Alexis olyan volt akár egy megvadult kismadár, akit egy kalitkába zártak. Bár tudta, hogy nem törhet át a rácsokon, mégis újra és újra a rideg ketrec oldalaihoz ütközött. Vergődött, kapart, rugdosott, és sikoltott is volna, ha hangja nincs elfojtva. Kétségbeesettebb volt mint korábban valaha, mert ezúttal nem tudta, mi tévő legyen. Ez alkalommal még ő sem tudta mit kéne tennie. De a támadója nem akarta bántani. Nem is volt támadó, inkább védelmező.
- Shh! - ismerős hang suttogása cirógatta a fülét. - Én vagyok! - folytatta, mire a lány minden kétsége elszállt, és felhagyott minden menekülési szándékával. - Maradj csöndben - lehelte a fiú, hangjában olyan komolysággal, hogy a lány, ha akart volna, se tudott volna megszólalni. - Most nagyon figyelj! A lehető leghalkabban és legóvatosabban kezdjünk el hátrálni, az erdőszéle felé, rendben? - mondta, majd végre lefejtette kezeit a lány szájáról, aki végre felé fordulhatott.
- Ühüm - bólintott lassan.
Daniel óvatosan kipillantott az eddig menedéküknek szolgáló tölgyfa mögül, majd a lányt, a kezénél fogva, húzni kezdte maga után. Szép lassan, alig észrevehetőek voltak, míg a lábuk alatt a falevelek el nem kezdtek recsegni. A következő pillanatban egy újabb nyílvessző csapódott be mellettük, az öreg tölgyfa törzsébe.
- Felejtsd el, amit mondtam. Rohanj, ahogy csak tudsz - jött az újabb terv, és mindketten őrült módra, futni kezdtek, amerre csak láttak. Daniel villámsebesen rohant, maga után vonszolva a lányt, aki kétségbeesetten pillantgatott folyamatosan a hátuk mögé. - Gyere már - rántotta be a fiú egy újabb fa mögé. - Idefigyelj! Amilyen gyorsan csak tudsz, tűnj el innen! Értetted? Én pedig lekaszabolom azt, aki bántani akart. - lökte volna előre a lányt.
- Ne! Nem mehetsz! - rántotta vissza őt. - Nem szabad! Itt nem.
- Alexis, eressz! Megállítom ezt az őrültet! - rántott a karján, de a lány csak nem eresztette.
- Nem figyeltél merre jöttünk?! Nyugat felé! - mondta a lány kétségbeesetten. - Ha még száz métert megyünk előre, lesz ott egy hatalmas kereszt. Ott gyilkolták meg anyámat! Lábon lőtték egy íjjal, majd elvágták a torkát!
A lány fejében már rég összeállt a kép. Már a legelején sejtette, hogy ez a titokzatos alak nem lehet más. És bármennyire is szeretett volna bosszút állni rajta, a vérét ontani, annak, aki az ő anyjáét ontotta, de nem tehette. Fegyvertelen volt, és nem akarta, hogy a fiú miatta, kockázatot vállaljon, és megsérüljön. Nem lehetett önző a felesleges bosszúhadjárata miatt, az édesanyját úgyse hozná vissza.
- Alexis - sóhajtott szánakozóan.
- Ha odamész megöl!
- Akkor mit csináljunk? Fussunk? Merre?
- Észak felé, 300 méter, és elérjük a kastélyt. A fák északi oldalán nő a moha, tehát arra kell mennünk - mutatott a megfelelő irányba. - Felkészültél? - bólintott. - Akkor gyerünk!
"A csönd elviselhetetlennek tűnt. Alexis érezte, ahogy a kegyetlen némaság ott dobol a fülében, minden egyes lélegzetvétel után. Csak bámult előre, maga elé. Nem értette, mi folyik körülötte. Hallotta a hangokat, tisztán ott csengett minden szó a fülében, de a jelentésüket nem tudta feldolgozni. Még túl kicsi és törékeny volt ehhez.
