2013. október 20., vasárnap

13. *Az Elfelejtett Éjszaka*

Alexis szíve őrült tempóban dobogott, mintha menten ki akarna szakadni a mellkasából, ahogy egyre közelebbről hallatszott a lassú ütemes zene, a trónterem pedig egyre közeledett. Szinte már hallani lehetett a zsúfolt bálterem nyüzsgését, ahogy a pletykák mindent betöltenek. Alexis pedig nem akart ennek a részese lenni. Tudta, amint belép oda minden szempár rá szegeződik, minden mozdulatában a hibát keresik majd, minden szavában a lehetséges pletyka alapanyagát. Ez az este nem a szórakozásról szólt. Ez az este egy ablak volt az emberek számára, hogy belessenek a királyi család életébe. De a hercegnő ebből nem kért.
Kötelessége volt megjelenni, ámbár semmi kedve nem volt hozzá. Elvárják tőle, hogy minden egyes vendég nevét fejből tudja, valamint a családfájukat száz évvel visszamenőleg. Mindenkit köszöntenie kell, és udvariasan a gyermekei, a testvére, avagy a szülei hogyléte felől érdeklődnie, mikor magát az illetőt sem kérdezi. És elég csak egyetlen hiba, avagy egyetlen gyenge pillanat, hogy másnap már mindenki róla beszéljen, ő legyen a legújabb pletykák szereplője, melyek egyre jobban átalakulnak, egészen addig míg minden valóságát elveszíti, és csak az alattomos kárörvendés marad belőle. 
Alexis megbotlott, és orra is bukott volna ha nem szorongatja Daniel karját kétségbeesetten, de főleg idegességében. A fiú a fejét csóválta, nem értette mi történt.
- Minden rendben?
- Persze, csak ráléptem a cipőfűzőmre - válaszolt, miközben félkézzel a fiú karjába kapaszkodott, a másikkal pedig a többrétegű szoknyáját kezdte feltűrni, nem túl nagy sikerrel.
- Akkor jó - mosolygott rá. - Hogy mire? - vonta össze a szemöldökét, mire a lány sóhajtott egy nagyon, majd kidugta a lábát a ruha alól.

- Miért mire számítottál? Magassarkúra? Az nem az én stílusom - válaszolta, mikor a fiú bólintott.
Daniel elkerekedett szemekkel bámult rá, képtelen volt felfogni amit lát. Alexis csak megrázta a fejét, majd leguggolt, hogy bekösse a cipőt, de sehogy sem fért hozzá a tüllös szoknya miatt.
- Várj, majd én! - húzta fel a földről, majd féltérdre ereszkedett, de mikor a ruhához ért, hirtelen elakadt. Nem volt mersze felemelni.
- Ahj, nem nagy ügy! - sóhajtott föl. Egyik kezével megtámaszkodott a fiú vállán a másikkal pedig fölráncigálta a nehéz anyagrétegeket.
- Oké, megvan - mászott ki a szoknyája alól, de még mindig előtte térdelt, tetszett neki ez az új szemszög.
- Végre ideértél! Apád tajtékzik! - Lucas jött elé, de jöttében meg is torpant, mikor meglátta a lány előtt térdelő fiút. - Itt meg mégis mi folyik? - az arca egészen vérvörös árnyalatba borult. Úgy nézett az idegenre mintha menten fel tudná nyársalni a tekintetével. - Fiatalúr, megkérdezhetem mit csinál? - nézett le rá vérben forgó szemekkel.
- Én csak.. - tápászkodott fel.
- Ne reagáld túl, Lucas. Csak bekötötte a cipőmet - mondta a lány, mire a másik egy nagyot sóhajtott, majd a lányhoz lépve fölrántotta a szoknyát. Alexis lábán pedig ott virított a színes kis tornacipője. 
- Már megint? - morgolódott. - Végülis mit vártam tőled?! Nem érdekes. - csóválta a fejét. - Legalább ideértél! Apád már dühöng!
- Jól van már itt vagyok! Tudja, hogy sosem merném kihagyni a hülye báljait, bármennyire is gyűlölöm őket! Csak a kincstár pénzét pazarolja a sok felfújt hólyagra, mikor ezt a pénzt az árvák megsegítésére is fordíthatná!
- Hát ez van. Majd ha királynő leszel, te másként fogsz uralkodni!
- Haha, jó vicc. Én ugyan nem fogok uralkodni. Megvárom míg Mike megörökli a trónt, és majd akkor férjhez megyek! Mike hagyni fogja, hogy én döntsek kihez.
- Remek terv. Leszámítva, hogy apád most akar kiházasítani téged! De hagyjuk ezt a témát! Nézd mit hoztam neked! - húzott elő egy fekete, csipkés álarcot a háta mögül. - Elfelejtetted, ugye? - nézett rá önelégült arckifejezéssel.
- Még szép hogy el! - fordult háttal a fiúnak, majd hagyta hogy segítsen neki ráadni az álarcot.
- Mire mennél te nélkülem? A fejedet is elvesztenéd, ha nem lenne hozzád nőve! Ezt magának hoztam - nyújtott át Danielnek egy kéket.
- Nagyon szörnyen áll?


