2014. július 2., szerda

45. *Feszült Hallgatás*

Sziasztok! Tudom egy szörnyű ember vagyok!! Megígértem, hogy amint vége a nyelvvizsgának a sulinak meg minden egyébnek bepótolok minden lemaradást, erre tessék, hetekig nem hozok részt...Nagyon sajnálom, de most olyan sok minden történt. Közmunka, sok hülye gyerek, akik elől el kell menekülni, mert különben rajtad lógnak egész nap és nem hagynak békén, sok hülye érzelem és csalódás megint....hüpp-hüpp...szomojú vagyok...erről jut eszembe...meglett a nyelvvizsga eredményem is...Egy órán keresztül bőgtem mikor megkaptam...:'''/Áhh, soha többet...Ja, amúgy meglett, azért bőgtem :) öhh, de hol is tartottam, valamit elfelejtettem....ja igen! Adél! Áww annyira jól esett a levél, hogy ennyire vártad már az új részt szóval ezt a részt most neked küldeném...áhh szegénykém, mindig a legpocsékabb részeket küldöm neked...Valamint Szilvinek itt is utólag Boldog Szülinapot!! Hmm pedig már írtam néhány helyen, de ez se maradjon ki :DDD Öhh van még valami az tuti...öhh nemtom, ja igen összecsaptam a részt, ezért lett rossz, siettem vele...Siettem?! 2 nap alatt alkottam valami kis rövidet a másik felét meg gyorsan összecsaptam...sajnálom..öhh és még volt valami amit mondani akartam de már nem tudom mi volt az...Majd a végén leírom ha eszembejut, addig is remélem tetszeni fog, hát...ez!