Látta a tekinteteket, amik az ő arcát fürkészték. Látta a bennük megbúvó szomorúságot és gyászt, és látta a kárörvendést is az udvari tanácsadók szemében. Nem értette miért bámulják, nem vele kéne foglalkozniuk, hanem az anyukájával. A fehér köpenyeseknek nem őt kéne ápolgatniuk, hanem az édesanyját, neki nagyobb szüksége volt rá. A kislány kétségbeesetten kapaszkodott minden reménysugárba, melyek egyre inkább halványodni látszottak. A hullámok összecsaptak a feje felett és ő képtelen volt a felszínen maradni. Ólomsúly nehezedett a lábaira, így bármennyire is próbált felfelé úszni, egyre csak süllyedt, ahogy a sós víz az arcát marta.
- Apu? Anyu jobban van már? - kérdezte a 10 éves gyermek, kinek halk kérdése oly súlyos terhet hordozott. Szavai megannyi vádló szóként verődtek vissza a trónterem falairól, felkavarva a szívekre nehezedett port.
- Nem - jött a válasz valahonnan, de mielőtt a kislány bármit is megérthetett volna, mindenki hátat fordított neki. A trónterem lassan teljesen kiürült, csak ő maradt ott egyedül, bámulva az ürességbe.
Leült a trónra, lábait felhúzta és a mellkasához szorította. Olyan aprónak tűnt a hatalmas aranyozott széken. Védtelen volt és sebezhető. Szemét a falon lógó festmények sokaságára függesztette. Az uralkodók csarnoka. Minden őse, kik azon a trónuson ültek, melyen most ő, ott volt az arcképük. Ott lógott Charles nagypapa képe, aki a nagymamája társaságában nézett vissza rá. Rögtön amellett pedig egy festmény a saját szüleiről is, de ezúttal le volt takarva. Egy sötét, selyemszerű anyaggal, melyen csak az édesanyja lélekig hatoló szemei törtek át.
Alexis egy veszélyes helyre született; a királyi udvarba, ahol ezidáig csak édesanyja tudta megvédeni. Most viszont egyedül maradt, gyönge volt és sebezhető. A ravasz udvari tanácsnokok pedig alig várták, hogy kivethessék hálóikat erre a gyönge kismadárra, kire már nem vigyázott senki. Már körmeiken érezték, ahogy a fiatal húsba marhatnak, megmérgezve elméjét, hogy saját bábukként rángassák, mert a gyász ezúttal mindenkit elvakított."
Lucas feldúltan csörtetett végig a kastélyon, bár legbelül ő maga is tudta, hogy hiábavaló, hiszen a lány bizonyára kijátszotta az őrséget és a kastély falain kívül tartózkodik. De próbálta türtőztetni magát, nehogy a király még megvádolja azzal, hogy nem végzi tisztességesen a munkáját. Ami részben igaz, mert nincs olyan nap, hogy a lányt ne veszítené szem elől. Tudta, hogy nem esik baja de ettől függetlenül aggódott, ahogy mindig, hanem volt tudomása a makacs leányzó hollétéről.
Ám ezúttal még inkább oka volt az aggodalomra, hiszen a lány eltűnt, és bizonyára nem szándékozik korán hazatérni, mert valószínűleg elfelejtette az esti összejövetelt. Vagy talán nagyon is tudtában van, csak nem szándékozik megjelenni. De ezzel csak a fiút hozza kellemetlen helyzetbe, akinek kötelessége felelősséget vállalnia érte az apja előtt, aki követelni fogja, hogy a lánya jelenjen meg. És Lucas nem volt hajlandó elviselni újra a király dühét.
Elindult a kastélyt széle felé. Nem volt más választása, vissza kellett hoznia a lányt. És ha elkapja, akkor jajj neki.
- Alexis! Hová tűntél már megint? - bosszankodott magában. - Kezdem azt hinni, hogy azért csinálod ezt, hogy engem bosszanthass! Hé ti ott! - kiáltott két őr felé, akik rögvest úgy kihúzták magukat mint akik karót nyeltek. - Nem láttátok a hercegnőt?