-Nem! - vágták rá egyszerre, majd Daniel folytatta. - Kiemeli a szemeidet - mosolyodott el majd ő is felvette a sajátját.
A kétszárnyú ajtók kitárultak, és beléptek a bálterembe. Minden szempár feléjük fordult, és rájuk szegeződött. Megérkezett az este fénypontja, ők pedig csak arra vártak, hogy hibázzon valamit. Alexis gerincén végigfutott a hideg, és nem azért mert a hátát nem fedte semmi.
- Apám elé járulok.  El ne mozdulj! Maradj itt Lucassal! - adta ki az utasítást a fiúnak, majd megindult a trónus felé.
A hatalmas ruhájában nehézkesnek bizonyult áttörni a sugdosódó emberek között, akik többsége meg is próbálta feltartani pár szó erejéig, de a lány csak egy mosolyt eresztett meg feléjük, majd szabadkozva tovább törte az utat. Az apja a trónján ült, annak karfáján támaszkodott. Az arca vörös volt, és épp igyekezve hangját visszafojtani egy őrrel kiabált suttogva.
- Azonnal kerítsék elő a lányomat!! Hol kószál eddig?! Eredj dolgodra! - szegény férfi reszketve sietett el, holtsápadt arccal. Bizonyára halálra rémült.
- Apám - állt meg a trónus előtt, majd illedelmesen pukedlizett, mert tudta, hogy figyelik.
- Késtél! - förmedt rá, ügyelve hogy vonásai ne torzuljanak bele a dühébe. - Le akarsz járatni a nemesek előtt?! Mit fognak gondolni? Ha még a saját lányomat sem tudom kordában tartani, hogyan tudnék egy egész országot irányítani!?
- Igazán sajnálom, apám! - hajtott fejet. - Nem is keresek kifogást vétkemre.
- Arról nem is beszélve, hogy a vőlegényedet is megvárattad! - sorolta tovább a sérelmeit.
- Nem a vőlegényem - morogta az orra alatt, miközben a király intett valakinek. Alexis torkában dobogó szívvel fordult meg.
- Felség -hajtott fejet előtte. - Megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek ezen a lenyűgöző eseményen. - próbált a király kedvében járni, amitől Alexis gyomra felfordult. - Hercegnő - fordult ezúttal felé. - MA igazán..nagyon..gyönyörűen néz ki...! Nem mintha máskor nem lenne gyönyörű. De ma kivételesen bámulatos. - hadarta el a mondandóját, majd az arany álarcával kezdett babrálni. Alexis meg sem lepődött a színválasztáson. Egy beképzelt majom végülis milyen másik színt választana?
- Tudom! - válaszolt. - Mondj valami újat!
-Alexis! - a király kidüllesztett szemekkel nézett rá. Látszott rajta, hogy ha nem szegeződne rá több száz szempár felképelné a lányát. - William, az elnézését kérem a lányom nevében. Bizonyára csak viccnek szánta. Egy otromba, korántsem vicces viccnek.
- Igazából... - cáfolt volna rá, de az apja tekintete láttán belefagyott volna a szó. - Ahogy az apám mondta..
A király felegyenesedett trónusáról; - Egy kis figyelmet kérnék - kezdte mély öblös hangján, mire a zene azonnal elhalt és mindenki felé fordult. - Köszöntök mindenkit. Örülök, hogy csatlakoztak hozzánk ezen a varázslatos éjszakán. Régi hagyomány, hogy az estét mindig tánccal nyitjuk meg. Kérek mindenkit, keressen magának egy partnert, és csatlakozzon hozzánk a tánctéren - fejezte be majd a lánya felé fordult - Ez rád is vonatkozik!
- Tulajdonképpen nem érzem magam valami jól! - köhögött egyet. - Bizonyára a fülledt levegő teszi. Lehet beteg leszek. Inkább visszavonulnék a lakosztályomba!
- Szép próbálkozás. William biztosan örömmel felkérne táncolni, vagy tévedek? - nézett rá a hercegre.
- Nem felség! Vagyis igen. Úgyértem..Megtiszteltetés lenne ha... - de Alexis már ott is hagyta, még azt sem várta meg, hogy befejezze. Meg akarta találni a saját lovagját.
- Daniel? - indult meg felé, mikor megtalálta a tömegben.
- Felséges hercegnő, megtisztelne engem, az első táncával? - hajolt meg előtte.
- Örömmel. Az enyém a megtiszteltetés - nevetett rá, majd hagyta, hogy a tánctérre vezesse.
Ujjai melegek és puhák voltak mikor összekulcsolták. A lányt melegség öntötte el, megérezve a másik kezét a derekára simulni, majd hagyta, hogy még közelebb vonja magához. Oldalról észrevette ahogy a hercegecske sasszemekkel figyeli minden egyes mozdulatukat egészen addig, amíg egy lány szó szerint magával nem vonszolta a táncparkettre. Alexis rosszindulatúan megjegyezte magában, bárcsak megtaposná a lábát, miközben szabad kezét Daniel izmos vállára helyezte. Felcsendült a keringő ismerős dallama, ők pedig egyszerre mozogva, tökéletes harmóniában táncolni kezdtek, mintha egész életükben ezt gyakorolták volna.
A világ megszűnt létezni. Kizárták a külvilágot. Nem láttak, nem hallottak, és nem éreztek mást egymáson kívül. A szapora lélegzetük egymás bőrén pihent. A lány felsóhajtott, mikor a fiú keze a derekáról a lapockájára csúszott, végigszántva fedetlen bőrét. Érezte, ahogy a tincseivel játszadozott. Alexis közelebb hajolt, és a fiúénak döntötte a homlokát. A leheletét az arcán érezte. Bizsergette a bőrét. Csak egy picit kellett volna előre hajolnia, és az ajkaik összeérnek.
Tudta, nem lenne jó vége, ha megtenné. Minden szempár őket figyeli. De nem érdekelte. A vére fortyogott, ő pedig kétségbeesetten vágyott rá, hogy még jobban érezze őt. Nem habozott. Több ilyen alkalma nem lesz. Ki kellett használnia. Lehunyta a szemét és előrehajolt. Csupán a fiú bosszús sóhaját hallotta, de ne történt semmit. Azt leszámítva, hogy hirtelen megpörgette, majd többé nem érezte maga körül a kezeit. Elveszett a semmiben.