Cary Brothers-Belong



A levegő valósággal megfagyott a teremben, amikor Alexis belépett az étkezőbe. Az ott lévők zavart, feszült tekintetekkel néztek össze vagy méregették egymást, mivel nem tudták, hogy mire számítsanak. Jópár napja hirtelen minden megváltozott a lány és Will közözz és a köztük lévő feszültség, szinte kézzel tapintható volt. Alexis nem nézett a fiúra, ha közeledett felé szándékosan odébb ment, vagy egyszerűen keresztülnézett rajta és úgy tett mintha nem is létezne, pedig akármi is történt köztük, Will megpróbálta helyrehozni.
Hope nem túl finoman oldalba bökte Christinát, aki először felhorkant, mikor barátnője könyöke az oldalába vájódott, de a vörös lányt nem nagyon érdekelte. Ő csak ki akarta faggatni a lányt, hogy mit tud erről a kínos helyzetről, mert zavarta, hogy a vacsorák már napok talán hetek óta így telnek és ő zavaros tudatlanságban senyvedett.
- Ezekkel meg mi a franc van?! Eddig csak egymás körül forgott a kis világuk! - mérgelődött a lány.
- Fogalmam sincs, Hope. De ne avatkozzunk bele, ez az ő dolguk, ha Lexi nem mondta el, akkor bizonyára nem akarja, hogy beleszóljunk. Majd ők megoldják - jött a bölcs válasz.
- Majd ők megoldják - vékonyította el a lány a hangját és feldúltan utánozta Christinát.
Közben a lány néma és kíváncsi tekintetek hálójába gabalyodva vonult végig az étkezőn, majd megállt az asztal mellett. Will végig követte a szemével, ahogy egyre közeledett, majd felugrott és odasietett hozzá, hogy kihúzza a széket, de amint mellé ért, mintha a lány észre sem vette volta átsétált az asztal túlvégébe és leült a barátnői mellé.
Will csalódottan sóhajtott. Tudta, hogy hibát követett el, hogy mindent elrontott azzal, hogy hazudott neki és helyre akarta hozni. Mindent csak azért tett, hogy a lányt védje és most ez lett belőle. Alexis rá sem nézett, hozzá sem szólt, úgy tett mintha nem is létezne és ez fájt a fiúnak a leginkább. Tiszta szívvel szerette a lány, bármit megtett volna érte, de ezt az állapotot egyszerűen képtelen volt elviselni.
Ha gyűlölnél legalább, de csupán nem szeretsz, nekem ez nem fáj, a kínok kínja ez, gondolta magában.
Csak leste a lány, némán figyelte minden mozdulatát rezdülését. Ha már szólni nem szólhatott hozzá, legalább nézhette őt és ez egy kis megnyugvással töltötte meg szívét. Nézett rá hatalmas szürke szemeivel és várta azt a pillanatot, mikor a lány fölnéz és tekintetük összekapcsolódik, de ez nem történt meg. A lány nem szólt semmit, nem nézett felé, de a fiú látta mozdulatai tükrében azt az erőfeszítést, ami ahhoz kellett, hogy ne nézzen rá, látta hogyan fordítja el szándékosan tekintetét, mikor a szeme sarkából már megpillantotta őt. Látta azt az erőfeszítést, ami ahhoz kellett, hogy visszatartsa őt. Legalábbis azt hiszi, hogy látta és ez maradt az egyetlen menedéke, ami arra késztette, hogy ne törjön össze.
James és Richard, a két király zavartan kétségbeesetten nézett össze. Ők sem értették, hogy mi történt a gyerekeik közt és lett olyan a légkör, mint amikor megérkeztek a kastélyba pár hónapja. Ugyanaz a feszült, barátságtalan, ellenséges hozzáállás sugárzott a lányból. James kitalált egy tervet, amivel talán szóra bírhatja őket.
- Hercegnő, milyen elragadóan nézel ki - dicsérte meg a lányt, akit tiszta szívéből gyűlölt. - Te nem így gondolod, Will?
- De, persze, Alexis mindig gyönyörű és bájos - válaszolta és nagy mosollyal a lányra nézett, azt remélve, hogy végre ő is ránéz, de a lány, mintha meg sem hallotta volna.
- Alexis - köhögte az apja. - Nem akarsz mondani valamit?
- Köszönöm felség, igazán kedves öntől - nézett fel egy pillanatra a királyra, majd visszatért a tányérján lévő étel piszkálásához. Nem volt éhes, csak muszájból volt ott.
Hope nem bírta tovább ezt a néma feszültséget és azonnal megrohamozta a lányt, amint adandó alkalom adódott rá. Az elmúlt napokban is kérdezgette már, de soha nem kapott válasz és most telt be a pohár, válaszokat akart.
- Mi történt kettőtök között?! - kérdezte, de hangját nem sikerült visszafognia.
A teremben lévők úgy tettek, mintha meg sem hallották volna, csak megjátszották, hogy békésen nyugodtan vacsoráznak, de mindenki jól hallotta.
- Mire gondolsz?! - vonta meg a vállát a lány, miközben a villájával a tányérján lévő ételt kezdte piszkálni.
- Ahhj, hát erre a feszültségre, ami közted és Will között van! - háborodott fel. - Meg ne próbáld tagadni mert nyilvánvaló, hogy történt valami, szóval ki vele!
- Semmi - válaszolta nemtörődöm stílusban.
- Semmi?! - emelte fel a hangját, és a körülöttük lévők már nem törődtek azzal, hogy leplezzék kíváncsiságukat, nyíltan bámulták őket. - A semmi miatt viselkedsz így Willel?!
- Nem viselkedek vele sehogy! - vonta meg a vállát.
- Pont ez az! Sehogy! - emelte fel a hangját. - Keresztülnézel rajta, nem válaszolsz neki, úgy teszel, minta nem is létezne! - oktatta ki őt a lány.
- Hope - szólalt meg Will - Inkább hagyd, ez csak kettőnkre tartozik.
- Igen?! Kettőnkre?! - háborodott fel a lány és az eddig felhalmozott minden indulatát és dühét most a fiú ellen irányította. - Miért tartozna kettőnkre, hiszen joguk van tudni milyen is a drágalátos hercegecske, aki a tökéletesség mintapéldája!
- Lexi, beszéljük ezt meg... szépen nyugodtan - folytatta volna de a lány nem hagyta őt szóhoz jutni.
- Éppen azt csináljuk beszélünk! Hát nem ezt akartad?! Akkor beszélj! Bár gondolom amint mondani fogsz ismét csak hazugságok lesznek!
- Lexi én nem...
- Ne tagadd le! - pattant föl és az asztalra csapott. - Legalább ne tagadd le!
- Nem tagadom, én csak... - próbált magyarázatot adni.
- Tudod mit?! Nem érdekel! - akadt ki teljesen. - De egyet jegyezz meg jól! Te nem vagy Daniel, ne akarj úgy viselkedni, mintha ő lennél. Soha nem fogsz a helyébe lépni, mert te nem ő vagy és nem is leszel soha - kiabálta.
- Alexis Lawson! - csapott az asztalra egy hatalmasat az apja. - Azonnal kérj bocsánatot!
- Mélységes alázattal kérem a bocsánatukat, amiért őszinte mertem lenni és megmondtam az igazat, úgyhogy most engedelmükkel távoznék - vitte be az utolsó csapást, majd feldúltan távozott.
-Alexis Lawson! Azonnal gyere vissza! - üvöltött a király lánya után, de a lányt nem érdekelte, már semmi nem érdekelte.