- Mi? - kérdeztek vissza, majd egymásra néztek. - Nem, mi nem! Nem láttuk!
- Akkor jó. Csak mert ha kiderül, hogy a kastély falain kívül tartózkodik, és a ti figyelmetlenségetek vagy hanyagságotok miatt került erre sor, akkor felelősségre vonásra számíthattok. Szóval, biztos nem járt erre? - keményített be a fiú, mire a két őr lefagyva rázta a fejét. - Remek. További jó munkát! - gúnyolódott, majd meghallotta azt a hangot, amit ezidáig keresett.
- Lucas!!! - hallotta az őrtornyokon kívülről, és nem töltötte el megnyugvással a fiút.
- Nyissátok a kapukat - vetette oda a két őrnek. - Most azonnal! - kiabált, mire azok, megtették.
Lucas olyan sebességgel mozdult az erdőből érkező két fiatal felé, hogy azok fel sem eszméltek a sokkból, de a testőr már a földre vitte az idegen fiút. A karját hátracsavarta, hátán a lapockái közé térdelt, és fejét leszorította a földre.
- Ha a birodalom hercegnőjének ártasz, az egész birodalom ellen vétkezel. Ez esetben pedig a büntetésed azonnali halál! - mondta a földhöz szegezve, miközben egy pillanat alatt kitörhette volna a nyakát, ha úgy akarja, de a lány szavára várt.
- Ha a birodalom hercegnőjének ártasz, az egész birodalom ellen vétkezel. Ez esetben pedig a büntetésed azonnali halál! - mondta a földhöz szegezve, miközben egy pillanat alatt kitörhette volna a nyakát, ha úgy akarja, de a lány szavára várt.
- Lucas mit művelsz? Hagyd őt! - kiabált rá a fiúra.
- Bántott téged? - szegezte neki a kérdést. - Bántott? Rögtön megölöm, ha igen!
- Nem, ő a barátom! Engedd el! - könyörgött a fiúnak, aki csak nem akart leszállni róla. - Kérlek Lucas, van nagyobb gondunk is!
- Az biztos! - mondta, eleresztve a fiú kicsavart végtagjait. - Befelé! - ragadta meg a lány karját, és a kastély felé kezdte ráncigálni. - Van fogalmad róla mi történhetett volna odakint? És ha bármi történik veled tudod kit vonnak felelősségre?! Igen! Engem! - kiabált a lányra. - Mi lett volna ha bajod esik? Nekem kell vigyáznom rád! Arról nem is beszélve, hogy az apád mit tenne velem!
- Hé, haver, elsőre is értette - tápászkodott föl a földről Daniel majd megragadta a fiú karját, amivel a lányt a kapu felé rángatta. - És magától is tud menni.
- Alexis, indulj befelé! Most - mordult rá. - Téged pedig többet meg ne lássalak a kastély közelében különben bepanaszollak a királynál, hogy veszélyezteted a lánya életét! Világos voltam?
- Lucas! Nem az ő hibája! - szólt a lány de hiába, a dühe fékezhetetlen volt.
- Nem érdekel! Befelé! Azonnal! Mára épp elég fejfájást okoztál nekem! - képtelenség volt józan szóval hatni rá.
- Lucas nem maradhat idekint! Valaki megtámadott minket!Szerintem anyám gyilkosa visszatért! És ezúttal rám vadászik! Ha itt marad megöli mert velem látta!
- Rendben! Csak indulj már befelé! Ennek pedig jobb lesz mihamarabb utánajárni!
- Lucas nem maradhat idekint! Valaki megtámadott minket!Szerintem anyám gyilkosa visszatért! És ezúttal rám vadászik! Ha itt marad megöli mert velem látta!
- Rendben! Csak indulj már befelé! Ennek pedig jobb lesz mihamarabb utánajárni!
És ennyi :D Ha nem untad magad halálra dobj egy komit :D
Sietek a kövivel
Puszó...♥ :D
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése