12. *Kezdődjön a Bál*

Alexis szíve úgy verdesett, mintha a mellkasa egy kalitka lenne, melybe egy megvadult kolibrit zártak. Lucas sietve terelte be őket a kastély oltalmat nyújtó falai közé, miközben parancsokat osztogatott az őröknek.

- Kettőzzék meg az őrséget, senki nem juthat be, akinek nincs hivatalos meghívója értettétek? - bólintottak. - Valamint két tucat katona fésülje át az erdőt, mindenhol nézzenek körül és bárkit találnak, fogják el! - adta ki a parancsokat, majd a figyelme visszaterelődött a lányra. - Ülj le - mondta szinte lenyomva egy fotelbe. - Hozz egy pohár vizet - szólt az egyik cselédlánynak, aki pillanatok alatt el is rohant érte.

- Figyelj Lexi, nagyon fontos, hogy mindent részletesen elmondj. Mi történt? - kezdte a vallatást.

- Én csak ki akartam szellőztetni a fejem. Tudod, hogy többször jártam már odakint, és soha nem történt semmi. De most más volt. Ott volt ez az alak, és ha Daniel nincs ott... én lehet, hogy nem jöttem volna többé haza...

- Ebbe bele se gondolj. Visszajöttél és nincs semmi bajod. Ugye? Vagy megsérültél? - kezdett el a lány körül sürgölődni, aki lassan kortyolni kezdte a vizet, amit a szolgálólány hozott neki.

- Jól vagyok, csak kicsit megijedtem.

- És biztos vagy benne, hogy édesanyád...

- Igen, de... most így belegondolva nem tudom. Tucatnyi alkalma lehetett volna, hogy elkapjon, és hiába mellettem csapódtak be a nyilai, valamiért sosem rám célzott, hanem szándékosan elvétette.

- Nem számít, az az őrült, bántani akart, és akár édesanyád gyilkosa akár nem, ezért halállal fizet - morgolódott a fiú. - Én magam fogok gondoskodni arról, hogy megfelelően utánajárjanak ennek. De te most már nyugodj meg, biztonságban vagy, itt senki nem bánthat.

- Tudom - erőltetett magára egy mosolyt.

- Lehet, hogy kicsit érzéketlennek fogok tűnni, most hogy halálközeli élményben volt részed. De tényleg halott leszel, ha nem jelensz meg apád előkelő rendezvényén.

- A francba! Tudtam, hogy valamit elfelejtettem. Lucas nem tennéd meg nekem...

- Nem, a legutóbb is falaztam neked, és elvittem helyetted a balhét. Tudod, hogy nem szívesen vagyok atyád társaságában. Bocs Lex, ezúttal nem megy...

- Jólvan! Egy fél órát vállalok, de komolyan mondom hányást szimulálok, ha kell, hogy távozhassak! - érvelt a lány. - Gyere Daniel! Keresek neked egy öltönyt.

- Hé, arról szó sem volt, hogy nekem is báloznom kell. Mert nem akarok! - próbált ellenkezni a fiú, de a lány már rángatta maga után a lépcsőn.
- A birodalom hercegnőjét nem szokás visszautasítani, uram! - nézett rá mogorván a testőr.

- Lucas, hagyd már! Nem tett semmi rosszat. - förmedt rá, mire az lehajtotta a fejét és meghunyászkodva bámulta a padlót.
- Úgy értem, örülnék a társaságodnak.
- Biztos jó ötlet apád előtt egy idegen férfival mutatkozni? - próbált ellenvetni a testőr.
- Igen. Hátha észhez térne! És lehet a herceget is elüldözném, ha látja nem kérek belőle! Kérlek Daniel.

- Rendben. Igazi megtisztelés...megtiszteltetés lesz..veled..önnel mutatkozni, hercegnő - próbált illedelmesen viselkedni, és bevágódni Lucas előtt, nem túl nagy sikerrel.

- Remek! - ragadta meg, és felfelé kezdte vonszolni a kanyargós csigalépcsőkön.

- Menjetek vele - utasított Lucas két őrt - Az ajtaja előtt várjatok rá. Ne hagyjátok egyedül!

- Biztos jó ötlet ez? - csóválta a fejét Daniel, amikor megtorpant a lány ajtaja előtt. - Mármint a testőröd majdnem kitépte a karomat, mert egyáltalán hozzád szóltam. Nem biztos, hogy be szeretnék menni.

- Lucas nem akart bántani. Csak rettenetesen félt engem mindentől. Te pedig idegen vagy. Azokat pedig nem szereti. De ha megismer, rájön, hogy jó ember vagy. És ugyanúgy kedvelni fog mint én! - mosolygott rá.

Daniel megdöbbent mikor elé tárult a lány szobája. Annyira bensőséges érzés volt odabent állni. Úgy érezte volna, mintha tettek nélkül vetkőztetné le, egészen amíg meg nem látja a lelkét, melyet a szoba hűen tükrözött. Letisztult, világos színek ölelték körül, a bútorok finoman megmunkált darabok voltak. A fiú annyira elmerengett, hogy alig hallotta meg a lány szavait, aki egy pillanattal később magára hagyta.