Alexis duzzogva vonult fel a lépcsőkön, a szobájába. Dühös volt az előbb történtek miatt, valamint korábban az Íjász is felhúzta, mikor ismét válaszok nélkül hagyta. Idegesítette, amiért a fiú még élvezte is, hogy titkolózhat és játszadozhat vele, a lányt pedig bosszantotta, hogy nem tudta ki ő, amiért nem ismerte a szándékait és szándékosan nem mondott el neki semmit. És most még Will is nagyon felhúzta. Pedig szinte semmit nem csinált, csak helyre akarta hozni a hibáit. De a lány most annyira dühös volt, nem értette miért. Mostanában annyi érzelmi kitörése volt, de hiszen érthető elhagyta a szerelme és aztán Lucasról kiderült, hogy valahol már hetek óta szenved. És ezt Will eltitkolta! Jogosan lehet dühös.
Nagy csattanással vágta be maga mögött az ajtót. Dühös volt, féktelenül dühös. Az elmúlt napok fájdalma egy pillanat alatt felhalmozódott benne és kitörni készült. Olyan volt, akár egy szunnyadó sárkány, ki felnyitotta a szemeit és készen állt, hogy felperzseljen maga körül mindent. A mesékben általában gyönyörű hercegnők vannak, akik egy toronyban raboskodnak, amit egy sárkány őriz és eljön a hős szőke, daliás herceg, aki megmenti őt és megöli a sárkányt. De mi van akkor, ha igazából nincs is semmilyen gonosz sárkány, hanem igazából a hercegnő vonul önkéntes száműzetésbe, és sárkánnyá válik, hogy megvédje magát a külvilágtól? És ha a herceg megöli a sárkányt, nem lesz aki megvédje a szépséges hercegnőt, akit megfosztottak egy saját részétől, mert nem fogadták el a benne élő sárkányt.
A lány egy nagyot sóhajtott, nem köpött tüzet, szikrát sem köhögött, de a szemében sem égett már az a különös láng, amiért minden férfi megküzdött volna, csupán a lelke mélyén megbúvó, szívét égető emlékek és perzselő fájdalmak törtek elő sóhajai tükrében.
A lány egy dühös nyögés kíséretében szó szerint az ágyra dobta önmagát és a puha párnákba temette az arcát és beleüvöltött. Kiadta minden felgyülemlett indulatát és a pihepuha kelmébe szórta minden szitkát, ami hűségesen elnyelte átkait és a sértéseket a puha szövet alatt megtartotta örökre. A kispárna és a világ sértegetésében azonban megzavarta valami. A keze valami nem odavalóba ütközött, ahogy össze vissza ütögette az ágyát, míg a hisztije le nem csillapodott. Egy boríték volt, vérvörös pecséttel lezárva. Olyan volt, mint, amit a királyok, királynők és gyönyörű, felelősségteljes hercegnők szoktak kapni és általában valami fontos, unalmas iratot tartalmaznak.
Akkor ez miért van itt? Tudtommal én egyik sem vagyok, gondolta, majd megforgatta az ujjai közt, hogy egy nevet találjon rajta, hátha eltévesztették a címzettet, de nem volt rajta semmi.
A lány nem a komolyságáról vagy türelmességéről volt híre, így azonnal feltépte a borítékot. Egy kis levél lapult benne, rajta kacskaringós betűk formálódtak tintából, és egy nemes által írt szöveggé állt össze.