Majd valami keménynek ütődött. Egy test melegét érezte maga körül, és karok fonódtak köré, de ez korántsem volt olyan bensőséges érzés mint korábban. Mikor kinyitotta a szemét már tisztában volt vele, hogy párcsere történt, csak abban reménykedett, hogy egy ismeretlennel néz majd farkasszemet. De a sors nem neki kedvezett. Egy arany álarcba bújt férfi bámult vissza rá. Jégkék szemek keresték az övét, a szája pedig gúnyos mosolyra húzódott. Ő volt az.
Alexis legszívesebben sírva lökte volna el magától, de nem tehette, nem mintha ereje lett volna a hatalmas testtel szemben. Viszont arra sem volt hajlandó, hogy táncoljon vele. Egyszerűen megpróbált kihátrálni, és kisurranni a tánctérről, de a karjai olyan szorosan tartották, nem hagyták távozni. A lány pedig hiába próbálta eltaszítani magától, képtelen volt szabadulni.
- Engedj! - sziszegte. - Nem akarok táncolni veled
Nem szólalt meg, csak bámult vissza rá jeges, szürke tekintettel, de továbbra sem eresztette. Egyszerűen nem tett semmit, csak tartotta a semmiben. Mintha azt hinné hipnózisba tudja ejteni pusztán a tekintetével. Valamit tényleg csinálhatott, hiszen Alexis belátta, hogy innen már nem juthat ki.Nincs értelme küzdeni ellene.Úgysincs esélye.
Végülis mit számít egy kis tánc?Még ha egy olyan emberrel is akit utálok?
Egy leheletnyit közelebb vonta magához, majd kezét a kezébe helyezve belekezdett a keringőlépésekbe, Alexis pedig kénytelen volt vele mozdulni. Érezte, ahogy a karja megfeszül a dereka körül, ahogy az egész testével az övéhez nyomódik. És megijedt attól, amit a szemében látott. Kétségbeesetten vágyakozott utána. Ő pedig látta ezt.
- Tényleg gyönyörű vagy - törte meg a köztük beállt néma ridegséget. Mikor nem válaszolt, valami mással próbálkozott. - Nem nagyon szeretem a bálokat. Ott az a sok ismeretlen ember, aki azt nézi, hogy mikor hibázol végre valamit.
- Nem akarok beszélgetni - vágta hozzá, mire a herceg összevonta a szemöldökét és homlokát kezdte ráncolni.
A zene kezdett elhalkulni. Egyre lassabb és csöndesebb lett. Alexis pedig azt a pillanatot várta mikor taszíthatja el magától. Ez meg is történt, amint teljesen megállt a zene. Kiszakította magát a karjai közül.




