarod, hogy elmenjek? - kérdezte a lány még mindig a jégkék szemeket csodálva. - Az előbb nem hagytál távozni, most pedig el akarsz küldeni? Mi a franc bajod van? - tört ki a lány.
Eleinte meg volt rémülve, talán még félt is egy kicsit a fiútól, aki úgy nézett rá mintha fel akarná falni, bekebelezni a lelkét. De hirtelen észhez tért. Mióta hallgat ő másokra? Mióta teszi azt amit mások mondanak neki? Még ha az a valaki Will is?
Azért se megyek el, döntötte el magában. Még ha olyan ijesztő is ahogy rám néz, nem fogom azt tenni amit ő mond! A magam ura vagyok!
- Nem akarok ismét bűntudatot érezni! - sziszegte a fiú pár centire a lány arcától.
Alexis érezte a Will testéből áradó melegséget, a teste melegét, a lehelete melegét, ami csiklandozta az arcát és a nyaka bőrét. A tekintetét még mindig nem tudta elkapni a fiú szemeiről, amik egyre jobban megijesztették a lányt. Félt, de ezt soha nem vallotta volna be. Félt, de nem tudta miért, hiszen csak Will volt vele. Félt, de nem állt szándékában távozni.

Levi Kreis♥I Should Go

- Miért éreznél bűntudatot? - kérdezte a lány suttogva.
- Mert olyat akarok, ami nem lehet az enyém! Mert másé! - suttogta és még közelebb hajolt.
Lexi kellemetlenül érezte magát és kénytelen volt egy picit hátrahúzódni, már amennyire tudott, mert a fiú még mindig fogta, inkább szorította a karját és húzta magához.
 - Will - suttogta egy kicsit rémülten a lány, majd megpróbálta elszakítani a tekintetét a fiú gyönyörű jégkék szempárjától és most sikerrel járt.
Igyekezett többé nem nézni a fiúra, inkább a padlót vagy a falakat kezdte bámulni. Túl büszke vagy inkább makacs volt, ahhoz, hogy bevallja feszélyezve érzi magát és a felkarján a fiú szorítása sem éppen kellemes, de inkább várt, minthogy ezeket beismerje. Inkább türelmesen várakozni kezdett, hogy Will elengedje a karját, de ez nem történt meg. Helyette megérzett egy puha, meleg kezet az álla alatt, ami megemelte ezt, így kénytelen volt ismét a lenyűgöző szempárba nézni, ami ismét rabul ejtette őt. Csend honolt a folyosón, egyikük sem szólt egy szót sem, egyikük sem akart, de nem is tudtak volna mit mondani, csak bámultak egymásra vegyes érzelmekkel, mindent elsöprő vággyal, de egyikük sem mozdult. Mindkettejük szíve hevesen, pontosan egy ütemre dobolt, Will szíve a szenvedélytől verdesett kolibriszárnyként mellkasában, míg a lány próbálta csak az ijedtségre fogni, de talán legbelül már tudta, hogy nem amiatt van. Lexi lábai remegtek és talán össze is esett volna, ha Will nem tartja meg, talán ez volt az egyetlen haszna annak, hogy olyan erősen szorította a karját.
Will ismét közelebb hajol, túl közel. Az arca pontosan ott volt a lány arca előtt. És egyre jobban közeledett. Lexi rájött mit akar a fiú,
Te jó isten! Most meg akar csókolni? kapcsolt az agya villámüzemmódra. Nem! De igen, mégis!
Eközben Will egyre csak közeledett és nem úgy tűnt, mint aki képes lenne leállni. De Lexi nem mozdult. még csak el sem fordította a fejét.
Mit csinálok? Hagyom, hogy megtegye?
- Will - kezdte kétségbeesetten, de a fiú meg sem hallotta. - Will állj le! - kezdte, de nem volt túl meggyőző a hangja. - Ne merd!