Találkozz velem a Nyugati- Kapunál pontban éjfélkor.
        M.
- M? Ki a franc az az M? Vagy az egy W? - fordítgatta jobbra-balra, mígnem úgy döntött az egy W. - Will!- morogta. - Tudhattam volna! Kösz inkább passzolom. - temette az arcát a párnába ismét, közben a levelet kis gombóccá gyűrte és egy életre elfelejtette, ahogy elrejtette a nadrágja zsebében. Készen állt, hogy ismét belekezdjen a kispárna szidásába, de az ajtó nyílása megzavarta.
- Kopogni luxus?! - nyögte a párnába, mire a kitárt ajtón a belépő utólag kopogott kettőt.
Mikor hallotta, hogy a belépő egy nagyot sóhajtott, hogy belekezdjen a mondandójába ismét megszólalt.
- Nem mondtam, hogy szabad! - nyögte, mire egy felháborodott sóhaj hagyta el a belépő száját.
- Alexis Lawson, most már elég volt! - horkant fel a lány, és Lexi meglepetten és egyben csalódottan vette tudomásul, hogy nem Will jött utána, hanem Hope. - Kelj fel onnan, de marhagyorsan! - utasítgatott a rabszolgahajcsár.
- És ha nem?! Itt akarok megöregedni ezen az ágyon, és nem tervezem, hogy valaha is felkeljek innen.
- Oké, két lehetősége van - kezdte a vöröske. - 1. Saját akaratodból kikelsz onnan és követsz. 2. Hívom Willt, hogy ő cipeljen le. Melyik tetszik jobban?
- A harmadik opciót választom! - nyögte a párnába.
- Nem is volt harmadik! - gondolkodott el.
- Na pont ez az! És ha most megbocsátasz szeretnék itt megöregedni.
- Oké, te akartad! - húzta föl magát. - Will!! - üvöltöttet.
- Jólvan! Megyek! - ugrott fel a lány. - Csak ide ne hívd!
- Juppi - örvendezett. - Hidd el imádni fogod! Majd visszagondolva - tette hozzá. - És egyszer még meg fogod köszönni.
- Inkább mégiscsak azt a 3. opciót választanám - visszakozott Lexi, de a vörös lány nem eresztette és már tolta is lefelé a lányt a lépcsőkön.
Közben Christina Willt rángatta végig a kastély folyosóin, azzal az indokkal, hogy sürgősen szüksége van egy kis segítségre. A fiú pedig ellenkezés nélkül hagyta, hogy oda vigye ahová akarja. Lelökdöste őt a lépcsőkön, úrhölgy módjára, majd az étkezőbe vonszolta, ahol alig pár perce csúnyán egymásnak estek Lexivel, vagyis inkább csak a lány dobálózott a szavakkal, a fiú pedig majdnem némán tűrte, de akkor is!
Az étkező most viszont egészen más volt. Eltűntek a többiek és már csak Will és Christina álltak ott, a bájosan megterített asztal előtt, mielőtt a lány le nem nyomta a fiút az egyik székre.
- Öhhm, Christina... - kezdte Will, mert félreértette a helyzetet. - Én jegyben járok...
- Shh! - pisszegte le, majd felderült az arca. - El ne merd rontani!! Legyél úriember és kérj bocsánatot, akár tettél valami rosszat akár nem! És tanuld meg, egy nőnek mindig igaza van! - hadarta el, egy gyilkos fej kíséretében, mire Will csak elszántan bólogatni kezdett. - Sok sikert - vigyorgott, majd szó szerint kirohant az étkezőből, Will pedig értetlenül üldögélt.
És aztán megértette miért volt ez a nagy felhajtás a lány részéről, mikor meghallotta Lexi hangját és aztán meg is pillantotta a lányt, ahogy Hope betuszkolta az étkezőbe. A lány menekülni próbált, de Hope megragadta a karját és lenyomta egy székre.
- Inkább mégis harmadik opciót választanám! - nyögte, félve nézve fel a vörös hajú lányra, akinek talán az arca most vörösebb volt, mint a hajkoronája.
- Leül! Ott marad! - morogta a lányra. - A te érdekedben tesszük és hidd el, egyszer még meg fogod köszönni.
A lány először körülnézett. Hangulatos kis gyertyák világították meg a termet, rózsaszirmokkal volt telehintve a terítő, szalvétából hajtogatott kis papírszív hevert a tányérján és lassú, andalító zene szólt valahonnan. Lexi gyilkos tekintettel meredt a vele szemben ülő fiúra, amiért ilyen helyzetbe hozta, utálta az ilyen nyálas, érzelgősségeket. Will villámgyorsan maga elé kapta a kezeit védekezésként.