Birdy-Shelter

Daniel kíváncsian figyelte a jelenetet. Látta ahogy a lány továbbpörög egy másik partnerhez, akit látszólag nem kedvelt, ugyanis ledermedt, majd minden erejét összeszedve próbált kiszakadni karjai közül és elmenekülni a tánc forgatagából, sikertelenül. A fickó magas volt, arcát arany maszk takarta, mely alig tűnt hivalkodónak, mégis valami annyira ismerősnek tűnt benne Daniel számára. A vonásai túlontúl emlékeztették valakire.
A szőke partnere megpróbált beszélgetést kezdeményezni, ő viszont még csak arra sem méltatta, hogy ránézzen. A szemét épp máson tartotta. Kissé meglepődött, mikor azt látta, hogy a férfi táncra bírja a lányt. A mozdulatai túlontúl kifinomultak, és kecsesek voltak. És annyira magabiztosnak tűnt. Áradt belőle az elegancia, és a felsőbbrendűség. Mégis egyfajta meghunyászkodással bámult partnerére, akit még soha nem látott ennyire feszültnek, és görcsösnek korábban. Mintha elemi erővel akarná eltaszítani magától.
- Köszönöm a táncot, kisasszony - hajolt meg, mikor a zene elhalt. A tömegen keresztül elkapta Alexis tekintetét. A fejével az ajtó felé intett, majd ő maga is megindult kifelé. Keresztülvágott a tömegen, majd az ajtón keresztül a kastélykertbe érkezett. Hamarosan a lány is kilépett mögötte.
- Minden rendben? - érintette meg óvatosan a vállát.
- Már nem bírtam tovább! El kell mondanom valamit! - kapkodta a levegőt. - Alexis! - közelebb lépett hozzá. - Én azt hiszem... Én..
A lány lábujjhegyre állt és átkarolta a nyakát. Lehúzta magához, és az ajkát az övéhez érintette. Annyira szelíd és visszafogott volt. Daniel köré fonta a karjait, és még közelebb húzta magához. Belefeledkezett a pillanatba. Többé nem érdekelte, hogy bárki megláthatja őket. Kétségbeesetten érezni akarta! Szüksége volt rá. 