Will még mindig nem hallgatott rá, Alexis pedig képtelen volt megmozdulni, mintha földbe gyökerezett volna a lába. A fiú ajka a lány ajkához ért. A viselkedése ellenére lassan, lágyan, gyengéden ért össze az ajkuk. Alexis szemei, amik egy pillanatra le akartak csukódni, hirtelen felpattantak. Visszatért belé az élet és amilyen erősen csak tudta hátrarántotta a fejét és a karját szó szerint kitépte a fiú szorításából. A kezét meglendítette és egy határozott mozdulattal pofonvágta a herceget, aki a nem túl erős, de azért eléggé érezhető ütéstől magához tért a kezdeti "teljesen elment az eszem és agresszív állat módjára rá akartam mászni a bátyám csajára" állapotból.
Lexi hátrált pár lépést, de nem akart elmenni. Will fejéből elszállt az a bizonyos rózsaszín köd, ami teljesen elborította az agyát. A szemébe visszatért a korábbi vágyakozó pillantás és eltűnt belőle a vadállatias agresszivitás. Lassan teljesen visszaváltozott a jól nevelt úriemberré, a tisztességes herceggé, aki az imént teljesen elvesztette az önuralmát.
- Úristen! - kiáltott föl, mikor rájött mit is tett majdnem. - Sajnálom Lexi! - indult meg a lány felé, aki azonnal hátrált.
Lexi a kezével megérintette az ajkát, amin még érezte a fiú ajkainak melegét.
Hogy tehettem? Hagytam, hogy megcsókoljon! gondolta miközben teljesen sokkos állapotba került.
Az elméje kitisztult és rájött, miért is nem lett volna szabad ennek megtörténnie. Rájött miért volt ez akkora hiba. Ebben a pár percben, ami a lánynak egy örökkévalóságnak tűnt, megfeledkezett Danielről.
- Hogy tehetted? - kérdezte Lexi kétségbeesetten.
- Lexi...én...nem tudom mi ütött belém - kezdett magyarázkodni a fiú. - Én csak... Istenem! - ütött bele öklével a falba.
- Én a bátyádat szeretem! Hogy tehetted? Hogy teheted ez meg vele? Pont vele?
- Miért nem hallgattál rám? - üvöltött rá a lányra, akinek már könnyek szöktek a szemébe. - Mondtam, hogy menj innen! Mondtam, hogy tűnj el a közelemből! - kiabálta.
- Te nem hagytál elmenni! Te rántottál vissza! Sőt még ha utána akartam sem tudtam volna elmenni olyan erősen szorítottad a karomat! - szólt vissza a lány könnyes szemekkel.
Will ekkor kapott észbe. Tényleg szorította a lány karját.
Minden az én hibám volt, ismerte be.
A lány karjára nézett, amin tisztán látszott egy nagy vörös folt, amiből ki tudta venni a kézlenyomatát. Bántotta a lányt! Hogy tehette?
- Úristen Alexis! Annyira sajnálom - indult meg felé.
- NE! Hagyj békén! Ne gyere a közelembe! - kiáltott rá a lány, majd villámgyorsan megfordult és elviharzott.
Will csalódottan bámult utána. Elrontott mindent. Most már a lány barátja sem lehet és a testvérét is elárulta. Micsoda szörnyű ember vagyok, gondolta.
A herceg bűntudattal és fájdalommal vegyes tekintettel bámult a távolodó lány után és tisztán ki tudta venni, hogy a lány könnyeit törölgeti, ahogy elviharzott. A szíve fájdalmasan dobogott a mellkasában. Fájdalmat okozott a lánynak, testileg lelkileg.
De ezzel egy időben egyik kezével megérintette az ajkait, amin még ott égett a lány forró ajkainak pecsétje. Ott égett rajta és most már örökké fog is. Édes nyomát rajta hagyta.


Úristenkém, mi lesz még itt? Szilvi? Na? Látod, te szórakozol az érzéseimmel én jófej vagyok és azt adom amit te akarsz! Legyél te is cuki! Vagy kénytelen leszek a kövi részben megcsinálni a csillár jelenetet!
Többiek, vélemény? tetszett? ki akarja most megölni willt? ki lexit? ki engem? Wíí Daniel rajongók? a lázadást szervezitek? Pedig Lexi megpofozta!! Na jó nem pofázok, azt inkább ti tegyétek majd komiban :D
Cup-cup♥