- Hidd el, ehhez nekem semmi közöm, én is egy áldozat vagyok! - makogta.
- Miért is kellene elhinnem, mert végülis nagyon jó vagy a megtévesztésben és lelketlenül tudsz az emberek szemébe hazudni - kezdett vádaskodni a lány.
- Azért kellene elhinned, mert addig innen egyikőtök sem távozik, amíg ki nem békültök - mosolygott álnokul Hope, Christina pedig lelkesen bólogatott mellette. - Ha kell egymáshoz láncollak és kikötlek titeket az asztal lábához, a kulcsot pedig eldobom, és egyébként tényleg semmi köze hozzá.
- Oké, mit kell csinálnunk?! - sóhajtott Lexi.
- Eltölteni kettesben egy romantikus vacsorát, beszélgetni, érzelgősködni, tudjátok minden romantikus badarság, és aztán bocsánatot kérni és kibékülni! - vezette le Hope.
- Oké, ha minden áron ezt kell akkor rendben, de akkor ezen a kikényszerített romantikus vacsorán lehetnénk legalább kettesben?! - förmedt rá a lányra Will.
- Ó, milyen pincérek lennénk, ha nem állnánk készen minden pillanatban, hogy a vendégeink rendelkezésére álljunk?! - mosolygott Christina.
- Meg persze, elő tanúi akarunk lenni ennek a varázslatos éjszakának - vigyorgott a vörös lány.
- Ajj, csak essünk túl rajta! - nyögte Lexi a kezébe temetve az arcát.
- Öhhm, szóval.. - kezdte Will, de a lány egy fagyos tekintettel belé fojtotta a szót.
- Mielőtt megszólalsz gondold végig; értelmesebb e mint a csönd amit megtörsz vele! - mondta a lány, mire a fiú egy pillanatra köpni-nyelni nem tudott.
- Hát, ha már így alakult, akkor, beszélhetnénk is...van egy pár dolog.
- Rendben, beszélj - válaszolta a lány, közömbösen. - Színt vallasz a többi hazugságról, újabbakat mondasz, vagy bocsánatot fogsz kérni, mert egyikre sem vagyok kíváncsi!
- Izé, én csak, csak azt szeretném, hogy tudd...Sajnálom...Nem szándékosan tettem!
- Szóval most azzal jössz, véletlenül nem mondtad el, hogy Lucas nincs is itt és valahol odakint van egyedül, sebesülten?! - támadott azonnal a lány.
- Nem, így akartam fogalmazni. Csak téged akartalak megvédeni. - jött a csak a te érdekedben tettem dumával. - Mikor Lucas eltűnt, azon az éjjelen te is majdnem meghaltál...és utána mikor Daniel...-mondta ki fivére nevét, mire a lány szemébe akaratlanul is könnyek szöktek. - Hát tudod...Én pedig féltem, hogy egy újabb csapás már nem bírnál ki.
 - És azt hitted, jogod van eltitkolni előlem egy ilyen fontos dolgot?! - förmedt rá. - Mert képzeld nincs jogod! Helyettem, te ne hozz semmilyen döntést! Jogom van tudni arról, ami körülöttem zajlik és a barátaimmal történik!
- Igazad van...Hibáztam..El kellett volna mondanom! - látta be.
Lexi nem válaszolt, kiélvezte a pillanatot, hogy a fiút egy percig kétségben tarthatja. Hogy elhitesse vele, nem bocsát meg, hogy többé nem akarja látni soha az életben. De az igazság az volt, hogy rég megbocsátott, mert képtelen volt tiszta szívből haragudni a fiúra. Mikor az Íjász felajánlotta, hogy elmegy és visszahozza Lucast, már csak a düh szikrázott benne, amiért hazudott neki és egy kicsit megpróbálta visszaadni neki azt a fájdalmat, amit ő elszenvedett, mikor Willben is csalódnia kellett. De ahogy ott ült, vele szemben, egymás tekintetét kutatva, elveszve a másik szemében, már csak azt a végtelen szeretet érezte, amit a fiú iránt érzett.
Szerette őt, talán úgy is mint, ahogy a bátyját szerette, de a köztük lévő kapcsolat valahogy más volt. Míg Daniellel szenvedélyes, hirtelen fellángolások, majd parázzsá csillapodó érzések, sok nevetés és könny, valamint rengeteg akadály kísérte kapcsolatát, Willel egészen más volt. Az ő kapcsolatuk nehezen indult, mindketten ellenszenvesen viszonyultak egymáshoz, csupán kényszerből kerültek közel egymáshoz, de utána egymásra találtak és az egymás iránt érzett gyűlölet és düh szépen lassan átalakult és barátok lettek, olyan barátok, akik titkon mindig is vonzódtak egymáshoz. Vibrált a levegő ha ők egy helyen voltak, titkon egymásba fonódott a tekintetük, de mindig eltaszították egymást, de talán most már nincs semmi akadály számukra.
Már éppen megszólalt volna, mikor éjfélt ütött az óra és a lány rájött valamire, amiben egészen eddig tévedett.
Találkozz velem pontban éjfélkor, a Nyugati-Kapunál, ismételte el magában a szöveget. Az aláírás nem W. volt, hanem M.
- A francba! - ugrott fel. - Mennem kell! - és már el is rohant.
Hope és Christina megrökönyödve bámultak utána, nem számítottak rá, hogy távozik, pedig ki sem békültek! Will csalódottan, értetlenül bámult utána.
- Lex - kiabált utána Christina. - És a nagy békülős csókjelenet hol marad?! És még a pezsgőt sem bontottuk ki.
A lány hallotta maga mögött a hangokat, de nem törődött velük, csak rohant előre, amilyen gyorsan csak tudott. Nem késhetett el. Lehet, hogy most választ kap minden kérdésére. Lehet, hogy megtudja, ki az ő titkos lovagja.
M, ismételte a becses betűt. Ma megtudom ki vagy!