Szívünk pontosan egy ütemre dobol,
A fejünkben érzelmek vihara tombol,
Kezed gyengéden enyém köré simul,
Ajkad szenvedéllyel enyém után nyúl,

(Részlet az egyik versemből)

Mikor eltávolodtak Alexis olyan közelről nézett bele a tengerkék szempárba, hogy aranypettyeket látott bennük. Érezte, ahogy az arca vörössé válik, miközben őt bámulva hátrébb húzódott, de az öleléséből nem bújt ki. Csak álltak ott, úgy nézve egymásra, mintha most találkoznának először.
- Vedd le róla a kezed! - egy kiáltás törte meg a pillanatot. - Az én menyasszonyom! - jelent meg az arany maszkos férfi. Daniel fejében összeállt a kép. Már értette a lány vele szemben tanúsított viselkedését.
- Neked muszáj mindenhol felbukkannod? Tűnj el az életemből! Nem akarom hogy a közelemben legyél! - a lány képes lett volna nekirontani, ha a másik nem fogja vissza.
A fiú letépte arcáról a maszkot, és Daniel nem tudta mit hirtelen mit tegyen. Egyszerre érzett végtelen megkönnyebbülést az ismerős idegen láttán, másrészről viszont a szíve keserűen szorult össze. Végtelenül ostobának érezte magát, és összezavarodott. Még a saját nevét sem tudta volna megmondani abban a pillanatban. Ő is letépte álarcát. És visszanézett az idegenre. A tudata mélyén keserűség szivárgott a vérébe. Beleszeretett az öccse menyasszonyába.

7 megjegyzés :

  1. Áááá!!!!!:D hát ez nagyon jóó volt. már mióta ezt a részt vagyis találkozást vártam és most itt van....:)))
    huhh, nagyon jó lett.
    gyorsan kövit!!!:$$

    Pusszancs!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh...Köszike :D ♥
      Sietek, legalábbis megpróbálok sietni :D
      Cup-Cup :D ♥
      Szejetlek :D ♥

      Törlés
  2. ♥♥♥♥♥ (erre nem tudok mást mondani...)
    csak hogy nagyon siess a kövi résszel, mert nem tudok várni.;)

    Szejetlek!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszik :D ♥ Oksa sietek :D
      Én isz téged :D ♥
      Cup-Cup :D ♥

      Törlés
  3. Hmm, bonyolódik! Amúgy így megnézve (nekem Daniel képét nem adja ki) Téged idézve nagyon cuksik!
    A lényeg, hogy siess, mert siess!
    Szejetlekk! Puszii! :D

    ui.: Itt a komentem! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj Réka olyan CUKCSI vagy :D
      Jólvan sietek, mert sietek, de nincs ihlet!!!
      Én is Szejetlek te cshirrrke!♥
      Puszóka :D

      ui: Csirke

      Törlés
  4. hello,
    ma kezdtem olvasni a blogodat és egy szó: IMÁDOM!
    xD nagyon ügyesen írsz,fogalmazol, az a vers nekem nagyon tetszik :) :D és maga az egésznek a kitalálása és a kezdés is nagyon jó :D nem egy mindennapi hercegnős sztori :D
    ui.: én is Delenás vagyok! :D

    VálaszTörlés