A szoba, Alexis lelkének kinyilvánulása egyszerre volt, tiszta, komoly, és légies, mégis egyszerre gyerekes és mégis túlontúl korához illő. A hófehér, hatalmas baldachinos franciaágy pedig annyira hívogatónak tűnt. Szinte késztetést érzett hogy beleugorjon, és az óriási párnák közé vesse magát.

Tekintete tovább kalandozott. Az éjjeliszekrényen állapodott meg.

Egy festmény hevert rajta, lefelé fordítva. Felmerült bennem a gondolat, hogy talán nem kéne a személyes dolgai közt turkálnom, de a kisördög ott motoszkált bennem; bizonyára véletlenül borult föl. Nem bírtam megállni, hogy ne emeljem föl. A kezembe vettem. Egy copfos kislány nevetett vissza rám, sötét, már-már fekete szemei megbabonáztak, mintha egyenest a lelkemet akarná meglátni. Azonnal felismertem. De kirázott a hideg, mikor a mögötte álló nőre néztem. Alexis szakasztott mása volt.

Ugyan az a vékony arc, a kissé elnyílt telt vörös ajkak, az az nemesi elegancia ami rajta honolt. Kivéve, hogy arcát hamvasszőke haj keretezte, és hiába néztek vissza rá halványkék szemek, ugyan az a tekintet volt, s ugyan azok az érzelmek kavarogtak benne, mint a lánya szemeiben. Mert ő kétséget kizáróan Alexis édesanyja volt.

- Két percre hagylak magadra és máris a cuccaim közt turkálsz? - szólalt meg mögötte hirtelen az ismerős hang, melynek csengése mindig mosolyra deríti, most viszont majd kiugrasztotta belőle a lelkét.

- Te aztán jó kis nevelést kaptál! Beosonni mások mögé és ijesztgetni nem éppen illedelmes dolog, nem mondták még? - fordult felé.

- De, mondták! - a szeme megakadt a képen. Daniel is észrevette. - Ó - nézett ő is rá. - Bocsánat, én nem akartam - azonnal visszatette. - Nagyon hasonlítasz édesanyádra. Igazán lenyűgöző nőnek tűnik.

- Igen..az - erőltetett magára egy mosolyt.

- Remélem lehetőségem lesz megismerni - mosolygott rá, de Alexis nem viszonozta.

- Én lennék a legboldogabb, ha bemutathatnálak neki. De sajnos nem lehet... Ő..

- Bocsánat, nem akartam tolakodó lenni. Miért is érdekelné a királynét egy egyszerű közember fia - szomorodott el, hogy a lány szerint nem méltó az anyja társaságára. Bár ez jelenleg így is volt.

- Az anyám halott - nyögte ki nehezen, mire a fiú megdöbbent, azonnal bűntudata támadt, amiért azt feltételezte szégyenlené őt előtte, miközben mindvégig halott volt. - Hoztam neked egy öltönyt - terelte el a témát. - A bátyámé.

- Én...

- Azt hiszem, jobb ideje felöltöznöm, már így is késésben vagyunk - viharzott ki a szobából, de mikor az ajtó becsapódott Daniel még így is hallotta a belőle feltörő hatalmas sóhajt, majd ziháló légzését.

Mikor pár perccel később visszajött a ruháival együtt az édesanyja emlékét is levetette, és már a báli ruhájában tért vissza. Lassan körbeforgott, hogy megmutassa nekem magát. Az uszályos szoknya körbesöpörte körülötte a padlót, ahogy megfordult és a fiúra mosolygott. Egy világos, krémszínű, vállnál csipkés ruhát viselt melynek húzott derékrésze és kivágott háta kiemelte karcsó derekát. Kebleit eltakarta a csipke, így egyszerre volt rendkívül visszafogott, mégis vad és lenyűgöző a kivágott háta miatt.

- Túl merész? Túl sokat mutat? - esett pánikba, mikor a fiú nem mondott semmit. A szoknya tüllös aljával kezdett babrálni idegességében. - Mit is gondoltam... Inkább keresek egy visszafogottabbat!

- Ne! - tört ki a fiúból. - Úgy értem, nem szükséges. Gyönyörű vagy így. Egyszerűen, lenyűgöző. Lenyűgöző. - ismételgette.

Teljesen elvörösödött, hiába próbált a göndör fürtjei mögé bújni. - Öhhm, te is jól nézel ki!
A méret majdnem tökéletesen egyezett, csupán az ingen látszott, hogy feszül, hiszen Christian nem rendelkezik izomzattal. De ezt a kis szépséghibát a zakó ügyesen eltakarta. Alexis még megigazította a fiú nyakkendőjét. Majd egy mélyet lélegezve, elindultak lefelé.

És ennyi....

Puszóka ♥