Öhh, hát nem jutott eszembe mit felejtettem el, de ami 5 mp alatt nem jut eszedbe nem érdemes vele foglalkozni... Fú, na vélemény, ki lehet ez a titokzatos eMMMMMMMMM?! Valammmmi gonossz? Vagy Valammmmmi jó? Ja tényleg ő nem valammmi, hanem valaki! muhaahahha :DD Bárki aki tud valamit (Nem Fanni nem rád célzok) ha komizik ne merjen SPOILEREZNI mert kitekerem a csinos kis nyakát és elásom a kertben :D Ja és még egy kis érzelemkitörés a végére: Megvan a rohadt nyelvvizsgám basszus muhahahahhahha!! Ahhh! Jajj senkinek sem ajánlom szar nyelvvizsgázni!
Cup-cup♥

2 megjegyzés :

  1. Lora!!!!!!!!!
    Először is köszönöm szépen a köszöntést és gratula ismét a nyelvvizsgádhoz :D Mikor csinálod az olaszt? :P :D
    Másodszor: Hogy lehet itt abbahagyni? Hm? Egyébként meg szegény Will, Lexi szemét. Végre eltölthetne egy romantikus vacsit a tökéletes fiúval, erre elrohan? Előtte meg kiabál is vele? Sosem fogja értékelni, ami igazán jó. Szegény Will!!!!
    Nagyon várom a folytatást!
    Puszi ♥♥

    u.i.: Bocsi, a novella miatt, nem tudom, mikor fejezem be, mostanában nincs ötletem :/

    VálaszTörlés
  2. Szilvííí!!
    Köszönöm itt is :DD Olasz? Kivagyteésmitakarsztőlem nekemnemleszolasznyelvvizsgám mertolaszulcsakkáromkodnitudok megmegkérdeznimikormegyakövetkezővonatfirenzébe!!!!!! MEghibásanhasználniamúltjelenésjövőidőőőőőt, szóvalsoha!!!
    Öhhm, könnyen :D Igen szegényke, de bunkó volt hazudott lucasról, akit én a legjobban szerettem....mondjuk én máshogy büntetném, ami számára nem biztos hogy büntetés lenne muhahahh ha érted a célzást *kacsint* Pontosan, Lexi egy bonyolult személy soksok érzelmi kitöréssel és nagy hanggal. Hát nem, ő csak megy a saját makacs feje után...hmm ez ismerős...hmm nemtudom honnan, de mind1
    Most tényleg megpróbálok sietni :DD
    Cup-cup♥
    Jajj nyugi most nem fogom letépni a fejecskédet miatta :D majd legközelebb :)

    VálaszTörlés